Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-23 / 299. szám
SZERDA, 1997. DEC. 24. SPORT 11 Elektromos-sokk írem akarom felmenteni a Pick Szeged csapatát, 1 \ amikor azt a szakemberek körében járatos mondást citálom elő, hogy egy idényben egy-egy nagy siker és kudarc minden klubnál előfordulhat. A Tiszapartiak esetében ez úgy néz ki, hogy a Fotex feletti biztos győzelem az előbbit merítette ki, de talán még ide sorolhatjuk, a sérülés miatt „megtizedelten" elért Dunaferr elleni döntetlent is. Bizonyára sokan kitalálták, hogy az utóbbi kategóriába a vasárnapi Elektromos-sokkot sorolom. De hát ott van még az ózdi kisiklás is - jegyezhetik meg sokan. Természetesen, de az talán más számlára írandó. Ott a körülmények, a játékvezetői „praktikák" játszották a főszerepet abban, hogy a Pick-játékosokat sikerült kizökkenteni megszokott ritmusukból. r udom, hogy nagyon sok kézilabdadrukkerben forr az indulat, s talán még szidja is a játékosokat, az edzőt, a klubvezetést. A másik oldalon állók pedig azt mondják, hogy csak olyan kalappal lehet köszönni, amilyen van. Igaz, hogy az utóbbi két esztendőben a Szegedről eltávozottak stabil tagjai voltak a magyar válogatottnak is, de hát a csábítók mesés ajánlatával nem bírt a Tisza Volán SC anyagi lehetősége. Ugyanakkor sok az eszkimó és kevés a fóka. Vagyis nehéz találni olyan kész játékosokat, akik az eligazoltak helyére tudtak volna állni Az egyesület vezetését sem akarom megvédeni, de hát ma a Pick Szegedtől a város sportközvéleménye minimum a dobogón való végzést várja eL Pedig az eltávozottak helyét igazán a legjobban a klub tehetségeinek beépítésével lehet kitölteni. Csak nekik sokat kell tanulniuk, s a csapatba be kell épülniük. Nem beszélve a rutinról, amit nem az edzéseken és nem a génekben, hanem mérkőzéseken lehet megszerezni Bizonyára nem szorul védőügyvédre Skaliczki László edző sem, hiszen nem ő az, aki nem tudja kivédeni a lövést, bedobni a ziccert, jó helyre passzolni és megfogni a labdát, megakadályozni az ellenfelet a gólszerzésben. A zért az előbbiek ellenére minden játékos, minden mérkőzésen tudása legjavát nyújthatná, s motiválhatná ebben az az anyagi ösztönző, amelyet a Tisza Volán SC és a klub szponzorai biztosítanak. Nem beszélve a szegedi drukkerek óriási lelkesedéséről, amely még mindig azt bizonyítja, hogy a legnépszerűbb szegedi csapat a Pick Szeged... Süli József Aranyos evezés évad Győzött a Kosársuli • Tudósítónktól Salgótarjáni F. S. KKVásárhelyi Kosársuli 67-90 (44-50) NB I B-csoportos junior férfimérkőzés. Salgótarján, 100 néző. Kosársuli: ELEK (5), BÁNFI (15/9), VÖRÖS (14), Bartucz (4), BERE (24). Csere: H. Szabó (7), APRÓ (10/3), SZABÓ (12). Edző: dr. Elek András. Utolsó mérkőzését megnyerve 10 győzelemmel és 4 vereséggel zárt a Kosársuli, így az NB I B-csoportos junior bajnokság 2. helyén végzett. A hosszú utazástól kissé fáradtan kezdtek a vásárhelyiek, ezért a gyengébb képességű hazai csapat 24. percig partiban volt Beréékkel. A hátralevő 16 percben mindössze 13 pontot kapott a jól zónázó Kosársuli, így a végére csak a győzelem különbsége volt kérdéses. Az egész csapat igen jól játszott, főleg a szervezettségével tűnt ki. Gardino-kupa • Tudósítónktól Második alkalommal rendezik meg Szentesen, a Gardino-kupáért kiírt utánpótlás teremlabdarúgó-tornát. A három korosztályban (1982, 1984 és 1986-ban születettek) számos NB l-es klub és az utánpótlás-nevelésben élenjáró egyesület ifjú labdarúgóit látják vendégül '98. január 2-3-án a Kurca partján. A Városi Sportcsarnokban, illetve a Klauzál Általános Iskola tornatermében zajló küzdelmeken a Ferencváros, a Vasas, a BVSC, a Békéscsaba, a Grund FC, a Debreceni Olasz Focisuli, a Tisza Volán Focisuli-VSI és a Szarvas együttese, valamint Szentes válogatottja szerepel. A viadalt Gardalits Ferenc és Tóbiás Imre vállalkozók támogatják. Totónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a múlt heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 191 darab, nyereményük egyenként 162 ezer 391 forint; 13 találatos szelvény 842 darab, nyereményük egyenként 5583 forint; 12 találatos szelvény 13 ezer 883 darab, nyereményük egyenként 312 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 144 forintot fizetnek; a 10 találatos szelvények nyereményösszege a nettó 60 forintot nem érte el, s ezért nyereményalapjuk a 11 találatos szelvények között került felosztásra. Góltotó 4 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 887 ezer 442 forint, 3 találatos 10 darab, nyereményük egyenként 15 ezer 631 forint. Az ifjúsági kormányos nélküli négyes (balról: Kitka, Kónya, Keller, Szalma) szerezte a négy bajnoki arany egyikét. (Fotó: Gyenes Kálmán) A Szegedi Vizügyi SE evezősei sikeres esztendőt zártak 1997-ben. Ez (is) kiderült az egyesület évbúcsúztató vacsoráján Kurucz Gyula elnök részletes beszámolójából. Az országos bajnokságon a Tisza-parti klub képviselői hazai környezetben az ob-t Szegeden, a Maty-éri pályán rendezték meg - négy aranyat, két ezüstöt és négy bronzot szereztek. Egy évvel ezelőtt az evezősök reális célt tűztek ki maguk elé: a lehetőségeikhez képest '97-ben is működőképesek maradjanak, s jelen legyenek a sportág honi életében. Ennek megfelelően a felkészülés (ez 43 sportolót érintett) konszolidált viszonyok között kezdődött és zajlott le. Sajnos az induláskor az anyagi lehetőségekkel még nem voltak, nem lehettek tisztában, ezért szerény szakmai, technikai és működési célokat fogalmaztak meg a klub vezetői, melyeket teljesítettek is. A szakmai elvárásokat az eredményesség terén messze túl is szárnyalták. Részt vettek az esztendő legfontosabb három hazai viadalán, s egy négy főt számláló teammel a Villachban rendezett nemzetközi megmérettetésen. Az eredménylajstromból ki kell emelni az országos bajnokságon elért helyezéseket. Aranyat nyert a férfi felnőtt egyetemi kormányosnélküli kettesben Csonka Csaba és Lele László, a férfi ifjúsági könnyűsúlyú egypárevezősben Kitka Gergely, a férfi ifi kormányosnélküli kettesben Keller Péter és Kónya Gábor, valamint a férfi ifjúsági kormányos nélküli négyesben a Kitka Gergely, Kónya Gábor, Keller Péter, Szalma Ádám összetételű quartett. Ezenkívül még két ezüst és négy bronz jelezte az ob-n a szegedi evezős sport erejét, megőrzendő értékeit. Ez utóbb, a villachi nemzetközi regattán is igazolódott, hisz Kitka Gergely és Szalma Ádám is a harmadik helyen végzett az ifi könnyűsúlyú egypárevezősök versengésében,. igaz előbbi az A-, utóbbi pedig a B-döntőben. A nagyszerű eredmények az edzők, Sebesvári Mihály, Sobják Ferenc, Remes Sándor és Ádám György munkáját dicsérik. Az egyesület sportolói nem sokat pihenhettek, hisz már el is kezdték a felkészülést a '98-as idényre, melynek terveiről Kurucz Gyula elnök a következőket mondta el: - Szeretnénk a legjelentősebb öt-hat hazai versenyen és egy külföldi viadalon valószínűleg ismét Villachba utazunk és a Csongrádi Vízügyi SE-vel közös csapattal szerepelünk - is indulni. Az idén elhódított bajnoki címeket is meg akarjuk védeni. Amennyiben a szervezők igényt tartanak rá, a jövő évben Szegeden rendezendő kajak-kenu világbajnokság munkálataiból is aktívan kivesszük a részünket. A legnagyobb sikerünkről már most beszámolhatok: '98-ra az anyagiak a nyugodt körülmények között végzendő és színvonalas munkára már biztosítottak. Ezúton szeretném egy kicsit propagálni a sportágunkat: szeretettel várjuk az evezés iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését a Tiszajacht területén, a régi téli kikötőben, hétköznap, 14.30 és 16 óra között. Kedvcsinálónak elmondanám, hogy '99-ben az evezős eseményeket nézve a Maty-éri pálya lesz a főszereplő: a szövetség itt rendezi meg a 100. magyar bajnokságot, de az is ok lesz az ünneplésre, hogy abban az esztendőben lesz 25 éves a Szegedi Vízügyi SE. Már most nagyon készülünk erre az eseményre! A baráti évzáró összejövetelen jelen volt még Jakus József, a Csongrádi Vízügyi SE elnöke; Melis Zoltán szövetségi kapitány, Pál Tibor, a Magyar Evezős Szövetség főtitkára és Faragó István a megyei sporthivatal képviseletében. Végül szólni kell még a szponzorokról, hisz segítségük nélkül manapság egyetlen sportág sem létezne, ez érvényes az evezésre is: ATIVIZIG, Szeviép, Vízpart Kft., Tiszajacht Kft., Ferrocolor, Remex Alapítvány és a vízgazdálkodási társulatok. Imre Péter Az 1997-es Francé Football Aranylabda szavazás első Hz helyezettje: 1. Ronaldo Luis Nazario de Lima (brazil, Barcelona, Inter) 222 pont 2. Predrag Mijatovics (jugoszláv, Real Madrid) 82 pont 3. Zinedine Zidane (francia, Juventus) 63 pont 4. Dennis Berglcamp (holland, Arsenal) 53 pont 5. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid) 47 pont 6. Andreas Möller, 7. Raúl, 8. Schmeichel, 9. Kohler, 10. Sammer, Vieri. Olyanok nem kaptak egyetlen szavazatot sem, mint: Anderson, Chiesa, Hassler, Pagliuca, lan Wright. Az újdonsült aranylabdás édesanyja egy Benito Ribeiro-i pizzériában dolgozva nevelte három gyermekét, Ronaldót, Neliót és Yonét. Ronaldo ott futballozott, ahol minden brazil gyerek: ahol csak lehetett! Először a Social Ramos Clubé igazolta le 1989 januárjában, itt feRonaldo RÍ éves Névkártya Ronaldo Luis Nazario de Lima. Született: 1976. szeptember 22., Benito Ribeiro. Magasság: 182 cm. Súly: 75 kg. Eddigi klubjai: Social Ramos Clubé (nincs statisztika), San Cristobal (54 mérkőzés/36 gól), Cruzeiro (60/58), PSV Eindhoven (56/55),FC Barcelona (48/45), Internazionale. Válogatott: 31szer, 20 gól. dezte fel aztán a régi nagyság, Jairzinho és 10 ezer dollárért megvásároltatta a Belo Horizonté csapatával. Ezután egymillióért kiadták a Cruzeiróhoz. Első profi szezonjában rögtön letette névjegyét: 55 gólt lőtt (60 mérkőzésen), és Minas Gérais állam bajnoka lett. A válogatottban 1994. május 24-én mutatkozott be, igaz, akkor még nem sokat tett hozzá az argentinok felett aratott kétgólos győzelemhez. Utána Izland ellen már kezdő volt: szerzett is egy gólt, aztán ráadásként összehozott egy 1 l-est, és adott egy gólpasszt. Hollandiában a PSV volt a legfürgébb, s rekordösszeget, 15 millió dollárt fizetett ki az akkor 17 éves ifjoncért. Ronaldo azonban képtelen volt megszokni a hideget, és hiába szerzett 31 meccsen 30 gólt, nem érezte jól magát Cruyff hazájában, így 25 millió dollárért a Barcelona szerződtette. Idén nyáron aztán jött az Inter, és 27,9 millióért megvette a sztárt. Megkezdődhetett tehát Ronaldo Luis Nazairo de Lima második élete, immár kinevezett futballkirályként kell méltóképpen képviselnie a nagy elődöt, Pelét. Az Aranylabda megálmodója, a Francé Football Milánóban készített exkluzív interjút az újdonsült győztessel. A lap engedélyével ebből közlünk részleteket. O Milyen érzés kézben tartani a trófeát? Ronaldo: - Bevallom őszintén, egy kicsit számítottam a győzelmemre, de akárhányszor a kezembe vettem a fotós kedvéért, mindig ugyanaz a zsibbasztó boldogság fogott el. Bár tavaly én voltam a világ legjobb játékosa, az aranylabda semmivel nem hasonlítható össze, ez a legnagyobb presztízsű egyéni trófea. O Most még többre biztosítja be lábait, vagy marad a 25 millió dollár? Ronaldo: - Azt hiszem, nem változtatok... O Egyetért azzal, hogy ön a világ legjobb játékosa? Ronaldo: - 16 éves korom óta futballozom, de még mindig nem hiszem, hogy én lennék a világ legjobbja, viszont mindent elkövetek, hogy egy nap én lehessek az. Ennek elérésében nagy jelentőséget kaphat egy dátum: 1998. július 12., a vébédöntő napja. Remélem, hogy a finálé után én is magasba emelhetem a világbajnoki serleget. írta és összeállította: Imre Mátyás Tabellaparádé • Munkatársunktól Véget értek a megyei kézilabda-bajnokságok pontvadászatai a felnőtt és az utánpótlásvonalon egyaránt. Az alábbiakban közöljük a küzdelemsorozatok tabelláit. A férfi megyei bajnokság őszi végeredménye l.RöszkeSE 1212 .185-280 24 1 JGYTF DSE 12 8 2 2 360-264 18 3. Vedres-Épltdk 12 8 -4 366-326 16 4. Szentesi Kinizsi 12 7 2 3 349-312 16 5. JATE SE 12 7 2 3 349-317 16 6. TVE in 11 7 - 4 332-292 14 7. Algy d KF. 12 6 - 6 328-317 12 8. SZOTE SE 12 6 - 6 304-308 12 9. Deszk SE 10 4 - 6 229-232 8 10. Vásártidvi KF. ifi 12 4 - 8 360-374 8 11. Tornádó SF. ifi 12 2 -10 225-355 4 12. SZEPI 11 1 -10 231-323 2 13. Sándorfalva 10 -10 206-324 A női megyei bajnokság őszi végeredménye 1. Szegedi DKSE 9 9 - - 253-137 18 2. Sándorfalva KC 9 6 t 2 244-176 I] 3. JATE SC 9 6 - 3 244-17712 4. Vásárhelyi KE 9 6 - 3 204-174 12 5. Algyd KÉ 9 5 1 3 239-183 11 6. Tápé SZSE 9 5 - 4 193-193 10 7. Zákányszék KK 9 4 - 5 162-161 8 8. JGYTF DSE II. 8 1 - 7 149-223 2 9. Mindszent SE 9 1 - 8 111-295 2 10. Mezdhegyes SE 8 - - 8 100-180 A női megyei utánpótlás bajnokság őszi végeredménye A-csoport 1. Kistelek 8 8 - - 204-101 16 2. Szentesi VSC 8 6 - 2 185-131 12 3. Csongrád SE 8 2 1 5 133-183 5 4. Székkutas SZSE 8 2 - 6 120-157 4 < 5. Mindszent SE 8 1 1 6 105-175 3 A női megyei utánpótlás bajnokság őszi végeredménye B-csoport 1. Sándorfalva KC 9 8-1 213-11816 2. Szegedi DKSE 9 8 - 1 184-133 16 3. Makó Deák-Keri 10 6 - 4 207-153 12 4. Domaszék-ZKK 10 2 - 8 144-187 4 5. Algyd KE 10 — 10 111-268 Szalma Zsuzsa az első • Munkatársunktól A Rádió 88-ban a hétvégi sportműsorban a szegedi sportbarátok szavazhattak az év legjobbjára. Közel 250-en telefonáltak, s végül hatalmas fölénnyel, 74 vokssal a kick-box világbajnoknő Szalma Zsuzsanna (Combat ,JD" SC) végzett az első helyen. A dobogó második fokára (51 szavazattal) Bozsó Beáta búvárúszó, a harmadik helyre csapattársa, Savanya Norbert (22 szavazattal) ka-' paszkodott fel. Hypocenterkupa • Munkatársunktól December 27-én, 15 órakor serdülő labdarúgótornát rendeznek a röszkei sportcsarnokban. Résztvevő csapatok: Algyő, SZVSE, Szentmihály, SZEAC, REAC. Balástyakupa • Munkatársunktól A napokban ért véget az I. Balástya-kupa kispályás labdarúgótorna, melyet a Rendezvényházban bonyolítottak le. Végeredmény: 1. Balástya, 2. Kistelek, 3. Dorozsma. Különdíjasok, gólkirály: Koncz Róbert (Kistelek), legjobb mezőnyjátékos: Váczi Béla (Balástya), legjobb kapus: Bakos György (Dorozsma). December 28-án, 9 órától «l ismét benépesül a Rendezvényház, ekkor lesz a Szilveszter-kupa.