Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-14 / 62. szám

1 6 ÜNNEP.! SZOMBAT, 1998. MÁRC. 14. • Hogyan emlékeztek meg Szegeden az évfordulókról? Március idusa a sajtó tükrében Hogyan ünnepelték Szegeden ezernyolcszáznegyvennyolc március idusának huszonötödik, ötvenedik, hetvenötödik, századik és százhuszonötödik évfordulóját? Minderről hogyan számolt be az akkori sajtó, hogyan tálalta az eseményeket, mire fektette a hangsúlyt? Az alábbi összeállításból mindez kiderül, sőt, több is... 1873: A szabadság, egyenlőség és testvériség ezüstmenyegzője Tegnap volt a nemzet hatalmas ébredésének negyedszázados emléknapja; a sajtó, egyletek, testületek komoly méltósággal ünnepelték meg a halhatatlan jelentőségű március tizenötödikét, melynek vívmányait; amennyiben azok immár testté lőnek, szabadon élvezzük a szabad hazában. E szabadságot sok vér árán szereztük meg egész az aléltságig ontottuk azt; de még akkor Í9 egy idegen nagyhatalom segítsége, az ármány és az árulás alattomos útjai kellettek ahhoz, hogy ismét rabláncra fűzhessenek bennünket. Kik az idő kerekét megindítottuk előre, a korszellem eszményei felé, Ixonként beletörettünk; aztán a reakció visszafelé fordította azt és kíméletlenül zúzta testünket, de a lelki erőt nem tudta megbénítani. Talán lélektani jelenség, hogy nálunk a márciusi napok mindig némi politikai izgatottsággal járnak. Ki ne emlékeznék a múlt év agyonbeszélési korszakára, mely az ébredező katonák, a csendőrök feszesen tisztelegtek. Az ünnepélyt a Magyar Hiszekegy akkordjai zárták le. (Délmagyarország) 1948: Ez a március a dolgozók márciusa lett Március 15-én a város lobogódíszt öltött, a kora reggeli órákban megindult a felvonulás a Marx-tér irányába. A Marx-téren gyülekezők csoportja tlz órakor érkezett a Széchenyi-térre. A végeláthatatlan menetet a honvédzenekar vezette, amelyet a Magyar Kommunista Párt zászlóvivője követett. Ezután a szegedi ifjúság három képviselője - munkás, paraszt és értelmiségi - következett, akik nemzetiszínű zászlókat vittek. Az ifjúság képviselői után a Magyar Kommunista Párt nagyszegedi végrehajtó bizottsága, majd a szegedi centenáris ünnepségekre érkezett jugoszláviai vendégek, a SZIT egyenruhás csoportja után következtek a szegedi egyetemisták, NÉKOSZcserkészek, iskolák, üzemek, az ipartestület, szakszervezetek, a kereskedők, az MNDSZ, a Magyar Kommunista Párt kerületi szervezetei, a sportegyesületek és üzemek kerékpárosai, a baktói parasztpárti gazdák fogatolt járművükön. A szegedi Nemzeti Színház: Dózsa, Rákóczi és a szabadságharc korának öltözetében felvormlt csoportja színpompás volt. A felvonulás több mint két órán át tartott, a felvonuló tömeg ütemesen éltette Tildy Zoltánt, Rákosi Mátyást, Geró Ernőt, Rajk Lászlót és Szakasits Árpádot. Nem volt egyetlen csoport sem, amelynél hiányzott volna 48 örökségét hirdető jelmondatos tábla. Tizenkét órára több mint 35 ezer főnyi ünneplő, lelkes közönség gyűlt egybe. A Szegeden eddig soha nem lá.tott lelkes, izzóhangulatú nagygyűlés a Szózat hangjaival ért véget. (Délmagyarország) 1973: Hűség a néphez, hűség a párthoz! Fiatalok töltötték meg tegnap délelőtt a Szegedi Nemzeti Színház nézőterének széksorait, páholyait. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Szeged városi bizottsága itt rendezte meg a Forradalmi Ifjúsági Napok megyei nyitóünnepségét és a KISZ új tagjainak fogadalomtételét. (...) A nagygyűlés szónoka Főcze Lajos, a KISZ Központi Bizottságának titkára volt. - Felmerül a kérdés, ki Petőfi és 1848 méltó örököse, ki állta ki az elmúlt másfél évszázad folyamán a hűség próbáját? A válasz egyértelmű: a kommunisták vezette munkásosztály vállat^ legtöbbet a magyar nép szabadságáért, függetlenségéért vívott harcban - mondotta. Beszédében elemezte az igazi forradalmiság tartalmát, szólt 1973 tavaszának és a forradalomnak összekapcsolásáról, napjaink előbbre vivő, gazdagabb tartalmú, elkötelezett forradalraiságáról, melyet hűen fejez ki a KISZ jelszava: „Hűség a párthoz!" (Délmagyarország) Összeállította: Ssabó C. Szilárd 1948: „Előre a magyar nép egységéért, a szocializmus megvalósításáért". (Archív fotó) természet e havában vette kezdetét? „Márciusi napokat élünk!" e büszke jelszó hangzott az ellenzék táborában és Kossuth neve harsogott a redoute termében. (Szegedi Híradó) 1898: Az önálló, független Magyarország éljenl A gyönyörű szép időben fényesen folyt le a Klauzáltéri szabadság ünnep. Díszben állott a szép nagy tér. Mindenütt zászlók a házakon, szőnyegek és virágok az ablakokban s ezek között még szebb eleven virágok: Szeged szép asszonyai, leányai, gyönyörű keret ehhez az ékes ünnephez. A tér elején, az Európa-szálló felé eső részen pompás, piros bársonyból épített, nemzeti zászlókkal ékített díszsátor állott, ahol az ünnepi mise volt tartandó. A közönség már a kora délelőtti órákban hullámzott a téren ünnepi öltözetben, nemzeti kokárdával vagy jelvénnyel ellátva. Vargha Ferencz apát, esperes-plébános tizenegy órakor érkezett meg segédletével. (...) Alkalmi beszédet a szegedi Il-ik választókerület képviselője, Polczner Jenő tartott. Nagy hatást keltett s lelkesedéssel fogadott beszédét Polczner képviselő e szavakkal fejezte be: „Uraim! E szent helyen, ahová azért zarándokoltunk, hogy apáink, azon hősök iránti kegyeletes megemlékezésünknek koszorúját erre a márványra tegyük, itt e szent helyen nem zárhatom be szavaimat másképp, mint azzal, ami minden igaz magyarnak főóhajtása: Az önálló, független Magyarország éljen!" (Szegedi Napló) 1923: Szűnjön meg a mindent fölemésztő pártoskodás Ködös, esős nap, a szürke felhók hideg kárpitot borítanak a városra - mint ama 1848 márciusának idusán. A Klauzál-téren már tíz óra előtt megjelentek az ünneplők és a szemetelő eső elől a házak ereszei alá vonultak, ott várták a hivatalos ünneplőket, akik a rókusi templomban kezdték meg az ünneplést. Mire a menet a Kossuthszobornál bekanyarodott, a Klauzál-tér már megtelt az ünneplőkkel, akik koszorú alakjában állták körül a szónoki emelvényt, amely mögött a hatóságok képviselői, a tisztikar, a Szegedi Dalárda és a postások dalárdája csoportosult. (...) Amikor a postások ajkán fölcsendültek a Himnusz akkordjai, a kalapok lerepültek a fejekről, a Egy nap az ünnep A

forradalom Orsovánál 1849. augusztus 17-én női ruhába öltözve elhagyta Magyarországot: „Kossuth este érkezik a török határhoz. Lámpás emelkedik arcáig, katonák fürkészik. Felkiáltva hátrahőkölnek. Micsoda gyönyörű nő! Csodás a ruhája, kékkel átszőtt fehér selyem, kis piros ráksa mellény. Csupa ragyogás, csupa csillogás, a közelgő éjszakában is csupa fény. Szájában méz, ám ki merné megízlelni. Csönd támad, dermedt, rémületes pillanat. Aztán nekilódulnak a lovak, kedvezően megoldódik minden, a nyikorgó kerekű kocsi mögött bezáródik az áthatolhatatlan éjszaka. Ki volt ez a fénybe öltözött asszony? Útiokmányait se látta senki. Volt valami nem evilági benne. Mint minden nőben... (...) De mellőzzük az okoskodást. Nőről van szó! Egy férfiról, akit nőként emelnek a legmagasabb talapzatra. Férfiakról, akik e szobor tövében készülődnek a szónoklatra, magyarságról, szabadságról, hazáról, népről, elnyomókról, dicsőségről és hősökről. Nem is szoborról van szó, inkább egy regényről." (Láng Zsolt: Beszéd az asszonyruhás Kossuth szobrának avatására - Korunk, 1998/2.) Nem is regényről van szó, inkább egy rémregényről. amelyet rólunk ír az élet, s amelynek meggyilkolt, föltámadó majd megint leölt „hőse" a magyar polgári fejlődés. Hogy újra meg újra kiknek a lelkévelvezérletével született újjá ez a bukott hős, azzal nem sokat foglalkozunk. Történelmi szemléletünk, ha tetszik, nemzettudatunk, egy kissé provinciális. Feddhetetlen és kritizálhatatlan - alakokat tart számon, meg a sötétség erőit, akik az előbbieknek sorsunk váratlan fordulóinál előrelátóan csapdát állítottak. Úgy-ahogy eltűrjük még Széchenyi István grófot, de őt is inkább csak a legnagyobb magyar néma szobraként, nem pedig elemző-tépelődő, építkező emberként, aki egy kiadós huszárrohamnál valószínűleg többre tartott egy jó kiállású mozdonyt. Hogy ilyen egyszerű lelkek vagyunk, abban nagy szerepe van az elmúlt fél évszázadnak, amely a történelmet „vörös fonalra" és azokra a gonoszokra osztotta fel, akik ezt a fonalat, ahányszor csak tehették, császári kardjukkal mindannyiszor miszlikbe szabdalták. Ennek a szemléletnek azonban volt mire építkeznie. Az 1848-49-es szabadságharc leverését követő passzív rezisztencia nemcsak a divatra és a kereskedőkre vonatkozott, de szellemi elfordulást is jelentett a hozzánk legközelebb eső Nyugattól, Ausztriától is - miközben a korábbi kötöttségek továbbéltek, illetve erősödtek. Nyugat-Európaban a parasztháborúk, a forradalmak a szabadságjogokat alapozták meg, valódi polgári fejlődést indítva el. Nálunk azonban a feudálispatriarchális-atyáskodó viszonyokat konzerválta egészen máig - a sikertelen parasztlázadásokat, függetlenségi küzdelmeket, forradalmakat követő megtorlás. Március volt akkor is, amikor 1514-ben a királyi tanács keresztes hadjárat indításáról dönt. Á

prilis végén, május elején negyvenezer paraszt-keresztes táborozik szerte az országban, s a hónap végén Nagyváradon már mögöttük az első győztes csata. Június 6-án Székely Dózsa György beveszi Lippát, utána az Arad vármegyei Solymos várát, és hozzáfog Temesvár ostromához. Ott is teszik le a fegyvert egy hónap múlva Szapolyai János előtt, s Dózsát tíz napon belül kivégzik. A budai országgyűlés még azon az őszön eltörli a jobbágyság szabad költözködést jogát. A török kiűzése után a bécsi udvar Magyarország nagy területeit kardon szerzett birtoknak tekinti, kiváltságokat von vissza, hatalmas földeket adományoz a híveinek. Kísérteties helyzet: elment a török, mégsincs szabadság. Rákóczi Ferenc német-római-szent birodalmi herceg áll a szabadságharc seregeinek élére. Kevés pénz jut a magyar alkotmányosság helyreállításáért folytatott kuruc küzdelemre. Rákóczi rézpénzét, a libertást a nép kongónak csúfolja, s nem szívesen fogadja el. A katonáknak kongóval fizetnek, „akin lába-belit alig szerezhetnek, ezüst pénzzel pedig urak bűvülködnek". Sok győztes csatát vívunk, amíg a fejedelem 1611. február 21-én Vereekénél el nem hagyja az országot. Lengyelországba megy, s hosszú kálváriajárás után jött ki Rodostóban. Az ország lakossága körülbelül 3,5 millió ebben az időben. Ha nem a hadak útján lakunk, talán a duplája is lehetne. A tudós elmék hallatlan erőfeszttésekkel próbálják bepótolni mindazt, amiben hadakozás közben a világtól elmaradtunk. Mándi Márton István például a pápai gimnáziumban 1795től Kant szellemében tartott magyar filozófiai előadásokat. Az 1831-es kolerajárványban meghalt magyar filozófus írta: „így hát mikor sem Tudós, sem Játszó Magyar Társaság nints! sem senki is azon Jussal nem bír, hogy Tudományos Szavaink szaporításán igyekezzen: nekem is kénytelen kelletlen közletnem kellett a vágást, s nem lehetett azon Kerékvágásba mennem, amellyen más Nemzetek menvén az egekig emelkedtek már felettünk, s mint meg annyi tzédrusok nagy unalommal tekingetnek alá mi reánk tsak Galagonya Magyarokra, akik amidőn Originálok nem akarunk lenni, tsak arra is alkalmatlanok vagyunk, hogy az előttünk tántzolókat hűségesen majmoljuk." M

árton István halálakor már a reformkor viharzik az országban. Kölcsey Ferenc lesi a könyves postást, hoz-e valami újdonságot. Túl sok könyvet nem rendelhet a Himnusz szerzője. Nemesi birtokán étel-ital terem elegendő, készpénz nincs, hiszen kereskedelme se vagyon. Ami nem fogy el, azt el lehetne adni. De hogyan? Forranak az elmék, föltámad a világban a forradalmi szél, s hozzánk is megérkezik, 1848 márciusa, s jó év múlva független lesz végre az ország. Ferenc József már I. Miklós orosz cárnál tájékozódik a segítség ügyében, amikor 1849. április 14-én a debreceni országgyűlés népgyűléssé bővül, kinyilvánítja Magyarország függetlenségét, és a HabsburgLotharingiai házat megfosztja a tróntól. Azután ide-oda menekül az országban a magyar főváros: Kossuth és a kormány Pestre megy, az országgyűlés Szegedre helyezi át székhelyét, idejön a kormány is, de augusztus l-jén már a kormány és a képviselőház Aradra költözik. Másnap Szegedre bevonul Haynau táborszernagy. Öt nap múlva történelmünk egyik legnagyobb képzavara következik: a minisztertanács augusztus 7én a magyar koronát Nyugatról Keletre akarja küldeni, s gróf Fjodor Vasziljevics Rüdiger lovassági tábornokon keresztül felajánlja a cári család valamelyik tagjának. Mondhatnánk, hogy az oroszok száz évig röhögtek az ajánlaton, mire komolyan vették, de nagy illetlenség a történelmet ily meredeken aktualizálni. Kossuth apánk lemond a kormányzóelnökségről, pamacsot, szappant, borotvát kerít, és nekivág a határnak. De ki volt ez a Kossuth Lajos nevű, ellentmondásos, csábos mosolyüj sziporkázó „nő", aki az egész világot magába bolondította, akiről utcáinkat, tereinket nevezzük el, s akinek arcképétől ma is gyorsabban ver a szívünk? Egyik legjelentősebb drámaírónk, a Marosvásárhelyen élt, ismeretlen nevű Székely János közfelháborodást kiváltó esszéjében arról irt 1991-ben, a Látó novemberi számában, hogy ez az „úrhatnám ügyvéd" ellopta magának a márciusi forradalmat, s egyéni karrierjéért áldozta föl: „Bűnbakja, Görgey Artúr, egy ízben 'antik, tiszta' jellemnek mondta írja Székely. - De amit én itt-ott, esetlegesen s mintegy mellékesen olvastam róla, abból egy gigászi méretű, igazán hbjmeresztő törtető képe bontakozik ki. Egy vérbeli, gátlástalan, jellemtelen politikai kalandoré." Székely János fölemlíti többek között Kossuth egyik ifjúkori botlását, amikor a rábízott árvák pénzét egy kártyaadósság miatt zsebre vágta, és amiről mások ellenben azt állítják, hogy ügyvédi műhiba volt csupán, s Kossuth hamarosan kiköszörülte a csorbát. Tény azonban, hogy a történészek nem sietnek tisztázni ezt - sem. Kossuth hibátlan és gyönyörűséges alakként él történelmi tudatunkban, akinek feddhetetlenségéhez nem férhet kétség. Miért van ekkora szükségünk makulátlan fényére? Keresd az asszonyt!, kiáltották már Dumas színpadán. De hol keressem? Csak nem magamban-magunkban? Ott lakozhat valahol mindnyájunkon belül e hibátlan csodahölgy. Teljesen érthető, hogy őt szeretjük, s nem azt a valóságot, amelyben Dózsa Györgytől Nagy Imréig az összes szabadságharcost, forradalmárt kivégezték, ha nem emigrált a kellő időben. jrTeli nekünk e hibátlan A.V nő iránti egynapos szerelmünk: izgalmas házasságtörés. Kapukulcsos függetlenség a felszabadulás helyett - s imádjuk is magunkban, a szivünk legközepén, mi, labancok, ezt a tűzről pattant, kuruc szépasszonyt. Évente egyszer egy test, egy lélek vagyunk vele. Előtte és utána pedig hibái-hibáink szerint élünk, ellopjuk az árvák pénzét, s nincs az a nagy eszmény, amit karrierünkért föl ne áldoznánk. Zelei Miklós n