Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-20 / 43. szám

PÉNTEK, 1998. FEBR. 20. INFORMÁCIÓ 7 NEM KELL SZEGEDRE UTAZNIA, HIRDETÉSÉT FELADHATJA A TAKARÉKSZÖVETKEZETI IRODÁKBAN IS: KISTELEK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Kistelek, Kossuth u. 9. Tel.: 62/259-011. KIRENDELTSÉGEI: Baks, fő út 88. Tel.: 62/269-397. BalAstya, Felszabadulás u. 10. Tel.: 62/278-330. Csengele. Felszabadulás út 12. Tel.: 62/286-031. Ópusztaszer, Komócsin Z. u. 24. Tel.: 62/275-188. Pusztaszer, Köztársaság tér l/A. Tel.: 62/276-542. ÜLLÉS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Üllés, Fogarasi u. I. Tel.: 62/282-181. KIRENDELTSÉGEI: Bordány, Felszabadulás u. 15/A. Tel.: 62/288-231. Forráskút, U) u. t.Tel.s 62/287-156. Öttömós. Rúzsai u. I. Tel.: 62/298-623. Pusztamérges, Tolbuhln u. 10/A. Tel.: 62/286-785. Rúzsa, Fő u. 2. Tel.: 62/285-154. SZATYMAZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27. Tel.: 62/283-153. KIRENDELTSÉGEI: Sándorfalva, Alkotmány körút 21/A. Tel.: 62/251-254. Zsombó, Felszabadulás u. 104. Tel.: 62/255-504. Kedves Sánderfalviak! Ne ijedjenek meg, azért mert a télidőben készült az oldalba szerkesztett faluriport, és abban még pelyhedzik a hó, holott most már gyönyörűen tavaszodik, még lehet igaz a kolléga észlelése. Faluhelyen sok a baj. Most, amint csendben emberrel telnek a kertek, fólia alá fordul a föld, és a mező lomjainak égetése nagy füstöt csap, sokunk okkal hanyagolja a szellem frissítését. Az „ész pallérozó" olvasást, a hasznos tévézést. A mindennapi szellemi gyorstalpalóink - a fülheggyel hallott rádióhírek, átfutott újságoldalak - elegendőnek mutatkoznak. Elmélyedni a történtekben, elgondolkodni a hallottakon?! Többször megégette a szánkat a kása. Túl mohók voltunk. Hamar hittünk a hatalmi kinyilatkoztatásnak, hogy minden úgy jó, ahogy az okosok nekünk kitalalálják. Hm, muszáj mindig befürödniink? Csakhogy... Illene a falu értékeit, a közösségét formáló erők összekapcsolódását fölfednünk, de becsapva az érzékelőnk, nagy a homály. Hiányoznak az igazi lámpások, akikhez igazodhatnánk. Csalóka fények világítanak. Csak egy nem éppen ide illő eset. Nem mondom meg, hogy hol történt, kikkel, de nemrégiben az egyik jeles helyen földügyben elcsattant néhány pofon. Bármennyire is pofonegyszerű ez, hiszen aki adta, úgy érezte, jogos, aki kapta - fölháborodott, magunk közt mégis azt mondjuk, mégha nők között esett is meg: ez lenne a törvényszerű? Biztos, hogy nem. Maradjunk ennyiben?! fttajertKt fcl&trr HIRDETÉSÉT ITT IS FELADHATJA: MÓRAHALOM, Felszabadulás u. 30. 62/381-251 Kedd-csütörtök 9-12 óra KISTELEK, Árpád u. 7. Kisteleki Hírmondó szerkesztősége • Munkatársunktól A városban aláírásgyűjtő akciót szerveztek, hogy népszavazást írjanak ki az önkormányzati tulajdonban lévő áruház közösségi házzá történő átalakításának érdekében. A településnek szüksége van egy közösségi házra, de egy modern bevásárlóközpont is „helyet kér". A kiskereskedők attól tartanak, ha beengedik a „multikat" a városba, ők gyorsan tönkremennek. Mások azt kifogásolják, hogy Kisteleken nem lehet mindent megvásárolni, Szegedre kell utazni. Egy markét azonban megoldaná ezt a problémát. Néhányak szerint inkább a kultúrára kellene áldozni, mert a városból hiányzik egy olyan központi épület, ahol összegyűlhetnek a polgárok szabadidejükben. A volt áruház erre épp megfelelne. A városi honatyák gyülekezete hosszú tanácskozás után meghozta döntését, 11 igen, egy nem és két tartózkodással megszavazták, hogy Kistelek lakossága május 10-én az országgyűlési képviselőválasztás mellett népszavazáson döntsön a volt áruház további sorsáról. így a kistelekieken múlik: tanulást, szórakozást nyújtó közösségi épület vagy egy mindent árusító áruház legyen a központban. A kérdésre májusban kapjuk meg a választ. • Csengele Vásárol a Mol Rt. • Munkatársunktól A Mol Rt. szolnoki részlege megvásárolta Csengele határában egy másfél hektárnyi külterületi ingatlan egy részét. Az adásvételi szerződés aláírására a polgármestert. Sánta Ferencet a helyi képviselőtestület a múlt heti ülésén hatalmazta fel. Az önkormányzat tulajdonában lévő, művelés alól kivett, közel 2700 négyzetméteres földdarabért az „olajosok" 160 ezer forintot fizettek a település kasszájába. Zsombó • Munkatársunktól A falu orvosa, dr. Kiss István beszélget hétfőn este a zsombói Wesselényi népfőiskola hallgatóival, potenciális betegeivel a község és a tanyavilág egészségéről. Az új egészségügyi törvény néhány pontjára is kitér majd. „A kenyérkeresés a kultúránk" • Kistelek Népszavazás máiusban • Szóbeszéd nyomában Kihúzták a Léniát? A Sándorfalva-AlgyöHódmezövásárhely kövesútón egy ideje szóbeszéd kódorog. Arról viszi kilométerhossz' a híreket, miért is nem épül ez a településeket összekötő, Léniának nevezett köút, amivel Szeged városát tehermentesíteni lehetne a 47-es útról az E5-ösre igyekvőktől, s lerövidítené a kistermelök piacos útjait. Most éppen arról szól a fáma, hogy az országos pénztárcából pályázással kicsalogatható forintokért sem nyújtották ki a kezüket az illetékesek, az utóbbi fordulóban már nem is pályáztak, mert lemondtak a Lénia megépítéséről. Pedig az a 4400 méteres kőút alapja lehetne sokféle fejlődésnek. Az úttalan utakon bóklászó híresztelésekkel a Léniát évek óta szívügyének érző sándorfalvi polgármesterhez. Darázs Sándorhoz fordultunk. S az ő tájékoztatása alapján sietünk megelőzni a további (rém)híreket; nem igaz, hogy lemondtak volna a négy és fél kilométeres útszakasz kiépítéséről. Annyi valóságos csak, hogy a tavaly elkészült tervek szerinti megépttési költséggel nem bírnak el az érintett települések, ezért ahhoz nem pályáztak állami támogatást. Ez azonban nem azt jelenti, hogy lemondanának az útépítésről (amit 1997. augusztusában éppen Szeged kezdett jobban szorgalmazni, majd az új algyői önkormányzat is mellé állt), csak újra kell gondolni, egyeztetni a lehetőségeket, a forrásokat. Az önkormányzatok vezetői most éppen ezen fáradoznak (összefüggésben a költségvetéseik készítésével is). A konzultációkon egy szerényebb költségű építési variáció körvonalazódik. Négy méter szélességű, könnyebb szerkezetű útról tanácskoznak, ami huszonöt centis kohósalak vagy zúzottkő alapra terített aszfaltozással készülne. Kevesebb pénzért, gyorsabban, s a céloknak megfelelően. Március elejére befejeződnek az egyeztetések, s ha eredményre vezetnek az új Lénia-tervvel az országos újabb pályázat áprilisra kiírt fordulójában indulnak, kérnek rá pénzt az állami büdzséből. Egyszóval, kedves környékbeliek, nem húzták ki a Léniát a tervek közül, nem mondtak le végleg semmiféle állami pénzről, amivel az említett települések fejlődését elő lehetne segíteni. Szabó Magdolna A sándorfalvi nagybolt előtt, egy csendes délelőttön. (Fotó: Gyenes Kálmán) Nem tudom, tapasztalták-e, hogy a kultúráról rendszerint a kultúra szervezői nyilatkoznak. Azt mondjuk, kulturális élet és a kultúra mindennapi munkásaira gondolunk, népmúvelökre, tanítókra, netán papokra. Sose a dolgára siető hivatalnokra, a mindenesbolt árusára vagy a tempomkapuban beszélgető anyókára. Miért, kérdeztem magamban, miközben egy hétköznap délelőtt minden bejelentés nélkül megérkeztem Sándorfalvára, hogy megtudjam, milyen ott a kulturális élet. A gyerekek zsibongva cikáznak az udvaron, amely a kopasz fáktól kissé szomorkás, bár ez igazán akkor tűnik fel, mikor a gyerekhad betrappol az épületbe, az iskolai csengőszóra. A folyosón egy tanítótól érdeklődöm a falu kulturális életéről, aki azonban kollégáját hívja, mondván, ő nem járatos az itteni dolgokban. - Jaj, miért pont engem kérdez? - néz rám zavartan második „majdnem-alanyom". - Én ehhez nem értek, különben is szegedi vagyok. Mielőtt válaszolnék, már hívja is az igazgatóhelyettest, aki viszont annyira ismeri a helyi kulturális életet, hogy ő annak ezernyi részletét kifejteni most nem tudja, jöjjek vissza máskor. így a szemközti művelődési házhoz megyek, ahol az aktuális program a tüdőszűrés. Az épület előtt nénike áll, beszélgetünk egy keveset. - Ó, nem járok én sehová, bár van itt péntekenként nyugdíjasklub, csak tudja, sokat betegeskedem. Az ajtóban egy idős úrral találkozom, akitől megtudom, hogy nincs itt senki. Most akartam a kábeltévét befizetni, csak ne lenne ilyen drága az HBO, a fiamnak Szegeden felébe sem kerül. Tán nem egy cég ez? Szóval, mindenki fölment Pestre. Kirándulnak. Rendszeresen szervez ilyet a művelődési ház, már én is voltam velük Gyulán. De most egy napra minek menjek Pestre? A kultúrházban csend van, csak az egyik teremből szűrődik ki zaj. - Ott óra folyik. Az iskola helyezte el itt az egyik osztályát, mert nincs hely az épületükben - tudom meg a művelődési ház nagytermében takarító asszonytól. - Hogy milyen rendezvények vannak itt? Jaj, nem tudom, kérdezze meg inkább a vezetőt. - Nincs itt - válaszolom, s nem tágltok. - Hát, szokott itt lenni iskolabál, táncos est, nyugdíjasklub, dzsesszbalett. A citerazenekar ritkán van itt. - Tfz évvel ezelőtt a kultúrházba nem jött senki - tudom meg később Pataki Zsuzsától, a művelődési ház vezetőjétől. - Azóta a gyerekek és a nyugdíjasok rendszeres vendégeink. Ez a négy éve működő nyugdíjasklubnak és a művészeti iskolának köszönhető. Itt a gyerekek szaktanároktól táncot, zenét, rajzot tanulhatnak. A középkorúak és a fiatalok ritkábban fordulnak meg nálunk. A templom zárva van, így a közeli kocsmába megyek be, mely a kinti csendhez képest elég élénk. Füst, pohárcsörgés, pittyegő félkarúk, melyek szorgosan nyelik a pénzt. - Miért van zárva a templom? - kérdezem két söröző vendégtől. - Mert nincs pap augusztus óta - válaszolja egyikük. - Elzavartuk. Szatymazról jár le a plébános, de csak temetésre. Engem nem is érdekel, ha lehet, kerülöm is a templomot társa egyetértően bólint. Nincs nekem erre időm. Hogy kulturális élet? A citerazenekar a falu büszkesége, de csak gyakorolnak nálunk. Kisiparosok vagyunk, a kenyérkeresés a kultúránk. Minek ez neked, magnózol? Biztos magnózik - szól oda a másik, pedig csak egy árva füzet van a hónom alatt. Elköszönök, távozásomat szemlátomást jó néven veszik. A presszótól pár percre van a parókia. Egy idősebb úr lép ki az ajtón, később megtudom, ő a kisteleki kántor, Öszterling Attila. A plébános „elzavarásáról" érdeklődöm. - Hm. Tudja, a templomban haranggal, a kocsmában pohárral harangoznak. A plébános bekísér a házba, ahol felújítás folyik. Festékillat, ecsetek. Néha meszesruhás emberek mennek át a szobán. András atya, jó erőben lévő, hatvanas évei vége felé járó férfi. Szatymaz és néhány település, fgy Sándorfalva plébánosa. - Minden nap van mise, szerda kivételével - mondja. - Nem is érdemlik meg - kapcsolódik be a kántor. - A fiatalok olyanokat csinálnak és fmak a falra a templomban, hogy gyalázat. A szülők nyolcéves gyerekeikre bízzák a döntést, járjanak-e hittanra vagy sem. Holott arra, mint hívő, esküt tett, hogy keresztény hitben neveli a gyerekét. - Pedig veszi vissza a szót a plébános - ,ha arról van szó, hogy járjon-e a gyerek iskolába, akkor tud szülő lenni. Ez az elmúlt negyvenegynéhány év átka. Az embereket csak az érdekli, hogy a kenyeret lete- , gyék az asztalra. Szó esik még Trianonról, amiről főleg a tanácsköztársaság tehet szerintük, a téeszesttésről, a kulákokat ért ötvenes évekbeli sérelmekről. Már nem szemerkél a hó. A gyerekek sem szaladgálnak az iskola udvarán, óra van. A buszmegállóban emberek toporognak. A busz lassan begördül. Az eddig csöndben várakozók diszkréten tolongva felszállnak. Szegedre mennek, kenyeret keresni. Nyilas Gergely Perczelek érkeztek Perczelbe e Munkatársunktól Kedves vendégek érkeztek a minap a Sajtóházba. Perczel Mór, a 150 éve zajlott magyar szabadságharc tábornokának dédunokái, Ágnes és testvérbátyja, Bertalan. A kitűnő emlékezetnek és remek egészségnek örvendő utódok - dacolva a cudar idővel - szívesen vállalták a kirándulást és a nevüket viselő táj megtekintését. A Perczeli Általános Iskolának már csak az épülete áll, s a legenda szerint a neves tábornok - állítólag - a kisteleki határ itteni ezüstnyárfájához kötötte lovát. (Oda építették a tanyai iskolát.) Ezen maguk az utódok is meglepődtek, mert erről eddig nem volt ismeretük, bár nyomon követik a dédatya haditetteit. (A részletekre később visszatérünk.) A névadó Perczel Mór, az 1848-as szabadságharc legendás tábornokának dédunokái - Ágnes (Boqueit Frigyesné) és Bertalan, valamint a bonyhádi kiséró, Kormosné Varga Edit hitoktató - a mai Perczelben. (Fotó: Gyenes Kálmán)