Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-12 / 60. szám
CSÜTÖRTÖK, 1998. MÁRC. 12. A HELYZET 7 • Sérült-e az állam titka? Viharos vizlépcsöügy • „Hamisított őstermelők", fiktív szerződései A rendszergazda és az ügyvezetők • ' } Egy gát már van. Lesz másik is? (Fotó: Karnok Csaba) A víz az úr? A dunai vízlépcsőkkel kapcsolatos vitában nagyon sok dolog eszébe jut az embernek, feltéve, ha hajlandó végigkövetni a sajtóban bőségesen közölt híradásokat. Valószínűleg és sajnos unalmas már azt hallani, hogy ez egy szakmai ügy, és csak a politika teszi ilyen óriási léggömbbé. Azon is érdemes meditálni, hogy szlovák oldalon a Duna az összes vízlépcsőjével együtt nemzeti ügy, a közösség összetartozásának kifejezője, nálunk pedig kampánycél. Érdemes figyelni arra, hogy a szlovák kormány már a máit héten utalt arra, hogy ha nem írjuk alá a keretegyezményt március 25-éig, akkor a hágai bírósághoz fordulnak. Ehhez képest ez a felfogás csak a tegnapi, országos botrányt kiváltó Népszava-közlés nyomán vált valószínűvé, lévén a magyar fél is bejelentette: nem írjuk alá a dokumentumot az előbb jelzett határidőig. Erre természetesen rákontráz a szlovák kormány, s a magyarok gerjesztette oldalvizén evez a bősi forduló újabb nemzetközi (oldal)vizére, ahol jó eséllyel nekik lesz igazuk. S miről vitatkozunk Magyarországon a miniszterelnöki hivatal Kiss Elemér szóvivő által jegyzett szintjén: követett-e el államtitoksértést a Népszava? Jelzem: szoros összefüggésben van a probléma a Duna hajózhatóságával, az árvízvédekezéssel, a monitoringrendszerrel, az energetikával, s különböző, szakmai területekkel. U ős ügyével négyévenként egyszer siRJ kerül magunkat lejáratni, bár kétséges, hogy a csúcsrajáratás ezen formájával energiát termelhetünk-e. Inkább saját magunk gyengítéséről lehet szó. Arató László Leleményes ember a magyar, legalábbis ezt támasztja alá az a visszaélés, amelyre a napokban derített fényt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya. Ebben az évben adóznak először az őstermelői igazolványok tulajdonosai, de vállalkozó kedvűek máris megpróbáltak jogtalanul hasznot szerezni az okmányok révén. A rendőrség egyelőre nem tudja, pontosan mekkora kárt okoztak a csalással gyanúsítottak. Hamis őstermelői igazolványokkal próbált visszaélni, s jogtalan haszonhoz jutni két Csongrád megyei cég. A hamis okmányokhoz a 37 éves M. J., a csongrádi polgármesteri hivatal ellátási osztályvezetője - aki egyben a hivatal informatikusa - segítségével jutottak hozzá. M. J., felhasználva a rendszer adatait, huszonnyolc szeméif részére állított ki fiktív őstfcrmelői igazolványt, s ezért okmányonként ötezer forintot kapott. Az alkalmazott több munkatársa nevében, azok hozzájárulása nélkül váltotta ki az igazolványt. Ezen dokumentumok segítségével a 36 éves B. I„ a KERTPROMT Kft., és az 53 éves K. B., a Szentesi-Mag Kft. • Budapest (MTI) Robbanás történt szerdán reggel Budapesten a Király utca és a Nagykörút sarkán lévő Halló bárban. Az első információk szerint egy hölgy könnyebb sérülést szenvedett, a környéken betörtek az ablakok, a kirakatok és több gépkocsi is megrongálódott. Egyelőre még nem tudni. • Munkatársunktól A SZDSZ szegedi székházában tartott sajtótájékoztatót a fogyatékosok védelméről szóló törvény parlamenti előterjesztője, Béki Gabriella. Az országgyűlési képviselőnő elöljáróban a törvénytervezet parlament elé kerülésének nehézkes útját vázolta, ami elsősorban a kormány törvény elől meghátráló magatartásának volt köszönhető. A törvénytervezet végül is az országgyűlés elé került, s a zárószavazásra jövő hétfőn kerül sor. Béki Gabriella elmondta: ügyvezetője fiktív vásárlásokat hajtott végre. Az egy hete indult nyomozás eddigi adatai szerint az „őstermelők" részére 63 felvásárlási jegyen 25 millió forint értékű mezőgazdasági terméket vásároltak. A jogszabályok értelmében a vételár 12 százalékát az állam kompenzációs felárként visszafizeti. Az így visszakapott összegnek viszont csak egy kis része esik a személyi jövedelemadó hatálya alá, s a különbözet a csalók „haszna". Ezzel a „lehetőséggel" éltek a csalással, adócsalással gyanúsított kft.-vezetők, s károsították ilyen módszerrel a költségvetést. A gazdaságvédelmi nyomozók egyelőre azt vizsgálják, pontosan mekkora a kár, illetve történtek-e további esetek, amikor fiktív igazolványokkal fiktív vásárlásokat bonyolítottak. Az előbb említett 63 eseten túl további 150 felvásárlási jegyet vizsgál a gazdaságvédelmi osztály. Tóth Molnár István alezredes, gazdaságvédelmi osztályvezető, a nyomozás irányítója elmondta: feladatuk annak megállapítása is, hogy a fiktív őstermelői igazolványokkal, a különböző nevekre szétírt, mintegy 25 millió forintnyi árbevétel után melyik gyanúsítottnak mennyi adót kell fizetni. Arató László hogy mi okozta a detonációt. Gergelics Zsóka, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke annyit közölt, hogy a tűzszerészek első megállapítása szerint nem házilag készttett szerkezet robbant. Mint ismeretes, tavaly tavasszal, április elsején hajnalban kézigránátot dobtak a bár biztonsági ráccsal ellátott bejáratára. kis terjedelmű, mindössze 42 paragrafust tartalmazó törvénytervezetről van szó, amelynek első része emberjogi deklarációk gyűjteménye, második felében pedig a jogok gyakorlásához szükséges tennivalók szerepelnek. A képviselőnő kiemelte, hogy a fogyatékosok Magyarországon olyan mértékben hátrányos helyzetben vannak, hogy speciális jogokat kell számukra rögzíteni. A törvénytervezet neuralgikus pontjának nevezte a fogyatékosok támogatását, ennek mértékét illetve technikáját taglaló passzust. • Munkatársunktól Politikai vihart kavart az, hogy a Népszava tegnapi számában megjelent a magyar és a szlovák kormány között, Bös-Nagymaros ügyében aláírandó megállapodás szövege. A Miniszterelnöki Hivatal szóvivője államtitoksértéssel vádolja a lapot, a Népszava főszerkesztője pedig a sajtószabadságra, és az újságírás szabályaira hivatkozik. Újabb fordulatot vett a dunai vízlépcsők ügyében gyűrűző vita. A Népszava tegnapi számában közölte a megállapodás-tervezet szövegét, a magyar diplomácia viszont tiltakozott ez ellen, s a kormányszóvivő büntető^ jogi felelősséget is említett. Az ügy szempontjából érdekes, hogy a szlovák kormány kedden este közölte: a hágai döntés végrehajtásának kérdésében Pozsony csak akkor veszi fontolóra, hogy ismét visszatérjen a Hágai Nemzetközi Bírósághoz, ha a magyar fél március 25-éig nem írja alá a végrehajtás elvi kérdéseit rögzítő kétoldalú keretegyezmény, és nem teszi meg az 1997-es szerződés teljesítését célzó intézkedéseket. Ehhez képest Kovács László külügyminiszter szerdán reggel egy televíziós interjúban közölte: a magyar kormány csakis a hatástanulmányok elkészülte után, várhatóan ez év végén hajlandó a szerződést aláírni. Erre reagálva a szlovák kormány szóvivője hangsúlyozta, hogy Szlovákia ismét a hágai testülethez fordul majd. Deutsch Tamás, fideszes országgyűlési képviselő néhány nappal korábban követelte a keretmegállapodás tartalmának nyilvánosságra hozatalát, azonban ezt a lépést a Népszava című napilap tette meg. A lap főszerkesztője nem kívánta forrásait megnevezni. A közzétett szöveg szerint vagy Nagymarosnál, vagy Pilismaróinál kell vízlépcsőt építenünk. A tervezet arra is kitér, hogy a dunakiliti tározót 128 méterre töltenék fel a korábban ajánlott 124 helyett, tgy helyreállna a Szigetköz vízellátása. A szerdai nap annak jegyében telt el, hogy a felek Leterelödött a szakmai síkról a bősi kérdés, s ezzel veszélybe került a tárgyalások eddigi kompromisszumos eredménye - nyilatkozta lapunknak az ügyben illetékes helyettes államtitkár, aki szakértóként kísérte végig a tárgyalásokat. Mayer István hozzátette, hogy hátrányosan érintheti az országot az idő előtti, széles körű sajtónyilvánosság. Mayer Istvánt helyettes államtitkárt, a dunai vízlépcsők ügyében tárgyaló delegáció helyettes vezetőjét arra kértük, hogy értékelje az ügyben kialakult helyzetet, különös tekintettel arra, hogy a Népszava által leközölt megállapodás-tervezet politikai vihart robbantott ki. • Mi a véleménye arról, hogy a szerdai Népszavában megjelent a megállapodás-tervezet szövege? azt boncolgassák, ki és milyen jogsértést követett el. Kiss Elemér kormányszóvivő szerint a Népszava főszerkesztője a Büntető Törvénykönyvbe ütköző cselekményt követett el, amikor nyilvánosságra hozta a szigorúan titkosnak minősttett dokumentumot. Kiemelte, - Le szeretném szögezni, ebben a történetben szakember vagyok, métereket, kilogrammokat, kilowattokat számolok, hogy a politikai mit kavar, s hogy a jogászok mit csinálnak majd, azt nem tudom megmondani. • Ön szerint ez egy jó megállapodás volna. Erre gondoltak-e? - Igen, úgy gondolom ez jó egyezmény, de hozzá kell tenni, hogy idáig jutottunk el a tárgyalások során. Ebben a szövegben benne van mindaz, ami a logikánk szerint a Magyar Köztársaság érdekeit szolgálja. Ez az állapot az eddigi kompromisszum eredménye. • Ez volna az aláírandó dokumentum, vagy ez is változik még? hogy ha a megszerzett anyagon nem is szerepelt az államtitok minősítés, a Népszavának erről tudnia kellett volna. Elmondta: a keretmegállapodás tervezetét a múlt heti kormányülés előtt államtitokká nyilvánították, s a kormány tagjai a dokumentumot mint szigorúan - Természetesen változhat, semmi garancia nincs arra, hogy ezt írják alá. Az ügynek az a menete, hogy amikor a delegációk átadják a kormányaiknak a megállapodási javaslatot, a kormányok eldöntik, hogy ez megfelel-e nekik. • Magyarország a sajtóban megjelent változatot hajlandó volna aláírni? - Ezt nem tudom, a kormány nem én vagyok. Hangsúlyozom, a delegációk ezt a változatot tudták kidolgozni, s ebben van a kompromisszum lehetősége. • Az, hogy ezt a szövegel március 25-éig nem írjuk alá, nem új keletű dolog... - Igen, (gy van. 0 Mi ennek az oka? titkos anyagot ismerték meg. Arra a kérdésre, hogy tesz-e büntető feljelentést a kormány, Kiss Elemér azt válaszolta, hogy fontolóra veszik. Kovács László külügyminiszter is kifejtette a véleményét. Szerinte „az ügy nem használ Magyarország - Ennek megválaszolása is a kormány hatásköre. Mi hétfőn eljuttattuk a kormánynak a megállapodástervezetet, innentől kezdődik a kormány feladata. 0 Hátrányosan befolyásolja az ügyet az, hogy a Népszavában megjeleni a megállapodás-tervezet? - Igen. Most olyan politikai viták kezdődnek el, ami nem ide tartozik. Nem arról kellene vitatkozni, hogy mi titkos, mi nem, s nem arról, hogy mi a nemzetközi szokás. Ezért engem bosszant a dolog. De azt tudni kell, hogy nem az ország közvéleménye előtt titkolóznak a felek, hanem egymás előtt, hiszen a szlovákok is olvasnak magyar újságot. 0 Érkezett önhöz jelzés nemzetközi tekintélyének, és valószínű az is, hogy Szlovákia fel fogja használni Magyarországgal szemben a dokumentum nyilvánosságra kerülését." Kovács László úgy véli, egy kialvó tüzet ébresztettek újra azok, akik kampánytémává akarják tenni Bős ügyét. A minősítéssel, s az ügy tálalásával kapcsolatban nyilatkozott a Népszava fő*szerkesztője, H. Bfró László is. Szerinte a tervezetet semmilyen titokminősítéssel nem látták el, és maga a szöveg sem utal arra, hogy a nyilvánosság nem ismerheti meg a tartalmát. A főszerkesztő nem kívánta megnevezni, milyen forrásból jutott a dokumentumhoz. Az MTI-nek nyilatkozva H. Bíró László leszögezte: nem politikai szándék vezérelte a Népszavát, hanem „az újságírás szakmai és erkölcsi szabályainak megfelelően kötelessége volt a lapnak nyilvánosságra hoznia azt az információt, amely birtokába jutott". A főszerkesztő álláspontja szerint a Duna sorsa minden magyar állampolgárt érint, ezért joguk van tudni az azt érintő tervezetekről is.. ez ügyben a szlovákoktól? - Nem. 0 Hogyan alakul a tárgyalás a továbbiakban? - Én megegyezéspárti vagyok, s amennyiben megérkeznek a kormány által előírt, reményeim szerint pozitív tartalmú hatásvizsgálatok, akkor a két kormány aláírja a szerződést. 0 A bősi kérdés politikai színezetűvé vált. Vajon mi. ennek az oka, miért került le a szakmai síkról a probléma? - Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kerüljön le a szakmai síkról az ügy, de én is érzem, hogy ez nem így történik. Közel vannak a választások, ez egy eléggé nagy méretű ügy ahhoz, hogy érdemes legyen politikai kérdést csinálni belőle, s ezzel választókat szerezni. A. L. '^y'vM&Ml Tavaszi repülőjegy-akció Tan-Air Utazási Iroda aTAN~AIR-nél Szeged, Kálvária sgt. 16. Tel.: 62-325-488.323-287 E9Y lépéssel mindig előbb Március 20-ig a tavalyi árakon foglalhatja le repülőjegyét. Az akció június 30-ig befejezett utazásokra, meghatározott feltételekkel érvényes. Három fő együttutazása esetén Szeged-Ferihegy repülőtérig díjmentesen transzfert biztosítunk. Robbanás a Halló bárban Fogyatékostörvény elölt • Szakmai kérdés volt, politika lett A Duna és a választók