Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-21 / 44. szám
SZOMBAT, 1998. FEBR. 21. STEFÁNIA-INTERJÚ 3 • Megduplázódott a mérlegfőösszeg Nem temetnek, gyógyítanak Szeri István kamarai elnök, Huszty András vezérigazgató, Németh Mihály ügyvezető igazgató. (Fotó: Nagy László) jegyzet Fáziskésésben M ás érdekek motiválják, más társadalmi szférából indulnak és más rétegből való áldozatokat szednek a „Fenyő-féle" gyilkosságok, mint a bolti sorozatgyilkoséhoz hasonló bűntettek. A végeredmény persze ugyanaz: egy-egy ember élete. A valóságot ferdítenénk el, ha azt állítanánk, hogy a közvéleményben hasonló hatást vált ki a használt ruhákkal kereskedő vagy egy bolti eladó gyilkos általi halála, mint a nálunk érthetetlenül gyorsan milliomossá lett, akármilyen mágnások elvesztése. Az emberi irigység ugyanis hajlamosít arra, hogy ne egyformán rázza meg az életbenmaradottakat a hozzájuk hasonsorsú, illetve a tőlük fényévnyi gazdagságban élő likvidálása. A sors most úgy hozta, hogy a „kétféle" áldozatot felmutató gyilkosságok egyazon időben döbbentették meg az országot. Ez az időbeli egybeesés világított rá reflektorfénnyel arra, ami már jó ideje így működik ebben az országban: ölnek fenn is és lenn is, zűrös üzleti ügyekbe keveredett, hatalmas pénzeket leakasztó, politikai befolyásra törő, tisztázatlan körülmények között meggazdagodott nagymenőket és szétverik a fejét az öreg embernek aligpénz nyugdíjáért. A Fenyő-gyilkosság és a boltosokat sorra ölő elvetemültsége kapcsán került a belpolitikai élet fókuszába a közbiztonság. A kérdés csak az: miért most? Miért csak most lett fontos a belügyminiszternek az igazi közbiztonsághoz, az ország némi nyugalmához szükséges milliárdokat követelni? Miért csak a múlt héttől terítik be - főleg - a főváros utcáit a rendőri erők? Miért csak az utóbbi napokban jutott el a miniszterelnök a nagy felismeréshez, miszerint nálunk nincs igaz közbiztonság. Miért most jelentkezik kritikával és szépreményű ígértekkel az ellenzék? A z idő most kedvez a felismerésnek, az elborzadásnak és a ígérgetésnek. Ott fenn. Itt lenn már régóta tudjuk, rettegésben él egy ország, a testőrt tartó éppúgy, mint a tanyájára bezárkózó öreg. Robbantak itt már korábban és folyamatosan szép, fekete Mercédesek, és haltak sorra kispénzű szerencsétlenek. A bűncselekmények száma a duplájára nőtt. Ez az adat nem tegnap és nem tegnapelőtt született. u/cJx C0O-1 (J űiofccjloc-. //S^S Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022. Doroismoi út 5. Tel.: 466-092 'MODUL BAU JAMINA TETŐCSEREPEK ÁRENGEDMÉNNYEL! CSABAI NATÚR ALAPCSERÉP 81,26 M/elb 69,00 Ft/db CSABAI MÁZAS 91,26 Et/elb 77,50 Ft/db HOLLAND NATÚR 81,26 Et/8b 69,00 Ft/db HOLLAND MÁZAS 91,26 Rt/db 77,50 Ft/db • Sorozatgyilkosság Meghalt a negyedik áldozat Tárgyán József egyéni körzetben • Nagyecsed (MTI) Torgyán József egyéni képviselőjelölt lesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9-es számú mátészalkai választókerületében. Ember László kampányfőnök azt is elmondta, hogy február 21én kampányirodát nyitnak a körzet központi településén, Mátészalkán. A polgárok ott adhatják majd le a jelöléshez szükséges kopogtatócédulájukat a pártelnök indításának megerősítésére. Torgyán József a nagygyűlésen kifejtette: igen fontos számára, hogy a szülőföldjén megmérettesse magát. Szabolcsi jelöltségével szeretné kifejezni hovatartozását. Toborzófesztivál • Gyula (MTI) Elkészült a gyulai toborzófesztivál programja; az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 150. évfordulója tiszteletére, valamint az 1948-as gyulai elsó országos néptáncfesztivál 50. évfordulójára szerveződő nagyszabású táncos gálára június 26-28án kerül sor a Körös-parti fürdővárosban. Az együttesek - a hazaiak mellett révkomáromi „Hajós", valamint a csíkszeredai „Hargita" Táncegyüttes - a Gyulai Várszínház tószínpadán lépnek közönség elé. Az első estén a magyar műkedvelő néptáncmozgalom maradandó értékeit bemutató műsort láthat a publikum, másnap két hivatásos táncegyüttes, a Budapest és a Hargita lép föl. s a harmadik napon kerül sor „Kossuth Lajos azt üzente" címmel meghirdetett toborzóbemutatóra. Kommandó • Mosonmagyaróvár (MTI) Idegenrendészeti kommandó kezdte meg működését Mosonmagyaróváron. A héttagú csoport az utcát járva ellenőrzi a gyanúsan viselkedő külföldieket. Az egység létrehozását az tette szükségessé, hogy a rajkai és a hegyeshalmi határátkelőhelyhez közel fekvő városban a tavaly ismertté vált háromezer bűncselekmény közül hétszázat külföldiek követtek el. Ezek java része a határátkeléshez köthető közokirat-hamisítás, továbbá embercsempészet, kábítószerrel való visszaélés, lopás. Forráshiány • Salgótarján (MTI) Kedvezményes hitelkonstrukcióra kér ajánlatot a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács a megyében működő valamennyi pénzintézettől. Az előző évi tapasztalatok szerint gyakran értékes és támogatásra érdemes pályázatok is áthullanak a rostán, pusztán forráshiány miatt. (Tavaly emiatt kétmilliárd forint értékű támogatási igényt kényszerültek elutasítani.) A bankoknak küldött felhívásban a fejlesztési tanács olyan beruházási hitelkonstrukciókra kér ajánlatot, melyek az általános hitelezési kondícióknál kedvezőbben egészíthetnék ki a pályázók saját forrásait és a megítélt állami támogatásokat. Csütörtökön Makón, pénteken Szegeden és Opusztaszeren tárgyalt az országgyűlési képviselők meghívására érkező - dr. Huszty András, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatója. A megyeszékhelyen a város és a helyi kamarák képviselőivel is találkozott, az utóbbi eseményen a Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója, Németh Mihály volt a házigazda. Mint Huszty András vezérigazgatótól megtudtuk, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. • Munkatársunktól A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. tegnap, pénteken délelőtt Szegeden, az Ifjúsági Házban rendkívüli közgyűlést tartott. A közel harmincötezer kisrészvényesből néhányan jelentek csak meg, de a részvényeket alapvetően birtokló társaságok és tulajdonosok, illetve képviselőik jelen voltak, a közgyűlés így határozat- és szavazatképes volt. Néhány alapszabálymódosítás elfogadása után került napirendre a legfontosabb pont, a társaság jövőjét tekintve mérföldkőnek számító határozat szerint a Dé• Munkatársunktól Idén augusztus 17-23. között rendezik meg Opusztaszeren, az emlékpark szomszédságában, a megszokott helyen a harmadik Szeri Expót. A pusztai kiállítás olyannyira rangos eseménnyé nőtte ki magát, hogy tegnap, pénteken konferencia keretében emlékeztek meg jelentőségéről. A szegedi Royal Szállóban pénteken egynapos konmérlegfőösszege az elmúlt évben 80 milliárd forintról 160 milliárdra emelkedett, 3,8 milliárdos nyereségük pedig hetven százalékkal nagyobb az egy esztendővel korábbinál. A számok azt bizonyítják, hogy bank nem önmagával foglalkozott, hanem a piaccal. A 80 milliárdos mérlegfőösszeg-többlet azt jelenti, hogy ennyivel több pénzt tudtak pumpálni a magyar gazdaságba, miközben egyetlen egy új alkalmazottal sem bővült a létszám. A gazdaság tőkeigénye pedig azt jelezte vissza, hogy az MFB Rt.-re szükség van. Az MFB-nek nagyon szémász Rt. „A" sorozatú részvényeit bevezetik a Budapesti Értéktőzsdén, valamint a részvényeket és a GDSeket a luxemburgi tőzsdén. Ezen kívül, illetve ezzel együtt jegyzésre kerülnek a SEAQ-on, azaz a Londoni Tőzsde automatizált kereskedelmi rendszerén is. A részvénytársaság igazgatósága felhatalmazást kapott a közgyűléstől, hogy az előzőek végrehajtása érdekében tegyen meg minden szükséges intézkedést, így elképzelhető, hogy már ebben az évben megjelennek a tőzsdén a Démász-papfrok. les a portfoliója, több mint száz vállalatban tulajdonos valamilyen mértékben. Szegedi érdekeltségük a Heavytex és január 1-től a Konzervgyár. Gyógyítani szeretnénk, nem temetni - mondja a vezérigazgató a bank filozófiájáról. Huszty úr azt is megerősítette, hogy alaptőkeemelés lesz a Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Kft.-nél, az MFB bankcsoport tagjánál, úgy, hogy eközben a tulajdoni arányok nem módosulnak érdemben. A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy Bukarestben egy százszázalékos magyar tulajdonban lévő bankot készülnek alapítani, valamint biztató jövő elótt áll a nemrégiben egymilliárdos alaptőkével létrehozott Corvinus Kft., amely a magyar vállalkozások külföldre jutását hivatott elősegíteni. Géczi József, a vendéglátó honatyák házigazdájaként arra hívta fel a figyelmet, hogy két befektetési övezet kezd kialakulni Csongrád megyében, s ebből a megye északi része, SzentesCsongrád térsége is jelentős fejlődési potenciált hordoz, míg délen a MórahalomSzeged tengely érdemel figyelmet. K. A. • Budapest (MTI) Meghalt a bolti sorozatgyilkos negyedik áldozata, akit a IX. kerületi Kinizsi utcai villamossági szaküzletben sebesített meg életveszélyesen támadója - közölte pénteken a BRFK sajtóügyeletese. Elmondta: a 37 éves Jernye Istvánt közvetlen közelről lőtték fejbe február 4• Budapest (MTI) A Fidesz-Magyar Polgári Párt kormányra kerülése esetén megerősíti a rendőrséget, megszigorítja a büntetési tételeket, a fegyvertartás szabályait és a határőrizetet, valamint harcot hirdet a kábítószerek ellen - jelentette ki a párt pénteki sajtótájékoztatóján Ader János. A Fidesz alelnöke közölte: a párt kormányerőként már az elsó száz nap alatt kíméletlen harcot hirdetne a bűnözés ellen, mert határozott szándéka visszaállítani a rendet és a közbiztonságot. Áder úgy vélekedett: az állam jelenleg képtelen arra, hogy megvédelmezze polgárait az újabb és újabb törvénytelenségektől. én, azóta kómában volt. Orvosai tájékoztatása szerint keringési elégtelenségben hunyt el előző este. A bolti eladók gyilkosának kézre kerítése változatlanul nagy erőkkel folyik. A rendőrségi zöldszámra változatlanul érkeznek bejelentések, közülük több is érdemlegesnek tűnő információt tartalmaz. Elmondta: a bűnügyi statisztikák szerint tfz év alatt megkétszereződött a bűncselekmények száma, az alacsony felderítési arány pedig ékesen bizonyítja az állam tehetetlenségét. Szájer József, a Fidesz elnökségi tagja leszögezte: ma már nem elég a tüneti kezelés, hanem alapvető változtatásokra van szükség a bűnüldözés területén. A Fidesz ezért növelné a rendőrség létszámát és intézkedéseket hozna a rendőrök anyagi és munkakörülményeinek javításáért. A gyermekek védelmében szigorítani akarják azon bűncselekmények büntetési tételeit, amelyeket kiskorúak ellen követnek el. Tőzsdére megy a Démász Katolikusok agrárprogramja • Budapest (MTI) II. János Pál pápa ez évi nagyböjti üzenetének középpontjában a szegénység áll. A pápa „az anyagi szegénység botrányáról" és a „szellemi-lelki táplálék hiányáról", az értelmetlen, céltalan életekről szólva, arra hívja fel a keresztényeket: segítsenek megfelelő életkörülményeket teremteni minden ember számára - hangzott el a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) titkárságának épületében tartott sajtótájékoztatón, pénteken. A Justitia et Pax (Igazságosság és Béke) Pápai Tanácsának a földbirtok-koncentrációval foglalkozó tanulmánya az emberre összpontosít - hangsúlyozta Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, az MKPK Justitita et Pax Bizottságának elnöke, ugyancsak a sajtótájékoztatón. „Az egyház útja az ember" - idézte a katolikus egyházfőt Mayer Mihály. Rabár Ferenc volt pénzügyminiszter elmondta: a hatásvizsgálatokból adódó diagnózis szerint világszerte, különösen a fejlődő országokban földbirtok-koncentráció zajlik. Ez egyúttal növeli a hatalom koncetrációját a társadalom egyik oldalán, és fokozza a kiszolgáltatottságot a másik oldalon. Expo-konferencia ferenciára gyűltek össze azok a meghívottak, akik a Szeri Expo fejlesztését regionális szempontból is fontosnak tartják. Köszöntőt Gyulay Endre megyés püspök, a Római Katolikus Püspöki Kar elelnöke mondott, aki kiemelte: Ópusztaszer az egyik legnagyobb magyar értékünknek számít. A rendezvényt dr. Szeri István, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke nyitotta meg. Mint mondotta, a térségben sok a jó projekt, ötlet és kezdeményezés, csak az a gond, hogy ezeket senki sem fogja össze. Szerinte Ópusztaszer is akkor válhatna a régió egyik központjává, ha integráltan fejlesztenék. Ugyanezeket a gondolatokat erősítette meg dr. Szalay István, Szeged polgármestere, aki még hozzátette: az ópusztaszeri rendezvények jól illeszkednek a turisták szegedi programjaihoz. T. Asztalos Ildikó, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium államtitkára a kistérségi beruházásokról tartott előadást. Azt hangsúlyozta, hogy Ópusztaszer és környéke is kistérségnek számft, ezáltal pedig húzóágazatnak az idegenforgalomban. De egymagában nem élhet meg, mivel az Európai Unió is csak azokat a régiókat „fogadja be", amelyek együttműködnek egymással. Ezt követően építészek, s a tudomány jeles képviselői mondták el véleményüket a Szeri Expo jövőjével kapcsolatban. A Fidesz és a közbiztonság