Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-18 / 65. szám
// Tűzdelt Zűllél" \Jon scolae, sed vitae discimus, mondotta a művelt la1Y tin, nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Amióta világ a világ, és mióta iskola az iskola, azóta okoz fejtörést: miképp lehetne áthidalni élet s oktatás igényei közti különbözetet. A küszöböni NAT e tekintetben nagymérvű szabadságot biztosít, bárki bevezethet bárminémű hasznosat. És minél többféle a próbálkozás, annál biztosabb a siker. Növekszik az esély arra: az iskolások ne csak folyton azt tanulják, ami a következő dolgozatírásra épp szükségeselégséges, mint sztrájkkor a szolgáltatás - hanem a nagybetűs életben (mellyel előszeretettel fenyegetőznek tanévnyitó/záró beszédeikben az igazgatók) valóságosan hasznavehető ismereteket. Egyre-másra születnek az oly tantárgyak, miknek egykor hírét sem lehetett hallani, s legföljebb pad alatti foglalkozásképpen voltak az ellenőrző könyvecskébe elkönyvelhetők („Tisztelt Szülő!" - kezdődtek az ily jellegű irományok, amelyeket kapásból „Tűzdelt Züllő" formájában fordítanak pajkos nebulók. „Értesítem, hogy gyermeke, Thanuló Richárd, órai foglalkozáson fecsegett. Nagyrabecsüléssel..."). Nemsoká' a pad alól a legalitásba emelkednek a gyerekeket tényleg érdeklő, az életben munkát (és a következményes kenyeret), státust (s véle szimbólumot) biztosítható dolgok, amelyek tartalmának formát és keretet ad az iskola, így hát mindinkább az életnek tanít. Persze, tulajdonképpen az a helyzet: minden körülmények között ezt teszi. Az ismereteknek, amelyek párját ritkítóan haszontalannak látszanak, teszem, tizenévesen sokkal később, a lehető leglehetetlenebb szituációkban is hasznát veszi az egyén. Némely nézetek szerint teljesen fölösleges tudnia az ember gyerekének, mit miért tanul, az a lényeg, hogy tudja. Később úgyis kiderül, mi mire A m azért nem árt, ha izgalmas, érdekfeszítő, azaz tanulható tárgyakat is tanul a tanuló - s ebben segítenek az új lehetőségek. így azután az eljövendő munkaerő, évtizedek helyett rögvest rájön: okszerű nem fél füllel odafigyelni arra, ami elhangzik az órán, hanem a legminimálisabban is kettővel A jövő olaja? • Munkatársunktól Azt mondják, a nők csak vezetik az autót, és nem törődnek vele, mi történik a belsejében. Ebben a megállapításban van némi igazság. Egészen addig, amíg valaki el nem magyarázza nekik, mi történik, ha a pilóta megfeledkezik az olajcseréről, arról nem is beszélve, ha nem a megfelelő kenőanyagot használja a kocsijához. A nők mindaddig csak vezetik az autót, amíg nem találkoznak Tóth Péterrel, a Bakay Nándor utcai Olajszerviz vezetőjével, egyben a Valvoline dél-magyarországi területi képviseletének első számú emberével. A beszélgetésből kiderül, a fiatal vállalkozó mindig új megoldásokon töri a fejét. Az üzlet - amely egyedülálló egész Csongrád megyében, s amely hamarosan több munkahelyet is teremt - kizárólag az olajcserével foglalkozik. A korábban a kereskedelemben tapasztalatokat szerző Tóth Péter ugyanis arra jött rá, vállalkozást lehetne építeni az olajcserére és az ezzel kapcsolatos szaktanácsadásra. A jelzések szerint ugyanis az autósok jobban örülnek, ha nem nekik kell megvásárolniuk a legtöbbször a hasukra ütve az olajat. Az Olajszerviz új, még kevésbé elteijedt márkákat is bevezet a dél-alföldi piacra, fgy például az amerikai Valvoline cég európai üzemeiben gyártott kenőanyagokat. Ezeket a vállalkozó szerint egyelőre csak nála lehet beszerezni. A HOVE NTA CL U B 1998. ÉVI TAVASZI RENDEZVÉNY-SOROZATA KERETÉBEN VENDÉGLÁTÓIPARI GÉPEK, BERENDEZÉSEK SZAKKIÁLLÍTÁSAI MÁRCIUS 20-21. (péntek-szombat) Nyitvatartási idő: pénteken 10-17 óráig, MÁRCIUS 22-23. ÁPRILIS 24-25. ÁPRILIS 26-27. MÁ| US 15-16. SZEGED HOTEL FORRÁS Szent-Györgyi Albert u. 16-24. szombaton 10-16 óráig • • • Következő helyszínek: DEBRECEN, Hotel Aranybika BALATONFÜRED, Hotel Eüred GYŐR, Nemzeti Színház KESZTHELY, Hotel Helikon A belépés díjtalan! Témakörök: konyhai sütó-főző gépek, berendezések • cukrászali termelés eszközei • szállodák, vendéglátóhelyek bútorai és berendezései • kávéfózógépek • fagylaltkészítés technikája, alapanyagai • italadagoló, csapoló berendezések • számítógépes szállodai, éttermi és kereskedelmi rendszerek, pénztárak • mosogatógépek • hűtéstechnika • őrlő-szeletelőgépek • konyhai edények, segédeszközök • tálalóeszközök • üveg, porcelán • vendéglátóipari textíliák • papírszalvéták • éttermi kiegészítők • szobai és fürdőszobai bekészítések • takarító- és higiéniai eszközök • környezetvédelem • háttérzene szolgáltatás • árnyékolástechnika Akiállításokon különleges élményt nyújtó zöldség-szobrászati bemutató is lesz. á7x«*eéeéte/vwxyűA Ph>*A<>/ a- cSÁÉ&v&nYa- fÁz/x ix<zA/:-wi//té<Í4aYxa-? SZERVEZŐ: HOVENTA KFT. TEL./FAX: 3511310 MUNKA, KÉPZÉS Foglalkoztatás és vállalkozás. Heti gazdaság. Humán egészségügy" a makói Juhász Gyulában Izgalmas lesz tanulni Diákok az alma materben. Az új lehetőségek megkönnyítik a munkához jutást. (Fotó: Karnok Csaba) Egészségügyi szak helyett: humán szakközépiskolai képzés. A kővetkező tanévtől már az utóbbi néven folyik a makói Juhász Gyula Szakközépiskola és Gimnázium „egészségügyis" tanulóinak oktatása. Számtalan új, érdekes tantárggyal bővítve, amelyeket kimondottan izgalmas lesz tanulni, továbbá idegen nyelvi és informatikai oktatással, önismeretet, rugalmasságot kialakító szemlélet jegyében - ami nagymértékben megkönnyíti a végzettek szakirányú elhelyezkedésének lehetőségét. A beiskolázás első köre már lezárult, ám még tudnak fogadni jelentkezőket. A részletekről Lévai Ferencné igazgatóhelyettest kérdeztük. 9 Szeptembertől átalakul az egészségügyi képzés a szakközépiskolában. Hogyan követi a változó társadalmi igényeket a Juhász Gyula? - A következő tanévtől kezdve az idáig egészségügyi szak humán szakközépiskolai képzésként működik tovább. Az új elnevezés jelzi, hogy az eddiginél lényegesen tágabb az oktatott profil, mely a mai igényekhez alkalmazkodik. A tanulók elsajátítják mindazon ismereteket, melyek az általános műveltség megszerzéséit^, az érettségi vizsgához szükségesek. Ezen túlmenően szakmai jellegű orientációs tantárgyak biztosítják az egészségügyi jellegű, tágabban humán szakmáknak nevezhető tevékenységi körökhöz kellő alapismeretek, készségek elsajátítását. 9 Amint máris hallani lehet, ennek keretében kimondottan „izgalmas" új tárgyak ismeretanyagát is elsajátítják ősztől az itt tanuló, humán szakos szakközépiskolások. Például?... - Ilyen, mondjuk, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a mentálhigiéné, az egészségnevelés, az életmód, a kommunikáció, az általános és fejlődéslélektan, a környezettan, a gondozástan, a szociálpszichológia... De megemlíthető a ma már egyre kevésbé nélkülözhető idegennyelvi ismeretek megszerzésének lehetősége is. Az idegen nyelvek oktatása szeptembertől magasabb óraszámban folyik majd, mint eddig. Informatikát négy éven kérészül tanulhatnak nálunk a diákok, akik a szakközépiskolai négy évet érettségi vizsgával zátják. 9 Három-négyszeres bebiztosítás ez, a végzett tanulók elhelyezkedésének lehetővé tételére... - Sőt, még többszörösebb, hiszen nemcsak tudást, hanem szemléletet is kapnak az ide járók. Azon túl, hogy ismeretekkel látjuk el diákjainkat, személyiségközpontú szemléletmódot igyekszünk bennük kialakítani. Olyan tanulókat nevelünk, akik nagyfokú önismerettel rendelkeznek, személyiségük rugalmas. Nemcsak a befogadására alkalmasak a szakmai ismereteknek, hanem azok alkalmazására is. 9 Manapság az elhelyezkedés mindennél fontosabb. Milyen szakmákat sajátítanak el a humán képzésben részesülő tanulók? - Szeptembertől megindul az egészségügyi operátorképzés (ami számítógépes ismeretekkel rendelkező egészségügyi szakemberek képzését jelenti), s ugyancsak szeptembertől bevezetjük a szociális ápoló és gondozóképzést, a 11. évfolyam keretén belül. A szakmát szerezni kívánók egy vagy két plusz évet is eltöltenek nálunk. Egyébként pedig tervezzük, ha lesz rá igény a későbbiekben, hogy megkezdjük az ápolóképzést, s az ápolási asszisztensképzést is. 9 A jövő tanévre való beiskolázás első köre már lezárult. Hány leendő humán szakos szakközépiskolás kezdi meg itt ősztől tanulmányait? - Egy osztályt indítunk, a fölvett tanulólétszám kissé máris túllépte az önkormányzat előírta létszámot. Ám ha valaki csak ezek után kapott kedvet ahhoz, hogy szakközépiskolánkba jelentkezzék, föltehetőleg biztosítani tudjuk számára e lehetőséget. F. Cs. HOFFMEISTER SYLVANIA ENERGIATAKARÉKOS LÁMPATESTEK - KEDVEZŐ ÁRON FHZGERALD |||uíTlQ ^jjjjj ROBBANÁSBIZTOS LÁMPATESTEK ÉS SZERELVÉNYEK MOESER® & g»ERUN0ER,N KÉSZÜLÉKEK ÉS BERENDEZÉSEK OBO BETTERMANN SZERELÉSI ANYAGOK TOSHIBA LÉGKONDICIONÁLÓ KÉSZÜLÉKEK Kiállítással egybekötött értékesítés közvetlen felhasználóknak és viszonteladóknak: FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Telefon: 421-533 Fax: 421-637 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Telefon: 321-676 Fax: 311-136 Már 276.400 Ft+áfa kezdőrészlet befizetése után a Skoda Felicia Pickup Önnek dolgozik és pénzt keres! A teljes vételár ettől a pillanattól csak részletkérdés. A Pickup egy személyautó komfortjával veszi körül. Megbízható társa lesz a munkában, erejével és kitartásával megsokszorozza az elérhető célokat Volkswagen Csoport SKODA. VÁLTSON VELÜNK IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L Sgt. I12. Tel.: (62) 471-200 Tel./Fax: (62) 471-242 Vass Autó 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel/Fax: (63) 314-222 Új fogyasztóvédelmi törvény Március elején lépett hatályba a fogyasztóvédelmi törvény. Az új jogszabály egységes keretben, az eddiginél összetettebb fogyasztóvédelem alapjait teremtheti meg. A jövő kérdése, hogy a felügyeletek képesek lesznek-e kiterjesztett hatáskörük érvényesítésére, vagy hogy milyen feladat jut az önkormányzatoknak, kamaráknak, szakhatóságoknak és a fogyasztóvédelmi civil szervezeteknek. Tfz évvel ezelőtt nem igazán foglalkozunk azzal, hogy mi fán terem a fogyasztóvédelem. A bevált gyakorlat az volt, hogy a mosásban összement és darabokra szakadt konfekció-ruhánkat, vagy idő előtt levált talpú cipőnket elküldtük a KERMInek. A fogyasztó védelmével kapcsolatos legtöbb jogszabály még a 70-80-as években született és kizárólag belkereskedelmi áruforgalom területéhez kapcsolódott. . A március elején életbe lépett fogyasztóvédelmi törvény egyik pozitívuma, hogy immár a szolgáltatásokra is kiteljed. Olyanokra, melyeket nap mint nap használunk, például biztosításra, pénzügyekre, a telekommunikációra, vagy az utazásra. A fogyasztóvédelmi felügyeletekre ezzel igen komoly felelősség és teher hárul. A Csongrád megyei felügyelőség jelenleg 10 munkatárssal dolgozik, évente átlagosan 1300-1400 ellenőrzést végeznek. A közvetlen vásárlói panaszok alapján induló vizsgálatok közel felénél valamilyen intézkedésre is sor kerül. Az ilyen panaszok száma az elmúlt időszakban megnövekedett. Pálkuti Istvánná, a megyei felügyelőség vezetője szerint ennek két oka lehet: — A fogyasztó egyre többet vár a terméktől, egyre jobb minőséget szeretne kapni a pénzéért, másrészt az emberek talán tudatára ébredtek érdekeik fontosságának. A megyei felügyelet több éve együttműködik a helyi önkormányzattal és a kamarával, ám újabb megállapodásokat kell kötnie a szakhatóságok helyi képviseleteivel annak érdekében, hogy tisztázott legyen: kinek, mi a feladata. E mellett egyeztetniük kelj a fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel is. Az új törvény számos eleme közül talán a legnagyobb „érdeklődést" a fogyasztóvédelmi bírság válthatja ki. A szankciók súlyosak, a kiszabható bírságnak például nincs felső határa. További újdonság az úgynevezett békéltető testületek létrehozása, melyek a jövő év január elején kezdik meg működésüket. Feladatuk tulajdonképpen bírósági eljárás nélküli fogyasztói érdekérvényesítés lesz. Az új törvény célja tisztázott, az érintettek konkrét feladatai kevésbé, a hatékonyság pedig 1-1,5 év múltán mutatkozhat meg. Katfcó Krisztina