Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-21 / 17. szám
V Fekete kenyér jkjyilatkozott minap a munkaügyi miniszter, s el1Y mondta, tavaly a munkavédelmisek a rendőrökkel közösen razziáztak a fővárosban, s ettől javult az ellenőrzések hatékonysága. A módszert, a feketemunkások elleni rendőri erősítést idén kiterjesztik az egész országra. A tavaly végzett cirka húszezer ellenőrzés során 9759 esetben hoztak határozatot arról, hogy szabálytalankodtak, s mintegy 460 millió forintnyi bírságot szabtak ki a vétkezőkre. Nem vitás, ennél több kell ahhoz, hogy a fekete kenyéradókat a szabályok betartására bírják. Még olyan áron is, hogy egy sereg ember kenyérkereset nélkül marad. S csak feketén sütött kenyérre telik neki. Az ugyanis olcsóbb: azt írta minap az újság, hogy gyarapszik az illegálisan dolgozó pékségek száma, s tőlük még lehet venni fehér kenyeret is kilónként száz forint alatti áron. Ők számla nélkül vásárolt alapanyagból sütnek, tb és egyéb közterhek nélküli dolgozókkal dagasztatják a mindennapit. S persze nemigen érdekli őket, mi minden őrlődik bele a feketén készülő lisztbe, és milyen, a tisztiorvos által szabott higiénés követelményeket kellene betartani a fehér kenyér sütéséhez, szállításához. Csak az a fontos, hogy egy kiló kenyér költsége náluk jóval százas alatt maradjon, hogy még a terméket feketén értékesítő kereskedőnek is légyen némi haszna rajta, és garantáltan megvegyék, mert ez a legolcsóbb. S még áldassanak is érte, hiszen forintokat takarít meg az ilyen kenyérrel a fogyasztója. Hogy e forintok péterfillérekből számláltatnak, fekete áron, nos, az talán nem is fontos. Annak, akinek még feketén sincs munkája, csak éhes, annak biztosan nem. A búzáját feketén eladóra, a malmában illegálisan őrlőre és szállítóra, a pékségében engedélyek nélkül sütőre, s a boltjában hamiskásan forgalmazóra meg kifigyel oda?! A Z ígéret szerint idén majd a munkaügyi ellenőrök és a rendőrök, közösen. Ha lesz a razziákhoz kapacitásuk ebben a nagy létszámhiányos állami apparátusban. Ha nem? Akkor talán nem tudjuk meg igazán, hogy a fekete kenyér bizony savanyú... • Lakástakarék-pénztár Kétszer annyian? • Budapest (MTI) Ebben az évben legalább 100 ezer új, azaz a tavalyi 120 ezret megközelítő szerződéssel számol az OTP-Lakástakarékpénztár - közölte Csépi Lajos, a társaság elnökvezérigazgatója egy múlt heti sajtótájékoztatón. Csépi Lajos elmondta: „az 1998-ban megkötött lakáselőtakarékossági szerződésekre a tavalyi 40 százalékkal szemben ugyan már csak 30 százalékos állami támogatás jár, ám az infláció csökkenése előnyösebbé teszi a konstrukciót". Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a lakástakarékpénztárak beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Emellett szól, hogy a jelenleg Magyarországon működő három szakosított hitelintézetnél már összesen 300 ezer szerződést kötöttek a műit évben prognosztizált 100-150 ezerrel szemben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a költségvetésnek az első takarékossági év lezárulása után mintegy 6 milliárd forint állami támogatást kell biztosítania a korábban e célra tervezett 2,9 milliárd forinttal szemben. Az OTP-nél az átlagos szerződéses összeg 905 ezer forint volt 1997-ben. A pénzintézet szerződéses állománya, így egészében csaknem 110 milliárd forintot tesz ki. Csépi Lajos elmondta, hogy tavaly a társaságuknál megkötött szerződéseknél az ügyfelek több mint 80 százaléka az állami támogatás legmagasabb mértékű kihasználását lehetővé tevő négyéves konstrukciót vette igénybe. A nyolc esztendőre szóló változatot csupán az ügyfelek 2,5 százaléka választotta. A vezérigazgató szólt arról, hogy meglehetősen kiegyensúlyozott az ügyfelek korcsoportonkénti és területi megoszlása. A szerződéses összegnél azonban jelentős eltérések mutatkoznak. Csépi Lajos elmondta, ebben az évben az OTP-LTP az önkormányzatokat is be akarja vonni az akcióba. E célból olyan konstrukciót dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok vissza nem térítendő támogatást adjanak az állampolgároknak. Mestervizsga-előkészítő tanfolyamot indít a Csongrád Megyei Kézműves Kht. az alábbi szakmákban: asztalos, autószerelő, autóvillamossági szerelő, cukrász, fodrász, fogtechnikus, gázvezeték- és -készülékszerelő, hentes és mészáros, karosszérialakatos, kozmetikus, kőműves, női szabó, pék, szobafestő, mázoló és tapétázó, villanyszerelő, vízvezeték- és központifűtés-szerelő. Felvilágosítás, jelentkezés: naponta 9-16 óra között. Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4., tel.: 423-649 MUNKA, KÉPZÉS Foglalkoztatás és vállalkozás. Heti gazdaság. • Munka nélkül - Makón és Mórahalmon Betonba öntött arányok? Munkaügyi központ: sok érdeklődő, kevesebb kínálat. (Fotó: Schmidt Andrea) Elkészült a tavalyi esztendő munkaügyi gyorsmérlege: egy év alatt fél millióról 450 ezerre csökkent a hazai munkanélküliek tábora. Az év utolsó hónapjaiban a mozgás „lelassult", gyakorlatilag jó ideje szinte változatlan a kereslet-kínálat aránya. Csongrád megyében az év végén 18 ezer 118 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. A 9,2 százalékos megyei munkanélküliség ráta több mint 1 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. A rangsorban Csongrád megye jelenleg a 7. helyen áll, s egy év alatt viszonylag kevéssé változott a munkanélküliek aránya, hiszen 1996. december végén 17 ezer 643 volt a számuk, a mostani létszámnál 475 fővel voltak akkor kevesebben. Egy év alatt viszont kissé „átrendeződött" az állástalanok összetétele: néhány százalékkal nőtt a nők aránya a munkanélküliek táborán belül, de 2 százalékkal emelkedett a szellemi foglalkozásból állástalanná válók aránya is. A regisztrált pályakezdők száma - január és június kivételével - folyamatosan 2 ezer fölött mozgott. Az elmúlt hónapok tendenciája szinte változás nélkül folytatódott tovább: a munkanélkülivé válók 27 százaléka az iparból került ki, ugyancsak ilyen magas a nem anyagi szolgáltatások köréből állástalanná váltak aránya is. Viszonylag kevés felesleges munkaerőt bocsátott ki viszont az építőipar, a teljes munkanélküli, kör 12 százaléka kerül ki ebből az iparágból. Az év végén Szegeden csökkent leginkább a regisztrált munkanélküliek száma, kismértékben mérséklődött Csongrádon, illetve Kisteleken. A megyén belül továbbra is Makó térségében a legmagasabb a munkanélküliség relatív mutatója. Az elmúlt hónapban Szegeden 0,3 százalékkal csökkent, míg Mórahalom körzetében közel fél százalékkal nőtt amunkanélküliségi ráta. A munkaerő-piaci kereslet-kínálat alakulása gyakorlatilag hónapok óta változatlan. Jelenleg a több mint 17 ezer munkanélkülinek 3755 állást kínálnak. Az év végéhez közeledve viszont folyamatosan csökkent az üres álláshelyek száma, egyetlen hónap alatt 15 és fél százalékkal kevesebb állást kínáltak a munkaügyi kirendeltségek. Az összes üres álláshelynek mindössze 14,7 százalékát jelentették be a gazdálkodók december folyamán, ez alig fele az előző hónapok munkaerőigényének. Az év utolsó hónapjában összesen 553 új álláshelyet kínáltak fel a gazdálkodók, ez közel 700-al volt kevesebb. mint az előző hónapban. A munkalehetőségek Szegeden csökkentek a legnagyobb mértékben, az összes fogyás 72 százaléka itt következett be. Ebben közrejátszott a közhasznú- és közmunkások iránti kereslet mérséklő1 dése is. Az előző hónaphoz képest ugyanakkor a mezőgazdaságban 3 százalékkal, az építőiparban 1 százalékkal nőtt a felajánlott álláshelyek száma. A nyilvántartott munkahelyek közel 30 százaléka speciális igény. Ebből 64 állásra várnak közhasznú munkásokat, 44 embert bértámogatással, 11-et pedig munkahelyteremtő beruházás keretében foglalkoztatnának. Érdekes tendencia, hogy a speciális állásajánlatok 85 százalékát külföldiek magyarországi foglalkoztatására jelentették be a munkáltatók. December végén Szegeden 1916, Csongrádon 100, Hódmezővásárhelyen 195, Makón 68, Szentesen 175, Kisteleken 398, Mórahalmon 39 üres álláshelyet tartottak nyilván. Az év végén három munkáltató jelezte, hogy januárban összesen 44 munkavállaló elbocsátását tervezi. Mindhárom cég a 100-nál kevesebbet foglalkoztató üzemek közül kerül ki. Tavaly összesen 36 munkáltató jelentett be előzetesen létszámleépítést, s az érintett dolgozói létszám meghaladta az 1600-at. R. G. O- RUPESKY ASTRA FAMILY ajándékokkalf ALAPFELSZERELTSÉG: szervokormány, 2 légzsák, rádiómagnó, 16 szelepes ecotec motor, központi zár, ködlámpa, színre fújt lökhárítók stb... HA ÖN JANUÁR 15—MÁRCIUS 15- KÖZÖTT ASTRA FAMILYT VÁSÁROL, AKKOR INGYEN TÉLIGUMI-KÉSZLETET, SILÉCTARTÓT, TETŐCSOMAGTARTÓT ÉS HÓLÁNCOT KAP, VAGY EGY ÉVIG FIZETJÜK A CASCÓJÁT. Kedvező hitellehetőség, akár kamatmentesen is! 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: 62/424-800. Fax: 62/424-888 Albániában a Mol • Tirana (MTI) Albániában kutat olaj és földgáz után nemzetközi konzorcium tagjaként a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság. A konzorciumot 40 százalékos részesedéssel az OMV (Albanien) Onshore Exploration GmbH vezeti és látja el az operátori feladatokat. A konzorciumban jelen van még az amerikai Enterprise Oil Exploration Limited 30 százalékos, a Clyde Expro PLC 15 százalékos és a Mol ugyancsak 15 százalékos részesedéssel. A szerződés értelmében Albániában összesen három szárazföldi blokkban kutatnak szénhidrogének után. Az egyik blokk a fővárostól, Tiranától keletre helyezkedik el 2551 négyzetkilométeres területen, egészen Macedónia határáig nyúlva. A másik két blokk Albánia déli részén található 4365 négyzetkilométeres területen. amely Görögország határáig húzódik. A megállapodás szerint a három blokkban szeizmikus méréseket kell végezni és legalább egy kutatófúrást kell lemélyíteni. Amennyiben a konzorcium kereskedelmi méretű szénhidrogénmezőt talál, a szerződés értelmében 25 évig hozhatják felszínre az olajat vagy a gázt. A Mol Rt. 1993 óta keres szénhidrogén-kutatási lehetőséget Albániában, de ez az első szerződés, amelyet aláírt. Úi hitel • Budapest (MTI) Közös programot dolgozott ki a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére, hitelezésük egyszerűsítésére a Konzumbank Rt. és az IBM Magyarország Kft. A február elején induló program részleteiről Budapesten tájékoztatták az újságírókat a két társaság vezetői. „Az a kis- és középvállalkozás, amely minimum három hónapja vezet számlát a Konzumbanknál és csatlakozik az IBM Libra elnevezésű integrált vállalatirányítási rendszeréhez, a jövőben könnyebben kaphat majd rövid lejáratú forgóeszköz-hitelt a pénzintézettől" - mondta Szabóné Pákozdi Éva, a bank vezérigazgatója. Az új szolgáltatást a bank azoknak az ügyfeleinek biztosítja, akik, illetve amelyek a Konzumbank úgynevezett bankvonalán vezetik folyószámlájukat és az IBM Librarendszerének közreműködésével intézik könyvelésüket. Az ügyfél által rendelkezésre bocsátott adatok alapján a hitelintézet rendszeres időközönként díjtalanul elvégzi a vállalkozás adósminősítését, hitelkeretet állapít meg számára és azt bármikor folyósítja számára. Az ügyfél dönt arról, hogy a hitelt mikor milyen mértékben veszi fel.