Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-14 / 62. szám

^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAQ 1998. MÁRCIUS A LAP INGYENES „Szegednek népe, nemzetem büszkesége Petőfi Sándor A szabadsághoz Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kisértet, Bolyongott lelkünk a világban érted. Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdém, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, úgy látom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, mint hogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak. Midőn én, mint az ország teljhatalmú biztosa, s a honvédelmi bizottmány egyik tagja, népfelkelést intézendő, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem. És én mondhatlan örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, olly veszedelem,, mellyhez hasonlót év-könyveink nem mutatnak, mellynek láttára némelly kicsinhitűek a fővárosban azt mondák, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz. Alkudozásba akartak ereszkedni Jellachichal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli czéljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket, kezeinkből újra kicsikarja, s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet. És most, miután Szeged népét látom, látom szemeiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóvali minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megirhatom-e ezt? (a nép: meg.) Igen is megírom, hogy miután Szegedet, a népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz. Krisztus mennyei országát megalapítandó a földön, egynek választottai közül azt mondá: e kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom: hogy Szegedre s ennek lelkes népére épitem nemzetem szabadságát, és a pokol kapui erőt nem vesznek azon. Olly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel, és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fentartani erős karjaival. Hazámfia! mondhatatlanul fontos az óra, mellyben hozzátok szólok; talán éppen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja, mit hoz ránk ez az óra? győzelmet-e, vagy veszteséget? - De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre minden esetben szükségünk lesz: ha győzünk, hogy az a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa. Tehát e fontos órában, e mondhatatlanúl fontos pillanatban kérdem, találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna? (a nép egyhangúlag: nem) Megesküsztek-e erre? (meg.) Tehát esküdjetek: „A mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszünk, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp vérünkig elraboltatni nem engedünk, esküszünk: hogy hazánkat védeni fogjuk, mtg lesz közülünk egy, ki karját fölemelheti. A magyarok istene úgy segéljen és áldjon meg bennünket." (A nép e szavakat lefedett fővel, s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.) Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül a hazában, s ennek láttára mint sasok repültek harczmezőre a vitéz magyarok. Én látván a haza jelen veszedelmét; zászlót ragadtam kezembe, megesküdve, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, mig az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bizvást összehajtom e zászlót, e Zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a magyarok istenébe, kevés idő múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolygna fegyverünkre, ha netalán a végrehajtó hatalom, az ármány által a fővárosból kiszórhatnék, azon esetre Szegedet olly pontnak tekintem, mellyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenthetni erősen hiszem. Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé; egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk ótalmára. Testvérek! Ha ugy jöttem volna e városba, mint valamely rendkivüli örömnek, boldogságnak hirnöke, igényelhettem volna talán tőletek koszorúkat: de miután a végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak fel, azon virágkoszorúkat, mellyeket lelkes hölgyeitek utamban elhintettek, nem tekinthetem máskép, mint előjeléül azon győzelemnek, mellyet a haza ellenségein nem sokára kivívandunk. Egész életem küzdés és szenvedés vala; de e pillanatban jutalmazva érzem magamat, - ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom mlg el nem mondhatom az irás ama szavait: „Most bocsátod el uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát, boldogságát megmentve." Keblem tele érzéssel, még sok mondani valóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egy pár napig körötökben szándékozván maradni még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek - soha nem sirtam - és könyezek. Kossuth Lajosnak Szeged népéhez 1848-ik évi október 4-én mondott beszéde. (Emlékezet után.) ÍN AzOrsz "ölési Könyvtár Icából törölve A Délmagyarország és a Délvilág ünnepi különkiadása Petőfi Sándort Barabás Miklós litográfiája nemzetőr egyenruhában jelenítette meg. Versével, Kossuth Lajos szegedi beszédével, a Délmagyarország Kft. ünnepi különkiadásával tisztelgünk most, a forradalom 150. évfordulóján a hősök, a hazafiak, egyáltalán, a gondolkodó, érző, cselekvő, nagyszerű elődök előtt, akik a felvilágosodás szabadelvű szellemétől áthatva modern Magyarországot szerettek volna teremteni. Előttük hajtunk fejet az évfordulón, a , Józan ész forradalmának" napján. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget. Te vagy örök, a többi mind bálvány. Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis számkivetve voltál. Mint a gyilkos Kain bujdokoltál. Szent nevedet bitóra szögezték. Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk, s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljom s miljom fáklya. Meggyúlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást. Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól. Szaporodjék szemed sugarától. De, szabadság, miért halvány az orcád? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtől félted? Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan. Feljövünk a sirbul éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell Küzdeni... kisértő leikeinkkel! Pest, 1848. március