Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-29 / 24. szám
8 SPORT CSÜTÖRTÖK, 1998. JAN. 29. U. H. Sportbolt Szeged, Oskola u. 23. Kínálunk: UMBRO, HŰMMEL, KELME, MOLTEN és UHLSPORT márkájú termékeket széles választékban. Jégkorcsolyák és teremcipők nagy választékban, HANES-pólók árkedvezménnyel kaphatók boltunkban! Vásárlás előtt, alatt és után nézzen be a DM Információs és Sportirodába! Paskuj Mátyás lett a szövetség elnöke rádiós tájfutás A napokban tartotta közgyűlését a Magyar Rádiós Tájfutók Országos Szövetsége. A szervezethez tartozó kilenc hazai klub a szövetség új elnökének Paskuj Mátyást, a sportág szegedi egyesületének elnökét, a válogatott eddigi szövetségi kapitányát választotta. Közgyűlési beszámolója után Nagy György, a szakszövetség korábbi elnöke munkahelyi elfoglaltságára való hivatkozással lemondott tisztségéről. A jelenlévők elfogadták a leköszönő elnök indokait, majd Paskuj Mátyást választották meg utódjának. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott csapat tagját, a szegedi László Károlyt menedzserigazgatói feladatokkal bfzták meg, Nagy Györgyöt pedig felkérték a szövetségi kapitányi tisztség betöltésére. 9 Ha jól tudom, ez az a társaság, amely kilépett a Magyar Rádióamatőr Szövetségből. A legitimitásuk még nincs rendezve... - Az a fura helyzet alakult ki, hogy az egyik oldalon már csak a Nyíregyháza van, amely a rádiós szövetség mellett kitart, a többi klub pedig úgy gondolta, hogy önálló szervezetet hoz létre, mint ahogyan tették Európa legtöbb országában. Szerintem, hamarosan elismernek bennünket - válaszolta Paskuj Mátyás. • Hogyan lehet összeegyeztetni az SZVSE ügyvezető elnöki posztját és az új tisztséget? - Szerintem nagyon jól kiegészítik egymást. Az SZVSE-nél sikerült rendbetenni a kissé szétzilálódott ügyeket. A szövetségben azon kell most munkálkodni, hogy a kátyúba került szekeret kimozdítsuk, s ebben sok tenni akaró partnerünk van. • Nem sínylik meg a szegedi RTF klub versenyzői ezt a sokirányú elfoglaltságot ? - Remélem, hogy nem. Éppen az ellenkezőjére számítok: pezsdítőleg hat a mi egyesületünkre is. Szeretnénk a hagyományos versenyeinket az idén is megtartani, s az utánpótlásra még nagyobb gondot fordítani. Süli József Sportbál az ifjúsági házban • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség, a Szegedi Boszorkányok és a Délmagyarország Kft. február 7-én a deszki sportcsarnokban egész napos focigálát szervez. Az eseményen a megyei bajnokok vesznek részt (a Szeged-Dorozsma is szerepel a tornán), s zárásként a magyar színészválogatott a CSLSZ elnökségi tagjaiból álló csapattal vív bemutató mérkőzést. Kétévenként már hagyomány volt a Boszorkánybál, de ebben az esztendőben Molnár Ferenc főszervező a megye sportolóit invitálja a szegedi Ifjúsági Házba február 7-én, 19 órától. Az est sztárvendégei lesznek: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula, Varga Miklós és Kiki. A jó hangulatról a Senior együttes gondoskodik, míg a Roosevelt téri halászcsárda hétfogásos meleg svédasztaláról csemegézhetnek a vendégek a bálon. Jegyek elővételben kaphatók: a szövetség székházában (Victor Hugó utca 1., tel.: 313-940), az Oskola utcai U. H. Sportboltban és az Ékszergödör ékszerüzletben (tel.: 422-886), 3500 forintért. A szervezők a 10 fő felett belépőt vásárlóknak kedvezményt biztosítanak, ebben az esetben a báli részvétel személyenként 2500 forintba kerül. Villám '96-kupa kispályás labdarágás a Munkatársunktól A deszki sportcsarnokban január 31-én kispályás labdarúgótornát rendeznek Villám '96-kupa néven. A 16 nevezett csapatot négy csoportra osztották a szervezők. A selejtezők beosztása, /. csoport (kezdés 8 órakor): Köteles Bt., Kálvária Aksiker, Település, Berkes Bt.. II. csoport (k.: 11.20): Viki Shop, Dentál Stúdió, Florin Rt., Fogógyártó. III csoport (k.: 15.10): Zöld Varázs Garázs, Főszer Kft., Déltáv, Bavária. IV. csoport (k.: 18.30): Flört presszó. Monolit, Fü-vill-Villám, Aradi kocsma. A csoportok elsó és második helyezettjei február elsején folytatják a küzdelmeket egészen a döntőig. A tornán bemutató mérkőzést is lesz, amelyen vasárnap 10.45-kor a Délmagyarország gárdája a szegedi Ságvári gimnázium tanárai ellen lép a parkettre. Leendő birkózóknak # Munkatársunktál A Szegedi VSE birkózószakosztálya toborzót hirdet azoknak a 6-12 éves gyerekeknek, akik vonzalmat éreznek e szép férfias sportág iránt. Ezenkívül a grundbirkózás alapjaival, szabályaival is megismerkedhetnek a jelentkezők, mivel kezdődnek ennek a speciális változatnak a versenyei is. A jelentkezőket a szakosztály trénerei, Savanya Ferenc szakedző és Benkő Gyula mesteredző vátja minden hétköznap 16.30-tól 19 óráig a Szegedi VSE Kossuth Lajos sugárúti munkacsarnokában. Ottlik Sándor edző már most imádkozik és bízik a tavaszi felzárkózásban. (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgás A SZEAC NB ll-es labdarúgócsapatának az új év új edzőt hozott. A gárda Ottlik Sándor irányításával kezdte meg a felkészülést a tavaszi folytatásra, s bár volt egy apró konfliktus az elnök és Ottlik között, a munka folytatódott. A tréner '95 őszén már volt a szegediek szakvezetője, igy nem ismeretlen környezetbe került. # Milyen érzésekkel távozott annak idején a Szeged FC-től? - Nagyon korrekt kapcsolatot sikerült kialakítani Bereczk Imrével, az együttes elnök-tulajdonosával. O még akkor három másik beosztást ajánlott fel nekem a klubban, de én ezt abban a helyzetben nem fogadhattam el. Ennek ellenére jó viszonyban váltunk el egymástól, és az a véleményem, hogy bár minden vezető hozzáállása ilyen lenne. A közelmúltban történt nézeteltérésben fény derült néhány, a háttérben kialakult bonyodalomra, aminek egyenes következménye volt a viszony megromlása. Úgy éreztem, a probléma hátráltatja majd a szakmai munkát, ezért merült fel a szakítás lehetősége. Ez a zavar csak két napig tartott, Bereczk rendezett mindent, így folytatódhatott a megkezdett tevékenység. ú A két és fél évvel ezelőttihez hasonlóan most sincs könnyű helyzetben, azzal a különbséggel, hogy jelenleg van csapata... - Nehéz idény elé nézünk, de aki ismer, az tudja, hogy sohasem adom fel. Teljes „szakmai szabadkezet" kaptam az elnöktől, és számomra nem közhelyként hangzó feladatokat tűztünk ki magunk elé. Olyan társaságot akarunk kialakítani, amely megalapozott, eredményes és kemény munkával a bajnokságban a középmezőnyhöz felkapaszkodhat. A régi dolgokról én nem mondok véleményt, egy bizonyos szinten nem is foglalkozom vele, de tisztában vagyok azzal, hogy az edző és a csapat tevékenységét rengeteg tényező befolyásolhatja. Sokszor nehéz megmondani, hogy a sikerekben mi játssza a főszerepet, de a múlt hibáiból tanulni kell, és az a minimum, ha a fegyelmezetlenségeket száműzzük a gárda munkájából. • Keménykezű edző hírében áll... - A mentalitásomból adódóan szigorúan a feladatok pontos és teljes odafigyelést igénylő megoldásában hiszek. Akik ebben partnerek, azokkal nem lesz gond, hiszen játékoscentrikus vagyok. Egyszerű a feladat: produkálni kell, már a felkészülés első szakaszaiban is máshogy kell gondolkodni, a fejeket nem holnapután, hanem azonnal rendbe kell tenni. Nem szeretem a kibúvókat, a kényelmes oldalak megválasztását, ráadásul rövid idő áll rendelkezésemre a csapatépítéssel kapcsolatban. Nincs más választásunk, csak előre, és ezt tudják a játékosok is. Ú Tervez-e változtatást a SZEAC keretén belül? - Várszegi Richárdot a BKV Előre akarja leigazolni, Polaneczky visszament Pásztóra, Némedi Egerbe tart, míg nagy valószínűséggel a mi játékosunk lesz a 21 éves békéscsabai Zsibrita János, aki védekező középpályás, és a 23 éves tápéi csatár, Ottlik Roland. A keret még mozgásban van, szeretnénk igazolni még újabb játékosokat is. A legfontosabb azonban az, hogy napról napra bizonyítsunk csalódott elnökünknek, a szurkolóinknak, és akkor talán elindulunk felfelé. Módi József kispályás labdarágás Tollaslabdabajnokság a Munkatársunktól Január 31-én (szombaton) Szegeden a Kodály téri általános iskolában rendezik meg a megyei és városi tollaslabda diákolimpia döntőit. A viadal 9 órakor kezdődik, a szervezők fél órával a kezdés előtt még elfogadják a nevezéseket. A Tisza-Új is megkezdte a Munkatársunktól A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Tisza-Új gárdája is megkezdte a felkészülését a tavaszi idényre. A télen az NB lll-as SZVSE-hez távozott Szálai István helyett Puskás Tibor irányítja játékos-edzőként a csapat munkáját. A fiatal együttessel kezdett el tréningezni: Kiss Péter és Mohamed a SZEAC-ból, míg Süli Péter két év után talált vissza régi egyesületéhez. Hasznos llie a Munkatársunktól Megoszlottak a vélemények a török első osztályú Galatasaray labdarúgócsapatának manőveréről. A „GaIa" kevesebb, mint egy éve másfél millió angol fontot fizetett a román támadó, Adrián Iliéért, majd nemrégiben 4,5 millióért adta el a játékosát a spanyol Valenciának. Egyesek szerint okosan üzletelt a Galatasaray vezetése, ám mások véleménye alapján még ennyiért is kár volt eladni a 23 éves gólképes légióst. Jégkorongtoborzó a Munkatársunktál A Tisza Volán Szeged jégkorongszakosztálya vátja az 1988 után született gyerekek jelentkezését a szegedi műjégpályán. Aki kedvet érez a sportág iránt, az kedden, szerdán és pénteken Láng Csabánál és Fodor Roland edzőknél érdeklődhet 18 órától. Úszás, Lengyelnél a Munkatársunktól A Szegedi Úszó Egylet olyan 6-10 éves gyerekek jelentkezését várja, akik az úszáshoz kedvet éreznek. Azok jelentkezzenek, akik már tudnak úszni, de az összes úszásnemmel is meg szeretnének ismerkedni. Jelentkezni az újszegedi Sportuszodában hétfőn, szerdán és pénteken, 16 órától Lengyet Gábornál lehet. Kemény kézzel a felzárkózásért e Feljutás, Kék Mókus-győzelem, kilencedik hely az NB l-ben Eredményes év a Beton mögött Befejeződött a FIFA szabályok szerint lebonyolított kispályás labdarúgó NB I őszi idénye. Az első osztályban először indult a szegedi Első Beton csapata. A fél évet a gárdánál '97 nyara óta edzősködő Lóczi István értékelte. • Korábban csak nagypályás együtteseknél tevékenykedett. Miért vállalta el a sok ismeretlen elemel tartalmazó feladatot? - Amikor a gárda megnyerte az NB Il-es sorozatot, Roszkos Zoltán felkért a trénerkedésre. A baráti kapcsolat is közrejátszott a döntésben, hiszen Tótkomlósról ismertük már egymást. Mivel érdekelt és kíváncsivá tett a feladat, valamint a rábeszélés is hatásos volt, elvállaltam a munkát. Bár az Első Betont addig még nem, de néhány fővárosi csapatot láttam már mozogni, így nem tűnt megoldhatatlannak a megbízás. A speciális szabá,Visszafogott" örömben az Első Beton labdarúgói a Kék Mókus-kupán aratott győzelem után. (Fotó: Gyenes Kálmán) lyokat, a játékstílust természetesen nekem is meg kellett tanulnom, amihez segítségemre volt két mérkőzésről készült videofelvétel. 9 Újoncként a célkitűzés nem lehetett más, mint a bentmaradás. - Mégpedig a tiszta bentmaradás, mert a tizenhétből három csapat egyenesen kiesik, míg kettő osztályozót játszik majd a bajnokság végén. A jövőre induló pontvadászatban már csak tizennégy csapat indul, ezért akartuk elkerülni az utolsó öt hely környékét. A gárda ősszel 21 pontot szerzett, amivel a kilencedik, így a kitűzött célnak reális alapot teremtettünk. Talán csak két mérkőzés elvesztése fáj: a Nagyréde elleni itthoni, és a hatvani vereség. Ha ez a hat pont a birtokunkban lenne, akár egy komolyabb helyezést is elérhetnénk a tavasszal. 9 Az elmúlt fél év alatt mennnyire növekedett a szegedi népszerűsége az 1+4-es focinak? - Nem panaszkodhatunk, kellemesen csalódtunk, mert rendszeresen 300 körüli volt a nézőszámunk, ez mindenképpen figyelemreméltó. Az biztos, hogy sohasem éri el a nagypályás változat közkedveltségét, de egy-két éven belül feljebb tör. Különösen a vidéki városokban van sok szurkoló, és ha a terveknek megfelelően hamarosan beindul a Csongrád megyei bajnokság, akkor az utánpótlás és a konkurencia is erősebb lesz. Szerintem az 1+4 a közeljövőben átveszi a főszerepet a szegedi Radnótihétfőktől, hiszen az a sorozat eldurvult, ráadásul a beton élettanilag is hátrányos. Mindent figyelembevéve, a szabályok és a lehetőségek adta előnyök ismeretében optimistán látom a foci eme válfajának a jövőjét. 9 Hogyan értékeli a Kék Mókus-kupán elért sikert? - Szerencsés győzelmet arattunk egy rendkívül jó gárda ellen. Én mindig hiszek a diadalban, ám a döntő előtt 60:40 arányban a Rondellára fogadtam volna. Nem jött be, de nem bántam... M. J.