Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-13 / 291. szám

SZOMBAT, 1997. DEC. 13. STEFÁNIA - RIPORT 11 • Szeged peremén (8.) Klebelsberg-Hattyason sorompó őrzi a csöndet Nem történhet olyan fontos esemény Hattyason, amiről a Hársfa söröző vendégei ne tudnának... (Fotó: Miskolczi Róbert) Én még úgy tanultam nevét: Hattyastelep. Ma már inkább csak Hatytyasnak szólítják, mert elegánsabb, könnyebben kimondható, s nem is emlékeztet olyan időkre, amikor a telep szóval a szegénység képei ölelkeztek. Meg aztán ki is merné már telepnek hívogatni a Szeged déli csücskénél föllelhető, Alsóvárost a gyálai kiskertekkel összekötő területet, hiszen többen élnek itt, mint egy nagyobb dunántúli faluban. Kettőezer-ötszázán mindenképp hattyasi polgárként tartatnak számon, s közülük tucatnyival beszélgetve már nyugodt szívvel leírhatom - örülnek is, hogy ez a városrész ad otthont nekik, családjuknak. De miért is olyan jó Hattyason élni? Befér-e egyáltalán a gond ezekbe a míves gonddal csinosított kis utcácskákba? - barangoltuk körbe kérdéseinkkel Hattyast, aminek hivatalos neve - jaj, el ne feledjük - egyébként Klébelsbergtelep... „Ha egyszer mirólunk is ír majd a peremkerületi sorozatban, nagyon kérem, a sorompóról ne feledkezzen meg. Mert az a mi átkunk." szólított meg pár hete egy hattyasi férfi. Akkor faggatózásommal - ugyan, mi a bajuk azzal a szerencsétlen vasúti rúddal? - nem tartottam föl olvasónkat. Amikor pedig már Alsóvárost elhagyva a sínpályával borított töltésre kapaszkodott föl velem az autó, tudatosan gyűjtögetett információk nélkül is előbújtak saját hattyasi, sorompós emléleim. Egykoron, Gyálarétre járva csak néhány dologban lehettem biztos. Az egyik mindenképp e sorompó gyakori lecsukott állapotára vonatkozott. A másik pedig az ezt kísérő káromkodás, ami szinte minden töltést mászó, gyalogos, vagy biciklis átkelésnél elröppentettek a hattyasiak. Nem véletlenül. Hiszen ha végre kikocogott a sorompó látóköréből a leginkább csak araszolva szuszogó mozdony, a maga megroggyant vasúti kocsijait húzva-tolva, következhetett a nagy attrakció - száraz lábbal, különösebb sérülések nélkül átkelni a túloldalra. Ott, ahol két szűk sávon toporzékoltak a mindig siető teher- és személykocsik, s ahol gyalogosátkelő még egy centiméter széles sem találtatott. Vasutasoknak épült Nos, azóta űrszondát küldött már az emberiség a Marsra, s az sem jelent különösebb akadályt, hogy az információs szupersztrádán egy pillanat alatt egymásra találjon a hongkongi lepényárus és a norvég bálnavadász. Csak éppen ez a hattyasi átkelő nem változott semmit. Ám bármennyire is hinné az idegen, hogy emiatt acsarkodik majd a világra kivétel nélkül minden riportalanya, a valóság egy-két perc alatt szertefoszlatja e félelmét. Mert azonnal látható - a hattyasiak csöppet sem szomorkodó, panaszkodó népek. Legalábbis erről győződhettem meg a település egyik legfontosabb informális centrumában, a Hársfa névre hallgató sörözőben. Hétköznap koradélután nyitottunk be ajtaján, s bár első ránézésre igencsak hasonlatos más, kocsmajellegű közintézményekhez, a bent üldögélőktől megtudtuk: ez bizony nevezetes hely volt már az ántivilágban is - polgári körként funkcionált. Rangját pedig mára sem veszítette el - amit csak illő megtudni Klebelsberg-Hattyasról, az itt ki is deríthető. Különösen ha a kíváncsiskodót szerencséje olyan remek beszélgetőpartnerrel ülteti össze, mint amilyen Szécsi István. Szécsi úr ugyanis születése óta, vagyis 1939-től hattyasi lakos, így aztán még emlékezhet a daliás időkre. - Valaha vasutastelepnek épült ez a városrész, s olyan zárt világ volt, hogy apámnak - aki gyári munkásként dolgozott, itt akart házat építeni - még engedélyt kellett kérnie a helyi elöljáróságtól, ha jól emlékszem - idézte föl rég elfeledett szokásokat Szécsi István. - Fűtők, mozdonyvezetők laktak itt, s persze jóval kevesebb ház állt még az utak mentén, mint mostanában. Ma már persze semmilyen megkötés nem gátolja a letelepedést. Jönnének is ide az emberek, hiszen közel vagyunk a városhoz, rendezettek az utcák, van itt csatorna is a földben, meg aszfalt is az úton, csak éppen beépíthető telek nem valami sok. - És a sorompó? - igyekszem egy kis panaszkodás felé terelni a beszélgetést. Erre aztán már többen is fölnevetnek az asztaloknál, ki-ki előadja a saját verzióját. Az egyik szerint, ha nem lenne ez az átok rúd, meg persze hozzá a vasúti töltés, a kutya se tudná már Hattyast megkülönböztetni a sokat irigyelt Újszegedtől. A másik véleményben pedig éppen az domborodott: ha egy éjszaka ellopta volna valaki e Földről a vasutat, minden jószágával, szerelvényével, hattyasi sorompójával, ez a környék is olyan drága lett volna az építkezőknek, hogy csak a vagyonosok tudták volna megfizetni. Vagyis a töltés nemcsak akadály esetükben, hanem lehetőséget adott szerényebb jövedelmű szegedi polgároknak is ahhoz, hogy betonvilágukból cseréptetős boldogságba meneküljenek. Cseréptetős boldogság - Az persze nem baj ám, hogy mostanában már nem itt tolatgatnak a szerelvények közli valaki a söröző homályából. - De arra azért kíváncsiak lennénk, hogy egy nyamvadt gyalogos átkelőt ugyan miért nem lehet ide megépíteni a sok milliárdos szegedi költségvetésből? - Meg az ügyben is mondhatnának már valamit nekünk, mikor lesz kitakarítva itt a Holt-Tisza? Ugyanis elég egy kisebb időjárási front, és van Hattyas végeinél olyan büdös, hogy kifordul az ember gyomra. Nem kellene már végre jól megbüntetni a vízszennyezőket? - Meg aztán a közvilágítással is csinálni kéne végre valamit. Hiszen a kiskertekben egyetlen sarkon sincs olyan pózna, aminek teteje esténként világítana. Pedig tudja, hány ember él már úgy ott, mintha nem is bungiban lakna, hanem családi házban? - szaporodtak a kérdések a Hársfáról elnevezett kisvendéglőben. De azt egy szóval sem állithatom, hogy beszélgetőpartnereim különösebben fölizgatták volna magukat a világ visszásságain. Inkább csak rakosgatták elém környezetük sötétebb, világosabb mozaikjait, és szürcsölgették fröccseiket. Majd szót ejtettek a hattyasi óvodáról, mondván: olyan nemes cselekedet történik ott, mint a beteg kisgyerekek nevelése. S erre büszke lehet egész Szeged. A szuperovi dicsérete Nem véletlen hát, hogy a Hársfából éppen az óvodáig autóztunk. Nem éppen a legjobbkor érkezvén, ugyanis a kicsinyek éppen aludtak. Ám Imriné Börcsök Zsuzsanna konduktorral így is tudtunk néhány szót váltani messze földön híres csoportjáról. - Az országban talán három olyan óvoda van, ahol a Pető-módszer segítségével súlyos agykárosult kicsik nevelése folyik. Nálunk 12 gyermekkel foglalkozunk, s célunk megtanítani őket a képességeik szerinti önálló életre, hogy elősegítsük beilleszkedésüket a társadalomba. Úgy látom, munkánkra nagy szükség van, mivel egyre több fogyatékos gyermek születik. Nagyon sajnálom, hogy tevékenységünkről, a tőlünk kapható segítségéről még sok rászoruló nem tud. S bár lehetőségeink végesek, igyekszünk minden hozzánk fordulónak tanácsokat adni mondta a nagyon szimpatikus pedagógus hölgy. Mi pedig máris közzétesszük címüket: Klebelsbergtelepi óvoda - Szeged, Zentai utca 33. Telefon: 319-939. Elköszönve az óvodától egy rövid hattyasi barangolásba kezdtük. Úgy is mondhatnám: elballagtunk a Mozdony utcába szépet nézni. Bár igazán nem akarok a hivatlan utazásszervező tisztében tetszelegni, mégis csak arra buzdítok mindenkit, aki szereti a formás házakat, a gondozott előkerteket, látogassa meg ezt a vidéket. Mintha egy tehetősebb angol település kertvárosában járna. Nyoma sincs hivalkodásnak, elferdült ízlésből táplálkozó héttornyú giccsházaknak. S ami legalább ennyire melengeti a lelket: tisztaság uralja a környék minden négyzetméterét. Sajnos e dicséretet még nem veheti magára Klebersberg-Hattyastelep minden utcácskája, ám az tény: e tájék már ma is Szeged egyik legszebb peremkerülte. De vajon meddig? — bújik elő a kérdés, amikor azt látni, mind gyakrabban dübörögnek végig Hattyas főbb útjain a hatalmas teherautók. S szinte mindenki tudja már: e körzet most Szeged egyik legnagyobb beruházásának, a szennyvíztisztítóműnek ad otthont. Aztán arról is hallani: a hattyasi vasúti központ, a ma még kihasználatlanul álló, de mégis csak elkészült medencés kikötő miatt alkalmasabb terep nem is található széles e magyar Alföldön ennél egy logisztikai-közlekedési csomópont kialakítására. Nagy lendületet adhat ez Szeged fejlődésének, de mi tagadás, alaposabb fölboríthatja Hattyas nyugalmát. Vagy nem kell ettől tartani? - kerestük meg kérdéseinkkel Papp Zoltánt, aki Klebelsberg(Hattyas)telep lakóit is képviseli Szeged önkormányzatában. - Sajnos, van alapja a félelmeknek, hiszen szerte a világban azt tapasztalni, hogy ahol nagyobb beruházások követelnek ki maguknak területeket, ott alaposan megváltoznak az életkörülmények. Ezért is igyekszem jómagam is mindent megtenni annak érdekében, hogy ha már Hattyasra hárul olyan fontos szerep, mint mondjuk a szennyvíztisztító befogadása, e körzet kiemelt fontossággal szerepeljen akkor is, amikor a környezetvédelmi befektetések kerülnek szóba. Egyelőre még csak az építkezéssel járó fuvarok zavarják Hattyas csendjét, de sokan bízunk abban, hogy ennél sokkal nagyobb teher nem is nehezedik majd e peremkerületre később sem. Hiszen Hattyas valóban Szeged egyik leggondozottabb kertvárosa, s ezt a hangulatot kell megőriznünk az utódoknak is - hallgathattuk Papp szenátor szavait. Hattyas képviselője egyebek között beszámolt arról is, hogy e körzet csatornázottsága ma már 80 százalékos, s ahol ilyen közmű került a földbe, ott már aszfaltos út van fölötte. Az így fölszerelt utcákban nem kell attól tartani a lakóknak, hogy tíz éven belül valaki is fölbontja a földet, csőfektetésre hivatkozva. - Épült könyvtár is az iskola mellett, s reményeink szerint a közelében sikerül egy kisebb sportcentrumot is hamarosan létrehoznunk kapom az újabb információkat Papp Zoltántól. A Holt-Tisza bűze Szép, szép, de itt van ugyebár a sorompó, a bűzlő Holt-Tisza, meg a kiskertek sok sötét utcája - tálaltuk Papp Zoltán elé a hattyasi panaszokat. Most pedig lássuk, milyen válaszokkal tudott szolgálni! - A felsorolt gondok valóban régóta foglalkoztatják az itt élőket, de azokat is, akik tehetnek a megoldás érdekében. így aztán ma már elmondhatom: a vasúti átkelő ügyében elkészültek az átépítés tervei. A MÁV-nak és a városnak közösen kell dolgoznia a megvalósításért, hiszen Szeged tulajdonában csak a felvezető rámpák vannak, míg maga az átkelő a vasúti társaságé. Azt viszont tudni kell, hogy nem olcsó mulatság egy ilyen beruházás, hiszen csak a vasúti biztonsági berendezések áthelyezése súlyos milliókba kerül, s akkor még az út szélsítése is sok pénzt emészt föl. Ettől függetlenül, ha jövőre még nem is, de az azt követő évben talán már megindulnak a kivitelezési munkák. A Holt-Tisza bűze miatt már a tanácsrendszerben is sokat panaszkodtak a hattyasi polgárok. Most a város vezetése, az Ativizig, és a környezetvédelem ügyeivel foglalkozó Atiköfe szakemberei dolgoznak azon, hogy közös erővel megoldhassuk ezt a problémát is. Csak az a nagy kérdés, honnan szerezhetünk a beruházáshoz több százmillió forintot? Valószínűleg csak lépcsőzetes megoldásban gondolkodhatunk, de az már eldöntött, hogy a tanulmányterv és a tényföltárás költségeit Szeged önkormányzata az Ativiziggel közösen finanszírozza. Hogy mikorra szűnik meg a kellemetlen szag, s mikor lesz rendezett a Holt-Tisza környéke? Nos, e kérdésre sajnos pontos határidővel nem szolgálhatok. Mint ahogy túl sok biztatót nem mondhatok a közvilágítás ügyében panaszkodó kiskerteseknek sem, hiszen a városfejlesztők örülnek, ha a rendelkezésre álló pénzekből a belterület világítási problémáit orvosolhatják. A kiskertekben élők természetesen saját költségükre belefoghatnak ilyen beruházásba, ám ismerve az árakat, gyanítom erre nem lesz jelentkező mondta Papp szenátor. Aki a tervek mellett már egy sokkal hamarabb megvalósuló építkezésről is beszámolt. Út köti össze hamarosan Kecskéstelepet Hattyassal. Jövőre kezdődik a beruházás, s bár most még az érintett utcák (a Váltó és a Gera utca) lakói közül többen is tiltakoznak, de hiszem, hogy belátják: fontos építmény lesz ez, az új úttal közvetlen kapcsolat teremtődik Szeged több peremkerülete között, s például egy szentmihályinak nem kell kétszer is átvergődnie a vasúti síneken, hogy mondjuk eljusson a gyálai kiskertekbe. Negyvenmilliót költ erre az építkezésre a város, s ha a munkálatok járnak is egy kis felfordulással, e gondot is meg fogjuk oldani - véli Papp Zoltán. Hát mit mondjak: igyekeznie kell ez ügyben tervezőnek, építőnek, városi szenátornak. Mert ahogy megismertem a Hársfa polgári (sör)körben kvaterkázó helybélieket, az ígéretet nagyon gyorsan számon kérik ám a csendjüket, szép környezetüket féltő hattyasiak... Bátyi Zaltán A klebelsbergtelepi óvodában külön csoportban foglalkoznak a súlyos beteg kisgyerekekkel.