Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
SZOMBAT, 1998. MÁRC. 14. BELFÖLD 3 - JC 1 röviden Vasvárimellszobor • Tiszavasvári (MTI) A márciusi ifjak egyik vezetője, Vasvári Pál mellszobrát leplezték le Tiszavasváriban, a szabadságharcosról elnevezett szakközépiskola udvarán. Az alkotás az intézmény végzős tanulója. Madarász Rudolf munkája. Vasvári Pál a pesti forradalom egyik előkészítője és vezetője volt, a mai Tiszavasvári ősi településén, Bűdön született 1827-ben. A fegyveres szabadságharc kitörése után a Somogy megyei népfelkelés egyik vezetője, majd a honvédsereg hadnagya, később a maga által szervezett, Rákócziról elnevezett szabadcsapat parancsnoka volt. Életét áldozta a szabadságért: 1949. július 6-án a gyalui havasokban vívott csatában halt hősi halált. Széchenyiemléktábla • Nagykálló (MTI) Széchenyi István, a XIX. századi reformmozgalom kezdeményezője, az 1848/ 49-es forradalom és szabadságharc idején alakult Batthyány-kormány közlekedésügyi minisztere előtt tisztelegve, emléktáblát lepleztek le Nagykállóban. Dorogi János szobrászművész alkotása mellett egy márványtábla szövege emlékeztet arra: Széchenyi István többször járt Nagykállóban, az akkori Szabolcs vármegye székhelyén. Petőfigimnáziumok • Mezóberény (MTI) Tizenkét középiskola diákságának és tanárainak a képviselői vesznek részt a Petőfi Sándor nevét viselő gimnáziumok háromnapos országos találkozóján, amely pénteken kezdődött Mezőberényben. A tizenegy hazai Petőfi Gimnázium mellett egy erdélyi település, a Segesvár melletti Fehéregyháza magyar diákjai is képviseltetik magukat a találkozón, amelyen mintegy másfélszázán vesznek részt. Táblás házak • Kaposvár (MTI) Táblával jelölik meg Kaposváron a védetté nyilvánított házakat. A városi önkormányzat pályázatot írt ki helyi építészeti érték - védett épület feliratú táblák elkészítésére 96 középület, illetve családi ház megjelölésére. A fentieken ktvül még további 260 épület homlokzatát is védetté nyilvánította az önkormányzat. Ezek többsége, csakúgy, mint a teljes védettséget élvező épületek, a belvárosban találhatók. Gyár épül Rétságon • Rétság (MTI) Mikrochip előállítására gyáregységet épít Rétságon a TDK Elektronika Magyarország Kft. A létesítmény a TDK rétsági vállalatának harmadik gyáregysége lesz. Ezzel a japán világcég a transzformátorgyártás és a ferritelóállftás után az elektronikai rendszerek lelkének tekinthető chipek gyártását is meghonosítja Rétságon. Kitüntetések a hon védelméért Keleti György diszszablyát adományozott Josef von Ferenczy dandártábornoknak. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar központi ünnepségén kitüntetéseket, miniszteri és a Magyar Honvédség parancsnoki, vezérkari főnöki szintű elismeréseket adtak át pénteken, a Magyar Honvédség Művelődési Házában. Göncz Árpád köztársasági elnök - a honvédelmi miniszter előterjesztésére - beosztásában végzett eredményes munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntette ki Lenkey László és Schlemmer László ezredest, Kunos Bálint mérnök ezredest és Zsalakó Istvánt, mlg Ha ti Sándor és Rajner Pál törzszászlós bronz érdemkeresztet kapott. Keleti György honvédelmi miniszter Magyarország euro-atlanti integrációjának elősegítése, a Magyar Honvédség nemzetközi hírnevének öregbítése, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör létrehozása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként diszszablyát adományozott Josef von Ferenczy dandártábornoknak. A honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül többeket tartalékos ezredessé léptettek elő, illetve a Magyar Honvédségben ténylegesen eltöltött szolgálati éveik alapján a Tiszti Szolgálati jel különböző fokozatában részesültek. A magyar sajtó napja alkalmából számos újságírót, köztük lapunk főszerkesztőjét, Dlusztus Imrét is kitüntették. A „Honvédelemért" kitüntető cím első fokozatát tegnap délben vehette át Budapesten, a Magyar Honvédség Művelődési Házában tartott ünnepségen a minisztertől. A Csongrád megyei önkormányzat a jövő héten dönt majd arrál, hogy az elnök Lehmann Istvánt és az alelnök Ratkai Imrét milyen fegyelmi büntetésben részesíti az általuk elkövetett „vétkes kötelességszegés" miatt. Miért nem született még döntés az ügyben, milyen fejlemény várható? egyebek mellett erről kérdeztük Póda Jenő (MDF) országgyűlési képviselőt, a megyei közgyűlés tagját. Az Állami Számvevőszék, majd pedig a megyei Megyei vezetők botlásai önkormányzat által felállított bizottság vizsgálata szerint az elnök és az alelnök időnként olyan döntéseket hozott, törvénysértést követett el, amikor is túllépte hatáskörét, a testületet kihagyta a játékból, kárt okozott a „köznek". • A fegyelmi eljárás mit vizsgált Lehmann István és Ratkai Imre esetében? - Azt, hogy történt-e vétkes kötelességszegés, és ha igen, milyen büntetést érdemelnek az érintettek - válaszolta Póda Jenő. - A fegyelmi tanács meghallgatta az érintetteket, megerősítettük a szavazáson, hogy valóban elkövették azt, amivel a számvevőszék gyanúsította őket. A büntetés mértékében azonban nem tudtunk megállapodni. Elég szűk körben lehet mozogni majd: a megrovástól a különféle kedvezmények megvonásáig. • A közgyűlés nem mondhatja ki, hogy a vezetők álljanak fel a székükből? - A fegyelmi eljárás keretében nem. Utána viszont, amikor visszaalakul a tanács közgyűléssé, már igen. Leváltani nem lehet őket, ám a bizalmi szavazás azzal egyenértékű lehet. # Arra van-e lehetőség, hogy érintettek önként lemondjanak? - Természetesen. Megmondom őszintén, arra számítottam, hogy ők már ezt korábban megteszik. Főleg Ratkai alelnök úr esetében lenne ez indokolt - mondta befejezésül Póda Jenő. V. Fekete Sándor A KDNP a parlamentbe készül A Kereszténydemokrata Néppárt szombaton a Budapest Kongresszusi Központban tartja második kongresszusát. Az 1992-es első, gödöllöi kongresszusa óta a KDNP nagy viharokat élt át, a friss emlékű pártszakadás után megszűnt parlamenti frakciójuk. A kongresszus alkalmából Giczy György pártelnököt kérdeztük a múltról és a reményekről. • A levívott csatározások használtak vagy ártottak a KDNP-nek? - A csaták után egységes lett a KDNP, s nagyon jó, hogy ez így történt, hiszen döntő, különösen a választások előtt, hogy egy párt ne többféle, egymást kioltó véleménnyel lépjen a nyilvánosság elé. A KDNP mára letisztult, s úgy gondolom, hogy ezzel más pártoknak is példát tudunk mutatni, ugyanis némelyik párt még ma is egyszerre többféle üzenettel áll ki, mást mond Budapesten, mást vidéken; mást ígér, mint amit valójában tenni akar. A választó döntését azonban az segíti, ha tudja mire számíthat, s biztos lehet benne, hogy amit mondanak neki, az úgy is van. Ezeknek a feltételeknek pedig az a párt képes megfelelni, amelyik birtokában van a saját identitásának. A KDNP ma egyértelmű, tiszta és világos, s ez nem azt jelenti, hogy egyszemélyes pártban gondolkodom, hanem azt, hogy határozott politikai választási lehetőséget nyújtunk. Mi nem akarunk résztvenni abban a kampányversenyben, amelyik azért folyik, hogy ki tud nagyobbat ígérni, ki tudja jobban becsapni az embereket. Amit mondunk, az a nyugati és hazai hagyományokon alapuló magyar kereszténydemokrácia, amelynek eszméiből, legalábbis a kampányidőszakra, más pártok is szívesen kölcsönöznek. Például a szociális gondolatot! 1994-ben az MSZP programja még tartalmazta a szociális piacgazdaság ígéretét, hatalomra jutásuk után azonban a szocialisták gyakorlatából már kimaradt a szociális eszme, az idén pedig már a programjuk sem tartalmazza azt. 9 Mindenütt lesz jelöltjük? - A leglényegesebb, hogy 174 körzetben állítunk kitűnő jelöltet. Cegléden és a budapesti XIX. kerületében, Kispesten nem jelöltünk senkit. Cegléden azért nem, mert ott ifj. Hegedűs Lóránt, a MIÉP alelnöke, Kispesten pedig dr. Balaton Péter, a Nemzeti Szövetség Magyarországért elnöke indul. Nem akaijuk az ó esélyeiket rontani. Másutt mindenütt megvan a KDNP-s jelölt. Nagyon fontosnak tartjuk ezt, mert a különféle népszerűségi kimutatásokból úgy fest, mintha az idei parlamenti választásoknak már nem is lenne tétje, mintha máris eldőlt volna, hogy négy párt jut az országgyűlésbe. A közvélemény-kutatásokból olyan kép áll össze, hogy aki elmegy szavazni, az úgyis a szocialistákra voksol, hisz miért adná a szavazatát olyan pártra, amelyik úgyse fut be... Aki viszont nem a szocialistákra szavaz, az már nem is járul az urnákhoz, hisz úgyis reménytelen. Nem így lesz. Ez a fajta közvélemény-kutatás pedig nem pártatlan, hanem a választók befolyásolása. A KDNP azt gondolja, hogy a független magyar sajtó ne vegye el a polgár kedvét a választástól: május 10-én a nép kezében lesz a döntés. • Éppen ezért kérdezem, készülnek 1996-2002 között parlamenten kívül politizálásra? - Nem. Ez a veszély nem fenyegeti a KDNP-t. Akik megfelelő jelölteket állítanak, azoknak a kezében a mandátum. A népszerűségi statisztikákban bennünket 1994-ben is alulértékeltek. A Sonda Ipsos például három százalékot mért nekünk, a Fidesz MPP-nek pedig 9-et. Egy mandátummal mégis többet szereztünk 1994-ben, mint a Fidesz, s ez túl van a 2 százalékos hibahatáron. így lesz az idén is. Hiába kívánják a bukásunkat, felül fogjuk múlni a két előző választás eredményét is. Zelei Miklós jegyzet Hűség a bankhoz TJová vigyem a pénzemet? - teszik fel az emberek a li kérdést önmaguknak, s ha nem túl nagy összegről van szó, befektetési tanácsadó nélkül, önmaguk is megválaszolják. Ilyenkor azután, ha nincs folyószámlájuk, valamelyik ismert nagybank mellett döntenek, s nem is teszik feltétlen rosszul, hiszen elméletileg minél nagyobb a bank, annál nagyobb a biztonság. Ez az alapkitétel eddig csak második legnagyobb, s második legismertebb lakossági bankunknál, a Postabanknál látszott megbicsaklani, ahol az állam több ízben is kénytelen volt segíteni, hiszen túlságosan nagyot veszített volna bankrendszerbe, a forintba vetett bizalmat illetően. Ezeknek a beavatkozásoknak az eredményeként a Postabank nagyobb ugyan nem lett, csak még ismertebb, s ereje sem csökkent az intenzív állami szerepvállalásnak köszönhetően. Új bankneveket tehát nem nagyon tanulunk, s ez tlzés százmilliókba kerül azoknak, akik a korábbi elitbank szerepkörből kilépnek a nagyobb nyilvánosság elé, megcélozva az eddiginél szélesebb piacot, azaz a lakossági kört, vagy a kisebb vállalkozásokat. A CIB a vegyes tulajdonú bankok között talán elsőként tette meg ezt, s jó marketingstratégiával a legismertebbek közé küzdötte fel magát. A UNIC Bank, lemaradva a Mezőbankért vívott versenyben, saját maga lesz kénytelen kiépíteni lakossági hálózatát, hogy neve ne csak az elitcégek körében csengjen jól, hanem szélesebben is elfogadott legyen. A verseny ugyanis egyre erősebb, s ahogy egy bankár mondta nemrégiben önironikusan, mi is olyanok vagyunk, mint a mosóporügynökök, s szinte csak abban különbözünk tőlük, hogy hitelt „árulunk", bankkártyát kínálunk, folyószámla-vezetést tukmálunk a fizetőképesebb cégeknek. A takarékszövetkezetek egy kicsit még mindig külön világot jelentenek, s az állam itt is nagyon figyelt arra, hogy a - nem legfelkészültebb pénzügyi szakemberekből álló - befektetők pénze akkor se vesszen el, ha egy-egy „takarék" néhány százmillió forinttal elgazdálkodta magát. Ilyenkor a költségvetés belenyúlt a zsebébe és éppen úgy, s majdnem olyan csendben konszolidálta a takarékszövetkezeteket, mint a kisebb-nagyobb bankokat. M ondják, a magyar ember - kis túlzással - valamivel hűségesebb bankjához, mint házastársához, így a megszerzett pozíciót csak megőrizni szükséges, ami sokkal kevesebbe kerül, mint a piachódítás. Ettől a legnagyobb az OTP, s lesz is még egy darabig, hiszen ha meg is verik néhány tized százalékkal a folyószámla betéti kamat tekintetében a versenytársak, a bankváltás azért még mindig nagyon macerás dolog. ^•^^^•••••••••••••^•••••••HHS^BBBBBHSHBBMHHBBS //Sjjs Cíongródi sgt. 27. Tat.: 491 -022. Dorozsmai út 5. Tol.: 406-092 ' "MODUL 8AU JAMINA TETÓCSEREPEK NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! KATEPAL FINN TETÖZSINDELY 12% ENGEDMÉNNYEL! FRÜCHWALP TÉRBURKOLÓKÖVEK, PAZSITRACSKO, ZSALUTEGIA. ÁREMELÉS ELŐTT MÁRCIUS 15-IG RÉGI ÁRON KAPHATÓI • A Miniszterelnöki Hivatal belső vizsgálatot indít Nem jelentik föl a Népszavát • Budapest (MTI) A kormány nem indít eljárást a Népszava főszerkesztője ellen a dunai vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos megállapodás-tervezet közzététele miatt - tudatta a Miniszterelnöki Hivatal pénteki közleménye. Annak ellenére döntöttek Így, hogy a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a dokumentumot 1998. március 2-án államtitokká minősítette, így nyilvánosságra hozatala a Büntető törvénykönyv szerint államtitoksértés bűntettének minősül. - A kormány közel négy éves működése során egyetlen alkalommal sem perelt be természetes vagy jogi személyt, bár erre több esetben lett volna jogi lehetősége. A Népszava főszerkesztőjével szemben sem indít eljárást - fogalmaz a közlemény. A Miniszterelnöki Hivatal belső vizsgálatot folytat annak megállapítása érdekében, ki volt az a munkatárs, aki kötelezettségeit súlyosan megszegve, a Népszavának kiszolgáltatta a dokumentumot. Alternatív Kossuth-díj • Vaja (MTI) Mészöly Dezső írót, műfordítót tüntették ki az idei alternatív Kossuth-díjjal. Az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány elismerését pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaja községben tartott ünnepségen adta át Gyurkoviís Tibor, a kuratórium elnöke a 80 éves alkotónak. A díj összege egy forinttal több a mindenkori hivatalos Kossuth-díj jutalmánál.