Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-28 / 23. szám
SZERDA, 1998. JAN. 28. KAPCSOLATOK 7 • Ingyenes lesz a Szegedi Egyetem? Eldőlt a lap sorsa • Diákorgánumok a felsőoktatásban Sok újság - kevés pénzből Készül a Melódiák. (Fotó: Miskolczi Róbert) Továbbra is megjelenik a Szegedi Egyetem, a József Attila Tudományegyetem lapja. Nem bizonyultak teljesen igaznak tehát az újság elázó évi utolsó számának címoldalán található elköszönő szavak, amelyek azt tudatták az olvasóval, hogy „a Szegedi Egyetem így, ebben a formában többé nem jelenik meg". A Szegedi Egyetemet immár 37 éve adja ki a József Attila Tudományegyetem. A kulturális-közéleti lapot 1993 óta az egyetem bölcsészkarán működő kommunikáció szak hallgatói írják és szerkesztik. Elsősorban a szegedi egyetemistáknak és főiskolásoknak szól, de a szerkesztőbizottságnak korábban elhatározott célja volt, hogy a város értelmiségét is bevonják az az újság olvasótáborába. A lap eddig a szorgalmi időszakban kéthetente jelent meg 16 oldalon, ötezer példányban, 30 forintos áron. A Szegedi Egyetemben ismert közéleti személyekkel készült interjúkat olvashattak, de magtalálhatták a felsőoktatási intézményekben és a városban történt fontosabb eseményekkel foglalkozó írásokat is. Ezen kívül kulturális. zenei témájú cikkek és az egyetemi sportélet hírei is megjelentek a lapban. A főszerkesztő. Sulyok Máté az újság 1997. december 16-ai számában az első oldalon így kezdte rövid írását: „Nehéz elköszönni, amikor nem tudjuk, mi lesz a folytatás". Homályosan utalt továbbá a lap esetleges átalakulására: „Az újsággal valószínűleg találkozunk majd. átalakult formában. Esetleg egy másik lapban lesz valami ismerős." Az írás megjelenése után eltelt egy hónapban az újság munkatársai közül senki nem tudta megmondani, mi lesz a Szegedi Egyetem sorsa. A múlt héten végül tisztázódott a kérdés. A felelős kiadó, dr. Róka Jolán tanszékvezető és Havas Henrik, a Kiadói Tanács tagja, valamint a szerkesztők részvételével tartott megbeszélést követően Sulyok Máté úgy nyilatkozott, hogy a megjelenésekor indokolt volt, mára azonban okafogyottá vált az elköszönő cikk. Megírásának indoka• Munkatársunktól A szegedi orvosegyetemen hagyomány, hogy kiemelkedő tanáraikról emlékfüzetet jelentetnek meg. Legutóbb Vidakovits Kamilló, a SZOTE Sebészeti Klinikájának első igazgatója emlékére adtak ki kötetet. Az emlékfüzetet Zallár Andor nyugalmazott könyvtárigazgató állította össze. Vidakovits Kamilló az 1921-ben Szegedre helyezett Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárai között volt. Ebben az évben bízták meg a sebészeti klinika igazgatásával, melynjk 1945-ig állt az élén. Nevéhez fűződik több modern sebészeti ág, főleg a mellkaként elmondta: korábban többször szó volt arról, hogy a lap más formátumban jelenjen meg, ebből azonban semmi nem lett. Havas Henrik szerint a búcsúcikk megjelentetése félreértésen alapult, ám az igaz, hogy a lap további működéséhez több kérdést meg kellett vizsgálni. Elsőként az merült fel, hogy az újság betölti-e funkcióját. Ez pedig az, hogy JATE orgánuma legyen, illetve gyakorlóterepet biztosítson a kommunikáció szakos hallgatók számára. Az is kérdésessé vált, olvassák-e a lapot. Havas Henrik úgy tapasztalta, kevesen vették az egyetemisták közül, ezért szerinte megfontolandó, hogy ingyen kellene adni. így több hallgatóhoz, és a városi polgárokhoz is eljuthatna, sőt a hirdetők is nagyobb számban jelentkeznének. Problémát jelentett olykor az oldalak megtöltése is, ezért Havas Henrik szeretné, ha az első éveseknek, valamint a negyed- és ötödévesek közül a közéleti újságírás és a Public Relations specializációt választóknak kötelező lenne az újságnál dolgozni. Fontosnak tartja, hogy a Szegedi Egyetem a Médiatudományi Tanszék lapja legyen, amely - mint mondta - Mikola Gyöngyi és Szajbély Mihály munkája nyomán vált önállóvá a tanév kezdetétől. Döntés született arról, hogy a következő félévben hat helyett négy szám jelenik meg. Az ezáltal megtakarított pénzt a munkafeltételek javítására, így például számítógépek vásárlására költik. A négy szám mindegyikét másik szerkesztő állítja össze, főszerkesztőt szeptemberig nem választanak. A következő tanévtől pedig ismét kéthetente jelenne meg a lap, és a munkát gyakorló újságírók segítenék. A hallgatók éppen a kontroll mellőzését kérték, amikor öt éve a kezükbe adták a lapot, most azonban úgy gondolták, szükség van arra, hogy a szakemberek kiértékeljék az írásaikat és segítsenek a szekesztésben. Erre a feladatra Gróf Rózát, az újság egykori főszerkesztőjét és Zöldi Lászlót, a Népszabadság és az Élet és Irodalom volt főszerkesztőhelyettesét kérték fel. Hegedús Szabolcs si sebészet bevezetése és művelése. Tudományos munkásságából kiemelkedik a golyva-, epe- és gyomorsebészet területén vézett tevékenysége. A frontvonal közeledésekor 1944 szeptemberében elrendelték az egyetem felszerelésének Sopronba költöztetését. Vidakovits professzor nem hagyta el klinikáját, egyedül látta el az orvosi munkát, majd jelentős szerepe volt az egyetem életének újraindításában. Elismerést Vidakovits professzor nem kapott. Sőt. nyugdíját 1947-ben 75 százalékra csökkentették. A most megjelent kiadvány így utólagos erkölcsi elégtételül is szolgál. Szegeden szinte minden felsőoktatási intézményben van diákok által készített újság. Ezek nagy részét főleg a hallgatói önkormányzatok segítik anyagilag, ám ez a pénz legtöbbször csak arra elég, hogy a lapot ki tudják nyomtatni. A hallgatók általában lelkesedésből, és nem anyagi megfontolásból írnak. Az alábbiakban hat olyan lapot mutatunk be, amelyek egyetemistáknak és főiskolásoknak szólnak, ésök is írják azokat. Belvedere Meridionale A Belvedere Meridionale 1989-ben indult azzal a céllal, hogy publikálási lehetőséget biztosítson a szegedi Universitas történelem szakos hallgatóinak. 1992 után kicserélődött a lapot készítő csapat, de a kiadványban továbbra is a történettudományt és az azzal kapcsolatos társadalomtudományokat érintő tanulmányok, kritikák, ismertetések jelennek meg. Az utóbbi néhány évben az olvasók köre kiszélesedett, és a lapban rendszeresen publikálnak ismert politikusok, tudósok, mint például Katona Tamás, László Gyula, Benda Kálmán. A lapot a Belvedere Meridionale Alapítvány és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelemtudományi tanszéke adja ki egy évben négyszer, 750-1000 példányban, 100-150 oldalon, bár az összevont szám akár 200 oldalas is lehet. Az újság fő támogatója a főiskola hallgatói önkormányzata, de a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramtól is kapnak anyagi segítséget. A társadalmi munkában készült, ingyenes kiadvány az összes megyei könyvtárba, magyarországi egyetemre és főiskolára eljut. Hökkentő A Hökkentő - bár nagyrészt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatói írják - a felsőoktatásban tanuló valamennyi diáknak szól. \ Főiskolások a Szegedi Universitasban Alapítvány havonta általában 32 oldalon, ezer példányban adja ki. A lap ingyenes, terjesztésével külön személyt bíztak meg, aki a főiskola tanszékein kívül az egyetemekre is eljuttatja az újságot. A hat szerkesztővel együtt húsz-harminc fős csapat dolgozik a lap készítésén. A Hökkentő a főiskola ügyein kívül foglalkozni kíván az egész szegedi felsőoktatással. Irodalmi rovatában, a Túlvilágban versek, novellák jelennek meg. Kritikák és előzetesek találhatók a zenei oldalon. A hallgatói észrevételeknek a Járvány rovat ad helyet. A lap közöl apróhirdetéseket és pályázatokat is. Egyedi rovat a Sörsátor, amely a sör történetével, és ehhez az italhoz kapcsolódó érdekességekkel foglalkozik. Tű A Tű című lapot a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Hallgatói Önkormányzata adja ki egy félévben négy alkalommal, 28-36 oldalon, 1500 példányban. Az 1989 óta megjelenő lap ingyenes, egy szám kiadása a HÖKnek 300 ezer forintba kerül. Az újságot a munkatársak terjesztik, a főiskolán kívül a Grand Caféban és a JATE központi könyvtárában is megtalálható. A főszerkesztő mellett a három szerkesztővel, két grafikussal, a fotóssal, a tördelővel és a fényszedővel együtt mintegy tíz ember dolgozik a lapnál. A cikkek írói és a szerkesztők főiskolások. A Betekintő rovat a főiskola híreiről, eseményeiről számol be, a Kitekintőben Szegeden fellépő sztárokkal készült interjúk, színes hírek olvashatók. Egy-egy oktató élményeiről szól a Tanári noteszlapok rovat. A gyermekirodalmi pályázatokra érkező munkákból válogat a Kis herceg rovat. Ez néha kiegészül színház- és filmkritikákkal. Különlegességnek számít a néprajzi írásokat megjelentető Guzsaj rovat. Emellett található még a lapban sport, zene és rejtvény is. A Diákújságírók Egyesülete 1996-ban és tavaly ezt a lapot választotta a legjobb diáklapnak. Bölcső A Bölcső bölcsészkari lap, a József Attila Tudományegyetem hallgatói önkormányzata adja ki, felelős kiadója a Bölcsészettudományi Kar HÖK-elnöke. A lap egy félévben háromszor jelenik meg 20-24 oldalon és 1000 példányban. Nyáron egy úgynevezett gólyaszámot is kiadnak az elsős hallgatók számára. Az ingyenes lap hallgatói önkormányzati támogatásból és alapítványi pályázatokon elnyert pénzből készül. Egy-egy szám összköltsége 70-80 ezer forint. Az újságot többnyire felsőéves bölcsészek írják, öten rendszeresen dolgoznak, rajtuk kívül még mintegy nyolcan írnak külsősként. A tudományos rovatot ismeretterjesztő oldallá kívánják alakítani. A közéleti rovat városi és kulturális eseményekkel foglalkozik. Az irodalmi rovatban interjúk, kritikák, versek jelennek meg. A humornak ad helyet a Kretén rovat. PSP A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem hallgatóinak lapja a PSP. Ez a Post Szinoptikus Potenciál elnevezés rövidítése. (Jelentését a főszerkesztő sem tudta.) Az újság havonta jelenik meg 16 oldalon, 700 példányban, és az olvasók ingyen juthatnak hozzá. A lap tulajdonosa a SZOTE Hallgatói Önkormányzata, és ez fizeti a honoráriumokat. A technikai költségeket a Szegedi Egészségügyi Felsőoktatás Hallgatói Egyesülete, a HÖK gazdasági vállalkozása fedezi. Egy szám előállítási költsége mintegy 70 ezer forint. A lapnak öt állandó munkatársa van, a rovatokat orvosegyetemisták vezetik, de külsősök is publikálhatnak. Az újság oldalain megjelennek nem csak a SZOTE, hanem az ország többi orvosegyetemének hírei is. A két angol nyelvű oldal az angol kézés hallgatóinak szól. Interjúk, riportok, szórakoztató írások, és az egyetemi sportélet eseményei is helyet kapnak a lapban. Melódiák A Melódiák című lapot a Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Hálózat szegedi csoportja adja ki minden félévben a szorgalmi időszak alatt nyolc alkalommal, kéthetente, 16 oldalon, ezer példányban. Az olvasók 25 forintért juthatnak hozzá. Az újság kiadását elsősorban a hirdetési bevételekből finanszírozzák. Munkatársaik közül vannak, akik kizárólag hirdetésszervezéssel foglalkoznak. Egy szám előállítására 102 ezer forintot fordítanak, ez fele-fele arányban oszlik meg a honoráriumok és a technikai költségek között. A cikkek szerzői részben a felsőoktatásban, részben pedig a középiskolákban tanulók. A lap viszont elsősorban az egyetemistákat és a főiskolásokat célozza meg. Ők az Universitas hírein kívül riportokat, interjúkat, rejtvényt, vicceket, képregényt találhatnak az oldalakon. De zenével és sporttal is foglalkozik az újság. A Melódiákot azok terjesztik, akik a diákvállalkozási hálózaton keresztül erre a munkára jelentkeznek, de a lap kapható a város újságos standjain és oktatási épületekben. H. Sz. Kétmilliós segítség • DM-információ Az Egészségügyi Tudományos Tanács kétmillió forintot bocsátott a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem rendelkezésére harmincöt éven aluli kutatók tudományos munkájának támogatására. Az egyetem vezetése úgy döntött, az összeget pályázat útján ítéli oda. Minden egyes pályázat legfeljebb 200 ezer forinttal támogatható, és az elnyert összeg kizárólag dologi természetű kiadások fedezésére fordítható. A pályázatokat február 10-éig lehet benyújtani a SZOTE Rektori Hivatalába, dr. Papp Gyula tudományos rektorhelyettes nevére címezve. Támogatós medikusoknak • DM-információ Az Apáthy István Hallgatói Alapítvány kuratóriuma tanulmányi támogatás elnyerésére pályázatot ír ki az 1997/98-as tanév II. félévére a szomszédos országok magyarlakta területein élő, magyar anyanyelvű, magyarországi letelepedési engedélyt nem kért, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen tanuló hallgatók részére. Azok pályázhatnak, akik tanulmányaiknak az orvosegyetemen való folytatásához nem részesülnek állami támogatásban, illetve ösztöndíjban. A pályázatokat március 15-éig a SZOTE Oktatási Központjában, dr. Ringler András egyetemi docensnél kell leadni. A csalódorvoslásról • Munkatársunktól Tudományos ülést tart a Szegedi Akadémiai Bizottság Gyógyszerészeti Szakbizottsága a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád Megyei Szervezetével és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karával közösen február 19-én 17 órakor a gyógyszerésztudományi kar II. számú tantermében (Eötvös utca 6. I. emelet). A tanácskozáson résztvevők meghallgathatják dr. Hajnal Ferencnek, a SZOTE Családorvosi Intézete tanszékvezető egyetemi tanárának előadását „A családorvoslás és helye napjaink egészségügyében" címmel. Szent Gellért élete • DM-információ Már nyomdában van a Belvedere kiskönyvtársorozat legújabb, tizenegyedik kötete, amelynek 24 tanulmánya Szent Gellért életét mutatja be. A kötetben olyan neves történészek publikációi olvashatók, mint Makk Ferencé vagy Szekfű Lászlóé. A kiskönyvtársorozatot a Belvedere Meridionale című Szegeden megjelenő, a történelemtudományt és annak társtudományait érintő témákkal foglalkozó kiadvány szerkesztői jelentetik meg. A sorozat tudományos konferenciák anyagait tartalmazza. A legújabb könyv február végén kerül a boltokba. Emlékfüzet Vidakovits professzorról