Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-10 / 58. szám
Gyulai fogás Az elmúlt héten Csongrád és Békés megyében a pénzügyőrök 61 esetben derítettek fényt szabálytalanságra, az esetek értéke meghaladta a 126 millió forintot. Battonyánál érkezett az országba vissza D. G., aki a nála lévő 36 darab, 126 gramm súlyú arany ékszerről, valamint 10-10 pulóverről és pólóról nem tett bejelentést. A lefoglalt portéka értéke: 187 ezer forint. A Lökösházánál bepöfögő Dacia gyorsvonat egyik hálófülkéjében 224 karton gazdátlan cigarettára leltek. Gyulai fogás: török kamionos lépte át a határt. A TIR-fedezettel érkező szállítmány textiláruból állt. A vámoláshoz a sofőr benyújtott egy számlát, amely 19 ezer márkában jelölte meg a portéka értékét. Találtak nála azonban egy másik számlát is, az viszont 619 ezer 936 amerikai dollárról szólt. Utóbbi bizonyult hitelesnek. A lefoglalt érték: 125 millió forint! Két honfitársunk Röszkénél próbálkozott 100-100 liter tiszta szesz becsempészésével. Nagylaknál is akadt egy érdekes fogás. Egy román állampolgártól 300 darab kissöprűt és 70 húsklopfolót vettek el a pénzügyőrök. Vámraktárba került még 400 karton cigaretta, 60 liter alkohol, 72 kilogramm ételízesítő és 64 palack bor is. V. F. S. Paprikavizsgálat • Budapest (MTI) Semmilyen jel nem utal arra, hogy a három évvel ezelőtti fűszerpaprika hamisítás megismétlődhetne - tájékoztatta az MTI-t a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség annak kapcsán, hogy a termék fokozott ellenőrzését rendelték el nemrégiben. Március 4-ig 41 minta érkezett a felügyelőség élelmiszer-labóratóriumába. A vizsgálatok arra irányultak, hogy kimutatható-e a termékben idegen anyag, illetve egészségre káros szenynyeződés. A 41 mintából három nem felelt meg az előírásoknak. A negatív eltérések azonban technológiai hiányosságokra vezethetők fl költség, 100/eSffl ' Részletvásárlás esetén a kezelési költségre vonatkozik. Vihar előtt Földügyben a szakemberek alkotmányossági aggályaikat fogalmazzák. (10. oldal) Hányan haltak éhen? Észak-Koreában becslések szerint kétmillió ember áldozatnak tekinthető. (2. oldal) Boross-vélemény ,Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel." (7. oldal) Hajnali betörök • Munkatársunktól Két, betöréssel gyanúsított fiatalembert fogott el a rendőrség vasárnap hajnalban. A Bajai úton hazafelé baktatott a 29 éves K. Mátyás és 14 éves társa, K. István. Igazoltatták őket a rendőrök, s ruházatuk átvizsgálása során egy telefon került elő. Elmondták, hogy éppen Újszegedről, a Népkert sori garázsoktól jönnek, ahol feltörtek néhány garázst, és alufelnit, valamint híradástechnikai cikkeket loptak el. A holmi nagy részét a közeli erdőben rejtették el, s vallomásuk alapján meg is találták a 15-20 ezer forint összértékű berendezéseket. K. Mátyás ez év elején engedménnyel szabadult a börtönből, s most újra őrizetve vették. Ifjú társa szabadlábon. védekezik. Az Országnál Könyvtár állományából törölve natiszt a világbajnokságon (8. oldal) ALAPÍTVA: 1910-BEN • Vesztegetési kísérlet a vámhivatalban? Óvakodj az elődöktől! Magyarkép - Londonbél nézve Valamikor 1996 végén, egy hideg napon, több mint száz tartályvagon, ötmillió liternyi, félmilliárd, forint értékű ásványolaj érkezett a szegedi Tisza rendező pályaudvarra, s állt ott jó néhány hétig. A vagonok tartalma csak akkor vált volna a szabványnak megfelelő gázolajjá, ha hideg úton adalékot kevernek hozzá. Igen ám, de a hideg úton kevert gázolajra 1996. december 31. után már nem lehetett kérni úgynevezett halasztott fogyasztási adófizetést. A címzett, a D and T Ipari Kereskedelmi Rt. arra várt, hogy engedélyt kapjon a vámosoktól: anélkül válthassa ki küldeményét, hogy a vámmal együtt meg kelljen fizetni a fogyasztási adót is. Ilyen kedvezmény azonban csak makulátlan cégeknek járt... (Riportunk a 11. oldalon olvasható.) Tartályvagon. Az olajügyek évekig húzódnak. (Illusztráció: Karnok Csaba) Részletes információkért forduljon márkakereskedésünkhöz! A komoly nyugati befektetők, nagyvállalatok ugyan nem vonultak ki látványosan tőlünk, ám panaszkodnak az itt tapasztalható korrupcióra. Az más kérdés, hogy a multinacionális cégek válogatnak a méltánytalanul olcsó munkaerőben, egy bizonyos kor fölött pedig nem is vesznek fel alkalmazottat. Az exportot ugyan javítják, de a foglalkoztatási kérdések megoldásával már nem igazán törődnek. Az EU-csatlaA gazdaságot is harmonizálni kell, nem csupán a jogot - vélekedett Bod Péter Ákos. (Fotó: Karnok Csaba) Magyarország, nyugat-európai szemmel ezzel a cimmel rendezett tegnap délután fórumot Szegeden a Magyar Demokrata Néppárt megyei szervezete a Kortárs Galériában. Előadónak, vendégnek a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökét, Bod Péter Ákost, az (EBRD) Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank volt igazgatóját hívták, aki utóbbi minőségében három évet dolgozott Londonban. A SEAT most mindent összevéve egész előnyös ajánlattal várja Önt. Részletvásárlás esetén - a hitel Igénybevételekor - 0%-os kezelési költség mellett - egy 100%-os, mindenre elszánt SEAT-ban részesül. Legyen Ön is részrehajló! kozás előtt mindenképpen szükség van a magyar középosztály megerősítésére, ez a hazai piac védelmének egyik lényeges kérdése. Az Unióban lévó országok nem szívesen nyitnak kaput a kopogtató „szegény rokonnak" - vélekedett a pénzügyi szakember. Márpedig olyan szegény országcsoport, amelyik most vár bebocsátásra, eddig még nem jelentkezett. A gazdasági mutatók tekintetében 40 százalékát produkálja az ország, mint az uniós átlag. Nem elég a jogot harmonizálni, lendületet kell adni a gazdaságnak is. A BBC műsorán, ha Magyarországról szó esett, akkor az a korrupcióról, a szegénységről szólt, avagy a cigányság helyzetét feszegette. És mi ilyenkor az első reflexe a nézőnek: ugyan ki fogja ezeket az embereket eltartani? Jó-e, ha bekerülnek az Unióba? Egyelőre nem kétséges az aggódó nyugat-európai polgár válasza. Van mit tenni, hogy a vélemény, a magyarokról, az ország gazdaságáról alkotott kép megváltozzék - mondta tájékoztatója végén Bod Péter Ákos. V. Fekete Sándor Valóban megindult a gazdasági növekedés Magyarországon, ám ez közel sem olyan kalapemelésre késztető, mint ahogy a kormány azt beállítja - fogalmazott Bod Péter Ákos tegnap délután Szegeden. A térség országait tekintve az elmúlt három évben itt volt a legkisebb, mindössze 7 százalékos a növekedés, ugyanakkor a legmagasabb az infláció. A nyugati tőkepiac, a pénzügyi körök megítélése szerint csupán a második csoportba sorolták hazánkat, Horvátországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával. Az elsőbe Szlovénia és Csehország tartozik. I KEDD, 1998. MÁRC. 10., 88/58. ÁRA: 38 FT