Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24 / 300. szám

SZERDA, 1997. DEC. 24. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémá­ikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Szabó C. Szilárddal oszthatják meg. Munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között várjuk hívásaikat a 06-20-432-663-as rádiótelefon­számon. Felhívjuk figyelmüket, hogy a Csö­rögöt legközelebb december 28-án, vasárnap 14 és 15 óra között tudják hfvni. Elveszett tárgyaikat keresd olvasóink hirdetésben te­hetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról szóló bejelenté­seket továbbra is közöljük telefonos rovatunkban. Hirdetésfel­vétel 8 és 10 óra között a Sajtóházban. Parkolási gondok. A 325-371-ről telefonáló ol­vasónk a Tisza Lajos krt. 39. alatt lakik, s többek ne­vében hívott bennünket. Elmondta: bár a ház lakói havi 600 forintot fizetnek az Ingatlankezelő és Fenn­tartó Vállalatnak azért, hogy autóikkal az udvari részen parkolhassanak, rendre kiszorulnak az utcá­ra, mert mások elfoglalják a helyet. A problémát többször jelezték már az il­letékeseknek, mindhiába, így kénytelenek parkolóje­gyet váltani, ami nem ol­csó mulatság. Bosszúság. Pipic Csilla (329-108) kedden a reggeli 5.45-ös autóbusszal szere­tett volna elutazni Szeged­ről Gyulára. Ám hiába áll­dogált negyed 6-tól 6 óráig a Mars téri megállóban, nem indították el a távolsá­gi járatot. Hat óra után kö­zölték vele az információs standnál, hogy a busz le­robbant, és egyébként is, miért nem szállt már fel egy makói buszra, onnan ugyanis tovább tudna utaz­ni Gyulára. Telefonálónk nem érti, miért nem közöl­ték a hangosbemondóban, hogy műszaki okok miatt nem indul el a távolsági já­rat. Köszönetek. Mara Mi­hályné nemrégiben jelezte a Csörögben, hogy nem ta­lál a patikákban 86 éves beteg édesanyjának ostya­kapszulát, egyben kérte a gyógyszerészek segítségét. E hír hallatán többen tele­fonáltak olvasónknak, aki azóta már beszerezte az ostyakapszulát. Mara Mi­hályné ezúton köszöni a jóakaratú emberek segítsé­gét. Lapunk és a Dankó Pista Alapítvány a napok­ban rendezte meg a Most van a Nap feljövőben című nótaestet, amely eseményt Baranyai Béla rögzített vi­deóra. Bóka Mátyásné ne­ki mondott köszönetet. A Fészek Nagycsaládosok Egyesülete a minap ren­dezte meg a Sing-Singben karácsonyi programját. A lebonyolításban nagy se­gítséget nyújtott Pelyva Imréné és Rózsika néni. Munkájukat hálás szívvel köszönte meg Kálmán Má­ria. Találták. Ács Imréné pénteken délután a József Attila sugárúton talált egy iskolatáskát. A táskában talált füzeteken a követke­ző név áll: Kolompár Mik­lós 6. a. A táska gazdája a 481-127-es telefonszámon jelentkezhet. Nyugdíjas nézetkü­lönbségek. A 470-155-ről telefonáló nyugdíjas olva­sónk nem ért egyet Tóth Józsefnéval abban, hogy az állam inkább tisztessé­ges nyugdíjat, mintsem utazási kedvezményeket biztosítson a 65 év feletti­eknek. Olvasónk szerint nem könyöradomány az utazási kedvezmény, s örül Horn Gyula bejelentésé­nek. Bár több kedvez­ményt kapnánk - mondot­ta telefonálónk. Az Oroszlán utcában. Dr. Kovács szerint a Bel­városban, egészen ponto­san az Oroszlán utcában balkáni állapotok uralkod­nak. Telefonálónk elmond­ta, hogy bár az építkezések miatt lezárták az Oroszlán utca egy részét, s kitették a behajtani, illetve megállni tilos táblát, azt a legtöbb autós figyelmen kívül hagyja. Mi lesz a játszóterek­kel? Kardos Jenő (470­303) cikkünkre reagálva, miszerint a Tabán ABC­vel szemben egy ezer négyzetméteres élelmisze­rüzletet építenek majd a jövőben, csak annyit kér­dezett, szükség van-e Sze­gednek ennyi bevásárló­központra. S ha igen, ak­kor mikor építenek majd újabb játszótereket is. Ismerjék el, hogy té­vedtek. A Környezetgaz­dálkodási Kht.-t többen is elmarasztalták, hogy kará­csony előtt küldte ki azo­kat a felszólításokat, mi­szerint az októberi szemét­díj-tartozást fizessék be az ügyfelek. Telefonálóink mindegyike dokumentu­mokkal tudja bizonyítani, hogy a tartozását nemhogy lerótta, de a díjat időben befizette. Miért zaklatják az embereket, miért nem vallják be, hogy tévedtek? - kérdezték olvasóink. Az sokkal becsületesebb vol­na, mint a packázás ­konstatálták a betelefoná­lók. • Kiskarácsony... Ünnepi menü a népkonyhán Nemcsak népkonyha, télen éjjeli menedékhely is. (Fotó: Miskolczi Róbert) Elmarad Az ügynök halála • Munkatársunktól A Szegedi Nemzeti Szín­ház igazgatósága értesíti a közönséget, hogy a Kiss Manyi 1-2. bérlet december 27-re meghirdetett Az ügy­nök halála előadása Bertók Lajos betegsége miatt elma­rad. A megváltott jegyek a jegyirodában és a helyszí­nen visszaválthatók. A Mil­ler-dráma következő elő­adása december 30-án lesz, s megváltozott néhány janu­árra tervezett időpont is, ja­nuárban 3-án, 14-én és 21­én játsszák a Zsótér Sándor rendezte produkciót. Bertók Lajostól László Zsolt, az Új Színház Jászai-díjas szín­művésze veszi át Biff szere­pét. A budapesti színészt több filmből, tévéjátékból (Szamba, A császár, A szö­kés) ismerheti a közönség, anyaszínházában jelenleg Hamlet szerepét alakítja. A nappali melegedők a hideg beálltával nem zárnak be esténként. A hajléktalanok számára nemcsak a napi egyszeri meleg ételt jelentik a népkonyhák, hanem az éjjeli menedékhelyet ­karácsonykor is. Lencsefőzelék csobban, apróra zúzott hús a feltét. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a Gundel szakácsai sem csinálnák különben, ám az éhes gyomrok gyorsan el­tüntetik az olcsó ételt. A mo­sogatónak sem marad sok munka, hiszen a sárga mű­anyag tányérokat szorgos kezek gondosan kitörölgetik a kenyér héjával. Vegyes társaság. Folt há­tán folt ruházatú kisnyugdí­jasok és kopott nejlonszaty­rukat őrző hajléktalanok. A hosszú, csimbókos hajú és szakállú öregek között meg­lepően sok a fiatal arc az Al­győi út mellett lévő nép­konyhán. Az ebédelők több­sége törzsvendég, némelyi­kük már évek óta visszajár. Lassan leltári címkét lehetne rájuk tenni, a nyitás óta ál­landó bútordarabnak számí­tanak. • A karácsonyi ünnepségek december 24-én, azaz szent­este zajlanak a szegedi haj­léktalanszállókon, a nép­konyhán pedig 25-én lesz ün­nepélyesebb a menü - tudtuk meg Szabó Katalinló\, haj­léktalanokat ellátó szolgálat vezetőjétől. Karácsonyfa, halk zene és ünnepi menü - a karácsonyi ünnepség kellé­kei. Ilyenkor általában min­den dolgozó igyekszik be­menni, náluk a gyertyagyúj­tás csak este következhet csa­ládi körben. Ha akarják, megtehették volna persze azt is, hogy egy nappal előrébb hozzák az ünnepségeket, így minden dolgozó otthon lehe­tett volna a szentestén. De nem... • Vasárnap már ünnep volt az Algyői úton, hiszen 160 ember kapott az adventista egyháztól csomagot - mond­ja Szabó Imre, a népkonyha vezetője. Pontos menüvel is szolgál: szerdán lecsó lesz kolbásszal, csütörtökön hur­ka és kolbász párolt káposz­tával, burgonyával, pénteken pedig sárgaborsó főzelék ap­rópecsenyével. A központi konyhán főzött ünnepi menüt a helyszínen még egy na­ranccsal és három szem sza­loncukorral egészítik ki, hogy ünnepi legyen. Termé­szetesen karácsonyfát is állí­tanak majd. • A nyugdíjasok általában otthon töltik a karácsonyt, ám a hajléktalanoknak innen nincs hová menni. Most sze­rencsére nem is kell, hiszen a téli időszakban a nappali me­legedő éjszaka se zár be. Törzsvendégnek, sőt, hovato­vább már háziasszonynak számít „Minita". A kis ter­metű Anita előbb vörösborral kínál, ma töltötte be a 34. életévét, majd büszkén bi­zonygatja, hogy a polgármes­ternél is közbenjárt: marad­jon nyitva éjszaka is a mele­gedő. Bizonyítékul az aján­lott levél feladóvevényét mu­tatja. Groteszk valóság: a fel­adó mellett cím helyett szere­pel, „hajléktalan". Majd a többiek heves bologatása mellett a többség kérését tol­mácsolja, hátha tudok segíte­ni. Használt cipőket szeretné­nek, lehet 35-östől 45-ösig bármilyen, mindnek akadna gazdája. Mutatják, némelyi­kük lábán cukorpárga vigyáz arra, nehogy elvesszen az egykoron cipőnek nevezett ruhadarab. • Néhány hete üzemel a Ba­jai úton a hajléktalan szálló, ahol csekély térítés ellenében juthatnak viszonylag állandó lakhelyhez a rászorultak. Papp Lajos, az átmeneti szál­ló vezetője kéri, hogy feltét­lenül említsük meg a Vadliba és a Szélmalom vendéglő, az ATIVIZIG vendéglátó egy­ség, a Tatján bisztró, a Roo­sevelt téri halászcsárda, az I. sz. sütöde, valamint a Szent István téri virágkereskedő pavilon nevét. Nagy hálával és köszönettel tartoznak ne­kik, támogatásuk ugyanis nagyban segítette a hajlékta­lan szálló megnyitását. • S hogy a sor folytató­dik-e? Kerül-e használt cipő a lábakra? A szeretet ünnepe után ki­derül. T. V. Alapítványi köszönet • Munkatársunktál A Szegedért Alapítvány köszöni a támogatóinak, hogy 1997-ben adománya­ikkal segítették a munkáját, így az alapítvány eredmé­nyesen gazdagíthatta a vá­ros szellemi életét. Támogatók: AB-Aegon Biztosító Rt., Bába és Társai Kft., Buda­pest Bank Rt. Szegedi Igaz­gatósága, Dégáz Rt., Dél­magyarországi Gabonafel­dolgozó Rt., Délmagyaror­szági MÉH Rt., Délma­gyarország Kft., Déltáv Rt., Démász Rt., DunaKábel Kft., Kereskedelmi Bank Rt. Szegedi Igazgatósága, Külkereskedelmi Bank Rt. Szegedi Igazgatósága, MKM Rt. Kisteleki és Sze­gedi Kábelgyára, Mediké­mia Ipari és Kereskedelmi Rt., Móra Ferenc Múzeum, Mol Rt. Szegedi Bányászati Üzeme, dr. Oláh János, OTP Bank Rt. Csongrád Megyei Igazgatósága, Pick Szalámigyár és Húsüzem Rt., dr. Szentgyörgyi Pál, Tisza Volán Rt., Unicbank Rt. Szegedi Fiók és Zoll­Platz Vámügynökség. Az alapítvány azoknak a magánszemélyeknek is kö­szönetet mond, akik szemé­lyi jövedelemadójuk egy százalékát adományozták nekik. A befolyt pénzt az ala­pítvány törzsvagyonához csatolták, s a kamatokat használják fel díjakra és pá­lyázati támogatásokra. Éjféli mise a Rádió 88-ban • Munkatársunktól Immár hagyománnyá vált, hogy azok, akik sze­mélyesen nem lehetnek je­len a karácsonyi éjféli mi­sén, a 100,2 MHz-en, a Rádió 88 élő közvetítése révén lélekben mégis részt vehetnek az istentisztele­ten, amelyet idén is Gyulay Endre szeged-csanádi me­gyéspüspök celebrál a sze­gedi fogadalmi templom­ban. Újdonság, hogy de­cember 28-tól a mise tel­jes hanganyaga hozzáfér­hető lesz az Interneten a Rádió 88 honlapján. A közvetítést a Déltáv Rt., a Szegedi Kábeltévé Rt., az Internetto Szeged és a Te­lekom Kft. támogatja. Royal­karácsonykor is nyitva • Munkatársunktól . Karácsony mindkét nap­ján várja az ínyenceket a Royal étterem, ahol specia­litások iránt érdeklődők igé­nyeit is ki tudják elégíteni. Tárkonyos kacsa, ponty, fo­gas, süllő többféle elkészí­tésben, valamint halászlé, roston sült, töltött és mar­seille-i pulyka szerepel az étlapon. Lapunkban tegnap megjelentektől eltérően de­cember 25-én és 26-án is 12 órától 24 óráig várják a ven­dégeket. SZEGED. STEFÁNIA 10.. SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 8-TÓL ESTE 6-IG! -i dfclmaqyarorszaq kit. ® Elsö helyen a Belváros r' \SK FOR — PIACKUTATÁS _ 1 • Munkatársunktól A szegediek 23 százaléka a Belvárosra, a Széchenyi tér­re, a parkokra és a Tiszára a legbüszkébb - derül ki az ASK FOR piackutató cég leg­újabb felméréséből. Kérdésük így szólt: Mire a legbüszkébb Szegeden? A megkérdezettek 20 százaléka szerint a város kulturális élete, így az egyete­mek, főiskolák, a színház és a szabadtéri ad okot leginkább a dicsekvésre. Tőlük egy szá­zalékkal maradnak le azok, akik úgy gondolják, hogy Szeged egyszerűen „csak" szép. A dómmal is jelentős „erők" - 15 százalék - büsz­kélkednek. Barátságosnak, hangulatosnak a megkérde­zettek 5 százaléka tartotta a csongrádi megyeszékhelyt. Érdekes, hogy 18 százalék „egyéb" szegedi dolgokra büszke. Kétségtelen, hogy a városnak a felsorolt kategóriá­kon kívül is vannak értékei. MIM LEGBÜSZKÉBB SZEGEDEN? m Széchenyi tér. kultúra szép egyéb Dóm barátságos. 1 belváros. (egyetemek, a város hangulatos parkok. Tisza színház, szabadtéri) 23% 20% 19% 18% 15% 5% j

Next

/
Thumbnails
Contents