Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-25 / 47. szám
SZERDA, 1998. FEBR. 25. EGY SZÁZALÉK III. Az 1%-OT SZERKESZTETTE: RAFAI GÁBOR • Daewoo Lublin II. Cseperedik a Zuk-gyerek? A Daewoo immár a kishaszongépjármű kategóriában is beszállt az európai versenybe. Két gyárat - az Aviát és Zukot - is felvásárolta nem régiben a távol-keleti cég. Egyelőre a KGST-ből ismert modellek piacképesebb változatait kínálják, többek között a Lublin II. névre hallgató kisteherautót. Felkapaszkodva a pilótafülkébe, azonnal kiderül, nem érdemes világújdonságra számítani. A Zukot, amely a volt szocialista országok egyik legnépszerűbb kisteherjárműve volt, alakította át kissé az új gyártó. A most piacra dobott modell sok tekintetben alulmarad versenytársaival szemben, egyedül ára teszi egyelőre igazán vonzóvá. Strapabírása melleit gazdaságossága emelhető még ki. A Lublin 2,5 literes dízelmotorja igen takarékos: terhelten is alig haladja meg a tíz literes fogyasztást - hatalmas, 85 literes tankjával akár ezer kilométert is lehet autózni vele. A Zuk-utód pilótafülkéje némileg esztétikusabb és praktikusabb lett. Elfogadható kényelmet nyújt az utasfülke, de a kocsi vezetése nehézkes. Az előd háKisteherautó - nagy változásokkal. (Fotó: Karnok Csaba) romfokozatú váltóját ötfokozatúra cserélték, ám „fordítva" szerelték be, ami olykor gondolkodásra készteti a pilótát, hogy éppen melyik fokozatban is halad. A váltókar működése is hagy kívánni valót maga után, többször karcosan ugrik be egy-egy fokozatba. Az alapfelszereltségnek nem része a szervokormány, de a nagy áttételezésnek köszönhető viszonylag könnyű a manőverezés. A kilátás - legalábbis a „puttonyos" változatból olykor nehézkes. A külső visszapillantó tükrök ugyanis kicsik, körülményesen állíthatók. A háromüléses vezetőfülke egyébként kényelmes, belső tere jóval harmonikusabb elődjénél. Egyedül a járműfelépítmény minősége változott sokat. Két oldalról is jól megpakolható a közel 9 köbméteres szállítótér, így vitathatatlanul sokoldalú hasznosításra alkalmas a Lublin. Mindent figyelembe véve, a kishaszonjármú palettában az egyik leggazdaságosabb járműnek mondható az új Daewoo. Gyengébb minőségéért gazdaságossága és alacsony ára kárpótolhatja a vásárlót. R. G. Előzetes Hozam (Március 4.) Tervezett tartalom Bankok, biztosítók, brókercégek, lízingcégek, adó, társadalombiztosítás, nyugdíjpénztárak, kamatok és devizaárfolyamok. Heti gazdasági hírek. Energia, technika (Március 11.) Tervezett tartalom Híradástechnika, távközléstechnika, lakossági szolgáltatások, energiaszektor, környezetvédelem. Heti gazdasági hírek. Munka, képzés (Március 18.) Tervezett tartalom Foglalkoztatás, képzés, fejvadászat, vásárok, kamarák, érdekvédelem, önkormányzatok. Heti gazdasági hírek. ^^s. QCIA) ABudaferRt.-nél A KIA típusai most akciós áron február 28-ig KIA Sephia l,5i SLX 2 099 000 Ft helyett 1 899 000 Ft KIA Clarus 1,8i SLX 3 699 000 Ft helyett 3 599 000 Ft KIA Besta 2,2 D 1,21 haszonjármű 1 869 000 Ft+áfa helyett 1 799 000 Ft+áfa % KIA Márkakereskedés és Szerviz Cím: Budafer Rt, Szentes, Vásárhelyi út 116. Tel.: 63-311-211 • Hírek a Budapesti Árutőzsdéről Bizonytalan piac Az elmúlt tózsdehetet a tanácstalanság jellemezte, ugyanis nagy volumenű üzletkötések nem történtek, és a jegyzésekben sem következett be határozott elmozdulás. Az üzletek nagy részét a malmi búza piacán kötötték a brókerek, mivel a héten kifutó márciusi határidő pozícióit vagy lezárják a kereskedők vagy fizikailag leszállításra kerül a megmaradó búzamennyiség. Ennek következtében a forgalom megnövekedett és a megkötött üzletek egy része pozíció likvidálás volt, mivel a nyitott kötésállomány drasztikusan csökkent. A várakozásokkal ellentétben elmaradt a malomipar vásárlási hulláma, mivel a felgyülemlett lisztkészleteket csak nagyon nehezen tudják értékesíteni. A tőzsdei kiváló minőségű búzára viszont szükség sincs részükről, ugyanis az olcsóbb, de rossz paraméterekkel rendelkező búzából kifizetődőbb a kenyérnekvalót őrölni. Szakértők álláspontja szerint ez később gondot jelenthet a sütőipari felhasználás szempontjából. A malmi búza piacán, a legközelebbi határidők jegyzései enyhén gyengülve zárták a hetet. A márciusi termin 25 450, a májusi 25 900 forint/tonna áron állapodott meg. Az újtermésú határidőkre vonatkozóan a stagnálás volt a jellemző. A piac információ éhségben szenved és ennek következtében a pozíciók stabilan tartották értéküket. Az augusztusi 24 ezer 300, a szeptemberi 24 620, az októberi 24 500 forinton zárt. A BÁT által kiadott napi fixin Ft/tonna; takarmánykukorica: 15 100, étkezési búza: 23 670. Kovács Imre MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok devizán em árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 341.20 Ausztrál dollár 138.89 Belga frank( 100) 555.87 Cseh korona 6.09 Dán korona 30.10 Finn márka 37.80 Francia frank 34.22 Holland forint 101.81 Japán yen(100) 162.12 Kanadai dollár 146.77 Lengyel zloty 58.58 Német márka 114.71 Norvég korona 27.42 Olasz líra(lOOO) 116.33 Osztrák schilling 16.31 Portugál escudo( 100) 112.07 Spanyol peseta(100) 135.42 Svájci frank 141.84 Svéd korona 25.82 Szlovák korona 5.89 USA-dollár 208.70 ECU 226.82 • A kereskedő is beleszaladt a késbe Sáros" autók szakértői MM Autódiagnosztika - a tolvajok ellen? (Fotó: Schmidt Andrea) A Magyarországon futó Audi A4 TDI-k és a Volkswagen Golf 3 TDI-k 50-70 százaléka lopott, míg a gépkocsiállomány 30 százaléka nincs rendben - mondja Elek József, a Trans Műszaki Szakértő Iroda területi képviselője, aki korábban használtautó-kereskedőként kereste a kenyerét. Elek József 1988-ban nyitotta az első autókereskedését a Makkosházi körúton. Ezek voltak a kádári éra utolsó évei, amikor a kiskapuk adta lehetőségeket kihasználva egy Salgótarján melletti termelőszövetkezet melléküzemágaként hozták be Nyugat-Európából a használt autókat. - Nagy rés tátongott akkoriban az autóimportban. Az emberek őrült tempóban váltak meg a Wartburgoktól, Zsiguliktól, Trabantoktól és más szocialista gyártmányoktól és vásároltak kinti fogalmak szerint lestrapált 15 éves, de mégis nyugati járgányokat. Később ezek nem kellettek már senkinek - emlékezik a hőskorra Elek József. - Azóta, aki csak tehette. kifarolt ebből az üzletből. Papíron 1994-től nem szabad behozni használtautót Magyarországra, így ismét a kiskapukat kellett igénybe venni. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a kereskedő észrevétlenül bűnözővé válik véli a területi képviselő. Tavaly márciusban váltott. Cége kezdetben lakossági szolgáltatásként használt autókról állapította meg, hogy lopott-e. 1997 novemberében a Trans megnyerte az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatát, így lassan a rendőrség külső szakértői cégévé váltak. - Használtautó-kereskedő koromban én is megvettem a magam lopott autóját - mosolyog Elek József. - Svájcból rengeteg autót behoztam és egyikkel sem volt gond, ugyanis a rendőrök ki se állították volna nekem a megfelelő papírokat. A pesti autópiacon mégis az első adandó alkalommal beleszaladtam a késbe. 1996-ban vettem fel a kapcsolatot egy budapesti céggel, mely a lopott autókra specializálta magát. Mióta a szakértői iroda területi képviselője vagyok, jobban átlátom a rendszert. Ki merem jelenteni, hogy a mai magyar gépkocsiállomány 30 százaléka „sáros". Az Audi A4 TDI és a Volkswagen Golf 3 TDI típusoknál ez az arány 50-70 százalék között mozog, ugyanis ezeknek az autóknak nagyon magas az ára. Sablonos a történet: német tulajdonostól Magyarországon ellopják az autóját és itthon visszaállítják a forgalomba. A tolvajoknak nem lesz sokáig ilyen jó dolguk. Szeptembertől minden autóról úgynevezett törzskönyvet kell kiállítani, amelyek egy részéhez - információink szerint - a szakértői irodák adnak véleményt. A vizsgálati módszerrel 100 százalékos biztonsággal meg tudják állapítani egy autóról, hogy lopott-e vagy sem. Igaz, ez szinte természetes. Inkább a 98 százalékos visszaszármaztatási arány számít különösen magasnak. (Egy hamisított autó eredetének a megállapítása.) A komputeres nyilvántartás és az alvázszám-felismerő programok magas színvonalára a holland rendőrök is felfigyeltek. - Hiába, a fineszes magyar bűnözők miatt minket jobban rákényszerít az élet a saját fejlesztésekre és az újításokra, mint a Schengen által védett nyugati kollégáinkat - mondja Elek József. A keleti tolvajok nagyon magas szinten ismerik az autókat. Igaz, mi sem vagyunk lemaradva. Munkánkat mikrokamera és vonalkódleolvasó is segíti, bár a kollégáink nélkül nem lenne ilyen magas a felderítési arány. Hiába adnak a kezembe egy szuper szikét, attól még senkinek a vakbelét nem tudom kivenni. TöHi-SzonesI Attila