Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-23 / 299. szám

6 TINIVILÁG KEDD, 1997. DEC. 23. A szenteste másik oldala Az én karácsonyom a lélek ünnepe és a lélek szomorúsága. Az ünnepe, mert a szépségek és kedvességek, a szeretet és emberiesség ünnepe. S hogy szomorúsága miért? Nemsokára elmondom azt is. Ünnep előtt összegyűlik a család, a szülők, nagyszülők, gyerekek. A karácsonyfa földíszítése az édesapám és az én feladatom. Amióta eszemet tudom, mindig mi ketten készítjük el. A fa felállításával egy időben édesanyám és nagymamám a konyhában sürögnek-forognak, s készül a sokféle étek. Mindenki megnyugszik ilyenkor, és megbékél egymással, nem veszekszünk, csak az ünnepnek élünk. A fa alá kerülnek az ajándékok, melyeket már előre megvettünk egymásnak. Előre megbeszéljük, hogy kinek mire lenne leginkább szüksége, és az kerül a fa alá. Nem vagyunk nagyon hívő család, de ez mégis a szeretet ünnepe. Még az éjféli misére is el szoktunk menni, a templomba - föltéve, hogy beférünk. Már több alkalommal előfordult: kénytelenek voltunk visszafordulni, s a tévében megnézni a misét. A fa a maga pompájával és fényével egy időre elnyomja azokat a gondolatokat, melyek miatt nemcsak ünnep számomra a karácsony. De csak egy ideig, mert évről évre megkapom azokat a leveleket, így karácsony körül, melyekben vagy bénák, például szájjal vagy lábbal festők frnak nekünk, vagy az S. O. S. Gyermekfalu érdekében kérnek egy kis anyagi támogatást. A kérésekre szoktunk is áldozni, noha csak száz forintok az általunk e célokra fordítható összegek, mégis megpróbálunk segíteni. Olyan szívszorítóan fogalmaznak e levelek (rói! Például: „...Csöppnyi szeretetre vágyom, egyszerűen arra, ami más gyerek számára természetes dolog..." Ami másoknak természetes! Akinek tető van a feje fölött, és ajándék a karácsonyfa alatt, annak ez föl sem tűnik. De akinek ez nem adatik meg, bármire hajlandó lenne érte. Egyedül Magyarországon évente több, mint négyezer gyerek válik otthontalanná. Ezeknek a gyerekeknek ki ad fényt, csillogást a szemébe s reményt a lelkébe?... Szerencsére már tizennégy éve létezik egy hely - az S. O. S. Gyermekfalu -, ahol ők is otthonra találnak. Legyünk emberek és emberségesek, és ha személyesen nem is tudunk segíteni rajtuk, hát segítsünk azoknak, akik ezt megtehetik helyettünk. Ma már a világ 125 országában mintegy 215000 gyermeket, fiatalkorút gondoznak ilyen helyeken. És mi van az idősekkel, a kórházban lévőkkel? ővelük ki foglalkozik szenteste, s az ünnepek alatt? Kívánnak nekik a nővérek kellemes ünnepeket, jobbulást, vagyakár sűrűbben benéznek-e hozzájuk? Hát ez az én karácsonyom, melyre minden adventi gyertya lángja emlékeztet, és a szívem szorítja el már maga a gondolat is. Anélkül, hogy tudnám - mert csak sejtem a tényeket. Zsikai Baláss (Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola. Az Írás középiskolás kategóriában III. helyezést nyert.) As oldalt szerkesztette: Farkas Csaba A tél Hallgat a természet, elaludt már, Hó födi a tájat, rezzennek a fák. Éltető napsugár csupáncsak dereng, Hatalmas fehérség: maga a végtelen. Éjjel a sötét a tájat beborítja Szél fú - nem Zephyr -, csak a havat hordja. Csak egy cinke cippan - cin-cin - a faágon, Közli: hideg van még, jó volna az álom. Jégkirálynő a téli Nap testvére, Hidegség és halál tesz olykor kedvére. Övé a tél, vele énekel, énekel, Majd morfondirozik százados vénekkel Gyerekek kacaja hallatszik a hegyen, Vitáznak: hóemberükre ki mit tegyen. Díszlik a hóember, nem ékes kalapja, Varjúmadár száll rá, jövőről vallatja. Hiú Fenyőasszony ruháját mutatja. Közben Fenyőúrnak bókjait hallgatja. Vén fenyves suttog félelmes sötétről, őzgida riad, fél a vadászi téltől. Távolban megkondul a falu harangja, Menni kell misére, ez Isten parancsa. Messzi erdő-tájat béke hangja ural. Hallgat bérc, folyó, völgy, közéig a hóvihar. Ám Jégkirály nőnek uralma is véges, Jő virágzó élet, amely fénylik, téres. Felnő zsenge lánya, a gyönyörű Tavasz, ő majd újra mindent, igen, dalra fakaszt. Tanács Timea (Szeged, Tarján III. Általános Iskola, 8/g osztály) • Itt a téli szünet - hol a hó? Karácsony a Kodály téren Üdvözlet, a Felsővárosiból A Felsővárosi Általános Iskola a fönti szép rajzzal kíván boldog karácsonyt. Köszönjük, viszont! (Bácskai Tünde - 6/a oszt. - rajza) • Munkatársunktól Kitűnő karácsonyi összeállítást közöl a Tintafolt - a Felsővárosi Általános Iskola diáklapjának decemberi száma. A dr. Debrey Attila igazgató úr által hozzánk továbbított kiadványnak már a címlapja is ünnepi: rajta behavazott, hegy-völgyes táj, hóember, fatemplom, az égen betlehemi csillag. Dsida Jenő Itt van szép karácsony c. költeményén túlmenően Varga Zsuzsanna (6/c) Téli nyuszi című verse, és Fülöp Tibor (6/a) Télapórajza szintén a téli ünnepkörre utal. De azért van az újságban nyáridéző is - Török Nikolett (7/c) írása. „Nézzük, milyen a nagyi kertje! A kert nem csak a növények életét mutatja be, hanem az emberekét is, akik gondozzák. (...) Az erdő egy hegyre nyúlik fel, amelyről jól lehet látni az erdőt, a patakot, a kanyargós utat, s főképp a nagyi kertjét, ahonnan a cseresznyefákról mosolyogva néznek a cseresznyeszemek, és a fákról integetnek a levelek. Ilyen valójában a mamám kertje, a csodakert" írja Nikolett. A nyáridéző után pedig következzék a lapból némi, Szilveszterelőtti iskolahumor: „- Géza, mondj egy egyszerű mondatot! - A szél fúj. - Ez milyen időben van? - Szeles időben." Teli(téli)találat! Karácsony, egymás közt. A Kodály Téri Általános Iskola tanulói már javában „téliszünetelnek". (Fotá. Schmidt Andrea) • Munkatársunktól Hangulatos-bensőséges karácsonyi ünnepségen vettek részt a Kodály Téri Általános Iskola tanulói a minap. Mint dr. Pleskó Andrásné igazgatónőtől megtudtuk: a gyerekek mindent megtettek annak érdekében, hogy emlékezetes legyen az iskolai karácsony. Az is volt! Ez eddig rendben, az viszont már nem annyira, hogy, bár itt a téli szünet sehol a hó. Ismét objektív okok akadályozzák meg a Tápéi-havasokban való sfzést és csúszkálást. Ami természetesen nem ok arra, hogy a négy fal között töltse a szünidőt az egyén - arra pedig még csak véletlenségből sem szolgáltathat apropót, hogy (horribile dictu!) tanulásra vetemedjen a magáról megfeledkezett tizenéves. Igaz, erre aligha kell külön figyelmeztetni - ám leírandó, biztos, ami biztos: tanulni ráérünk január ötödikétől is. Addig kikapcsolódni kell. A megtört varázs nyomában Sokan és sokféleképpen fogalmazták már meg prózában, versben, hogy milyen a karácsony. Mit jelent számunkra, mi a való, és milyen ünnepi légkör töltené el boldogsággal a lelkünket. Az elvárások, s a karácsony köré csoportosult fogalmak többé-kevésbé mindenki számára ugyanazt testesítik meg. Ám a szentestét minden ünneplő ember szerte a világon másképp éli át. Az én esetemben például a felhőtlen és boldog gyermekkori karácsonyaimból mára sajnos csak a fenyőfa, s a félig kötelességtudatból kimondott „Boldog karácsonyt!" jelképei maradtak meg. Most egy olyan szentestét szeretnék fölidézni, amit soha nem fogok elfelejteni. Beköszöntött a december - úgy hiszem, óvodába jártam, nagycsoportos lehettem. Szeretett óvónőnk épp a názáreti Jézusról beszélt, és mi ámulva csüngtünk minden szaván. Ám ezúttal durván lerántotta a bűvös leplet, mely odáig az ajándékozás „hétköznapi" körülményeit takarta. Megtört a varázs. Mérhetetlen szomorúság költözött fiatal tudatomba. Este édesanyám biztonságot nyújtó ölébe bújtam, könynyes szemmel súgva fülébe: „Mindent tudok!" Eltelt néhány nap, közeledett a számomra a tények tudatában is boldognak képzelt ajándékozás pillanata. Édesanyám délelőtt Makóra ment vásárolni. Mindig örültem ilyenkor, mert - hazaérkezvén - az esetek túlnyomó többségében táskája alján csokoládét, cukorkát találtam. December lévén, korán sötétedett, s épp televíziót néztem, amikor ajtónyflás hangjára lettem figyelmes. Ez ő! Kiszaladtam a konyhába, apró kezeimmel fürgén kutattam édesség után. Ám ujjaim valami egészen másra leltek. Külsejét „Skála-papír" borította, és akkora lehetett, mint egy családi gyufásskatulya. Gyanútlanul kezdtem kibontani a csomagolást, mohó szemem darabka vasrészt pillantott meg. Ekkor a levegőn keresztül tompán hasított át édesanyám hangja: - Attila, ne bontsd ki! De már késő volt, ezt mindketten jól tudtuk. Enyhe csalódottsággal folytatta: Most már mindegy, vidd a szobádba, s nyugodtan játssz vele. így tettem. Ám a kisautóval együtt olyan fájdalmat cipeltem, mely az idők során szemernyit sem vesztett nagyságából. A tudat, hogy megfosztottam magam egy olyan pillanattól, amit egy éve vártam, legalább száz évre elegendő bűntudatot, csalódottságot oltott belém. Elérkezett a szenteste, és a párna arcomat égető könnyeim itta, mosolyom helyett. Felhőtelen gyermekkori karácsonyaim időszaka végérvényesen lezárult. Kerekes Attila (Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola. Az írás középiskolás kategóriában I. helyezést nyert.) Kriszta, az iskolás íránö • Munkatársunktól ,,Az én karácsonyom" címmel hirdetett irodalmi s képzőművészeti pályázatot Makó önkormányzata és a Közművelődési Kht. Kerekes Attila s Zsikai Balázs, a Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola és Gimnázium tanulói első, illetve harmadik helyezést értek el - munkáikat mellékelten közöljük -, Sajtos Kriszta pedig, a Juhász Gyula Középiskola s Gimnázium tanulója második díjat kapott. Az ő munkáját, tekintettel kissé terjedelmesebb voltára, később adjuk közre. Kriszta egyébként pár hónap múlva érettségizik, ám még ilyen körülmények között is három könyvön dolgozik egyszerre - igaz, fönnáll az esélye annak (saját meglátása szerint), hogy egyiket sem fejezi be. Kriszta, csak az egyiket, légyszí'! Ünnepi pillanatok. Sajtos Krisztának dr. Búzás Péter, Makó polgármestere gratulál a pályamunkához. (Fotó: Karnok Csaba) eő XSTX GáOu^ji.