Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-17 / 64. szám
KEDD, 1998. MÁRC. 17. SPORT 9 Búcsú, győzelemmel kosárlabda • Munkatársunktól Szeged KE-OSC 77-73 (42-26) Női mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 200 néző. Szeged KE: Kaszab (15), Zsemberi (5/3), MISIK (18), Czirják (11), CSAPÓ (8). Cserék: Budanovics (5/3), Szép (-), Révész (5). Edző: Domokos Mihály és Láng Imre. Utolsó bajnoki mérkőzését játszotta a Szeged KE női együttese az alapszakaszban, s az már biztos volt a meccs előtt, hogy a hazaiak a harmadik helyen végeztek, ezzel a rájátszás résztvevői lesznek. Az első húsz percben remekül működött a szegedi gépezet, s tetemes előnyre tettek szert a Domokos-tanítványok. A második játékrészben csak Misik és Csapó nyújtott elfogadható teljesítményt, s ennek a következménye az lett, hogy a végén a vendégek szorossá tudták tenni a találkozót. Pályafoglalás • Munkatársunktól A közelmúltban megkezdték az újszegedi Kisstadion teniszpályáinak a karbantartását. A Szeged SADE TC vezetői bfznak abban, hogy a jó idő hatására április 1-én megnyithatják a nagyközönség előtt is salakos pályákat. Sok sportbarátnak kedvezményt tudnak akkor biztosítani, ha márciusban előre lefoglalják a pályákat a 06-30-684-324-es telefonon. Totónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 11. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 5 millió 125 ezer 291 forint; 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 millió 100 ezer 233 forint; 12 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 236 ezer 552 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 11 ezer 432 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 1832 forintot fizetnek. A góltotón sem 4, sem pedig 3 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 939 ezer 739, illetve 157 ezer 421 forint. XXIX. KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG 1998. szeptember 2-6., Szeged nap a rajtig! Kása nem kerülgeti: arany! kajalc-konv A kajakosok mellett a kenusok is fokozott intenzitással tréningeznek az idei feladatokra, különösen a szegedi világbajnokságra. A részvételre pályázók melegvízi edzőtáboraira a Szegedi Kajak-Kenu SE és néhány támogató igyekszik minél több lehetőséget biztosítani. A részletekről Kása Ferenc, a klub kenusainak „főnöke" számolt be. O Hol tartanak a sportolók a felkészülésben? kérdeztük az újdonsült mesteredzőtől. - Március elején befejeztük a szárazföldi - kondi-, úszó-, és futó— tréningeket, onnantól kezdődött az éles, azaz a vizes munka. Mivel az időjárás hazánkban nem igazán kedvez a folyókon való kenuzásnak, ezért a vb-re pályázóknak megpróbáltunk külföldi edzéslehetőséget teremteni. A klub anyagi helyzete, valamint a lecsökkent központi támogatások miatt nagy örömmel fogadtuk az egyéni szponzori segítséget, aminek köszönhetően néhányan az ország határain kívül dolgoztatták meg magukat. O Kik azok, akik nem itthon készültek? - Fürdők Gábor Spanyolországban, Sevillában a válogatott edzőinek az irányításával dolgozik, ó március 21-én jön haza. A költségeit (a felszerelést és magát a felkészülést) az ATC Kft., a Ciklon Kft., az SKF Csapágyszaküzlet, és a Benetton bolt állta. Az Izometria Sportstúdió vezetője, Zsigovics Ágoston által dotált Bán-Nyári páros Horvátországban, a Kotori öbölben tréningezik, ők is március 21-én érkeznek vissza Montenegróból. A Heavytex Kft. pártfogoltja, Boldizsár Gáspár Szegeden izzasztja magát, neki április 6tól Dunavarsányban lesz edzőtábor. A dr. Bohács-Pajkó duó tagjai közül előbbi kétszer vesz részt magaslati futótáborban a Zebra Kft. és ifj. dr. Szilágyi János támogatásával, mfg utóbbi szintén Szegeden fejleszti az erőnlétét. Ők a maratoni vb-részvételt pályázták meg, reméljük, a többiekhez hasonlóan minél több sikerrel teszik a dolgukat. A hazatértük után egy hétig Szegeden edzünk együtt, majd két hétig Dunavarsány lesz a főhadiszállásunk. O Szakmai irányítók mentek a versenyzőkkel? - Sajnos, a szorult helyzetünkben nem tudtunk biztosítani a külföldön tréningezőknek vezetőt. Fürdököt a válogatott egyik edzője, Szabó Attila felügyeli, a többiekkel napi telefonos kapcsolatban vagyunk, szinte minden lépésüket ismerjük. Elmondásuk szerint jó körülmények között, kitűnő időben dolgoznak, nekik már nem létfontosságú a folyamatos edzői jelenlét. A további támogatókkal kapcsolatban Vass György, az egyesület elnöke elmondta, hogy a négy nagy dél-magyarországi közszolgáltató mindegyike pozitívan áll a Világbajnokot Szegednek! programhoz, és a közeljövőben létre jön velük a szponzori megállapodás. Ha ez megvalósul, ismerve a tanítványaimat, könnyen realizálódhat a szegedi versenyzőtől várt vb-arany. Módi József mmm * Rajtolt a „megyehárom" is • Munkatársunktól A labdarúgó-bajnokságok közül utolsóként rajtolt el a megyei III. osztály pontvadászata. A hétvégéken már az itt szereplő csapatok házatájára is beköszönt(ött) a focitavasz, s a szurkolók is újra járhatnak a meccsekre, dicsérve, szidva a játékot. Az A-csoport sorsolása 17. forduló, március 21., szombat 15 óra: Sándorfalva II-Balástya, Csanytelek Il-Pázsit SE, Csengele-Ópusztaszer. Március 22.. vasárnap, 15: Baktó Szilánk-Ruzsa, Ásotthalom-Öttömös, Szeged-Dorozsma II- Röszke II, Pusztamérges-Baktó, Baks-Üllés-Domafa. 18. forduló, március 28., szombat, 15 óra: Röszke IICsanytelek II, Csengele-Sándorfalva II. Március 29., vasárnap 15: Baktó-Baks, Pázsit SEPusztamérges, Öttömös-SzegedDorozsma II, Ruzsa-Ásotthalom. Balástya-Baktó Szilánk, Üllés-Domafa-Ópusztaszer. 19. forduló, április 4., szombat, 15.30: Csanytelek 11-Öttömös. Április 5., vasárnap, 15.30: Ópusztaszer-Sándorfalva II, Baktó Szilánk-Csengele, Ásotthalom-Balástya. Szeged-Dorozsma II-Ruzsa, Pusztamérges-Röszke D, Baks-Pázsit SE, Üllés-Domafa-Baktó SC. 20. forduló, április 11., szombat, 15.30 óra: Röszke II-Baks, Csengele-Ásotthalom, Sándorfalva II-Baktó Szilánk. Április 12., vasárnap, 15.30: Öttömös-Pusztamérges, RuzsaCsanytelek II, Balástya-SzegedDorozsma II, Pázsit SE-ÜllésDomafa, Baktó-Ópusztaszer. 21. forduló, április 18., szombat, 16 óra: Csanytelek II-Baiástya. Április 19., vasárnap, 16: Ópusztaszer-Baktó Szilánk, Ásotthalom-Sándorfalva II, Szeged-Dorozsma II-Csengele, Pusztamréges-Ruzsa, BaksÖttömös, Üllés-Domafa-Röszke B, Baktó SC-Pázsit SE. 22. forduló, április 25., szombat, 16 ára: Csengele-Csanytelek II, Sándorfalva II-Szeged-Dorozsma II, Röszke II-Baktó. Április 26., vasárnap, 16: Ruzsa-Baks, Balástya-Pusztamréges, Baktó Szilánk-Ásotthalom, Öttömös-Üllés-Domafa, Pázsit SE-Ópusztaszer. 23. forduló, május 2., szombat, 16.30: Csanytelek H-Sándorfalva II. Május 3., vasárnap, 16.30: Ópusztaszer-Ásotthalom, Szeged-Dorozsma II-Baktó Szilánk, Pusztamérges-Csengele, Baks-Balástya, Üllés-Domafa II-Ruzsa, Baktó SC-Öttömös, Pázsit SE-Röszke II. 24. forduló, május 9., szombat, 16.30: Csengele-Baks, Sándorfalva II-Pusztamérges, Ópusztaszer-Röszke II. Május 10., vasárnap, 16.30: Baktó Szilánk-Csanytelek, Ásotthalom-Szeged-Dorozsma II, Öttömös-Pázsit SE, Ruzsa-Baktó SC, Balástya-Üllés-Domafa II. 25. forduló, május 16., 17 óra: Csanytelek II-Ásotthalom, Röszke II-Öttömös. Május 17., vasárnap, 17: Ópusztaszer-Szeged-Dorozsma II, Pusztaméges-Baktó Szilánk, Baks-Sándorfalva II, Üllés-Domafa-Csengele, Baktó SC-Balástya, Pázsit SE-Ruzsa. 26. forduló, május 23., szombat, 17 óra: Csengele-Baktó SC, Sándorfalva II-Üllés-Domafa II. Május 24., vasárnap, 17: Baktó Szilánk-Baks, ÁsotthalomPusztamérges, Szeged-Dorozsma II-Csanytelek II, RuzsaRöszke II, Balástya-Pázsit SE, Öttömös-Ópusztaszer. 27. forduló, május 30., szombat, 17 óra: Röszke II-Balástya. Május 31., vasárnap, 17: Ópusztaszer-Csanytelek II, Pusztamérges-Szeged-Dorozsma II, BaksÁsotthalom, Üllés-Domafa IIBaktó Szilánk, Baktó SC-Sándorfalva II, Pázsit SE-Csengele, Öttömös-Ruzsa. 28. forduló, június 7., vasárnap, 17 óra: Szeged-Dorozsma II-Baks, Csanytelek II-Pusztamérges, Balástya-Öttömös, Csengele-Röszke II, Sándorfalva II-Pázsit SE, Baktó Szilánk-Baktó SC, Ásotthalom-Üllés-Domafa II, Ruzsa-Ópusztaszer. 29. forduló, június 14., vasárnap, 17 óra: ÓpusztaszerPusztamérges, Baks-Csanytelek II, Üllés-Domafa II-Szeged-Dorozsma II, Baktó SC-Asotthalom. Pázsit SE-Baktó Szilánk, Röszke II-Sándorfalva II, Öttömös-Csanytelek II, Ruzsa-Balástya. 30. forduló, június 21., vasárnap, 17 óra: Pusztamérges-Baks, Csengele-Ruzsa, Sándorfalva II-Öttömös, Baktó Szilánk-Röszke II, Ásostthajom -Pázsit SE, Szeged-Dorozsma II-Baktó SC, Csanytelek II-Ü1lés-Domafa II, Balástya-Ópusztaszer. A B-csoport sorsolása 17. forduló, március 21., szombat, 15 óra: Szikáncs-Derekegyház. Március 22., vasárnap, 11: Szegedi VSE II.-Szőreg II, 15: Kübekháza-Kiszombor II, Nagymágocs-Algyő II, Maroslele-Hmvhely Astra, Eperjes-Ambrózfalva, Károlyi DSK-Maros D. Pitvaros. Szabadnapos: IKV-Alsóváros. 18. forduló, március 28., szombat 15 óra: Derekegyház-IKV-Alsóváros, Ambrózfalva-Szikáncs, Hmvhely Astra-Eperjes, Algyő II-Maroslele, Szőreg II-Nagymágocs. Március 29., vásárnap, 15: Szegedi VSE II.-Kiszombor II, Károlyi DSK -Kübekháza. Szabadnapos: Maros D. Pitvaros. 19. forduló, április 4., szombat, 15.30: Szikáncs-Hmvhely Astra, IKV-Alsóváros-Ambrózfalva. Április 5., ' vasárnap, 15.30: Maros D. Pitvaros-Kübekháza. Szegedi VSE II.-Károlyi DSK, Nagymágocs-Kiszombor II, Maroslele-Szőreg II, Eperjes-Algyő II. Szabadnapos: Derekegyház. 20. forduló, április 11., szombat, 15.30: Hmvhely Astra-IKV-Alsóváros, Algyő IISzikáncs, Szőreg II-Eperjes, Kiszombor II-Maroslele, Derekegyház-Maros D. Pitvaros. Április 12., vasárnap. 15.30: Károlyi DSK-Nagymágocs, Kübekháza-Szegedi VSE II. Szabadnapos: Ambrózfalva. 21. forduló, április 18., szombat, 16 óra: Szikáncs-Szőreg II, IKV-Alsóváros-Algyő II, Derekegyház-Ambrózfaiva. Április 19., vasárnap, 16: Maros D. Pitvaros-Szegedi VSE II., Nagymágocs-Kübekháza. Maroslele-Károlyi DSK, EperjesKiszombor II. Szabadnapos: Hmvhely Astra. 22. forduló, április 25., szombat, 16 óra: Szőreg II-IKVAlsóváros, Kiszombor II-Szikáncs, Hmvhely Astra-Derekegyház, Ambrózfalva-Maros D. Pitvaros. Április 26., vasárnap, 16 óra: Károlyi DSK-Eperjes, Kübekháza-Maroslele, Szegedi VSE II.-Nagymágocs. Szabadnapos: Algyő II. 23. forduló, május 2., szombat, 16.30: Szikáncs-Károlyi DSK, IKV-Alsóváros-Kiszombor II, Derekegyház-Algyő II, Ambrózfalva-Hmvhely Astra. Május 3., vasárnap, 16.30: Maros D. Pitvaros-Nagymágocs, Maroslele-Szegedi VSE II., Eperjes-Kübekháza. Szabadnapos: Szőreg II. 24. forduló, május 9., szombat. 16.30: Algyő II-Ambrózfalva, Szőreg II-Derekegyház, Hmvhely Astra-Maros D. Pitvaros. Május 10., vasárnap, 16.30: Károlyi DSK-IKV-Alsóváros, Kübekháza-Szikáncs, Szegedi VSE II.-Eperjes, Nagymágocs -Maroslele. Szabadnapos: Kiszombor II. 25. forduló, május 16., szombat, 17 óra: Szikáncs-Szegedi VSE II., IKV-Alsóváros-Kübekháza, Derekegyház-Kiszombor II, Ambrózfalva-Szőreg II, Hmvhely Astra-Algyő II. Május 17., vasárnap, 17: Marosa D. Pitvaros-Maroslele, EperjesNagymágocs. Szabadnapos: Károlyi DSK. 26. forduló, május 23., szombat. 17 óra: Szőreg II-Hmvhely Astra, Kiszombor II-Ambrózfalva, Algyő II-Maros D. Pitvaros. Május 24., vasárnap, 17: Szegedi VSE II.-IKV-Alsóváros, Nagymágocs-Szikáncs, Maroslele-Eperjes, Károlyi DSK-Derekegyház. Szabadnapos: Kübekháza. 27. forduló, május 30., szombat, 17 óra: Szikáncs-Maroslele, IKV-Alsóváros-Nagymágocs, Derekegyház-Kübekháza, Ambrózfalva-Károlyi DSK, Hmvhely Astra-Kiszombor II, Algyő II-Szőreg II. Május 31., vasárnap, 17 óra: Maros D. Pitvaros-Eperjes. Szabadnapos: Szegedi VSE II. 28. forduló, június 7., vasárnap, 17 óra: Maroslele-IKV-Alsóváros, Eperjes-Szikáncs, Kiszombor II-Algyő II, Károlyi DSK-Hmvhely Astra, Kübekháza-Ambrózfalva, Szegedi VSE II.-Derekegyház, Szőreg II-Maros D. Pitvaros. Szabadnapos: Nagymágocs. 29. forduló. Június 14., vasárnap, 17 óra: Maros D. Pitvaros-Szikáncs, IKV-Alsóváros-Eperjes, Drekegyház-Nagymágocs, Ambrózfalva-Szegedi VSE II., Hmvhely Astra-Kübekháza, Algyő II-Károlyi DSK, Szőreg II-Kiszombor II. Szabadnapos: Maroslele. 30. forduló, június 21.. vasárnap, 17 óra: Szikáncs-Alsóváros, Kiszombor II-Maros D. Pitvaros, Károlyi DSK-Szőreg II, KUbekháza-Algyő II, Szegedi VSE II.-Hmvhely Astra, Nagymágocs-Ambrózfalva, Maroslele-Derekegyház. Szabadnapos: Eperjes. Aranyeső, több városra atlétika • Munkatársunktól A 150 évvel ezelőtti, március 15-i forradalmi események tiszteletére rendezett megyei mezei futóbajnokságon - a nagyon kellemetlen hideg idő és erős szél ellenére több mint 150 sportoló, a nézők és kísérők biztatása, tapsa közepette teljesítette a távot. A legsikeresebben a szegedi, a vásárhelyi és csongrádi atléták szerepeltek. Eredmények Férfiak. 6000 m, felnőttek: 1. Besenyei István (JGYTF DSE), 2. Barna Levente, 3. Farkas Géza (mindkettő Szegedi VSE). 5000 m, ifjúságiak: 1. Pálfi István (SZVSE), 2. László Károly (RFT). 5000 m, serdülő A, egyéni: 1. Nagy Ádám, 2. Aradi Ferenc, 3. Kiss Tamás (mindhárom Hódiák SE). Csapat: 1. Hódiák SE, Hódmezővásárhely, 2. SZVSE I., 3. SZVSE II. 4000 m, serdülő ('83-ban születettek), egyéni: 1. Vajda Attila (SZKKSE), 2. Kiss László (Hódiák), 3. Illés Róbert (Dózsa György ált. isk., Szeged). Csapat: 1. Hódiák, 2. SZVSE. 4000 m, serdülő ('84), egyéni: 1. Preczer Zsolt (Hódiák), 2. Kerekes Zsolt (SZVSE), 3. Lóczi Attila (Makkosházi ált. isk.. Szeged). Csapat: 1. SZVSE. 4000 m, serdülő ('85), egyéni: 1. Tari Dávid (Felsővárosi ált. isk.. Szeged), 2. Bene Ferenc (Síp utcai ált. isk., Csongrád), 3. Király Gellért (Karolina ált. isk.. Szeged). Csapat: 1. Síp utcai ált. isk., 2. Hódiák. 2000 m, gyermek ('86), egyéni: 1. Tirla Máté (Hódiák), 2. Molnár Zsolt (Síp utcai ált. isk.), 3. Móricz Gábor (SZVSE). Csapat: 1. Hódiák. 2000 m. gyermek ('87), egyéni: 1. Hrepka Ádám (Felsővárosi ált. isk.), 2. Horváth Ádám (Hódiák), 3. Lévai Mihály (Síp utcai ált. isk.). Csapat: 1. Síp utcai ált. isk., 2. Hódiák. 2000 m, gyermek ('88), egyéni: 1. Bodrogi Ferenc (Hódiák), 2. Szepesi Dániel (Síp utcai ált. isk.), 3. Őze Dániel (SZVSE). Csapat: 1. Síp utcai ált. isk. I., 2. Hódiák SE, 3. Síp utcai ált. isk. II. Nők. 3600 m. felnőttek: I. Mustos Adrienn (egyesületen kívüli). 3600 m, serdülő A, egyéni: 1. Kövesi Kitti, 2. Szabó Réka, 3. Szekeres Anikó (mindbárom SZVSE). Csapat: 1. SZVSE. 2400 m, serdülő B: 1. Agócs Edit (Hódiák). 2400 m, serdülő ('84-ben születettek): 1. Varga Anita, 2. Kovács Anita (mindkettő Hódiák). 2000 m, serdülő ('85), egyéni: 1. Talmácsy Anász, 2. Zsótér Márta, 3. Kalapács Kitti (mindhárom Hódiák). Csapat: 1. Hódiák. 1600 m, gyermek ('86), egyéni: 1. Szűcs Lilla (Hódiák), 2. Borza Irén SZVSE), 3. Bugyi Klaudia (Síp utcai ált. isk.). Csapat: 1. Hódiák. 1200 m, gyermek ('87), egyéni: 1. Ujszászi Imola, 2. László Ágnes, 3. Kiss Anita (mindhárom, Síp utcai ált. isk., Csongrád). Csapat: 1. Síp utcai ált. isk., Csongrád, 2. Hódiák. 1200 m, gyermek ('88): 1. Szabó Kata (Hódiák), 2. Deák Csilla (Síp utcai ált. isk.), 3. Gila Erzsébet (Hódiák). A legeredményesebb szakosztályok felkészítői a következők voltak: Szabó Anikó (Síp utcai ált. isk.), Héjjá Antal (Hódiák), Antal Andor (Szegedi VSE).