Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-17 / 294. szám
SZERDA, 1997. DEC. 17. BELFÖLD 3 • Erőltetett tempójú törvényhozás Ciklust értékelt a házelnök röviden Holnap: megyei közgyűlés Az Országgyűlés elnöke sajtótájékoztatóját követően fogadást adott a meghívott újságírók tiszteletére. A képen: Dorogi Sándor, az Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke, Gál Zoltán és Stuber Sándor, a távirati iroda rt. szakmai alelnöke. (MTI Telefotó) jegyzet Kisiklott sztrájk rslmaradt a vasutassztrájk tegnap reggel. A kalauz MJj fütyült és lyukasztott, a bakter tekerte a sorompót, a masiniszta dübörögtette a mozdonyát. A főnökök sem tétlenkedtek, asztalhoz ültek a történteket tisztázni. Mert a keddi sztrájkot törölték, ám jöhet egy másik. Ezt érezhették a munkáltatók és így gondolhatták a szakszervezetek is, mert egyezkedni próbáltak a Vasúti Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén. A húzd meg, ereszd meg játékot ügyesen játszották, mert amikor felálltak az asztaltól, a menetrendszerinti vasutaskézfogás azt is jelentette, hogy a minimálbér a MAV-nál 21 ezerre tornázza fel magát, az étkezési hozzájárulás 1200-ról 1400-ra emelkedik. És nem kis érdeme lehet a Vasutasok Szakszervezete sztrájktól való visszatáncolásának abban, hogy korlátozták a leépíthető létszámot, az elbocsátottak utánképzéséről pedig gondoskodni igyekszik a munkáltató. Persze a nagy egyetértés közepette akadnak itt még kérdőjelek, például a béremelés mértékét illetően. A dolgozók többet szeretnének, de azt is szeretik ám, hogy van munkájuk, amiért persze fizethetnének többet is. Ezt tudják a szakszervezetek is, amelyek között nincs mindig összhang, lásd a legutóbbi sztrájkfelhívást: a VSZ-hez nem csatlakozott a másik két nagy szervezet. És mindez világos az egyik legnagyobb magyar munkáltató, a MAV számára. Egy esetleges sztrájknak a vasútnál nem csupán jelentős anyagi vesztesége van, hanem óriási társadalmi visszhangja is. Nem beszélve politikai jelentőségéről, elvégre állami cégről van szó. \ Qtztrájklefújás után, ünnepek előtt a dolgozók jogokJ san kérhetik a szakszervezetektől, addig üssék a sínvasat, amíg meleg. IA Jo MODUL BAU 8 rkl. -tói ingyenes házhoz szállítós Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022. Dorozsmai út 5. Tel.: 466-092 FALAZÓTÉGLA-AKCIÓ! KÖRÖS TERMÉKCSALÁD ENGEDMÉNNYEL! 10-15% • Vasúti Érdekegyeztető Tanács Fontos megállapodások • Munkatársunktól Csütörtökön tartja idei utolsó ülését Csongrád megye önkormányzata. A testület az 1997. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló rendelet módosításával, illetve alapítványi pénzeszközök átvételével kezdi munkáját. Ezt követően megalkotja az 1998. évi költségvetési gazdálkodásról szóló átmeneti rendeletet. Tájékoztató hangzik el a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról. A képviselők értékelik majd a terület- és gazdaságfejlesztő bizottság munkáját és elfogadják a jövő évi munkatervet. Értékelt a frakció • Budapest (MTI) Sikeres évet zárt a szocialista frakció - mondta az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja vezetőinek keddi évadzáró sajtótájékoztatóján Szekeres Imre frakcióvezető. A politikus nagy eredménynek tartja a hazánk külpolitikájával, euro-atlanti integrációs törekvéseivel kapcsolatos változtatásokat és a gazdaságban végbe ment kedvező fordulatot. Úgy értékelte, hogy a szocialista képviselők a törvényhozás oldaláról biztosították a kormányzás stabilitását. A tervezett, de végül el nem végzett feladatok között említette az új alkotmány elfogadását és a földtörvény módosítását. Toller László frakcióvezető-helyettes szerint az Alkotmánybíróság egy korszerűtlen népszavazási törvény hatályát tartotta fenn, ugyanakkor egy korszerű, új jogszabály elfogadását akadályozta meg hétfői döntésével. •• A kétszózadík konvoj • Kaposvár (MTI) Ünnepélyes külsőségek között indították útnak kedden Kaposvárról az Okucsaniban szolgálatot teljesítő magyar csapatot kiszolgáló Boconádi Szabó József logisztikai ezred nemzeti támogató századának 200. konvoját, amely a horvátországi magyar bázisra vitt újabb felszereléseket és élelmiszert. A jelenleg Okucsaniban tartózkodó mintegy 350 magyar katona ellátásához szükséges felszereléseket, tisztálkodószereket és élelmiszert szinte teljes egészében itthonról küldik ki. Az elmúlt két évben 1800 tonna árut fuvaroztak Kaposvárról az okucani bázisra. Tervezet a Tisza-tó fejlesztésre e Eger (MTI) A Heves Megyei Területfejlesztési Tanács egyetért azzal a kormányhatározattervezettel, amelyet a közlekedési tárca készített a Tisza-tó komplex fejlesztéséről. Ennek legfontosabb pontja, hogy a kormány kiemelt üdülőterületté kívánja nyilvánítani a Tisza-tavat, illetve a tervezet szerint a kiskörei vízierőmű a jövőben is állami tulajdonban marad és a működéséből származó hasznot a régió fejlesztésére fordítják. • Budapest (MTI) A törvényhozás döntő mértékben járult hozzá a stabil kormányzáshoz, a demokratikus jogállam működéséhez - jelentette ki keddi évzáró sajtótájékoztatóján Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke. Miután a tavaszi ülésszak ideje alatt a jelenlegi Országgyűlés munkája már kevesebb, mint két hónapig tart, a házelnök az egész ciklus munkáját értékelte. Elmondta: a T. Ház ez idáig 465 új törvényt fogadott el, ami már most harminchárommal több, mint az előző parlament által megalkotott jogszabályok összessége. Gál Zoltán meglátása szerint az elmúlt években a pártok közötti konfrontáció nem lépte túl azt a határt, ami természetes egy plurális demokráciában. A házelnök megfogalmazása szerint az Országgyűlés munkájának tematikája követte a rendszerváltás folyamatát. Ebben a ciklusban az • Munkatársunktól Tegnap tartotta idei utolsó elnökségi ülését a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége. Az ülésen dr. Géczi József országgyűlési képviselő a polgárőrséget érintő aktuális kérdésekről szólt. Kiemelte: kormányszintű intézkedések nélkül a közbiztonság javítására még a rendőrség sem lesz képes. A • Munkatársunktól Több magas rangú rendőr is nyugdíjba vonult Csongrád megyében. Az utódjukat Kuncze Gábor belügyminiszter nevezte ki. Nagy János rendőr alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi hivatalvezetője szolgálati nyugdíjba vonult. Utódjának Madarász Mihály rendőr alezredest nevezték előző négyéves periódusnál nagyobb szerepet kapott a gazdaság stabilizációja, illetve konszolidációja. Kiemelte, hogy új intézménnyel is gyarapodott a köztársaság: a parlament lehetővé tette az ombudsmanok tevékenységének megkezdését. A legfontosabb események közé sorolta azt is, hogy belátható közelségbe került hazánk euroatlanti integrációja. Véleménye szerint ehhez egyaránt hozzájárult a gazdasági stabilizáció, az alapszerződések aláírása, a civil kontroll erősítése a hadsereg felett, vagy akár a nyugdíjrendszer átalakítása. A Ház pozitív teljesítményéről szólva Gál Zoltán megemlítette, hogy a törvényhozásnak sikerült megállapodnia a szervezeti átalakításokról. Ennek következtében a frakciók megszűnése, illetve szétszakadása sem okozott problémát a parlament munkájában. A negatívumok közé sorolta ugyanakkor, hogy az erőltetett tempójú törvényhozás miatt nagyobb a polgárőrök közreműködése mégis fontos, mert országosan - és a megyében is egyre szaporodik a különböző, főként vagyon elleni bűncselekmények száma. Balogh László, a szegedi önki. A megyei igazságrendészeti osztály új vezetője pedig dr. Fülöp Zoltán rendőr őrnagy lett. A kisteleki rendőrkapitányság vezetőjét, dr. Kisapáti István rendőr alezredest is nyugdíjazták. Utódjának Szörényi Endre rendőr alezredest, a megyei közrendvédelmi osztály volt vezetőjét nevezték ki. Helyére dr. Németh Károly rendőr őrnagy került, aki korábban az ügyeleti és lehetőség a hibák elkövetésére. - Ezért - hangsúlyozta - a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a törvények minőségére. Az 1997-es év munkájával kapcsolatban az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy hét év óta most első ízben nincs szükség rendkívüli ülésszakra, a Ház az adótörvényeket és a költségvetést is időben elfogadta. Gál Zoltán úgy vélte, hogy a hátralévő nem egészen két hónapban be kell fejezni a már beterjesztett törvényjavaslatok megvitatását, nem lenne ugyanis szerencsés, ha a parlament be nem fejezett ügyeket hagyna hátra. Az alkotmányozásról szólva Gál Zoltán kifejtette: elképzelhető, hogy az új alaptörvény előkészítésével foglalkozó bizottság februárban benyújtja az alkotmány tervezetét. Álláspontja szerint ugyanakkor leszűrhető az a tanulság, hogy ebben a formában nem lehet végigvinni az alkotmányozás folyamatát. Közölte: a jövőben derül ki, hogy a parkormányzat közbiztonsági tanácsnoka is hasonlóan vélekedett. Az elnökségi ülésen az Országos Polgárőr Szövetség által a szövetség munkáját támogatók vehették át a Polgárőr Érdemétitkársági osztályt vezette, valamint sajtóreferensként tevékenykedett. A posztjára Bokor Béla rendőr századost nevezték ki. A megyei közgazdasági osztály vezetője, dr. Mózes János rendőr alezredes nyugállományba vonult. Az osztály vezetésével dr. Bedéné Horváth Rózsa rendőr őrnagyot bízták meg. Tóth Molnár István rendőr alezredes került a megyei gazdaságvédelmi osztály élére a lament el tud-e fogadni egy új alkotmányt, vagy a módosítások jelentik a magyar alkotmányok fejlődését. Gál Zoltán beszámolt arról is, hogy felkérte a Környezetvédelmi Bizottságot: kísérje figyelemmel a magyar-szlovák tárgyalásokat, és folyamatosan tájékoztassa az Országgyűlést. A népszavazási vitával kapcsolatban Gál Zoltán úgy nyilatkozott: nem okoz fennakadást a Ház munkájában, ha az ellenzék a kezdeményezés elutasítása után az Alkotmánybírósághoz fordul. Úgy látja, hogy a földtörvény módosítása nem fog szerepelni a tavaszi ülésszak napirendjén: Benyomása szerint maguk a referendum kezdeményezői is elégedettek a kialakult helyzettel. Az Országgyűlés elnöke elismerte: nem növeli a Ház tekintélyét az a tény, hogy a pártok megszavazták saját támogatásuk 30 százalékos növelését. Úgy vélte viszont, hogy az állami támogatás a pártok finanszírozásának legátláthatóbb módja. rem bronz fokozatát. A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség oklevelét kapta: Kertész László (Pusztaszer) kisteleki régióvezető, Szabó Tibor (megyei önkormányzat), Igaz Antalné titkárnő, illetve a mindszenti polgárőrség. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pedig Magyari Béla elnök és helyettese, dr. Horváth Sándor munkáját köszönte meg. nyugalomba vonult dr. Roth Imre rendőr alezredes helyére. Dr. Molnár Imre rendőr alezredest, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának korábbi vezetőjét nevezték ki megyei bűnügyi igazgatónak. Dr. Unger Lőrinc rendőr alezredes, az egészségügyi osztály vezetője jutalomban és Sibán László rendőr főtörzsőrmester pedig dicséretben részesült. • Budapest (MTI) A Vasúti Érdekegyeztető Tanács kedd délutáni ülésén a reprezentatív szakszervezetek - Vasutasok Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Mozdonyvezetők Szakszervezete -, valamint a munkáltató megállapodtak abban, hogy 1998-ban a munkavállalói felmondások száma nem haladja meg az 1997. évi 80 százalékát. Ez az intézkedés legfeljebb 500-600 dolgozót érinthet. Az aláírók megállapodtak abban is, hogy a MÁV létszámtervét 1998. március 31-éig egyeztetik. Egy másik megállapodás keretében egyezségre jutottak abban, hogy a munkahelyüket önhibájukon kívül elvesztő dolgozók átképzésére, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés érdekében 200 millió forint kép• Munkatársunktól A közelmúltban tartotta országos küldött közgyűlését a Magyar Autóklub, amelynek elnöke ismét Hegedűs Oszkár lett. E fórum folytatásaként a megyei szervezetek is összehívták az elnökség tagjait. A Csongrád megyei tanácskozás résztvevői - az 1997. évi gazdálkodásról szóló beszámoló kapcsán - megállapították: pozitízési alapot hoz létre a MÁV Rt. Ehhez a megállapodáshoz kapcsolódik az a nyilatkozat, amelyben ajánlják, hogy a MÁV Rt. 100 százalékos tulajdonában lévő társaságoknál hasonló alapot hozzanak létre. A munkáltató és a szakszerveztek egyetértettek abban is, hogy jövőre a MÁV-nál 21 ezer forintra emelkedik a minimálbér, illetve, hogy az étkezési hozzájárulás január l-jétől az eddigi 1200 forintról 1400 forintra emelkedik. A munkáltató átnyújtotta a szakszervezeteknek a jövő évi teljesítményjutalomra vonatkozó tervet. Ezen kívül Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgatója 14,5 százalékos átlagos bérfejlesztésre tett javaslatot. A Vasúti Érdekegyeztető Tanács következő ülését jövő hét kedden délelőtt tartják. vumként könyvelhető el, hogy a képződött nyereség „visszaforgatása" előnyösen szolgálta a tagság jobb kiszolgálását, valamint a Szentesi Műszaki Állomás bővítését, illetve felújítását. Ugyanakkor elhangzott, hogy a szentesi, a vásárhelyi és a szegedi műszaki állomáson is nagyobb gondot kell fordítani a munkavédelmi előírások betartására. Fiatalítás a megyei •főkapitányságon • Ülésezett a megyei autóklub p a •• a a Erosodo érdekképviselet Gúzsba kötve járőröznek