Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-21 / 17. szám

SZERDA, 1998. JAN. 21. EGY SZÁZALÉK III. Agyaghütő Az ember ahhoz van szokva, hogy ha kulacsába csap­vizet tölt, és azzal indul világgá, azaz a természetbe - nem most, persze, hanem rekkenő nyáridőn -, nos, akkor a kulacsban lévő víz a napsütés hatására először meglan­gyosodik, majd egészen fölmelegszik. Mellékesen meg is poshad, csak azt nem tudni: mikor volt erre ideje, hisz a csapból való kiengedésig a fogyasztási kísérletig nem telt el, csupán pár óra, vagy még annyi sem. Ezen azonban a mai világban sosem bosszankodik senki, ez: természetes. Amit viszont az aratókorsó művel, az: szokatlan. Kérem szépen, az aratókorsóban nemhogy fölmele­gedne, sokkalta inkább hűl az ivásra szánt víz. Leg­alábbis változatlan marad hőmérséklete. Agyag lévén, átereszt a vizet, a felületére került nedvesség folyama­tosan párolog, s ezzel hűt. Nemhiába tárolták évezre­deken át és keresztül agyagkorsókban a vizet a külön­féle pre- s posztklasszikus civilizációk. Tudták, mi a teendő, amennyiben inni akarnak egy jót. Csak a ma embere nem tudja. Ezért aztán a kiürült szprájtosüvegekben kirándulásra vitt víz ízlettén a csa­ládtagok, miután kinyitották a napsütötte kocsi cso­magtartóját, onnan kiemelték az ivóalkalmatosságot, belekortyoltak a vízbe, így kiáltanak föl: „- Fúúúj!" ­Fölmerülhet megoldásként a hűtőtáska is, amibe az üveg beteendő, ám akkor gondoskodni kell egy másik, nagyobb hűtőtáskáról is, ami a kisebbet lehűti, továb­bá egy még nagyobbról, ami a nagyot is lehűti, és így tovább. Nem csoda, a kirándulni szándékozók legkö­zelebb maradnak a négy fal között, nyomkodva a szá­mítógép billentyűit, (ami egyébként: helyes). Még szerencse, hogy a természetes anyagok rene­szánszát éljük. Léteznek még - többek között -, szakmá­jukat magas szinten űző fazekasok, igy az sem elképzel­hetetlen, a kiöblített szprájtosüveg, s a számtalan hűtő­táska helvett jól beválik egy, igen, egyetlen: aratókorsó. F. Cs. • Gyorsuló ütemben nö Ipari sikersztori • Budapest (MTI) A bruttó hazai termék (GDP) összehasonlító áron 3,9 százalékkal nátt 1997 elsó három negyedévében, 1996 azonos időszakához ké­pest - közölte a Közpon­ti Statisztikai Hivatal. Ugyanekkor a nemzetgaz­daság 27 százalékát képvise­lő iparban 10,6 százalékos termelés növekedést regiszt­ráltak, 33,1 százalékos ex­portnövekedés mellett. A belföldi értékesítések 1,5 százalékkal elmaradtak az 1996-os eredményektől. Az ipari fejlődés ütemének tavalyi gyorsulása megtorpant novemberben. Az 1997-es novemberi ipari termelés vo­lumene 2,6 százalékkal ma­radt alatta az októberinek, ugyanakkor 14,2 százalékkal múlta felül az 1996. évi ered­ményeket. Az iparon belül a bányá­szat novemberi termelése 10,9 százalékkal csökkent 1996­hoz képest, 9,9 százalékkal nőtt viszont a villamos ener­gia-, gáz-, hőtermelés és 15,5 százalékkal javult a feldolgo­zó ipar teljesítménye. A feldolgozó ipar novem­beri termelés-bővülése jórészt a gépipari termelés 49,8 szá­zalékos növekedésének kö­szönhető. A terméktöbblet 81,7 százalékát is ezek a vál­lalkozások hozták létre. A gépiparon belül csaknem két és félszeresére emelkedett az exportra szánt számítógé­pek gyártása. Kiemelkedő mértékben - 141,6 százalék­kal több híradástechnikai köz­szükségleti cikket állítottak elő, és a közúti gépjárművek gyártása is 81,7 százalékkal nőtt. Gépjármű alkatrészekből 48,6 százalékkal készítettek többet, mint 1996-ban. A gépiparban a fenti négy szakágazat állította elő a no­vemberi termelési többlet 94,2 százalékát ami 77 százalékot jelentett az ipari termelés nö­vekedésében egy év alatt. A fa, papír és nyomdaipari termékekből 24,8 százalék­kal, a kohászatban és fémfel­dolgozásban 16,9 százalékkal nőtt a termelés 1996 novem­beréhez képest. Az exportértékesítés volu­mene novemberben 31,8 szá­zalékkal nőtt, a többlet 95 szá­zalékát termelő gépipari vál­lalkozásoknak köszönhetően. Már 272 000 Ft+áfa előleg befizetésével elviheti! Minden vállalkozás életében új távlatokat nyit, amikor egy megbízható társat talál. Most egy barátságos ajánlattal várja Önt SKODA márkakereskedője. Volkswagen Csoport SKODA. VÁLTSON VELÜNK • A makói Gaudi Márton korongja Az ökörfejes korsó mestere Hagyományőrzés Makón. Családi fazekasmühely. (Fotó: Miskolezi Róbert) A makói Gaudi Már­tont sokan ismerik. Ter­mékeit - melyek között olyan aratókorsó is megemlíthető, melyben hűvösebb marad a víz, mint bármely hütötáská­ban; s olyan tűzálló edény, amelyben készült töltött káposzta ize utá­nozhatatlan - még töb­ben. Mint mondja: egyre nagyobb az igény a kézi korongozással készült termékekre, ám ö, több infarktus után, mindösz­sze egyéni megrendelés­re dolgozik, s csakis szakmaszeretetből. Lánya, Radics Lajosné Gaudi Éva évek óta nagy sikerrel tart fazekas szak­kört, makói gyerekeknek. Szeretnék, ha nem menne veszendőbe fölhalmozott, pótolhatatlan szakmai isme­retanyaguk. Gaudi Mártont - spanyol­országi őseitől örökölte az agyaggal bánni tudás művé­szetét - és Éva lányát arra kértük, beszéljenek a faze­kasmesterségről. Amit egy­kor gölöncsérségnek hívtak, legújabban kerámiaformázó­nak is neveznek. • Hogyan kezdte a szak­mát? - kérdeztem Gaudi Mártont. - Gyermekkoromban szí­vesen agyagoztam, fazekas­nak a Makói Háziipari Szö­vetkezetben tanultam. Patatics Józsi bácsi volt az oktatóm - válaszolta a mes­ter. - Huszonhét évet töltöt­tem a háziiparnál. Fő profi­lunk a virágcserép volt, a csibeitató, a lekvárosszilke és a köcsög, de készítettem például aratókorsót is. Utóbbi mindenféle nyári munka idején - apróhagyma szedésnél látta legutóbb a lányom -, nagyon megfelel. Felülete párologtatja a vi­zet, a párolgás pedig hűt. Félig beásva a földbe, hide­gebb marad benne a víz, mint hűtőtáskában. Egész­ségi állapotom romlása mi­att - több infarktuson is át­estem, egymás után -, ma már csak otthon, kis műhe­lyemben dolgozom. „Mind­halálig fazekas" vagyok, s leszek. • Milyen fazekas termé­keket keresnek az embe­rek? - Igény mindenre van, de engem a mesterség szeretete tart a korong mellett. Csak egyedi darabokat készítek, egyéni megrendelésre, mint vállalkozó. Kérnek például káposztasavanyító edényt, de tűzálló edényt is, mely­nek jellegzetessége: a benne készttett töltött káposzta utolérhetetlen ízű. Előállítok továbbá füles, negyvenöt centi átmérőjű virágcserepet is - ez különlegesség -, két­három részből összerakott padlóvázákat, virágtartó osz­lopot, amely szobai szökő­kúttá alakítható. És így to­vább... Az első olyan mun­kám, ami emlékezetes, s me­lyet még huszonhét évesen készítettem, egy ökörfejes korsó volt. • Számos szakmai díjat kapott az elmúlt évtize­dekben. - Közülük a legjelentő­sebb a Szakma Kiváló Mű­velője-díj. Tavaly pedig a makói népművészeti feszti­vál kapcsán megkaptam a Népi Iparművész címet. Ek­kor a József Attila Gimnázi­um adott helyet a munkáim­nak, de csoportos kiállítás keretében láthatták már fa­zekas termékeimet Vásárhe­lyen, Szentesen, Sárospata­kon is. Sárospatakon kéthe­tes szakmai bemutatót tar­tottam egykor, még állást is ajánlottak nekem, s az ak­kori fizetésemnek a három­szorosát. Nem mentem, bár nekem nagyon jó lett volna, családomnak szintén... Hí­vott Zemplén megyébe Nemesik Anna, ottani festő­iparművész is: alakítsunk műhelyt, de nem tudtam el­szakadni Makótól. Egyéb­ként a HCKÖ, a makói ci­gány kisebbségi önkor­mányzat tagja vagyok, itt azért vállaltam funkciót. hogy elősegíthessem a faze­kasság, mint hagyományőr­ző foglalkozás oktatását az érdeklődő gyerekeknek. Ré­gebben sok tanítványom volt; most Éva lányom tart makói óvodákban, iskolák­ban fazekas szakkört, gyere­keknek. • Ha jól tudom, a négy éve indult szakkör fönn­állása óta jó három­négyszáz óvodás, iskolás ismerkedett meg a faze­kassággal Makón. Most hányan járnak a szak­körre? - kérdeztem Ra­dicsné Gaudi Évát. - Mintegy harminc álta­lános iskolás, és tizenhét óvodás szakkörösöm van. A foglalkozásokat az 1. Sz. Iskola Bajza épületében, s a Tulipán utcai óvodában tar­tom - mondta Gaudi Éva. ­Legjobb tanítványaim közt megemlíthető például Mona Zsolt, Nagy Attila, Radics Georgina, Tóth Hajnalka... A korongot a kisebbségi önkormányzat adta kölcsön a szakkörnek, sokban előse­gítve működését. Édesapám az agyagot adja, s olykor ő is közreműködik a szakköri munkában. Célunk, hogy a mi szakmai tudásunk, s e hagyományőrző mesterség ne menjen veszendőbe, fönnmaradjon a folyama­tosság. Farkas Csaba HOFFMEISTER SYLUANM ENERGIATAKARÉKOS LÁMPATESTEK - KEDVEZŐ ÁRON FITZGERALP |||umQ Qj ROBBANÁSBIZTOS LÁMPATESTEK ÉS SZERELVÉNYEK ]V[0ELLER @ ' gMERLINGERIN KÉSZÜLÉKEK ÉS BERENDEZÉSEK OBO BETTERMANN SZERELÉSI ANYAGOK TOSHIBA LEGKONDICIONALO KÉSZÜLÉKEK Kiállítással egybekötött értékesítés közvetlen felhasználóknak és viszonteladóknak: FÖSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Telefon: 421-533 Fax: 421-637 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30 Telefon: 321-676 Fax: 311-136 Ipari szerelvények teljes választéka kedvező áron: - tolózárak, gömbcsapok, szelepek, karimák stb. - manométerek, hőmérok, mágnesszelepek (ASCO, Danfoss stb.) - Grundfos szivattyúk és egyéb szivattyúk speciális igényekre. Prompt-Coop Kft. Üzlet: Szeged, A PrOITlpt Kossuth L. sgt. 49-51. ff^ COOO Tel.: 491-683, ^ fax: 488-979 Központ: Szeged, József A. sgt. 4. Tel.: 322-331,421-636, fax: 325-172 Kft. mrm'A Előzetes Pótkerék (Január 28.) Tervezett tartalom Autó- és motortech­nika, autós szolgáltatá­sok, helyi és távolsági közlekedés, próbautak a legújabb típusokkal, tesztvezetések. Heti gazdasági hírek. Hozam (Február 4.) Tervezett tartalom Bankok, biztosítók, brókercégek, lízingcé­gek, adó, társadalom­biztosítás, nyugdíjpénz­tárak, kamatok és devizaárfolyamok. Heti gazdasági hírek. Energia, technika (Február 11.) Tervezett tartalom Energiaszektor, épí­tés, gépjárműtechnika, számítás- és híradás­technika, távközlés, környezetvédelem, la­kossági szolgáltatások. Heti gazdasági hírek. Munka, képzés (Február 18.) Tervezett tartalom Foglalkoztatás, kép­zés, fejvadászat, vásá­rok, kamarák, érdekvé­delmi szervezetek, fo­gyasztóvédelem, önkor­mányzatok. Heti gazdasági hírek. Fejlesztési társaság • DM/DV-információ Szervezik és hamarosan be is jegyzik azt a magyar­osztrák fejlesztési társaságot, amely a két ország közötti gazdasági kapcsolatok to­vábbi erősítését segíti majd - jelentette be Nyíregyházán Melega Tibor, az ITD Hun­gary Részvénytársaság ve­zérigazgatója. A társaság alaptőkéjének 49-49 százalékát a Magyar Fejlesztési Bank Rt., illetve a bécsi FGG Állami Társa­ság adja, 2 százalékos arány­ban pedig az ITD Hungary lesz az alapító társtulajdo­nos. Az új szervezet a ma­gyar-osztrák gazdaságfej­lesztési projektek kidolgozá­sát segíti majd. Magyarok Berlinben • Budapest (MTI) Berlinben az elmúlt pén­teken megnyílt a Grüne Woche elnevezésű nemzet­közi mezőgazdasági és élel­miszeripari vásár. A nagy hagyományú és a maga ne­mében példátlan méretű be­mutatón öt kontinens 56 or­szágából 15900 kiállító mu­tatja be portékáját. A mostani seregszemlére Magyarországról 3t termelő és kereskedő cég hozta el termékeit a német fővárosba, s rajtuk kívül számos német importőr is igyekszik felhív­ni a szakma és a nagyközön­ség figyelmét a magyar élel­miszeripar kínálatára, ame­lyet sok esetben meg is kós­tolhatnak a vásárlátogatók. Ikesz Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L Sgt. 112. Tel.: (62) 471-200 Tel./Fax: (62) 471-242

Next

/
Thumbnails
Contents