Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
SZERDA, 1998. MÁRC. 4. BELFÖLD 3 röviden • Forgalomszervezés, akciók, vetélkedők A megye és a balesetek Ezt a balesetet már nem sikerült megelőzni. Két Trabant és egy mentő ütközött tavaly Szegeden. (Fotó: Miskokzi Róbert) jegyzet Bal-esetek \jagyon nehéz azt mondani a baleset-megelőzési 1V munkára, hogy eredményes. Mert mi számít eredménynek, s persze honnan lehet tudni, hogy a javuló statisztika éppen a balesetmegelőző munka áldásos következménye. És azért is problémás az ügy, mert ahogy mondani szokták - egy halott az utakon, már az is sok. Halottak és tragédiák pedig mindig lesznek. Nincs annál szomorúbb feladat egy tudósító számára, amikor összetört járművek, kétségbeesett hozzátartozók, s fekete fóliával letakart áldozatok között kell megtudni, hogyan is történhetett a szerencsétlenség. Ami pedig a legszomorúbb: az esetek nagy részében a vétlen fél válik áldozattá, szenvedi a súlyosabb sérüléseket. A balesetmegelőzés ezekben az esetekben már nem segíthet, sőt, a sokkoló fotók, filmfelvételek sem biztos, hogy riasztóak, hiszen a tragédiák rendre megismétlődnek. Ki kell viszont emelni, hogy a balesetmegelőzési tevékenység egyre erőteljesebben fordul az iskolák felé. Soha nem lehet eléggé korán elkezdeni a gyermekek - helyes és főként óvatos - közlekedésre neveléséi. S ha már fiatal korban megtanulja valaki, mikor lehet biztonságosan átmenni az út túloldalára, akkor a későbbiekben már vezetőként, avagy szülőként még körültekintőbb lesz. A Z iskolai akciók tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek nagy érdeklődéssel és aktívan kapcsolódnak be a KRESZ játékos tanulásába, s a rendőröket is segítőkész barátnak tekintik, akitől nem kell félni. Vagy aki fél tőle, annak oka van rá... yj/á^ Csongrádi sgt. 27. Tol.: 491 -022. Dorozsmai út 3. Tol.: 4Ó6-092 "MODUL BAU JAMINA TETŐCSEREPEK ÁRENGEDMÉNNYEL! CSABAI NATÚR ALAPCSERÉP 81,26 M/db 69,00 Ft/db CSABAI MÁZAS 91,26 Et/db 77,50 Ft/db HOLLAND NATÚR 81,26 Et/tfe 69,00 Ft/db HOLLAND MÁZAS 91,26 Ft/db 77,50 Ft/db Amerika rendörszemmel Táncháztalálkozó • Gyula (MTI) Tíz művészeti iskola és tizenegy táncegyüttes vesz részt az alapfokú művészeti iskolák első Békés megyei fórumán, illetve a harmadik viharsarki táncház-találkozón. A kettős rendezvénynek március 7-én, szombaton a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ ad helyet. A békési művészeti iskolák ifjú képzőművészjelölt növendékeinek a tárlatával délelőtt kilenc órakor kezdődik az egész napos találkozó; ezután a művészeti iskolák néptáncos hallgatói lépnek színre. A Viharsarok Néptáncszövetség felnőtt együtteseinek a bemutatói délután háromkor kezdődnek. A Viharsarok népművészei vásáron mutatkoznak be, a gyermekeket pedig alkotóház várja. Erdőkárok • Pécs (MTI) A mecseki erdőkben áprilisig tartó többletmunkát és több mint negyvenmillió forintos kárt okozott a januári havazás. Folyamatosan dolgoznak a nagy mennyiségű hó terhe alatt kidőlt, kitört fák kitermelésén, de a rendkívül szaporátlan munka áprilisig is eltarthat. A fakitermelő brigádoknak helyenként sok hektárt kell bejárniuk néhány köbméter fáért, amit azonban nem hagyhatnak ott, mert a kidőlt törzseken megtelepedhetnek a növényi betegségeket okozó gombák, rovarkártevők. A sokmilliós kár abból származik, hogy a sérült törzsek már alkalmatlanok értékesebb ipari anyagnak, ezért tüzelő lesz belőlük, amelynek ára még a felét sem éri el az ipari fáénak. A Henkelé a gyár • Barcs (MTI) A Henkel Magyarország Kft. megszerezte a Kemikál Epítőanyagipari Rt. barcsi gyárát, és a termelőüzemet integrálta szervezetébe. A Kemikál Rt. részvényeinek 76 százalékára kiírt pályázatot a Henkel a Ventura Pénzügyi Befektetési Rt.-vei közösen nyerte el még januárban. A Henkel és a Ventura közötti hétfőn kötött megállapodás alapján kivásárolta a barcsi gyárat, a Kemikál Rt. részvényei pedig a Venturához kerültek át. Kétezer ember munkája • Visonta (MTI) Kétezer ember munkája kerül veszélybe a Mátrai Erőmű Rt.-nél, amennyiben közlekedési tárca, illetve a Heves Megyei Közúti Felügyelőség egy hónapon belül nem hagyja jóvá a 3-as számú főútvonal Visonta közelében húzódó nyomvonalszakaszának áthelyezését. A jelenleg 6,5 kilométeres útszakasz áthelyezését az a 46 milliárd forint értékű beruházás teszi szükségessé, amelynek keretében 15 évvel meghosszabbítják az erőmű három áramtermelő blokkjának élettartamát és modern kéntelenítő berendezéseket szerelnek fel a károsanyag kibocsátás megakadályozására. Az erőművet fűtőanyaggal ellátó keleti lignitbánya ugyanis kimerült és szükségessé válik a 3-as út alatt húzódó déli lignitmező megnyitása. Éves értékelő értekezletét tartotta tegnap a Csongrád Megyei Rendór-fökapitányság Megyei Balesetvédelmi Bizottsága (MBB). Fennállásának öt éve alatt az MBB különbözö akciókat, versenyeket szervezett, segített a KRESZ-oktatásban, és a forgalomszervezésben. Némi árnyékot vet tevékenységükre, hogy a rendszerváltozás óta a megyében közútjainkon hétszázöten vesztették életüket. Öt munkás évre tekintett vissza Kovács Mihály őrnagy, a megyei balesetvédelmi bizottság ügyvezető elnöke a tegnapi értékelő megbeszélésükön. A rendőri vezetés, a városi kapitányságok • Munkatársunktól Keddre virradóra ellopták a nemrégiben felavatott szegedi román konzulátus színesfémmel bevont tábláját. A Kelemen utcai székházon körülbelül két méter magasan elhelyezett tábla sárgaréz borítású. Rajta dombornyomással a „Román Konzulátus" felirat olvasható, Románia címere és a Szeged felirat társaságában. Az ismeretlen tettesek mintegy 20 • Budapest (MTI) Március 9-13. között minden választópolgárhoz zárt borítékban eljuttatják jelöltajánlási szelvényét és egyúttal értesítik arról, hogy felvették-e a névjegyzékbe - jelentette be Zsuffa István, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára kedden az aktuális választási tudnivalókat ismertetve. Az országgyűlési képviselő-választások névjegyzékeit március 11-én közszemlére teszik, amelyek alapján a lakóhely szerinti jegyzőnél képviselői, illetve a társszervezetek értekezletén Kovács Mihály kiemelte, hogy az országban elsőként itt szervezték meg a bűnügyi szolgálattal közösen a nyugdíjasoknak szánt propagandát. Az MBB minden évben szervezett versenyeket, részt vett a forgalomszervezési problémák megoldásában, a gyakori KRESZ-módosításokat követően pedig felvilágosító előadásokat tartottak. A beszámolóból kiderült, hogy a „halálútként" számon tartott bordányi úton az MBB által javasolt módosításoknak köszönhetően jelentősen csökkent a halálos balesetek száma. A baleseti statisztika ugyanakkor elgondolkodtató. 1990 óta a megyében 12 ezer személy szenvedett sérülést a közutakon, s közülük 705-en ezer forint kárt okoztak. A Szegedi Rendőrkapitányság keresi az ismeretlen tolvajt, s várják a bejelentéseket személyesen a rendőrkapitányságon (Szeged, Párizsi krt. 16-22.), illetve telefonon a 62/477-577-es szám 15-64-es mellékén, vagy a 107-es számon. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a nyomravezetőnek 100 ezer forintos jutalmat ajánlott fel. bárki kifogást nyújthat be. A névjegyzékek összeállítása után lakóhelyet változtatók igazolással szavazhatnak majd. A tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőtől szavazásra jogosító igazolást kérhetnek a hajléktalanok is. Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője részletesen ismertette azokat a segédanyagokat, amelyekkel a pártok és a független jelöltek, valamint a polgárok választási felkészülését segítik. Az ország 3200 településén választási információs irodák működnek, s az Interneten is folyavesztették életüket. Az is figyelmet érdemel, hogy a balesetek fele, a halálos sérüléseknek pedig több, mint a fele Szeged térségében következett be. Kovács Mihály azonban arra is rámutatott, hogy - részben az MBB-nek is köszönhetően - a statisztikák folyamatosan csökkenő tendenciáról számolnak be. A hatékonyabb munka érdekében a jövőben valamennyi rendőrkapitányságon alkalmaznak egy balesetmegelőzési előadót, akinek kizárólag ezzel a területtel kell foglalkoznia. Az MBB titkára, Mucsiné Szabolcski Ágnes zászlós részletesen szólt a különböző akciókról. Számos kezdeményezésük irányult arra, hogy az iskolákban hatékony felvilágosító és megelőző tevé• Munkatársunktól Február 28-án, szombaton a kora reggeli órákban Mihálytelken, egy Röszke felé közlekedő kerékpárost egy ugyancsak Röszke irányában haladó gépkocsi elgázolt. A jármű vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, s hátrahagyta a sérült kerékpárost. A rendőrség kéri, hogy matosan figyelemmel kísérhetők a választási események. A jelöltajánlásoknál, csakúgy mint 13 más közigazgatási ügyintézés esetében kötelező a személyi számok használata. Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a választási eljárásról szóló törvény, és a végrehajtására kiadott BMrendelet szerint valóban március 5-13. között kell postázni az úgynevezett kopogtatócédulákat. Az OVI vezetője azonban felhívásban értesítette a jegyzőket az időpont módosulásáról, a 9-i kezdésről. Az ajánlási szelvényeket - Zsuffa István szekenységet fejtsenek ki. Rendezvénysorozatok és versenyek formájában igyekeznek hatni a felnövekvő generációkra, akik egybe a balesetek potenciális áldozatai is. Ezzel párhuzamosan a szülőkkel is találkoznak, akiknek ugyancsak felhívják a figyelmüket a balesetmentes közlekedésre. A balesetmegelőzési bizottság ebben az évben is megrendezi az „Egy nap az iskolában, egy nap a biztonságért" elnevezésű rendezvényt, az „Alma-citrom akciót", és a „Közlekedik a család" vetélkedősorozatot. A hozzászólások sorában elhangzott többek között, hogy Magyarországon a közlekedés biztonságának legalább annyira fontosnak kell lennie, mint a közbiztonságnak. A. L. akik látták a balesetet, vagy bármilyen információval tudnak szolgáltatni róla, jelentkezzenek a Szegedi Rendőrkapitányságon (Párizsi krt. 16—22.), vagy hívják a 62/477-577-es szám 1260-as mellékét, illetve a 107es számot. Ugyancsak várják a balesetben részt vevő gépkocsivezető önkéntes jelentkezését. rint is - a kézhezvétel után a polgárok azonnal tovább adhatják a pártoknak. A szakemberek célszerűnek tartják, ha a törvényben előírt 750-nél minimum 20 százalékkal több ajánlási szelvényt gyűjtenek a pártok, hogy az esetleges hibák miatt ne váljék érvénytelenné a jelöltajánlás. Az ajánlási szelvények adatait számítógéppel összesítik. Tóth Zoltán hangsúlyozta, hogy a technikai adatbázis tartalma - amelyből név szerint kideríthető, hogy ki, kit ajánlott - nem nyilvános, azt később megsemmisítik. • Munkatársunktól Szeged egyesült államokbeli testvérvárosában, Toledóban járt tanulmányúton Balogh László közbiztonsági tanácsnok és dr. Márton István, a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Látogatásuk célja az volt, hogy felmérjék az amerikai igazságszolgáltatás működését, s itthon is hasznosítható módszereket tanulmányozzanak. Balogh László és Márton István tegnap sajtótájékoztatón számolt be a tapasztalatokról, s nyilatkoztak az amerikai és a magyar rendőrség lehetőségei közötti különbségekről. Balogh László Aki szervezett már eljegyzést, szolid, vagy több száz fős esküvőt, nászutat, az tudja, mennyi energia fekszik egy ilyen esemény megszervezésében. Időt és pénztárcát nem kímélve az emberek legtöbbje alaposan kimerül a nagy attrakció legszebb pillanataira. A Szegedi Nemzetközi Vásár szervezői ettől szeretnék megkímélni az érintetteket. Első alkalommal mutatkozik be a Kelengye elnevezésű szakkiállítás, ahol a tortától a ruháig, a meghívótól a fényképig, a fátyoltól az esküvői vacsoráig minden kelúgy fogalmazott, hogy a magyar rendőrnek jóval kevesebb joga van, mint egy tengerentúlinak, ugyanakkor nálunk a bűnözők jóval több jogot élveznek. Az USA-ban ugyanis egy bűnöző élete a lakókörnyezetében nyitott könyv, a felhívásokból, újsághírekből mindenki tudni fogja, ki, mit követett el. S ez a polgárok érdekében indokolt - állította a tanácsnok. A két rendőrség között egy megállapodás is született, melynek értelmében konkrét esetek, és azok megoldása kapcsán az amerikai és a magyar rendőrök a jövőben kicserélik információikat, módszereiket. lék megcsodálható és megrendelhető. A március 6-tól 8-ig tartó rendezvény az ötletek mellett színes programokat is kínál. Lesz esküvői smink és -fodrászbemutató, felvonultatják az aktuális trend szerinti menyasszonyés vőlegény öltözeteket. A látogatók hasznos gyakorlati tanácsokat kaphatnak Fűri Klárától, az anyakönyvi hivatal vezetőjétől és Onczay Zsolttól, aki a zenével és vendéglátással kapcsolatos kérdésekre válaszol. A belépés minden érdeklődő számára ingyenes. O. K. K. A jelölt neve Munkatársunktól képviselőjelölt neve. A nePénteki lapunkban téve- gyedik választókerület jesen jelent meg az egyik löltje helyesen: Kőhalminé munkáspárti országgyűlési Forrai Julianna. Ellopták a konzulátus tábláját • Szombaton gázolt Keresik a cserbenhagyó! Választási tudnivalók ~ ff ff Később megsemmisítik Pénteken nyit a Kelengye