Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-17 / 294. szám

II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1997. DEC. 17. Önkéntes nyugdíjpénztár • Budapest (MTI) Ha a kormány jóváhagyja, január l-jétól megváltoznak az önkéntes-nyugdíjpénztá­rakra vonatkozó főbb befek­tetési szabályok - mondta el az MTI-nek Gyengéné Szu­róczki Zsuzsa, az Áll ami Pénztárfelügyelet elnöki ta­nácsadója. A tervezett változ­tatások hatályba lépése után e szervezetek befektetési és számviteli előírásai a jelenle­ginél jobban közelítenek majd a magán-nyugdíjpénz­tárakéhoz. Ezt szolgálja egyebek kö­zött, hogy az eddigi négy be­fektetési portfolió helyett - a magánpénztárakéhoz hasonló­an - három csoportba sorolnák az eltérő kockázatú eszközö­ket. Az első osztályba tartozó termékekben, ahol az állam és államilag garantált papírok szerepeinek, minden korláto­zás nélkül kamatoztathatják vagyonukat e szervezetek. A másik két csoportba, amelyek már kockázatosabb papírokat is tartalmaznak, a vagyon 60, illetve 30 százalékában hatá­rozzák meg a befektetések fel­ső korlátját. További változás, hogy a külföldi befektetések lehetséges mértéke az eddigi 5 százalékáról 20 százalékra emelkedne. A könnyebb és egyértel­műbb összemérhetőség érde­kében ezentúl az önkéntes pénztáraknak is kötelező lesz vagyonkezelési tevékenysé­gük eredményességének mé­rése és ennek nyilvánosságra hozatala. A kormányrendelet - a jogszabályhoz hasonlóan - hangsúlyozná az önkéntes­és magánnyugdíjpénztári szolgáltatást is nyújtó szerve­zetek vagyonrészeinek elkü­lönülését. Napjaink mezőgazda­ságában biztató és fi­gyelmeztető jelek egy­aránt megfigyelhetők. A forgóalapok feltöltését szolgáló ötvenmilliárd fo­rintos hitelkeret felhasz­nálása és a következő csomag meghirdetése fe­lelős gondolkodásra vall. Más oldalról viszont a termőföld vásárlás törvé­nyi szabályozásának megváltoztatására tett próbálkozás nyomán ki­alakult politikai indulatok nem tesznek jót a gazda­sági környezet stabilitá­sának. A jó gabonater­més nyomán fellépő érté­kesítési nehézségek is bi­zonytalanságot okoznak. Kállay Péter a Mezőgaz­dasági Szövetkezők és Ter­melők megyei érdekvédelmi szövetségének elnöke la­punk kérésére összefoglalta a közelgő küldöttgyűlésére készülő szervezetet foglal­koztató alapvető kérdéseket. A tagok között szövetkeze­tek, gazdasági társaságok és magántermelők egyaránt megtalálhatók, de nagyság­rendjében a búza-, kukorica­, sertés-, szarvasmarha- és tejtermelésben ma is domi­náns szövetkezeti kör a leg­nagyobb. -Küldöttgyűlésünkön azt kell legalább magunkban tisztáznunk, hogy van-e esé­lyünk a túlélésre, netán a fej­lődésre. A földtörvény mó­dosításának elodázása sok gazdaságunkat teheti tönkre. A zsebből-zsebbe földbérlet kialakult viszonyaival mi nem vehetjük fel a versenyt, hiszen nekünk minden fillér­rel el kell számolnunk. A szövetkezetek kizárása a földvásárlásból egyértelmű diszkrimináció. Mivel az EU-ba történő belépésünk­• Juliska néni nyolc méter széles parcellája Rozsdásodé agrárolló Zsebszerződések. Az érzelem nem közgazdasági kategória. (Fotó: Tésik Attila) kel úgyis leomolnak a korlá­tok a külföldiek előtt, így is, úgyis megveszik azt a földet, amit kiszemeltek. • IJtezhet valami komp­romisszum? - A földvásárlásnak egyébként sem csak a tör­vény szab határt. Egy ezer hektáros takarmánytermő te­rületet feltételező szarvas­marha teleppel rendelkező szövetkezet már a mai ára­kon sem engedhetné meg magának, hogy 200 millió forintot vonjon ki erre a cél­ra a termelésből. Vagyis ezek a vásárlások semmi­képpen nem öltenének tö­megméreteket. Már az hatal­mas előrelépés lenne, ha megszületne a hosszú távú földbérletet szabályozó és védő törvény. Enélkül nem lehet ésszerű vetésszerkezetet és tápanyag­visszapótlást kialakítani. A földrendezés elcsúszásával ma is sok az olyan terület, amelyiken nem lehet tudni, hogy melyik parcella kié. Pe­dig csak ezután valósulhatna meg az ésszerű földkoncent­ráció. így például Juliska né­ninek és a szövetkezetnek egyaránt gond, hogy a föld­bérletre felajánlott 8 méter széles, elszigetelt parcelláját emiatt nem tudjuk művelni. Pedig ökonómiai egyszer­egy, hogy a kalászosok és a kukorica, s több ipari növény csak nagyüzemi méretekben termelhető színvonalasan és jövedelmezően. 9 Milyen következmé­nyekkel jár még ez az el­húzódó bizonytalanság? - A vázolt okokkal is ma­gyarázható jövedelmezőség hiánya miatt sok gazdaság a kedvezményes hitelek felvé­telétől is elesik, mivel nem tud saját erőt felmutatni. Rá­adásul a bankok, a maguk szempontjából érthető mó­don, a gyengébben álló gaz­daságoknak a hitelt is drá­gábban mérik. Ugyanakkor a tagság gondolkodásában sem vert még gyökeret az a lehetőség, hogy saját pén­zükkel szállnának be a közös értékesítés megszervezésé­be, vagy éppen kombájn vá­sárlásába. A szegénység a szövetkezetekre jellemző szolidaritást is kikezdheti. 9 A mai kiélezett gazdasá­gi versengésben lehet ennek még létjogosultsága? - Igen, ha megkapjuk a bennünket megillető élette­ret. A pénz hatalma azért nagy úr, azt a szemléletet is sokan erősítik, hogy az „egy tag egy szavazatot valló" szövetkezeti formával szem­ben a vagyonarányos szava­zatot jelentő társasági formá­ké a jövő. Erről is szót kell váltanunk egymással, hiszen kockázatos ez az út, ellen­őrizhetetlenné válik, hogy a részvények mozgásával a vagyon idővel kinek a kezé­be kerül. 9 Amellett, hogy az ér­dekképviselet fórumot ad a véleményeknek, fel tud­e mutatni kézzelfogható eredményeket? - Régóta nem volt ilyen si­keres, ráadásul kulturált tár­gyalásokkal és nem demonst­rációkkal érte el eredményeit. A gázolaj adójának visszatérí­tése, a tb-terhek csökkentése, a nem lebecsülhető szintű irány- és garantált árak, az ag­rártörvény meghozatala, a közvetlenül a termelőkhöz ju­tó támogatások kicsikarása országos szervezetünk erőtel­jes fellépésének is köszönhe­tő. A kormány is partnernek bizonyult ezekben a kérdé­sekben. A hivatalos foglal­koztatottak tb-kedvezményét saját sikerünknek is tarthat­juk, hiszen mi Csongrád me­gyeiek kezdeményeztük. Azért még bőven akad tenni­való jövőre és a jövőben, gondoljunk csak a menet­rendszerint felbukkanó túlter­melési szindrómára, vagy a nehezen csukódó, berozsdált agrárollóra. T. I. A Garancia Biztosító Rt. ezúton köszöni meg azon Tisztelt Ügyfelei bizalmát, akik Társaságunkat választották kötelező gépjármű­felelősségbiztosítási szerződésük megkötéséhez. Társaságunk 1998. január 1-től kötelező gépjármű­felelősségbiztosítással rendelkező vidéki ügyfeleit a maximális 5% díjkedvezményben részesíti. Társaságunk egyéb szolgáltatásai - élet-, lakás- és utazási biztosítások stb. - üzleti munkatársainknál, fiókjainkban, ügyfélszolgálati irodáinkban és az OTP Bank Rt. legtöbb fiókjában is elérhetőek! Valamennyi ügyfelünknek boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánunk! • Lockheed Martin Budapesten Repülőket kínáltak • Budapest (MTI) Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenfor­galmi miniszter pénteken hi­vatalában fogadta Róbert Tricet, a Lockheed Martin al­elnökét és Róbert Cliffordot, a vállalat közép-kelet-európai elnökét, akik azért jöttek Bu­dapestre, hogy a magyar­amerikai ipari együttműkö­dés és kereskedelem fejlesz­téséről tárgyaljanak. A tárgyalást követően saj­tótájékoztatón elmondták: a Lockheed, Amerika legna­gyobb hadiipari vállalata hosszú távú ipari együttmű­ködésre törekszik a magyar cégekkel. A későbbiekben amennyiben Magyarország a NATO tagja lesz, elsősorban repülőgépeket szeretne érté­kesíteni országunkban. Ezen kívül műholdak hasznosítá­sában, raktérakilövő-állomá­sok létesítésében, telekom­munikációban, környezetvé­delmi tervek készítésében is látnak együttműködési lehe­tőségeket. A cég ez év elején alapította meg budapesti iro­dáját, s eddig 52 millió dol­lár értékű együttműködést kötött a hazai vállalatokkal. Az együttműködésnek nagy lendületet adott, hogy a közelmúltban 37 amerikai cég képviselője Budapesten és több vidéki városban kapcsolatot vett fel magyar vállalatok vezetőivel. • Válságban az ukrán tőkepiac Takarékosabban • Kijev (MTI) Az ukrán pénzügyminisz­ter nyilatkozata szerint az uk­rajnai pénz- és tőkepiac hely­zete nem katasztrofális, de válságos. Ihor Mityukov pénzügyminiszter közölte: a kormány jelenleg súlyos vá­lasztás előtt áll, azt kell el­döntenie, hogy vajon felhasz­nálja-e a folyó büdzsébevéte­lek egy részét a költségvetési adósságszolgálatra vagy sem. A miniszter elmondta, hogy az ukrán kormánynak az elkövetkező hónapokban 400-500 millió hrivnyát 1,89 hrivnya/dollár) kellene erre a célra fordítania. Ez azonban csak úgy lehetséges - tette hozzá -, ha a költség­vetési kiadásokat minden vonatkozásban csökkentik. A miniszter tájékoztatott arról, hogy a pénzügymi­nisztérium és a jegybank kö­zös intézkedéseinek köszön­hetően bizonyos mértékben sikerült stabilizálni a piacot, újra megélénkült a bankközi hrivnyapiac, de nem a kellő mértékben. A miniszteri kabinet a héten rendeletet fogadott el a pénz- és tőkepiaci stabili­zációhoz kellő sürgős intéz­kedésekről. Az illetékes végrehajtó szerveket külön felszólították, hogy mindent tegyenek meg az adóbevéte­lek teljes összegyűjtése ér­dekében. Távközlési Innovációs Rt. Az idén már nyereséges • Budapest (MTI) Szerény nyereséggel zárja a Távközlési Inno­vációs Részvénytársaság (TKI Rt.) a megkezdett re­organizációs program ­gazdasági, pénzügyi szempontból is eredmé­nyes - idei évét. Erdei Ist­ván, a TKI vezérigazgató­ja elmondta, hogy mind­ez döntóen a szakmakul­túra megőrzésére és a felhalmozott adósság menedzselésére irányuló stratégiának köszönhető. Az árbevételük várhatóan meghaladja az 550 millió fo­rintot, amelyet jövőre 640 millió forintra kívánnak emelni. A jelenleg 100 szá­zalékban állami tulajdonban lévő társaság az ország egyetlen olyan ipari kutató­intézete, amely alapvetően a honvédelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági terüle­tek számára fejleszt speciális informatikai és hírközlési eszközöket, egyben jelentős megrendeléseket kap a civil piacról is. A cég a rendszerváltás után - a hasonló profilú cé­gekkel együtt - jelentős piac­vesztést szenvedett el. Sike­rült azonban az önerőből végrehajtott válságmenedzse­lés eredményeképpen talpon maradnia, 1995-től növekszik a forgalma, s mérséklődik a vesztesége. A pénzügyi stabi­lizáció során megoldást kel­lett találni a társaság összesen félmilliárd forintra rúgó adó-, tb- és hiteltartozásának ren­dezésére. A tulajdonost kép­viselő ipari tárca együttmű­ködésével sikerült az adóha­tósággal a tartozás átüteme­zéséről megállapodni, míg a társadalombiztosításnak való tartozásoknak tulajdonra való átkonvertálásáról elvi egyez­ség született. Erdei István szerint ha­zánk NATO-tagsága a TKI számára bizonyos katonai kutatásokban való együttmű­ködési lehetőséget, illetve egyéb védelmi jellegű pro­jektekbe való bekapcsolódást hozhatja. Mindamellett a TKI megtartja és erősíti pol­gári jellegű piacait is. A kö­vetkező három évre kidolgo­zott középtávú terv egyéb­ként csak szerényen számít a NATO-adta lehetőségekre, alapvetően a komplex mér­nöki, távközlési szolgáltatá­sokra és védelmi területen a komplex speciális mérnöki szolgáltatásokra építi a jövőt. A hazai fegyveres testüle­teknél, illetve egyes kor-" mányzati területeken is szá­mos olyan, a TKI által kifej­lesztett és gyártott berende­zés működik, amelynek üze­meltetése, illetve továbbfej­lesztése a társaság speciális szaktudását igényli.

Next

/
Thumbnails
Contents