Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-21 / 68. szám

SZOMBAT, 1998. MÁRC. 21. BELFÖLD 3 • Magyar-román békefenntartó zászlóalj Szabadon koszorúzhatunk? Keleti György honvédelmi miniszter katonai tiszteletadással fogadta a felvételünk jobb oldalán látható Constantin Dudu lonescu román honvédelmi minisztert. (MTI Telefotó) jegyzet Békeszínház? D e hol fogja a magyar-román közös békefenntartó zászlóalj fenntartani a békét? Aradon és Hód­mezővásárhelyen reméljük nem is lesz háború. Békét­lenség van például Rigómezőn, ismertebb nevén Ko­szovó poljén, de elég feltűnő világpolitikai esemény volna, ha bevonulna oda egy vásárhelyi-aradi ma­gyar-román fegyverbarát zászlóalj. Szóba jöhetne még Irak is, de csak mint laboratóriumi, a valóságtól telje­sen elrugaszkodott példa. Hiszen mit keresnének ott egy olyan ország - Románia - hadseregének katonái, amelynek NATO-felvételét egyelőre elhalasztották? Nagyon jól fog festeni viszont „az integrált közös zászlóalj", ha esetleg dlszőrséget ad a nyugati és ten­gerentúli delegátusoknak, amint Bukarestben, illetve Budapesten dicsérik a magyar-román baráti kapcso­latok vehemens fejlődését, rámutatva többek közt a dí­szelgő katonákra is: „No lám, közös zászlóaljuk is van már, csak így tovább." Sajnos, nincs igazi barátság a két ország között. Egy hete sincs még, hogy román lapok kirohanásokat intéztek március 15-e erdélyi magyar megünneplése ellen. Az ünnepet egy hivatalban lévő polgármester, a kolozsvári, Románia-ellenesnek nevezte, az ün­neplőket, a kolozsvári és erdélyi magyarokat pedig túl­ságosan is gyakran szokta ugyané polgármester Ro­mánia létét veszélyeztető ötödik hadoszlopnak titulál­ni. M i lesz a közös zászlóaljjal akkor, amikor Magyar­ország már tagja lesz a NATO-nak, Románia meg nem? A szigorított határok fölött, Hódmezővásár­hely és Arad között, oda-vissza átlóg majd egy fegyve­res testület, amelynek soros román parancsnoka fölött a NATO vezetése nem egészen lesz illetékes? Avagy ennek a maximum ezer katonás, szimbolikus kis se­regnek épp az lesz a dolga, hogy segítse Románia be­jutását a NATO-ba? És Magyarország „európai útját" is egyengeti a békeszlnház? Mi ennek a politikai ára? y/jtól Csongrádi sgt. 27. Tol.: 491022. Dorozsmai út S. Tel.: 466 092 ' 'MODUL BAU JAMINA TETŐCSEREPEK NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! KATEPAL FINN TETÖZSINDELY 12% ENGEDMÉNNYEL! FRÜCHWALO TÉRBURKOLÓ KÖVEK, PAZSITRACSKO, ZSALUTEGLA. ÁREMELÉS ELŐTT RÉGI ÁRON KAPHATÓI Áprilist 1-jétöl tőzsdén a Démász Szakképzés • Békéscsaba (MTI) Az idén elsősorban a munkáltatók kezdeményezé­sére szervez képzést, átkép­zést a munkanélkülieknek a munkaügyi központ. Az erre fordítható 288 millió forint fölhasználásával 3-4000 ál­lástalan viharsarki szerezhet olyan szakmát. Az Orosházi Mezőgép Rt. a esztergályos, számítógépes gépkezelő, la­katos és marós szakmunká­sok képzését kezdeményez­te. Az ecsegfalvi húsfeldol­gozó üzem támogatja a hús­ipari képzést. Mezőberény­ben, Nagyszénáson varrónő­tanfolyam indul. Mezőko­vácsházán és Szeghalmon bolti eladókat. Szarvason szociális gondozókat, Gyu­lán ápolókat is képeznek majd. Alapítványi vetőmag • Egerszalók (MTI) Az Autonómia Alapít­vány Saját konyhakert '98 elnevezéssel meghirdetett pályázatának köszönhetően több mint 370 ezer forint ér­tékű vetőmagot és palántát ültethetnek el az idén a He­ves megyei Egerszalók szo­ciálisan hátrányos helyzetű lakói. Egerszalókon 78 kis­nyugdíjas és munkanélküli család számára teremtették meg a lehetőségét annak, hogy kiskertjükben megter­meljenek annyi zöldséget, amennyit a család egy évben elfogyaszt. Leginkább borsó, burgonya, dughagyma és bab termesztéséhez kértek és kaptak vetőmagot, -gumót, illetve talajjavító anyagokat. Művésztelep • Fony (MTI) Májusban a másodízben sorra kerülő kisképek nemzet­közi fesztiváljának, augusz­tusban a negyedik meghívá­sos alkotótábornak, szeptem­berben pedig a Patak Csoport negyedik művésztelepének ad helyet egy Borsod-Abaúj­Zemplén megyei kis falu, Fony. A Patak* Csoport és a Kertalja Művésztelep a tava­lyi sikeres Szín-Vonal után az idén Csend-Élet címmel ren­dezi meg a kisképek nemzet­közi fesztiválját, amelyre a meghívottak 20x20 centimé­teres, bármilyen tárgyú és bár­milyen módszerrel készült al­kotással pályázhatnak. Gazdanapok • Hajdúböszörmény (MTI) Agrárháború dúl az or­szágban immár évtizedek óta, de 1997-ben az ágazatnak si­került stratégiai fontosságú csatát nyernie. Ezt Orosz Sándor mondta pénteken Hajdúböszörményben a tava­szi gazdanapok megnyitóján. Az agrárgazdaság és a nem­zetgazdaság.egésze között, valamint az ágrárgazdaság és a vidék Íhegítélése kérdésé­ben is feszülnek ellentétek, ugyanakkor az agrárgazdaság szereplői között sem teljes a béke. A múlt év áprilisában létrejött nemzeti közmeg­egyezés során eldőlt a kérdés, hogy igenis szükség van Ma­gyarországon az agráriumra, s az ország modernizációja nem képzelhető el az agrár­gazdaság, a vidék modernizá­ciója nélkül. A novemberben elfogadott az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló tör­vénnyel a józan erők győze­delmeskedtek - mondta. • Budapest (MTI) A közeljövőben felállí­tandó magyar-román közös békefenntartó zászlóalj létrehozásáról írt alá megállapodást pénteken Keleti György honvédelmi miniszter és Constantin Dudu lonescu román védelmi miniszter Budapesten. A megállapodás a parla­menti ratifikálást 60 nappal követően lép hatályba. A kö­zös zászlóalj létszáma mind­két ország részéről legfeljebb 500-500 katona lesz: az ala­kulatban a hódmezővásárhe­lyi Berzsenyi dandár, illetve az aradi egység vesz részt. A zászlóalj hivatalos nyelve az angol. Válságban van a me­zőgazdaság. Ezt mond­ta dr. Medgyasszay László 1993-ban mint az Antall-kormány ál­lamtitkára, de tegnap is, mikor az MDF or­szággyűlési képvi­selőjeként tartott sajtó­tájékoztatót Szegeden. A kampány részének, de szakmai álláspon­tok csatájának minősí­tette, ha a földkér­désről, az argárium gondjairól mondanak véleményt a hozzáértő politikusok. Az MDF agrárszakértője tegnap este Csongrádon ta­lálkozott a mezőgazdaság­ból élőkkel, de a fórum előtt Szegeden sajtótájé­koztatón is indokolta: a földkérdés miért létkérdés. A Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak több mint 6 milliárd forinttal tartoz­nak a felszámolás alatt álló, egykor állami cé­gek, megszűnt és mű­ködő vállalkozások. Az egészségbiztosító kint­levőségeinek behajtását fontosnak tartja, de nem a vállalkozók, a cégek tönkretétele árán. Csongrád megye 440 ezer lakosából 139 ezer fizet egészségbiztosítási járulé­kot. A megyei arány meg­egyezik az országoséval, hi­szen a közel 10 milliós ma­gyar lakosságból mindössze 3 millió a járulékfizető. A Csongrád Megyei Egészség­biztosítási Pénztár gazdasági Az egység irányítására a két ország közös zászlóaljpa­rancsnokságot hoz létre, amelyben mindkét nemzet egyenlő arányban képviselte­ti magát. A parancsnokság vezető beosztásait a román és a magyar fél képviselői éven­te felváltva, országonként egyenlő arányban töltik be. A zászlóalj első parancsnoka román főtiszt lesz - ezt sors­húzással döntötték el a sajtó­tájékoztató helyszínén -, akit a román vezérkar választ ki. A zászlóalj működési és fenntartási költségét 1999-től tervezik, erre vonatkozó konkrét adatot nem közöltek. A megállapodás célja - töb­bek között - béketámogató és humanitárius segítségnyújtási feladatok ellátása, amelyet a A mezőgazdaságból él az ország munkaképes la­kosságának 30 százaléka ­állította a honatya. A mezőgazdaság nem ver­seny-, hanem sok funkciós ágazat, ugyanis ettől függ például a vidék megtartó képessége, a turizmus, a környezetvédelem. Tehát a mezőgazdaság nem „eltar­tott", hanem támogatásra méltó. Mi a kiút az agrárválság­ból? - tette föl magának a kérdést Medgyasszay kép­viselő, majd válaszolt: „a mezőgazdaság nem visel el 4 évenként rendszerválto­zást". Olyan kormányra van szüksége az országnak, igazgatóhelyettese, Schlei­ning Ibolya tájékoztatta la­punkat a többi között arról, hogy a MEP kintlevősége 6 milliárd 232 millió forint. Az össztartozás 40 százalé­kával adós a felszámolás vagy végelszámolás alatt ál­ló 607 cég. Ezek jelentős ré­sze megszűnt állami válla­lat. Az összes kintlevőség 27 százaléka tönkrement ­főként egyéni - vállalkozá­sok, betéti társaságok tarto­zása. Az úgynevezett élő, más néven, működő vállal­kozások az összes tartozás 33 százalékával adósak. két ország közösen határoz meg. A zászlóalj működése elsősorban e régióra koncent­rálódik, igény esetén Euró­pán kívüli területre is vezé­nyelhető. A román védelmi minisz­ter történelmi eseménynek nevezte a megállapodást. Mint mondta: „Ez bizonyíté­ka annak, hogy ahol megvan a bölcsesség és az akarat, olyan dolgokat lehet véghez­vinni, amelyek hozzájárulnak a térség biztonságához." Hangsúlyozta: ez a lépés mé­lyíti Románia és Magyaror­szág kapcsolatait, és egyben követésre méltó példa. Keleti György hozzátette: a Magyar Köztársaság érdeke az, hogy Romániát mielőbb felvegyék a NATO-ba. amelyik nem csupán be­szél, hanem „szükségará­nyosan" biztosítja azt, ami­vel ez az ágazat az Európai Unió országaiban adott színvonal alsó szintjét eléri. A teljes jogú tagság el­érése a célja az EU és Ma­gyarország között hamaro­san kezdődő csatlakozási tárgyalásoknak - hallottuk az ellenzéki politikustól. Mikor - kérésünkre - föl­sorolta, szerinte mire kell figyelnünk, elsőként emlí­tette, hogy a kvóták megha­tározásakor hangsúlyozzuk, Magyarország mezőgazda­sága ma a kívánatos szint alatt termel. De a képviselő szerint azt is el kell érnünk. A cégektől felszámolási vagy végelszámolási eljárás befejezésekor általában a MEP anyagi követelésének 10-15 százaléka folyik be az egészségbiztosító pénztárá­ba, a többi behajthatatlan. A vállalkozások, betéti társa­ságok esetében a tartozások a vállalkozón, a bt. beltagja­in behajthatók. Első lépésben fizetési fel­szólítást, majd inkasszót kap az adós, s ha erre sem rende­zi tartozását, akkor indul a végrehajtási eljárás a tarto­zás beszedése érdekében. ­Végrehajtóink elsősorban ar­A sajtótájékoztatón el­hangzott még: a román fél pozitívan fogadta azt a ké­rést, hogy október 6-án, a mindenkori magyar honvé­delmi miniszter Aradon, a vértanúk emlékművénél ko­szorúzhasson, illetve ugya­nezt tegye kollégája - a ro­mán katonai qttasé által kivá­lasztott - magyarországi em­lékhelynél. Szó esett arról is: megvan az elvi egyetértés ah­hoz, hogy a tervezett ma­gyar-szlovén-olasz béke­fenntartó egységhez Románia is csatlakozzon. A román vé­delmi miniszter délutáni programja során megkoszo­rúzta a Magyar Hősök Em­lékművét, majd az esti órák­ban elutazott Magyarország­ról. hogy a hasonló adottságú európai országokban bevett támogatási formákat mi is megkapjuk. A föld tulaj­donlásának kérdését pedig sajátosságainknak megfe­lelően kell törvénybe fog­lalni. A csatlakozás után problémát jelent a magyar­országi nagybirtokrendszer, vagyis hogy nálunk a föld 45 százalékát szövetkeze­tek, rt.-k és kft.-k művelik, illetve hogy itt a nagyüze­mi állattenyésztés inkább jellemző, mint az EU tagál­lamaiban. A föld tulajdonlásának kérdéséről elmaradt a nép­szavazás, mégis - hangsú­lyozta az MDF képviselője -: a földügyről is véle­ményt nyilvánítunk, mikor a május 10-én voksolunk. Ú. I. ra törekszenek, hogy tarto­zásrendezési megállapodást kössenek - mondja a gazda­sági igazgatóhelyettes -, ami azt jelenti, hogy megegyez­nek az adóssal tartozása kie­gyenlítésének módjában. Amennyiben nem tudja egy összegben rendezni az adós­ságot, akkor részletfizetési lehetőséget biztosítunk szá­mára. Tavaly év végén 412 ilyen megállapodás volt fo­lyamatban. Ha az adós sem­miképpen nem tud fizetni, akkor következik az ingó-in­gatlanfoglalás. A végrehajtá­si eljárások eredményekép­• Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde titkársága jóváhagyta a Dél­magyarországi Áramszolgál­tató Rt. részvényeinek beve­zetését a tőzsdére - közölte Pacsi Zoltán, a BÉT ügyve­zető igazgatója a Magyar Tőkepiac című lap pénteki számában. A Démász részvé­nyek első börzei kereskedési napja április 1-je. Tickerkód­juk DEMASZ, névértékük 10 ezer forint, kötésegysége 1, árlépésköze 50. A DEMASZ az A-ketgóriában forog majd. A Démász Rt. 37 milliárd 29 millió 100 ezer forint össz­névértékű, A sorozatú névre szóló részvényt vezet be a tőzsdére. A bevezetés legutol­pen 1997-ben 983 millió fo­rint folyt be a MEP-hez. Schleining Ibolya szerint a hatalmas tartozások több okkal magyarázhatók: van­nak, akik a gazdasági körül­mények kedvezőtlen alaku­lása miatt kerülnek fizetés­képtelen helyzetbe, mások nem akarnak fizetni, megint mások vállalkozói tapaszta­lat és jogszabályismeret hí­ján nem ismerik a kötele­zettségeiket és az ezek el­mulasztásából fakadó követ­kezményeket. Nem egy olyan eset tör­tént az utóbbi időben, ami­só feltétele, hogy az első ke­reskedési napot megelőző munkanap 12 óráig befizessék a bevezetési díjat és az éves forgalomban tartási díj időará­nyos részét a BÉT számlájára. A Démász Rt. részvényei zárt körben jegyezhetők, 155­175 százalékos ársávban. A jegyzés március 31-én zárul. Ez az első áramszolgáltató, ijmely vállalja a tőzsdei meg­mérettetést. Részvényei a nagy kapitalizációjú első nyolc értékpapír között szere­pelnek majd, várható a BUX­korásba való felvételük is a legközelebbi, szeptemberre esedékes kosár felülvizsgálat­kor. kor a munkanélküliség elől menekülő kiváltotta a vállal­koíói igazolványát, de vál­lalkozói tevékenységet nem folytatott, ennek okán bevé­tele nem volt. Úgy gondolta, tb-járulékot sem kell fizetni. Az óra ugyanakkor ketye­gett, s az év végére a havi kifizetetlen 10 ezer forintos járuléka 100 ezerre duzzadt. A megyei egészségbizto­sító igazgatóhelyettese hangsúlyozza: a tartozások behajtása szorítja őket - hi­szen a járulékokból finan­szírozzák az egészségügyi ellátást -, ám a tartozásokat nem a gazdasági élet sze­replőinek tönkretétele árán akarják behajtani, hiszen ak­kor a járulékfizetők táborát ritkítanák. K. K. • Földkérdés - létkérdés Gond: a nagybirtok # Felszólítás, inkasszó, behajtás A kintlevőség több, mint 6 milliárd

Next

/
Thumbnails
Contents