Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-14 / 62. szám

6 ÜNNEPI KÜLÖNKIADÁS 1998. MÁRCIUS • Malomhistória: 1839-1886 Vállalkozások, bukások és újrakezdések Az első volt Szegeden: a Jordán-féle gázmalom 1870-ben, a Bánomkert felöl nézve (Folytatás az 5. oldalról.) A gazdasági élei a kiegyezés ulán kapcsolódott be jobban az európai vérkeringésbe. Egyrészt külföldi tóke vett részt az iparosításban, tgy belgák a helyi közlekedés (1884ben a lóvasút, 1908-ban villamosvasút) fejlesztésébe. A gázgyárat 1863-ban német vállalkozó alapította; 1894-től francia kézbe került. Az újszegedi kendergyár alapításában lembergi volt a tőkéstárs, később németek, majd osztrákok lettek a többségi részvénytulajdonosok. Másrészt az export egyre inkább Nyugatra irányult. Az újszegedi kendergyár termékeinek zöme is Nyugat-Európába jutott. 1895-ben a szegedi paprika 35%-a Ausztriába, 15%-a Német- és Franciaországba, sőt a tengeren túlra került. A szalámigyártást a múlt század közepén olaszoktól tanultuk el, de már a század végén a Pick-szaláminak 95%-át külföldön értékesítették. Az első világháború ulán a szegedi ipar alig (udott magához térni, mire a világgazdasági válság mért rá újabb csapást, majd a harmincas évek közepén kezdődő újabb föllendülés! a második világháború törte szét. A régi piacokat csak félig-meddig lehetett visszaszerezni. De az újszegedi-szőregi rózsakertészetnek a harmincas évek elején voltak kivételes sikerei: m(g Szegednek repülőjárata volt, az este szedett virágokat másnap délután a párizsi vásárcsarnokban már árulták. Elvétve jött ide külföldi tőke, (gy 1929-ben Angol-Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt. megalapításával. A szocializmusnak kikiáltott államkapitalizmus az 1945 után megindult ígéretes fejlődést minden tekintetben lefékezte. A gazdaság csak nagy nehezen szabadult ki a KGST kalodájából. A szellemi élet vívott ki magának leghamarabb és legtágabb szabadságot az ötvenes évek elején megszakadt európai fonalak fölvételére. Először az irodalom, utána a természet- és orvostudomány, majd a társadalomtudomány különféle ágazatai, még az áltudománynak bélyegzett lélektan és szociológia is. Most pedig, amikor arra készülünk, hogy Európához tartozásunkat intézményes keretek is szavatolják, azt kell tennünk, amit 150 évvel ezelőtt a reformkor és a szabadságharc hősei akartak: nemzeti érdekeinket úgy hozni összhangba az európaikkal, hogy e kettő erősítse egymást. Századunk nagy nemzelnevelöje, Németh László már 1935-ben Magyarság és Európa című könyvében latolgatta e kölcsönhatás előnyeit, hátrányait, a belőlük adódó tennivalókat. 1940-ben Európa egysége című írását is így kezdte: .A mi ifjúságunknak volt egy életkönnyítő hite: Európa. Akármi baj van itthon, Európában jobban van Európán okulni lehet. Ha idehaza pislákolnak a lelkek. Európában ott lobog egy nagy oltáron a koreszme: Európa volt a jósda, a delphi igéket mondó, melyeket idehaza csak kihámozni kell." Az európai széttekintés akkor ó a hitlerizmus, fasizmus, bolsevizmus egyformán elriasztó világában Németh László borúlátón Ítélte meg az európai példák követését. Fél évszázad múltán a világhelyzet, Európa státus quója gyökeresen megváltozott. Ma derűlátón nézhetünk a jövőbe: a magyarságot befogadni készülő Európa joggal ígérkezik a Németh Lászlótól idézettek első részének igazával életkönnyítő hitünknek. A napóleoni háborúk befejeződése után, az 1820-as évek Magyarországában a reformok szükségességét egyre többen hangoztatták. A reformgondolat azonban Széchenyi föllépésének hatására került előtérbe. Személye kellő súlyt adott a többiekben élő vágyaknak. A rendkívül müveit ifjú grófot főleg Anglia lüktető gazdasági élete ragadta meg, melynek hatására hazatérve változásokat akart. Elsősorban a mezőgazdaság átalakítását szorgalmazta. Nevéhez sok konkrét kezdeményezés fűződött: A lóverseny, Duna-Tisza szabályozása, Lánchíd építése mellett fő tennivalói közé sorolta a hengermalmok alapítását. Széchenyi István 1839ben alapította a Pesti József Hengermalmot, mely után számos gőzüzemű nagymalom létesült. Ganz Ábrahám kéregöntésű őrlőhengereit Mechwart András Európában is ismert hengerszékei követték, melyek szabadalmazott eljárással jó minőségű, külföldön is keresett lisztet állítottak elő. Ettől kezdve a fejlődés folyamatos és a kiegyezés évére (1867) 13 nagymalmot alapítottak hazánkban. Szeged ipara már a 18. században nagy hatást gyakorolt a város kereskedelmére és fordítva. A vásárok, a piacok rangjának növekedésével elősegítették a közlekedési viszonyok javulását. A vásárok nemcsak a lényegi funkciót jelentették, hanem a legkülönbözőbb hírek is cserélődtek a vásározók között. A város ezekre a nagy „ipari és kereskedelmi felvonulásokra" - amelyeket a korabeli Piac (ma Széchenyi) téren tartottak, mindig rangosan felkészült. A város kereskedőtársadalma főként az 1700-as évek végétől kezdődően mutatott jelentős fejlődést. Ez annak a ténynek is köszönhető, hogy a kereskedők soraiban az iparosok is ott voltak, akik portékáikat maguk értékesítették, amolyan kettős szerepkörben. Kereskedelmünk fellendítésében a rácok, a németek és a zsidók nagy szerepet vállaltak. A napóleoni háborúk idején mind nagyobb szerepet vívott ki magának a gabonakereskedelem, amit elsődlegesen a tiszai hajók bonyolítottak, de szárazföldön is szállítottak. A tőkefelhalmozással, a banktőke megjelenésével az iparba történt befektetések elsődlegesen a malomiparban jelentek meg. Sina György, Wodianer Fülöp és mások sikerei nyomán mind több vállalkozó szellemű ember próbálkozott Szegeden, mint a két Dercsényi testvér, akik a mai Széchenyi téren (a Zsótér-házban) keményítő- és szeszgyárat szándékoltak létesíteni. Ebben a kezdő iparosító hullámban jelent meg Szeged első gőzmalma, 1854-ben az Alsó Tisza-parton, a Mikutya kocsma telkén, amelyet a Jordán és fiai cég létesített. Az első gőzmalmot kezdetben négy, később 12 pár kőre rendezték be. És jött a következő malom, kezdődött a verseny, s ebben Jordánék alaposan lemaradtak. Jordánék jótékonykodó emberek is voltak, hetente két mázsa lisztet osztottak ki száz szegedi szűkölködőnek. Az 1880. évi Szegedi Kalauz azt írta - Reiznerrel ellentétben -. hogy a malom 1857-ben épült és 6 pár kőre. Kizárólag szeletelt darát (grízt) állítottak elő, mintegy ipari félterméket, amelyet azután külföldi vízimalmokban dolgoztak fel tovább. Évi átlagos teljesítménye 6-7 ezer tonnát tett ki. Érdekes adalékot tudunk meg a Szegedi Naplóból (1883), amely szerint az évek óta üzemben nem volt Jordán-féle malmot Lőwy (Ligeti) Sámuel vette meg, új berendezéseket vásárolt, modernizálta; és nagyszabású kiviteli üzletre készült, miközben a város ellátását is biztosította. Reizner szerint a Jordán-féle malom Ligeti Sámuel tulajdonába ment át, és közel tízéves szünet után újra megkezdte üzemeltetését. A malmosok hamar rájöttek arra, hogy termékeik értékesítésére raktárakat nyissanak. Ezt tette Ligeti Sámuel is, aki 1887-ben a Széchenyi téri Aigner Nándor házában jelentős raktárat nyitott. Azután a Ligeti-féle malom 1890-ben a budapesti Viktória Gőzmalom Rt. tulajdonába került, és napi 60 tonna őrlési kapacitást 100 tonna/nap teljesítményre emelték. Ettől kezdve jelentős lisztexportot bonyolítottak, még a távoli Brazíliába is. A malmot továbbra is Ligeti Sámuel irányította, mint részvényes. A malom igazgatója és cégvezetője az egyik testvér, Ligeti Imre volt. A Ligeti-féle malom ezzel a financiális és ipari tranzakcióval az Alföld egyik legnagyobb vállalatává vált. És ez az a malom, amelyet a Jordán-féle létesítményből fejlesztettek 400 lóerőre és 30 pár kőre. A Viktória Rt. azután tovább bővítette a feldolgozó kapacitást, az épületre itt is kiírták a „Dampfmuftié " Viktória gőzmalom elnevezést. A malom megvásárlásakor az egész létesítmény 250 ezer korabeli forintot ért, amihez azután a további fejlesztések járultak, amit később tovább fokozni szándékoltak. Itt is raktározási gondokkal küszködtek, és a Bánomkert soron a várostól legalább 80 négyszögöl területet igényeltek ilyen célra - 1180 forintért. Ugyanakkor a teherpályaudvarig iparvágányt építettek ki, és a fordítókorongot a malom előtti téren vitelezték ki. További intézkedéseik során mind nagyobb figyelmet fordítottak a tűzbiztonságra, és a malom gőzszivattyúját a városi vízvezetékkel összekötötték, hogy veszély esetén ezt a vízbázist használhassák. A múlt század végére igen szépen fejlesztették a malmot. Sidwers igazgató vezetése alatt duplájára emelték a kapacitást, a berendezéseket folyamatosan modernizálták, és több száz munkás mellett 30 fős hivatalnoki apparátus látta el a feladatokat. Az egész malomtelep közel 900 méter hosszan feküdt a Tisza partján. A malomnak külön tűzoltósága volt, azonban ez is kevésnek bizonyult, mert 1896. január 13-án a Viktória-malom ötemeletes épülete leégett, amikor már naponta 80-90 tonna gabona őrlésére is képes volt. Óriási veszteség érte a részvénytársaságot, de Szeged iparát is. Szerencse, hogy a malom készletei nagyrészt megmaradtak, mert azokat külső raktárakban tartották. A tűzesetek kapcsán a budapesti Viktória-malom igazgatója, Bechel Emil Szegedre érkezett, és azt nyilatkozta, hogy a malmot felépítik. A szegedi malom igazgatója ekkor Porgesz Henrik volt. Az újra történő felépítés ellen azonban számosan tiltakoztak, köztük a honvédkerületi parancsnokság, hivatkozva a robbanékonyságra és a tűzveszélyességre. Joggal ellenkeztek ezzel a malom vezetői, ugyanis a Sina-telepen a tanács már korábban engedélyezte a jóval tűzveszélyesebb gyártelep, a Milkócég gőzfűrész és gőzmalom létesítését. Végül is a Viktória vezetői megunták az építési engedély kiadása körüli hatósági magatartást, úgy döntöttek, hogy elállnak az építkezéstől. A leégett malom Back Bemát tulajdonába ment át, de ő sem építtette fel, és nem helyezte üzembe. Szeged második gőzmalmáról Reizner azt írta, hogy Teschen J. tőkepénzes költségén építették, és Burget Nándor volt az igazgatója, a 24 pár kőre épült létesítménynek. A malomnak több társtulajdonosa volt, majd 1865ben részvénytársaságot alapítottak, Kiviteli Gőzmalom Társaság néven, ezer részvénnyel és 500 ezer forint részvénytőkével. Virágkorát Sidwers igazgató alatt élte. A létesítmény 1870-ben Back Bemát és fiai cég tulajdonába került, miközben óriásit fejlődött, egy angol mérnök tervei alapján. A második malomról a Budapesti Hírlap (1857) így számolt be: „A pályaudvartól s az építendő hídtól nem messze Teschen J. tőkepénzes kétemeletes műmalmot fog építeni, mely két év leforgása alatt elkészül." Lisztje már ekkor a német és francia kiviteli követelményeknek is megfelelt. Egész Szegednek, de alighanem az egész Alföldnek legnagyobb gőzmalma a Back Bemát és fiai cégé lett. Ennek a cégnek tulajdonát képezte az első szegedi vízvezeték is, amelyet 1864-ben létesítettek, a Tisza vizét földalatti csöveken felszivattyúzva, szűrve oldották meg a lakossági vízellátást. A Kiviteli gőzmalom Rt. a szegedi vízvezetéki szolgáltatásra 25 éves koncessziót kötött, így ez a feladatkör is átszállt a Back-féle malom tulajdonába. A vízvezetéki vízzel kapcsolatban Kulinyi ezeket írta: „Mikor e vállalattól és illetőleg annak jogutódjától: a Back Bemát fiai czégtől a városra szállott át a vízvezeték, e czéggel kötött e hatóság 1892-ben szerződést a vízvezeték tovább történő táplálására olykép, hogy a czég látta el a vízszivattyúzást, tovább is szedte a vízvezetéki dijakat, és fizetett a városnak évi 5600 forintot. Pár évvel később maga a város vette a régi vízvezetéket házi kezelésbe, és így is igen sok a panasz amiatt, hogy a használati víz még szüretien állapotban sem áll mindig rendelkezésre, mert a csővezeték nem elég kiterjedt, és a közkútak sem igen adnak vizet, aminek egyik okát a megváltozott nlvó-viszonyok képezik." Természetesen a kezdeti próbálkozásokat követően a város vízellátását az ún. artézi kutak vízhozamával oldották meg, amelyek sorában az elsőt Zsigmondy Béla mérnök oldotta meg 1887-ben a Kálvin téren, majd Back Ernó és Back Hermann bécsi nagykereskedők és földbirtokosok vásárolták meg, és vállalatukat a következő néven jegyeztették be (1872): „Szegediner Dampfmühle und Wasserleitung von Bernhard Back Söhne". A cég magyarosítását 1882-ben kérték, és kapták meg a következő néven: „Back Bernát Fiai szegedi Gőzmalma és vízvezetéke". Az igen virulens vállalkozás 1891-ben Eszéken fióktelepet nyitott. Begavári Back Bernát 1904-ben lépett társtagnak a cégbe. A vállalatnak jó szellemű és képességű könyvvezetője (ma (gy mondanánk: főkönyvelője) volt Kohn Jakab, aki nemcsak a főkönyvekkel törődött, hanem a folyamatos fejlesztésekkel is. Jószerivel neki köszönhetően 1880-tól a malom 15 pár őrlőkővel, 30 vas-, acél- és porcelán-hengerasztallal működött. Gépezete 400 lőerejű, s Ottó H. Müller rendszerben kialakított hengerszerkezetű. Ekkor már évente 50 ezer tonna gabonát dolgozott fel. Rendelkezett 6 gőzkazánnal és a füstcsatornában 3 előmelegítővel. Naponta 9000 liter vizet használt fel. Voltak saját műhelyei megfelelő gépekkel, így minden építést és javítást házilag végeztek. Kiemelkedő műszaki vezetőjük Klemm István volt. A malom a vízvezetéki intézményével együtt 270 munkást foglalkoztatott. Exporttevékenysége már ekkor szinte egész Európára kiterjedt, sőt Amerikába is szállított. Az tulajdonosok a kedvezd gazdasági helyzet következtében cégüket 1891-ben tovább kívánták bővíteni, és gőzmalmuk mellé fűrészárugyárat is szándékoltak létesíteni. Azonban ez az elhatározás - legalábbis egyelőre - csak szándék maradt. mert a hatóságok nem adtak nekik engedélyt. Szeged harmadik gőzmalmát 1862-ben, a Felső Tiszaparton alapította négy pár őrlőkőre Fodor és Kernweisz társtulajdonos - így írta Reizner. Ezzel szemben a Szegedi Híradó csak a következő évben jelezte a létesítési szándékot. A levéltári iratok között található olyan okmány, amely szerint a Szépftészeti Bizottmány döntése alapján a malom szomszédságában levő nádfedeles épületet le kellett bontaniok, s a malmot korszerűsfteniök. Az évszám keveredések elbírálásakor a cégbírósági iratokat tartom döntőnek. Eszerint Fodor József és Kernweisz Miklós a Felső Tisza-parton, RepczeFabók József háztelkén állított fel malmot, 1863 júniusában. A gőzmalom mellett 1876-ban lisztkereskedési üzletet is létesítettek. A társas cégek listájáról 1879-ben törölték, csődítéletet hoztak ellenük. A napilapok 1886-ban ismét cikkeztek a Fodor-féle malomról (most már társ nélkül). Fodor József halála miatt (felesége. Szűcs Júlia) a Felső Tisza-part és a Háló utca sarkán, a Sóház melletti téren volt malmot eladta. Szeged hatalmas tanyavilágában is elég hamar megkezdődött a gőzmalom-telepítés, talán elsőként Szatymazon, 1862-ben, Róvó János kőfaragó és molnár Tandari Illés tanyaszomszédjával épített közös kis malmot, két pár kőre, 6 lóerő teljesítménnyel. A malom műszaki szakembere Nyári István - korábban vasúti gépész volt. A malom naponta 50 köböl (1 köböl = 62,5 liter) gabonát őrölt. Szeged következő malma a Lőwy (Ligeti) Sámuel és Társa Gőzfűrész és őrlőmalma cég, amelyet 1869-ben alapítottak. Újszegeden. Az alapításkori nevén, a Pap és LOwy cég gyártási köre kiterjedt épületfa-készftésre és gabonaőrlésre, évente több száz tonnás kapacitással. A gyárvezetése állt: könyvvezetőből, pénztárnokból, gépészből és főmolnárból. Munkásainak száma 50-160 fő között ingadozott. A kettős profilú üzem 1875-ben egyedüli tulajdonába szállt át, Lőwy Sámuelébe, majd nem sokkal későbbi társa Lőwy Ármin Újszegeden, a rekonstrukció folytán kisajátított és lerombolt gőzfűrészmalom tulajdonosai, a Lőwy testvérek úgy határoztak 1881-ben, hogy új, nagyszabású gőzfűrészmalom üzemet építenek, az Alsó Tisza-parti telken. Ekkori tulajdonos Lőwy Hermann helybeli fakereskedő. Korabeli újságtudósftásokból tudjuk, hogy a kérelemtől számított hat hónap múlva a kettős üzem megkezdte munkáját. Kisebb-nagyobb malmok létesültek, melyek közül főleg a jelentősebbeket sorolnám fel: így a Pálfy-féle (1874) paprikamalmot. Pick Márk szalámigyártó az 1870es évek derekán paprikaőrlő malommal egészítette ki vállalkozását. Majd Dobóczki Mihály a Szabadság téren létesített 1877-ben paprikamalmot. Nagy küzdelmek, vállalkozások, bukások és úrjakezdések jellemezték a gőzmalmok beindulását másfél százada e tájon, mely küzdelem a kenyérért, az életért és a legnemesebb fűszernövényért, a paprikáért folyt. Bátyai Gitta (Bátyai Jenő Szegedi malomhistória című könyve alapján)