Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-12 / 60. szám
18 MŰSOR CSÜTÖRTÖK, 1998. MÁRC. 12. horoszkóp T KOS: Az állhatatosság próbája lesz a mai napja. Sokféle kihívás közül el kell döntenie, hogy melyiknek hagyja magát elcsábítani. y j BIKA: Ha nagyon akar, akkor könnyedén tud szeretetre méltó lenni, s ilyenkor elbűvöli a környezetét. Ebből számtalan előnye származik. tt IKREK: Semmi sem dőlt el, még semmi sem biztos, csak abban reménykedhet, hogy kellemes meglepetések várnak önre egész nap. r^TI RÁK: Nem tehet ' ' róla, de nem szívleli a hazugságot és a képmutatást. Addig gyűlik önben a keserűség, mígnem váratlanul, egyszer csak kipakol. Si OROSZLÁN: Olyan ügybe keveredik, amiből nehezen mászik ki. Amikor sikerül végre, megfogadja, hogy többet sosem hagyja magát bepalizni. Jljjl SZÚZ: Szeretne 1 segítséget kapni, mert úgy érzi összecsapnak a hullámok a feje felett. Ne reménykedjen, hogy más oldja meg az életét! B MÉRLEG: Lépéseit előre fontolja meg, s utólag ne tegyen szemrehányást magának. Vegyen ki néhány nap szabadságot, s pihenjen. SKORPIÓ: Otthoni élete nem m tökletes, közönyösséggel vádolják, pedig csak egy kicsit elfáradt. Kedvére való kikapcsolódásra lenne szüksége. Z " NYILAS: Túlságosan sok felesleges és időrabló dolgot csináltatnak önnel, sokszor az az érzése, hogy nem veszik önt komolyan, ami előfordulhat. BAK: Erősen hétköznapi nap a mai. Sok apróság boszszantja fel, ne gyötörje tovább magát, ma nehezen viseli a vereségeket. VÍZÖNTŐ: Állandóan figyeli a környezetét, hogy tudja mihez tartani magát. Ha valaki figyelmezteti, kiborul, mert úgy látja, hogy piszkálják. w HALAK: Bátraké a szerencse, ön nem-tartozik a legvadabbul próbálkozó emberek közé. Szereti a lassú, megfontolt köröket róni a feladat körül. EXTRAFON MOBILTELEFON Új Pannon GSMelőfizetéssel Ericsson GA-628: már 10 000 Ft + havi 560 Ft + áfától Cím: Szeged, Brüsszeli krt. 17. Nyitva: H P 9-17-ig Szo 9-12-ig Tel.: 62 491 -604, 20-280-220 A tévéállomások mai filmajánlatából MTV 1 15.20 Kalandok vára. Rafinált trükkel elmenekül a városból Tessie és Jack. Mindegyik üldözőjüket sikerül lerázniuk. Eközben Bili néhány kommandóssal a gyerekek keresésére indul. Kiderül. hogy a várban már több hónapja titkos megfigyelőbázis működik. Innen akarják kifürkészni a védelmi minisztérium legújabb titkos fegyverének az adatait. Az okos és szemfüles gyerekek segítsége kapóra jön Bilinek. MTV 2 20.00 A mi XX. századunk. A századforduló némafilmje nemzetközi produkció volt: bárhol készült, mindenki megértette. A mozi hamarosan milliók számára jelentette az első számú szórakozást. 1927 októbere. Filmbemutatóra készülődik New York. A Dzsesszénekes szinkronizált hang nélkül indul. a szereplők mondandóját a közönség feliratok alapján követi, aztán egyszercsak a főszereplő a filmvászRTL KLUB 20.50 Gyermek az éjszakában. A kis Luké az egyetlen szemtanúja apja brutális meggyilkolásának. A fiú a sokk hatására tudata legmélyére temeti a tragédiát, képtelen bárkinek beszélni róla. Bass detektív tehetetlen a magába zárkózott fiúval szemben. Pszichológus segítségét kéri. hogy siettesse a fájdalmas emlékezést, mert a gyilkos tovább szedi áldozatait, s Luke-ra is rátalált. Halálos versenyfutás kezdődik az idővel... HBO 7.00 Bolondos dallamok. 7.30 Bfr-lak. 8.05 Sztárközeiben. 8.30 Tegnap és ma. Am. film. 10.15 Koalakaland. Rajzfilm. 11.50 Az idő végeztéig. Am. film. 13.20 8 másodperc. 15.05 Sztárközeiben. Billy Crystal. 15.30 Mr. Saturday Night. 17 J0 Sima száj. Am. film. 19.00 Bolondos dallamok. 19.30 Bir-lak. 20.00 Csapnivaló. Vígjáték. 21.40 Sztárközeiben. Morgan Freeman. 22.05 Melrose Place. 22.50 Félmaréknyi esély. 0.20 Magányos lány. 1.50 A hercegnő és az örömlányok, 1. Francia film. 3.15 A rózsa neve. 5.20 Pannon töredék. Magyar film. DUNA TV 18.20 Egy zsaru. Coleman rendőrbiztos egy robot érzéketlenségével oldja meg feladatait, legyen szó bármiről. Amikor megbízzák, hogy derítsen fel egy bankrablást, kiderül. . szívbéli jóbarátja, Simon is belekeveredett az ügybe. Sőt hamarosan a biztos tudomására jut, hogy szoros kapcsolatok kötik a kábítószer-kereskedelemhez is. Colemant a barátság és kötelesség közötti konfliktus gyötri, amit végül a saját módján old meg. TV 3 19.15 Szerelem főműsoridőben 14.55 H20. Extrém sportok magazinja 15.25 A földre pottyant ember. Am. sci-fi film. 17.15 72 óra. 17.45 Trükkös halál. Am. sorozat. 18.45 Hír3. 19.15 Szerelem főműsoridőben. Francia krimivígjáték. 20.55 MASH. Am. sorozat. 21.25 Miss Pszichozsaru. Am. sorozat. 22.20 Hójelentés. 22.25 Hfr3 22.55 Hegylakó. Am. fantasy film-sorozat. 23.50 Trükkös halál 0.45 72 óra (ism.). MSAT 20.00 őrizetben. 6.30 Vekker. Music Box. 13.45 A hekus (ism.). 14.45 Játszd újra... 15.30 High Life Disco Top Ten. 16.00 Bulivonal. 16.30 Newa-da. Popzenei hírek. 17.00 Szelep. Sportműsor. 18.00 Benny Hill. 18.30 A hekus. Német krimisorozat. 19.30 Drakula (ism.). 20.00 Őrizelben. Am. film. 21.45 Harc az olajért. Am. akciófilm. 23.35 Music Box. SZÍV TV 6:30 Sígimnasztika. 7.00 Egészségmagazin. 7.30 Konyhashow. 8.00 Napraforgó. 8.30 Hívd Andreát! 9.30 Testszépítés. 10.00 Színháztűznéző. 10.30 Információk. 11.00 Biztonsági zóna. 11.30 Autósport. 12.00 Információk. 12.30 Tabuk nélkül. 13.00 Különleges sportok magazinja. 13.30 Fogyatékossággal élők félórája. 14.00 Torna. 14.30 Különjárat. 15.00 Információk. 15.30 Konyhashow. 16.00 Nyugat-Európa kolostorai. 16.30 Sztárbár. 17.30 A természet világa. 19.00 City. Kultúra. 19.15 Kapásjelző. 19 J0 G. I. Joe. 20.00 Pénzvilág. Bánsági György műsora. 20.30 Szédülj el! 21.00 Ökölpárbaj. Am. film. 23.00 Sztárbár. 0.00 Napraforgó cvra 1998. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: GERGELY szinhAx SZEGED, Nemzeti Színház, 19.30 óra: Filharmóniai hangverseny Kamaraszínház, 19 óra: Egyedül (bérleiszünet) Bábszínház, 10 óra: Lúdas Matyi (Szendi-bérlet) mozi SZEGED, KORZÓ: Szerelemben, háborúban... Színes, amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Lesz ez még így se! Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Játsz/ma. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARA TEREM: Képtelen képregény. Színes, amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. GRAND CAFÉ (Deák F. u. 18.): 17 óra: Metró. 19 óra: A per (Orsón Welles). 21 óra: Teljes napfogyatkozás (Agnieszka Hollandi VÁSÁRHELY: Az ördög ügyvédje. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. Mozaik Kamaraierem: A cigányok Ideje. Színes, jugoszláv film. Kezdés: este 7 órakor. SZENTES: Spawn. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: A sakál. Színes, amerikai akció thriller. Kezdés: este 7 órakor. magyar tv MTV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) sorozat, 193/66. 10.05 Még egyszer! Helló, világ! (ism.). 10.50 A templomépftó (ism). 11.05 Tangó három szólamban. Dán sorozat, 5/4. 12.00 Déli harangszó. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek" A Locomotfv GT. együttes felvételeiből. 14.00 Együtt. 14.50 Német nyelvű magazin. 15.20 Kalandok vára. Amerikai sorozat, 8/8. 15.50 Leo és Fred. Magyar rajzfilmsorozat. 16.00 Jövó-Menő. 16.30 A szerelem jogán. Brazil sorozat, 160/95. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.20 Bohózatalbum. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Gyász, 2/1. „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele" 18.20 Gyerekeknek! (ism.). 18.35 A pampák királya. Brazil sorozat. 130/80. 19.30 Hfradó. 20.00 Szomszédok. Teieregény. 20.35 1848 Március. „Használni, s nem ragyogni akarok" (ism.). 21.00 Örökös tag. Almási Éva. 21.45 Kenó. 21.50 Aktuális. 22.50 Tabu. A sötét oldal. Spanyol tévéfilm. 23.45 Stéphane Grappelli New Orleansben. Angol zenés film. 0.35 Hfradó. MTV 2 6.00 Híradó. 6.15 Aktuális (ism.). 6.45 Határtól határig. 7.00 Hfradó. 7.15 Szabadverseny (ism.). 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Hfres magyar könyvtárak (ism.). 12.00 Déli harangszó. 13.00 Apró ajándékok. Kanadai tévéfilm. 14.30 A hely szelleme. Jókai Mór (ism.). 14.45 Jelképtár (ism.). 15.00 Repeta. 17.30 Kormányváró. 18.00 Bednai Nándor: Robog az úthenger. Tévéfilmsorozat, 12/4. Balatoni betyárok 2 FF! 18.20 Mesterművek. Angol sorozat. Ernst-Ludwig Kirchner: öt nő az utcán. 18.30 Magyarország ma. 2. rész: Kossuth-dljasok 1948-1998. 18.55 Mesetár (ism ). 19.20 MC (ism.). 19.30 Híradó. 20.00 A mi XX. századunk. Angol dok.film-sorozat, 6. 1927 - Az ábrándok világa. 21.00 TS-Extra. 21.30 Orient Dixieland Band. 22.00 Németh László: Villámfénynél. A tévéjái— A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. napilapja KIADJA: a Wlmagyüronaig Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KONRÁD ZINKE Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZAVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZF.KÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOO ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (universitas), KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRAS (gazdaság). PANEK, SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Kiadóvezető: RONALD KOPPELT Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZI INÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető SÁS KATALIN terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügy vezelő igazgatói Telefon: 4*1-2111, titkárság: 401-320, szerkesztőségi fax: 481 -4*0, sportrovat: 401-730. hirdetéstitkárság: 311-810, ingyen hívható zöld szám: 00/80/820-220 Fax: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Sieged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Ftsedy Sarolta), a Délhlr Rt. (ügyvereti igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. la Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416-0000 (Délvilág) ték a Nemzeti Szfnház Kamaraszínházának elóadása alapján készült. 0.25 Mélyvíz. DUNA TV 5.00 Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. Segítség! Tanulok? Távoktatás. Családban marad. Betegápolás otthon (ism.). 9.05 Képes krónika. 10.50 Kismamaklub. 11.20 Régiók (ism.). 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés (ism.). 12.30 Mezei próféta. Magyar film. 14.00 Csatamezők. Az angliai csata (ism.). 15.00 Kincsesház (ism.). 15.40 Amiről a kövek mesélnek (ism.). 16.00 Élő forrás. Katolikus műsor. 16.35 Horgásztanya. 16.50 Kaptár. 17.10 Billy, a macskakölyök. A csatornatúra. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Egy zsaru. Francia-olasz bűnügyi film. 19.55 A legtöbb, mi adható. 20.05 Váltó. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.30 Mozgó kép (ism.). 22.05 A film évszázada. A legyei film. Vágta. Lengyel film. 23.50 Híradó. TV 2 6.00 Gyökereink. 6.25 Jelképkalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! Reggeli információs magazin. 9.00 Délelőtt a tv2-vel. Életmódmagazin. 10.25 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat. 11.15 Marienhof. Német sor. 11.40 Mindent vagy semmit! (ism.). 12.00 Stádium. Üzleti híradó. 12.15 Szerencsekerék (ism.). 12.40 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat (ism.). 13.30 Csupa-csupa élet. Német sorozat (ism.). 13.55 Cápali és Cápeti. Francia rajzfilmsorozat. 14.25 Nekem nyolc! Bolondos műsor kamaszoknak. 14.55 Csípsz. Magazin az ifjúságnak. 15.50 Organikus narancs. Ausztrál sorozat. 16.15 Magnum. Am. sorozat. 17.05 Marienhof. Német sorozat. 17.30 Csupa-csupa élet. Német sorozat. 17.55 Az Acapulco-öböl. Mexikói sorozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. Hírműsor, időjárás. 19.30 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat. 19.55 Kaméleon. Amerikai krimisorozat. 20.50 Rex felügyelő. Német-osztrák krimisorozat. Gyilkos mackók. 21.40 Mindent vagy semmit! Műveltségi vetélkedő. 22.00 Jó estét, Magyarország! Tények. 23.00 Remington Steele. Amerikai bűnügyi sorozat. 23.45 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények (ism.). RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 6.57 és 7.57 Meri vagy nem meri? 8.30 Ismétlések: 100-ból egy. 9.00 A farm, ahol élünk. Amerikai filmsorozat. 9.45 Klipklub. 10.10 Rajzfilmklub. 11.45 Az első csók. Francia sorozat. 12.10 Knight Rider. Am. sor. 12.57 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! Mexikói filmsorozat. 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. Francia sorozat. 16.40 A farm, ahol élünk. Amerikai sorozat. 17.30 100-ból egy. 18.02 Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider. Am. sor. 18.57 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. Bulvármagazin. 20.00 Angyali érintés. Am. sor. 20.50 Gyermek az éjszakában. Am. film. 22.25 Édes őrültség. Francia film. 0.05 Fókusz (ism.). VTV SZEGED Képújság. 19.02 Szegedi hirek. 19.15 Zene. 19.30 MTV Hfradó. 20.00 Kérdőjel. Az Ifjúsági Tv műsora. 20.35 Családi gyökerek. 22.05 Szegedi hirek (ism.). 22.17 Testvérek (ism.). 22.47 Képújság. TELIN TV Hangos képújság 18.00 Nyitott stúdió. 18.45 Nyiregyháza-Pick Szeged MK kézilabda-mérkőzés. 20.10 Premier - Brecht: Koldusopera (ism.). 21.00 Havanna kapcsolat. Amerikai film. TKTV 7.00 Az HBO kódolatlan műsora. 8.00-9.00 és 17.00 TKTV képújság. 19.00 Az HBO kódolatlan műsora. rfcdi* KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.00 és minden órakor: Hfrek. Időjárás. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család (ism.). 11.35 Degré Alajos: Visszaemlékezéseim. 8. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Szent Gergely az európai zenében és a magyar népszokásban. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Harmóniában a Matávval. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 Petőfi Sándor minden verse. 20.05 Hagyományápolók. 20,30 Határok nélkül. 21.05 Magyar jazz. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Htrek. Kenó. 23.05 Zenetörténet - mindenkinek. 0.10 Himnusz. URH: 5.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hirek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hfrek 6.03 Reggeli csúcs. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petófi délelótt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.15 Hétköznapi jogvédő. 13.40 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.04 Apukám világa. Csiszár Jenő műsora. 18.01 Zenezóna. 18.30 Délutáni csúcs. 19.03 Észkerék. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Ulysses (Rádiójáték). 21.00 Hirek. 21.03 Zenezóna. 22.00 Titanik. 22.30 Gólyabál. 23.00 Hfrpercek. Benne: Sporthíradó. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... Magyar és idegen nyelvű vizjelző szolgálat. 3.04 Óperettvilág. 4.04 Cigánynóták. BARTÓK 6.00 Hfrek. 6.03 Muzsikáló reggel. 8.00 és minden páros órakor: Hirek. Időjárás. 8.10 Pódium. 10.05 Rádiószínház. Egyedül a toronyban. Gáspár Margit rádiódrámája. 11.12 Ilena Cotrubas operafelvételeiből. 11.45 A Sebó együttes népzenei felvételeiből. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.25 Fúvószenekari hangverseny. 14.05 Nemesérc és salak. Részletek Kászonyi Dániel emlékiratából (1848). 14.50 Zenekari muzsika. 15.45 Ökológiai akadémia. 16.05 Muzsikáló délután. 18.05 Fiatal Művészek Pódiuma. 19.05 Rádióhangversenyekről. 19.35 A Toulouse-i Szimfonikus Zenekar játszik. 21.16 Operakettősök. 21.52 Petőfi Sándor minden verse, 31. 22.05 HI-FIgyelő. 22.35 Barokk muzsika. 23.05 Az Egyesült Államok művészete. 0.00 Hirek. Időjárás. Szózat. RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66,29 MHz 6.55-9.00 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Marik István. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.20 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hirek, tudósítások a Dél-Alföldról, programajánlat, szegedi lapszemle. 6.45 100 éves Somogyi József. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Kitüntették a Gabonakutatót. 7.30 Hfrek, tudósítások a Dél-Alföldról, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 Országos és regionális lapszemle. 8.00 BBC világhlradó Londonból. 8.20 Piramis. 9.00 Hfrek, időjárás, útinform. 9.05 Calypso rádió. 10.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 10.05 Tájszólás. Magazinműsor. 11.00 Hfrek. időjárás, útinform. 11.05 Tájszólás. 12.00 Déli krónika. 12.45 Hfrek, tudósítások a Dél-Alföldről. meteor, útinform. 13.00 Hirek, meteor, útinform. 13.05 Zenei műsor sok érdekességgel. 14.00 Hirek, meteor, útinform. 14.05 Zenei műsor, sok érdekességgel. 15.00 Hirek, időjárás-jelentés, útinform. 15.05 Délutáni magazin. Szerk: Zanati Zsófia. 15.15 Naptár. 15.45 Durranás. 16.00 Hirek, időjárás-jelentés, útinform. 16.15 Filmlevél. 17.00 Hirek, időjárás, útinform, lapelőzetes. 17.15 Sport. 17.45 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, meteor, útinform. 18.00 Esti krónika. 18.30 Országos nemzetiségi műsorok. Regionális nemzeti műsorok 9-tól 12-ig, Szentes 66,29 és Kornádi 66,14 MHz. DEUTSCHE WELLE - magvarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, gazdasági és közéleti szemle Részletes _ „ — Tele-Ti műsor a T magazinunkban! A HELYI RÁDIÓK MŰSORÁBÓL RÁDIÓ 88 naponta 17-tól reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDSEON Telefonszám: 444-088, fax: 421-253. Kívánságműsor: 21-511. contact@radio88.hu www.tiszanet.hu/ radio88 17-22-ig Óránként hfrek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Tisza Gyöngye slágerlista Nacsa Norberttel. 19.05 Kívánságműsor Tóth Viktóriával. 20.05 Tóth Viktória műsora. 21.05 Fresh Jam - CJ B2 Men műsora. 0.00 Hajnali zenemix. Zenei szerk.: Tóth Péter, Molnár Dániel. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.:498-301. 5-8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hirek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhlradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495^95 Minden órában hfrek, időjárás. 11.05 Funky Delety Schinkel Thomasszal. 12.00 Tisza magazin információs műsor. 13.05 Délutáni randevú Kisistók Tímeával. Zenei szerk.: Naszrady András. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY naponta 5.00-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHzen. Tel.: 243-261, 243-262 5.00 Jó reggelt! Benne: félóránként hfrek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: A mezőgazdaság helyzete. Vendég: a Hódcsillag agronómusa. 12.40 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Portré (sorozat). 16.00 Horgászmagazin. 18.00 Full Extra. 19.20 Esti mese. 20.15 Habcsók.. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6-13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. www.szentes.hu/radio szentes.ram 6.30-kor és 13.30-kor, majd óránként helyi hirek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: Morzsik János. Nytlt nap a piroskavárosi iskolában. 13.00 Hangoljon ránk! 14.00 Httár. Információs magazin. Az elkocsmásodásról. 15.00 Délutáni magazin. Szerk.: Dienes László. Orvos mikrofonnal. Dr. Papp Zoltán rovata. Virágzó gyümölcsfák és hóesés. Hova száll a méhecske? ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hirek, sport, időjárás. 5.10 Szfnes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék 12.00 Zene délidóben.