Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-28 / 50. szám

SZOMBAT, 1998. FEBR. 28. IRODALOM 7 Tandori Dezső Kétszer kettő i. Tavaly decemberben újra elkeveredtem Londonba, de mintha valóban el lettem volna keveredve. Igyekezettel működtem, nem is eredménytelenül, Írtam például azóta meg is jelent - verseket, lófogadással soha ilyen messzire nem jutottam még. De lám! hét napba telt, mire kedves tavamhoz, a Round Pondhoz, a Kis kerekhez elméltóztattam végre, s akkor is valami nagy szívtávolság volt. Erről írtam az első verset. Hát nem is tudom. „Nem érzem, amit." Akkor mégis érzem? Vers-elöforrósitásra használtam hidegségemet? Célok ennyire szentesítenének eszközöket? Ennyire elkeveredhetnénk? Ahogy jobban magamra találtam, csak nyűni tudtam az időt, nem bírtam mást tenni. Járkáltam rogyásig, többnyire ugyanott, és nem a Kis Kerek Tó, hanem inkább egy Kis Velence nevű csatorna mentén, melynek nevét a költő Róbert Browning adta. Tőle én nagyon régen verseket fordítottam, és aliol a félreértésekkel tönkrement érzések történetéről volt szó, a szegény lelkek szegény érzéseiről, keservesen sírtam. Tudnék-e ma? Ne kelljen kipróbálnom. Maradok annyiban: talán nem. II. Kis Kerek Tó Nemcsak az ember, a hullámok iránt sem érzem, amit. Lehet, hogy ezek már túlzások, vagy elvesztettem valamit, vagy más, ami rajiam már túl jár, s kapkodnék csak utána, nem lehetek. Mit a szív széttár: emberre vagy hullámra. III. És hogy most akkor mit mondjak még? Mivel kössem össze, válasszam szét a két verset? Fájdalmas, hogy nem tudok okosabbat: itt Pesten olyan hamar elfogy egy nagy lötyeteg adag bor minden nap, jó, hát pénze, hogy önfárasztásra iszom, de mellette sokat dolgozom is - viszonylag -, aztán este hétre már csak az van, legyen nyolc, alhassak legalább másnap ötig, kezdődjék elölről a körforgás. De Londonban, ahol szintén a legolcsóbbat vettem, 11,5 fokos bordói fehéret, olyan soká eltartott mindig ez a „savanya". Jó, hát minden meggyőződés nélkül, időtöltésül cigarettáztam is, hazulról vittel szívtam, a bordói árát bőven visszanyertem a lovakon stb„ de a lényeg: kilenckor kezdtem, mentem a nagy hidegben - a Csatorna mentén, Id. Kis Velence -, a dugót mindig rosttollal ütöttem be, lenn lötyögött a dugó, de még mindig bőven borban. Kitartó volt a bor, mint itt a „de". Délután négykor már szabadultam volna az üveg súlyátóljártam vagy húsz kilométert, többet, és mindegyre volt az üvegben, a címkétől nem láttam, mennyi; volt. Ettem sült krumplit. Megnéztem még az utolsó futamokat. Már mindenhez fáradt voltam. A maradék borhoz bevettem otthon egy fél altatót, aludtam este nyolctól másnap hétig, legalább. Összekotortam magam, a kávét - rossz neszpor - úgy ittam, ahogy kenyeret eszem különben. Nem vágyom vissza. De hova legyek? IV. Madárjóslat A nap kisütött a Kerek Tónál, szárnyasok érzékelték. Mennyi madár! S én semmi madár nem voltam. Nagy fényesség feketéllett éggel, vad vízzel, s kettősük közt ott voltunk; és ez nem volt rossz jel, jó jel, csak én nem tudtam, mi a dolgunk. Solymosi Bálint .egytárgy Zentai részlet. (Fotó: Révész Róbert) Budapest -Szeged Nem vagyunk boldogtalanok, csak szeretünk kurvára élni, erre utalnak azok a félreismerhetetlen jellegzetességek az arcjátékban és az úgynevezett mozgáskultúránkban, gondoljuk, mégis minduntalan összetévesztenek bennünket vagy a melankolikusokkal vagy a hipochonderekkel stb., hát nem?, így az állásából nemrégiben kirúgott postai tisztviselő, úgymond rendes borozói tag, pofa...; hanem, mondja, ennek a kijelentésnek, „szeretünk kurvára élni", viszonylagos alaptalansága miatt, hisz' minden egyes vágyunk viszonylag alaptalan -, szükségeltetnek bizonyos komplementer elemek, melyek a viszonylagosság hangsúlyozásával az alaptalanság, vagy az alaptalanság érzetének fölszámolására használatosak, mondanom sem kell, ilyen például az alkoholj a drog, a művészetek általában. Igaz? így a volt postai tisztviselő, saját Andrássy úti lakásában, ahol, feltételes szabadlábra helyezésének estéjén egy új kabarészám bemutatójára jöttünk össze. Senki sem válaszolt, nem válaszoltunk mi sem, szívünk mélyén nem vagyunk „boldogulóstípusok"; mi magunk úgy véljük, eleve le kellene mondanunk a karakterünkkel s következésképp' az életmódunkkal szimpatizáló társaságról, a legmesszebbmenőkig ragaszkodni kellene egyedüllétünkhöz, nem volna szabad mégcsak hajlandónak sem mutatkozik arra, hogy majd, egyszer, talán, magányosságunk végletes tudásáról megfeledkezünk, mert az képtelenség. Mi magunk évtizedek óta rendre ehhez tartjuk magunk, s az összhang ideálisnak mondható. Összeragasztott csendéletek, áttetsző nylondobozokban, megcímezve; sajtburger, patkány, patkányirtó, papírpohár egy tálcán, gyerekmenü, varangy, légpisztoly, papírpohár egy másik tálcán és így tovább. Zajos zongoramuzsika. (Elkezdődött hát ez a kabaré is!) Ez a „csomagkézbesítő részleg" meglepetése volt, s egyfajta tisztelgés a nagyszerű barát, a volt postatiszt előtt, ki, tegyük mindjárt hozzá, egy vérbeli postaművész. A.z utolsó művészeti ötlete egy országos akció volt, melyen a lakosság egyrészt felháborodott, másrészt utálkozott s ahogy kell, rosszul is lett. Nem volt ez más, mint a művészeti csomagkézbesítő szolgálat, ahogy ó maga nevezte, a PACKART akciója, és ennek, úgymond, „standardizálása". A BUDAPEST-SZEGED IN FLAGRANTI. Egyfelől tehát az út ténylegesen, magyarázta, az „intercity" járata, másfelől pediglen mit a lélek, „fragile", tesz meg -, ennek a kifejezésére törekedtünk, így a postaművész. Ő maga a vonatról telefonon „jelentkezett be" fél nyolc tájt a sikeresnek, mi több, lenyűgözőnek titulált, a boldogságot megelőző (preventív) csomagok kézbesítése, a packartaction után; a csomagokat, mondta, senki sem kaphatta kézbe, mert azt a rendőrség, a vas-úti rendészet, a mentők és a tűzoltók lefoglalták. (Arról, hogy ténylegesen mi is történt azon az „intrecity" járaton, nem tudunk sokkal többet; amit tőle magától hallottunk, azt viszont tanácsosabb volt el sem hinni...!) Elkezdte útját járni egy pack, az ő lelke, suttogta, miközben, állítólag, lebilincselt kézzel szorította a kagylót; s hogy az merre tart, nem láthatjuk. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy ő már sem itt, sem ott nincs lélekben, mondta, egyáltalában, hogy hol van, azt nem tudhatjuk. így azután, természetesen, nem is lehetünk boldogtalanok!, folytatta a volt postatiszt, a posta élő legendája. Az elnök látogatása Egy igaz' vadász barátunk, mikor hírből se hallottuk még a Figaro házasságát, az Operaház új bemutatóját, tehát több évvel ezelőtt, egy operaelőadásra invitált bennünket kedvesen; a darab menthetetlenül rossz, a rendezői munka és a zenekari munka ezt kétségbeejtően mélyítette csak, az énekesek sajnálatra méltóak tényleg, mondta, úgy ahogy van elviselhetetlen, még számára is, ki igazán megengedő bizonyos esetekben... Az együttérzés mazochista kedélyességével álltunk kötélnek -, mi sem természetesebb annál, hogy elfogadjuk meghívását, s közösen áldozunk e szenvedély (az opera!) zsöllyéjében. Elmúlt a tél is, úgy tűnt, közben, mert tél volt még, az utolsó havában... Álmodoztunk az épület előtt az esti sötétben. A „Tokajiba" betérnünk nem volt elég idő. Míg sétálva közeledtünk az Operaház felé föltűnt, s az Oktogonnál meg nyilvánvalóvá lett, hogy a forgalmat rendőrök irányítják; eszünkbe jutottak a délutáni hírek -, a lengyel elnök látogatott el hazánkba, avégett lehet mindez, gondoltuk. Csak most ne legyen semmi baj! Szemben, egy elaggott, hajlott hátú, ősz férfi, szürke sálban s gyapjúkabátban az Andrásy út túlsó oldaláról nekibátorkodott, és a közlekedés-rendészet jeleinek figyelembevétele nélkül, vagy félreértésének szabadságában át is ért az innenső oldalra, ahol is belébotlott egy hasonló korú hölgybe, kin orgonalila filckalap volt és sötétbarna műszőrme télikabát. Az idősb hölgy ujjait érintette a kissé remegő férfikéz, s az asszony nyomban az ősz úr nyakába omlott. így maradtak. Előttünk elvonult a lengyel elnök s a hivatalos kíséret, a szirénák villódzó fénye már a Hősök tere közeléből „köszöntött vissza"... Mikor újfent az idős párra néztünk épp' csókolózni kezdtek. Csókolóztak. Ott tartunk, motyogta a férfi, a rendőrökön múlik az is, hogy találkozunk ebben a kurva életben vagy sem...?! Igen. Édesem! így az asszony. Azért, a lengyel elnök látogatása sem volt hiába, akkor már! Nem hallottunk többet, azonnal el kellett indulnunk befelé, pár perc múlva kezdődött az előadás, az évad garantáltan legirgalmatlanabb előadása az Operaházban. Mi lehetett a címe? Ki emlékszik arra. Ültünk a helyünkön, és amikor úgymond a megrázó élmény engedte, bambultunk. Elképesztő menynyiségben van itt a híres ember, gondoltuk, és nem félnek; idejönnek bármi van is, bármi áron, hogy ne féljenek, ide, az Operaházba, holott félelem nélkül nem tudnak megmaradni egy pillanatra sem. Ez itt nem a félelem helye. Gondoltuk. Ez a gyűlölet helye. És gyűlölet nélkül nem tudnának létezni egy pillanatra sem. Kik ezek? Egyáltalán. Nem érdekes. Kik voltak ők? Kinn az Andrássy úton. És mi lehet a történetük? Már ha van. Egyáltalán, ismerték egymást a lengyel elnök látogatása előtt ők? Nem biztos...! Mondta hanyag, mégis határozott mosollyal száján vadász barátunk, látható könnyebbséggel, hogy azért mi is tudjuk, nem a Figaro házasságát láttuk/hallottuk. Majd ugyanevvel a felszabadultsággal s szabadossággal, csak úgy, bele a téli éjszakába, hogy nincs talán semmi, ami sürgető volna...! Nem lehetett ellenvetés. Nem volt csönd, nem volt egy hang se. Mi az ? 1/ A lengyel elnök látogatása. 2/ Egy előadás az Operaházban. 3/ vagy: mi. Egyéb* (Hogy kérdeztük csöndben.) Bányai János Régészet Az emberiséget minden korban élénken foglalkoztatta, miként éltek az elődei. Különösen a nagyobb távoli múlt titkait szeretnék sokan megfejteni. Erre a történelemtudomány nem adhat választ, hiszen az Írást mindössze öt évezrede találták fel, ezzel szemben az emberiség múltja csaknem négymillió esztendős. így ha a régmúltba kívánunk visszanyúlni, ezt csak a régészet segítségével tehetjük meg. Mindazoknak, akik többet szeretnének megtudni az érdekes témáról, figyelmébe ajánlható a kaposvári Holló és Társa Kiadó címben jelzett kötete. Norah Moloney munkája soksok érdekes kérdésre ad választ. Egyebek között ilyenekre is: miként bukkannak a tudósok a feltárások helyszínére, hogyan végzik az ásatásokat, mi módon lehet ásatást végezni víz alatt, hogyan rögzítik, majd értelmezik a megtalált tárgyakat, miként segítik a régészeket a vikingek legendái? A könyv segítségével tett például izgalmas múltbeli időutazás során természetesen nemcsak az említett fél tucat problémára derül fény, hanem több más hasonlóra is. Az album alakú dekoratív kötet értékét növeli a gazdag fotóanyag mellett a térképek és rekonstruált ábrázolások sokasága. Az kiadvány ugyan a Fiatalok Oxford Könyvtára sorozatban látott napvilágot, ennek ellenére a téma iránt érdeklődő felnőtteknek is ajánlható. Útikönyv Magyarországról A hazai tájakat kedvelő kirándulók már évek óta nagyon várták a megújhodott, színes fotók sokaságával illusztrált, címben jelzett hasznos kézikönyvet. A Medicina Kiadó két éve korszerűsödött Panoráma Nagyútikönyv sorozatának ezzel már a kilencedik kötetét vehetik kézbe az országjárók. A könyv sikerére jellemző, hogy néhány hónap alatt elfogyott, a hiányt utánnyomással pótolták. A mintegy 900 oldalas, több száz színes fényképet és félszáz térképet tartalmazó Magyarország útikönyv szerkesztése 1996. április 30-án zárult, emiatt viszonylag friss adatokat tartalmaz. Czellár Katalin-dr. Somoijai Ferenc gondosan összeállított munkája jól áttekinthető szerkezetű. Először az általános, majd a gyakorlati tudnivalók következnek, és utána jön a 800 oldalas részletes útikalauz rész. Ez utóbbit a főváros részletes bemutatásával kezdik, majd a folytatják a Dunántúllal, az Alfölddel, a Dunakanyarral, a Börzsönnyel, az Észak-Magyarországgal, majd zárják Észak-kelet Magyarországgal. Helynévmutató egészíti ki a praktikus kiadványt, amely tényadatok sokaságát közli. A szerzőpáros azokra is gondolt, akik többnapos túrára indulnak, mivel minden helyiségnél feltüntetik nemcsak a környék kirándulóhelyeit, hanem a szálláslehetőségekről is tájékoztatást nyújtanak. Szerencsés, hogy a szerzők nem vesznek el a részletekben, mindenütt csak a lényeges tudnivalókat közlik, rövid, tömör formában, miközben a nevezetes történelmi, irodalmi emlékhelyeket, műemléki és muzeális látnivalókat emelik ki. A könyv elsősorban turistáknak lehet nélkülözhetetlen, de ajánlható - hiszen úti célként számtalan ötlet meríthető belőle - az országjáró diákoknak és tanárjaiknak is.