Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-16 / 13. szám

PÉNTEK, 1998. JAN. 16. KITEKINTŐ 9 N Nem kelt Szegedre utaznia, hirdetését itt is feladhatja: MÓRAHALOM, Felszabadulás u. 30. 62/381-251 Kedd-csütörtök 9-12 óra KISTELEK, Árpád u. 7. Kisteleki Hírmondó szerkesztősége Tanyai lendület r

iláltak már Önök - télvíz ideji iratlomoláskor például - asztal/iában lapuló gyermekkori fényképet? Gyanítom, igen! Olyat, amelynek már semmi köze a mához, amelyen felismerhetetlen az ábrázat, de az emlékezés pillanatok alatt igaz mivoltába hozza a képen látottakat. Ilyenkor hamar ott vagyunk, ahol akkor voltunk. Elevenedik a táj, látjuk színét a mezőnek, érezzük hevét a nyárnak. Képbe kerülünk, hogy a magunk nyelvén mondjuk... Korombéli jó negyvenesek tudják, bennünket még nem nagyon kényeztettek el a gyermeki cselekedeteink megörökítésével. Ha volt ilyen, a fényképeszkedéshez készülni kellett. Iskolaira szép ruha, fényesre nyalt ábrázat; tisztára söpört sarok a virágtartó mellett, ha hozzánk jött az állványos ember. Ha a messzi műtermébe kellett menni a szülök valamelyikével - bizony abban sem volt köszönet. A gyerekre csak ritkán jutott pénz, valamirevaló fényképeszkedési akarat. Emiatt a múlt dolgai gyakorta a mindennapok ködébe vésziek. Ej>p' maguknak mondjam?! Épp' egy meglelt régi csapatkép ürügyén?! Pont most, mikor az iskolai mozgásról, a gyerekek tornatermi, számítógépes kalandozásairól szól az oldal érdemibb része?! Nem tudom, baj-e, ha emlékidézőnek tárok egy múltidézőt. A minap lelt rá a bátyám a szomszéd Karcsiiknál. Azóta nagyítok, fölfrissítem a régvolt mezei mozzanatot. Azt, amelyen a perczeli csatárötös teljes díszében pompázik. Amikor a fiúk élvez/ék a pillanatot. Akkor még a magyar foci a maga dicsőségében fürdött. A postás, s vele a Képes Sport vitte a vágyott büszkeséget. Ahogy Puskásék csinálták, kihúzott felsőtesttel, délcegen. Ha jól megszemlélik a számítógép javította (Pajtásgépen kattintott) remeket, mindent megtudhatnak arról Becsapós fejtörőnek azonnal föladható lenne, hogy ki lehet a kakukktojás ebben a férfias játékban? S pont azért nem adom fel, mert mindenki a kicsi labdás fiúra gondolna, aki ül a többi lábánál, holott a látszat még a képen is csal, mert a kerítésen belüli derbihez készülő aranylábú gyerekek közi a kép szélén álló térdnadrágos, inges fiú az, aki nem volt igazából tagja az iskolaválogatottnak. A

legendássá sohasem lett perczeli ötöst később egyenként vitte Kistelekre, Csengelére, Pusztaszerre, Balástyára, Gödöllőre, aztán tovább, Dunán túlra, Tiszán innenre a tanyai lendület. így, ezzel a fölállással nem küzdöttek sohasem a bajnoki pontokért, de különkülön már igen. Pedig egyikük dédelgetett álma volt, hogy egyszer ezzel a vadóc focicsapattal fölmegy Budapestre, kihívja a legjobb iskolát, s úgy elverik őket két meccsen, mint eső a libaürüléket. A Hősök terének nagy betonján, az egyetlen fővárosi osztálykirándulás pillanatnyi szünetében össze is álltak, de csak egymás ellen a perczeliek. Hiába is, mert a posztoló rendőr rögtön végét vetette a nem oda való játéknak. A tanyai álmok még ma is ennyit érnek. Észrevehetik nyomban, hogy a korról - amelyben akkor éltünk - a ruházat, a hajviselet szintén nem árul el semmit, hiszen, amit látunk: a ma divatja. Az arcokról, kiállásról sem tudható, hogy kik is ők valójában? Aki mégis felismerni véli a gyerek Terecskei Öcsit, mellette a Vígh fiúk vakamelyikét, aztán Molnár Csabát, meg a bátyám Jani fiát, vagy éppen a másik szélen a másik Terecskeit, a Lacit - azt ki kell hogy ábrándítsam: a képen az apák (gyermeki állapotban) pózolnak. Vagyis: a mostani Karcsi Imre, Bérezi, Jani, Jóska bácsi állt egymás mellé még az ötvenes években. Nyilván nem azért, hogy az odalopakodó labdás fiú majd öregkorában tudjon írni néhány emlékidéző mondatot, s fejezze ki nagyrabecsülését a bányát járt kisteleki Terecskei Károlynak, a vasöntő csengelei Vígh Imrének, az agrármérnök röszkei Molnár Albertnek, a perczeli majorgazdává lett János bátyjának, valamint Terecskei Józsefnek (aki később az arravalóknak is a született nevére, Sándorra keresztelődött), hogy engedték, legyen meg az öröme: ülhessen a nagyok lába elé. JJQgy ennek netán a nagybetűs életben is így kellett £1 volna lennie, arról már nincs se kép, se hang. De még egy betű se... Erre tekintettel, a hirtelen szakadt tavaszban is, élvezetes múltidézést kívánva köszönti Önöket, s marad szolgálatukra: fttyertte ti^ytrT A legendássá sohasem vált iskolai csatárötös. (Fotó: DM-archív) • Mórahalmi szoftverek A suliig ér az infosztráda Népfőiskola • Munkatársunktól A jövő hétre ismét két foglalkozásra várja hallgatóit a zsombói Wesselényi népfőiskola. Hétfőn Thomas Berntsen, a kecskeméti központú Dán Kulturális Intézet igazgatója hazája civil szerveződéseiről beszél, pénteken pedig dr. Gellén János nőgyógyász professzor a rendellenességek méhen belüli megszüntetésének lehetőségeiről, dr. Kertész Erzsébet gyermekgyógyász pedig - ugyancsak pénteken - a veleszületett rendellenességekről tart előadást. Helyből mehetnek „világgá" eztán a mórahalmi kisdiákok... (Fotó: Gyenes Kálmán) Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a homokháti önkormányzatok kistérségi egyesülete tizenkét települést, s intézményeit kapcsolt, egy informatikai rendszerbe Mórahalmon, s kapcsolódott rá az Internetre; most a sulinet programnak is köszönhetően, a Móra általános iskolában diákok és tanárok együtt tanulják a számítógépkezelést, s hamarosan ők is látogatást tehetnek a világhálón. A város már középtávon az informatikai adatátvitelre is képes kábelrendszer kiépítését tervezi a településen. Mórahalomra szívesen járnak az újságírók hírekért, hisz Homokhát „fővárosában" mindig történik valami (még ha botrány nélkül is). Nem lenne különösebb meglepetés, ha évek múlva Mórahalom lenne az első olyan települések egyike, ahonnét a média úgy szerezhetné be friss információit a helyi társadalom életéből, hogy az újságíróknak el sem kell mozdulniuk szerkesztőségi számítógépünk mellől. Mint ahogy a világban nagyban, informatikai forradalom zajlik kicsiben Mórahalmon is. Alighogy átadták a tizenkét települést egységes rendszerbe szervező kistérségi hálózatot, most a Móra Ferenc Altalános Iskola húzta fel az informatikai mérföldeket járó csizmáját. Mint Ördögné Gárgyán Mária tanárnőtől megtudtuk, a számítástechnika hat számítógéppel és egy ezekhez tartozó serverrel ugyan már • korábban gyökeret vert az iskolában, ám a sulinet programnak köszönhetően most nyolc új munkaállomással, s egy plusz serverrel gazdagodott az állomány, amitől az informatikai oktatás most új lendületet vehet. A technika óra keretén belül ötödik osztálytól már eddig tanultak a gyerekek számítástechnikát, ám most lehetővé válik, hogy a NAT-tal párhuzamosan önálló tantárgyként vezessék be informatikát. Valószínű, a hetedikeseknél startol majd az általános műveltség eme új, egyre inkább társadalmiasuló részének okítása. Napok kérdése csupán, s a világhálóra is rákapcsolódhat a mórahalmi iskola - kezdődhet a „szörfözés" az Interneten! Információs szupersztráda nyílik hát a mórahalmi suliból a világra, s viszont - óriási lehetőség, hisz homokhát diákjai ettől kezdve néhány egérkattintással „szóba elegyedhetnek" akár a világ másik végén tanuló „kollégáikkal", meg persze másokkal is. Éppen ezért óriási a felelősség is - hogy senki el ne tévedjen, pláne el ne tévelyegjen az információ nemzetközi dzsungelében. Aggodalomra semmi ok, hisz Ördögné Gárgyán Mária, s kollégái, Molnár Elekné és Martgiz László nemcsak a szakmai felkészítésről, de a megfelelő védelemről is gondoskodnak. A mórahalmi iskolában nem csak a diákok, hanem a tanárok is tanulnak: huszonnégyen vállalkoztak máris arra, hogy saját pénzzel is beszállva - a padagógustovábbképző program keretében részt vegyenek egy negyvenórás informatikai tanfolyamon. Nem csoda, hisz amikor a legtöbben diplomájukat szerezték, valószínű még egy egyszerű zsebszámológép is kuriózumnak számított. Mint Gárgyán tanárnő elmondta, a cél az, hogy a kollégái is ismerjék meg a Windows '95 operációs rendszert, s tudjanak használni egy szövegszerkesztő és egy segédprogramot. Megírhatják, formázhatják saját dokumentumaikat, de ha kedvük támad, „bóklászni" is tudnak majd az Interneten. Egyébként pedig, a hozzáértők szerint, csak idő kérdése, mikor fognak a számítógépes programok megjelenni valamennyi tantárgy életében... Ö. F. Mire használják a tornatermet? Kálmán Ferenc, a zsombói iskola igazgatója:- Nálunk a péntek a foci napja. Testnevelőtanárunk futó, ennyiben eltérünk másoktól. A terembeli foglalkozások reggel hét órától este fél nyolcig tartanak. Helyet adunk óvodásoknak, iskolásoknak, sportosztályoknak, asszonytornának. Van kickbox- és karateszakosztály, az iskolán belül leány kézilabda és két fiú focicsapat; s vannak tollaslabdások. Télen-nyáron számolva 318 iskolás és 165 óvodás használja a termet. Visszajárnak a hetvenes évek legendás tollascsapatából és már az ő gyermekeik is versenyeznek. A Tekintélyes Férfiak Focijának szervezője Maróti Sándor nyugdíjas tűzoltó és cukrász. Süli Józsefné, a forráskúti általános és alapfokú művészeti iskola igazgatóhelyettese: - Heti háromszor tartunk labdarúgóedzéseket, keddenként zenés gyermektornát, kedden és szerdán társastáncot, pénteken népitáncot. Szerdánként, az esti órákban a felnőttek a kedvtelésből tartott focira jönnek össze. Nehéz beosztani, ki mikor használja, mert az itteni foglalkozások népszerűek a gyerekek körében. A mi termünk egy 9 és félszer 18 méteres barakképület, 1979 óta tartjuk itt az órákat. Legfőképpen azt, amit a tanrend előír. A 218 gyermek rendszeres mozgásához pályázaton nyertünk kellékeket. Tornához, labdajátékokhoz megvan majdnem mindenünk, ami egy falusi iskolában szükséges. Csányi András, a szatymazi általános iskola fűtőkarbantartója: - A diáksportnapok miatt voltunk Sándorfalván, jöttek a zsombóiak, de itt is volt atlétika, kézilabda, kosárlabda. A falon az oklevelek mutatják, hogy hasznos, amit csinálunk. Ilyenkor, télvíz idején az ifik és az öregebb játékosok is kibérelik a termet. Hétfőn a jógások, aztán a többiek jönnek, a művészeti iskolások, a citerások, a társastáncosok, pénteken a jazzbalettosok. A nulladik órásokra már fűteni kell. Nálunk minden föl van szabadítva. Nyáron, amikor a falunapokat tartjuk, gyönyörű kiállításokat szerveznek ide. A domaszékieké az igazi csarnok, de kicsit a miénk, mert innen ment oda a tornatanár. Michna József, a sándorfalvi általános iskola tornatanára: - Felosztjuk magunk között, ki hol dolgozik a gyermekekkel. Általában a lányok kézilabdáznak, a fiúk futballoznak. Délután fél háromtól ötig az általános iskolásoké a terem, aztán a fenőtteké. Sok ember megfordul a tornateremben, arról az ott hagyott nyomok árulkodnak. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a felnőttekben a „tornateremmegtartó képesség" kívánni valót hagy maga után. A miénk volt az első ezen a környéken, amelyik - épültekor - nagynak számított. Ötszáz gyermeknek készült, most ide jár nyolcszáz. Az alsó tagozatosok sokszor az udvarra szorulnak.