Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-10 / 288. szám
SZERDA, 1997. DEC. 10. EGY SZÁZALÉK III. A bontott csirkének esélye sincs Egy fegyverkereskedő játékai Felnőtt ember létére többet játszik, mint némelyik gyermek, majd felkerekedik, vállára akasztja vadászpuskáját és leteríti a vadat. Bús János, a Forest Kft. ügyvezetője nemcsak szerelmese a a jó játékoknak és a szép fegyvereknek, de mindennapi munkája is e két szenvedély. Cége ugyanis játékokat forgalmaz, fegyvereket árul és horgászfelszerelésekkel kereskedik. De hogyan fér meg egy lélekben a világ e két szélsősége? - A bontott csirkének még esélye sincs a túlélésre, a vad viszont nagyon is intelligens. Tévednek, akik a vadászatot valami véres dolognak képzelik: ez kevés lövöldözés és nagyon sok erdőzúgás. 9 Mániája az erdő, hogy saját cégét is így nevezte el? - Igen. No, meg az az igazság, hogy nyolc éve, amikor indultunk már sok cégnév foglalt volt a szakmában. így maradtunk az angol forestnél, azaz az erdőnél. • Milyen pályát járt be a játék- és fegyverkereskedő? - Több mint tíz évet húztam le a Triálnál, ami nagyon jó iskola volt. Igaz, annak idején még úgy osztottuk el a Legót az üzletek között, ma meg 40 százalékkal leárazva is áruljuk. De ilyen a normális piacgazdaság. A fegyverekhez is régtől fogva Bús János: Nekem a játék munka, a vadászat szenvedély. (Fotó: Miskolczi Róbert) vonzódom. Tizenhárom éves koromban már hajtó voltam a vadászatokon. 9 Maradjunk még a játéknál! - Kilencvenben jónak nézett ki a piac, szétesett az egyetlen nagykereskedelmi cég, sokan rástartoltak a játékkereskedelemre. Két-három éve viszont tucatjával tönkre is mentek. Aki kibírta, mára már túljutott a hullámvölgyön. • Melyik a jó játék? - Amelyikkel játszani tud a gyerek és nem csak gyönyörködik benne. Kínából, Hongkongból, Olaszországból hozunk be rendszeresen játékokat. Sajnos, idehaza ma még nem lehet a legjobbakat forgalmazni, mert túlzottan is drágák a magyar zsebnek. A német fa épltőjátékokat például nem tudnánk megfizetni. • Hogyan jött a játék mellé a fegyver? - A szenvedély hozta, meg a piaci helyzet. A horgászat, a vadászat és a játékok nagyon is jól kiegészítik egymást, mindegyiknek máskor van a szezonja. Ma pedig csak több lábon állva lehet talpon maradni. • Fegyvert árulni egészen más, mint parizert mérni! - Engedélyek tömkelege kell hozzá. Akik ezzel foglalkoznak, azoknak szeplő sem lehet a múltján. Ez mindenképpen egy nagyon speciális üzlet. 9 Kik és milyen fegyvert keresnek? - Elsősorban a vadászok vásárolnak nálunk. De nekik is két vizsga kell, s minden egyes fegyverkategóriához külön engedély. 9 Mondják, nem éppen olcsó mulatság a vadászat. - Valóban. Egy közepes vadászfegyver is háromszázezer forint. A felső határ pedig a csillagos ég. 9 Önvédelmi fegyvereket is árulnak. Látszik az üzletben, ha romlik a közbiztonság? - Látszik. Amikor a szegedi bandák jobban ténykednek, sok kereskedő és boltos tér be hozzánk olyan fegyverért, amelyet engedély nélkül is magánál tarthat. De olyanok is vásárolnak pisztolyt, akik rendszeresen sok pénzzel járnak. 9 Csak hozzák a pénzt és viszik a fegyvert? - No, nem egészen. Ha a csőtorkolati energia meghaladja a 7 és fél joule-t akkor csak engedéllyel adhatjuk ki a fegyvert. 9 Akadnak, akik papír nélkül próbálkoznak? - Nem. Aki hozzánk jön, az már tisztában van a szabályokkal. 9 Gátat lehet vetni az erőszaknak pisztollyal? - Nem hiszem. Nekem is van egy 357-es coltom, ami ebben a műfajban már Mercedesnek számit, de sosem húznám elő. Olyan ez, mint az iskolában a puskaírás. Jó ha ott van a padban, de nem célszerű előhúzni. • Jó üzlet fegyverekkel kereskedni? - Nem könnyű mesterség. Itt az utolsó tölténnyel is el kell számolni. A szabályok ugyanis nagyon szigorúak. Mi is csak úgy tudunk megélni, hogy három profilban több mint 20 ezer árucikket kínálunk a kis- és nagykereskedelemben. Ráadásul a játékforgalmazásban óriási a verseny és szerény a vásárlóerő, a fegyverkereskedelemhez viszont hatalmas forgótőke kell. De eddig bakot csak vadászaton lőttem, s ez a szerencsém. Rafai Gábor • Német hitelből DunaSzávacsatorna • Zágráb (MTI) Jövő áprilisban Horvátországban megkezdődik a Duna-Száva-csatorna építése - adta htrül minap Jure Radic épftési és fejlesztési miniszter. A horvát sajtó emlékeztetett arra, hogy a csatorna megépítésének terve már 1737-ben felmerült, ám a megvalósítás csak mostanra vált lehetségessé. A tervek szerint a 61,5 kilométer hosszú csatorna Vukovárnál hagyja el a Dunát és Samacnál éri el a Szávát. A csatorna 417 kilométerrel rövidíti le azoknak a hajóknak az útját, amelyek a NyugatEurópa és az Adriai-tenger között közlekednek. A tervek szerint 16 közúti és 4 vasúti hfd fog átívelni a csatorna felett, amelynek vízgazdálkodási és -szabályozási, valamint öntözési szerepe is lesz. A vízfelszínen 58 méter széles csatorna építését hat év alatt szeretnék befejezni. A tervekben azzal számolnak, hogy a vukovári kikötő fejlesztésén kívül két kisebb kikötőt is kialakítanak a csatornán Vinkovci és Cérna térségében. Zlatko Matesa horvát miniszterelnök novemberi budapesti látogatása idején két- és háromoldalú alapon részvételt ajánlott Magyarországnak a vukovári kikötő fejlesztésében és a Duna-Száva-csatorna megépítésében. Radic miniszter közölte, hogy külföldi - főleg német - cégek részvételére is számit a beruházásban. • Elismerte a vádakat Milliós zsarolás • Tokió (MTI) Japán legismertebb zsarolója, aki a szigetország legnevesebb pénzintézeteit hozta botrányba, elismerte az ellene felhozott valamennyi vádat. Koike Rjuicsi dollármilliókat zsarolt ki Japán négy legnagyobb értékforgalmi társaságától és az egyik vezető nagybanktól, a Dai-Ichi Kangyotól. A Nomura, a Daiwa, a Nikko és a Yamaichi azért fizetett 5,4 millió dollárnak megfelelő összeget a zsarolónak, hogy az ne zavaija meg a rendszerint csendben lezajló részvénytársasági közgyűléseiket. Koike Rjuicsi egyike a „szokajáknak", a közgyűlések megzavarására szakosodott, magasan képzett bűnözőknek, akik kiválóan ismerik a vállalatok rejtegetni valóit. • Általános felmelegedés Üvegházhatás • Kiotó (MTI) Nyolcmillió ember életét lehetne megmenteni, ha az ENSZ Kiotóban folyó környezetvédelmi világértekezlete sikert hozna, vagyis csökkenteni lehetne a légtérbe kerülő ártalmas gázok mennyiségét - mondják egészségügyi szakértők, akik a Föld általános felmelegedésének problémáját közegészségügyi gondnak is tekintik. A szakértők a jelenség katasztrofális egészségügyi hatásainak taglalását elhanyagolják - mondják -, ami azért súlyos hiba, mert a környezetvédelmi törekvések erőteljesebb támogatást kapnának, ha ismertek lennének az embereket, a gyerekeket érintő egészségügyi kockázatok. • Magyarországi TOP 20-ban a Westel 900 Pt. Kiskundorozsmai fehér folt A Tisza-partról a belvárosba költözött a Westel 900 Mobil Távközlési Rt. szegedi központi irodája, mintaboltja és ügyfélszolgálata. A múltheti ünnepélyes megnyitón Sugár András vezérigazgatót is megszólaltathattuk. G Milyen árbevétellel, illetve nyereséggel zárja az idei esztendőt a Westel? - A nyereséget nem szoktuk előre mondani, de annyit már lehet tudni, hogy duplája lesz a tavalyinak. A várható árbevétel 56 milliárd forint körül alakul, s ezzel, reményeim szerint benne leszünk az 1997 húsz legnagyobb magyar vállalkozásában. # Szinte üzent a város vezetésének, amikor a dorozsmai gyenge térerőről, vételi lehetőségről szólt megnyitó beszédében. - Több éve szeretnénk már engedélyt kapni egy negyvenméteres adótoronyra, mindeddig nem sikerült. Nagyon nagy szükség lenne rá, hiszen például Kiskundorozsma egyes részein nem lehet Westel 900-zal telefonálni. Nem rajtunk múlik, hogy ez a helyzet nem javul. Valóban ünnepélyesen megígértem, ha megkapjuk az engedélyt, négy hét múlva elkészülünk a munkával. Azért kérünk ilyen hosszú időt, mert ebből két hét, amtg megköt a beton. - Hol tartanak az országos lefedettséggel? G Lakosságszámot tekintve 97-98 százaléknál, tehát itt már nem sok a tartalék. Továbbá már öt földrészen lehet Westel 900-zal telefonálni, legutóbb, október elsejével New Yorkot hódítottuk meg az Omnipoint társaság közreműködésével. A későbbiekben lesznek két hullámsávos készülékek, amelyek a 900-on és az 1800-on egyaránt működhetnek. A prototípusok elkészültek, a nagy utazók biztosan várják már ezt a lehetőséget. G Laikus számára a rádiótelefonhoz köthető technikai fejlődés szinte követhetetlen. Mit hozott ez az esztendő? - Felsorolni hosszú lenne, engedje meg, hogy inkább kiemeljek egy szolgáltatást. Ez a Westel audiotext. Az európai szaksajtó az első félév leginnovatívabb megoldásának tartotta ezt a telemarketing szolgáltatáshoz kínált megoldást, amely úgymond megvezeti az ügyfél és a vásárló gondolkodását. 9 Ez a tél egy hétköznapibb technikai újdonságról, kis túlzással a „vedd és vidd" mobiltelefonokról szól. Mi ennek a lényege? - A Westel 900 új akciója a Domino-csomag, amely három különböző ajánlatból áll. Az elsőben egy Alcatel rádiótelefon készülék található a hozzá szükséges kártyával. A vásárlótól csak nevet és címet kérünk, s már viheti is az egységcsomagot. Kívánságra persze az ügyfélszolgálatosokkal együtt is „összerakhatja" azt a részletes használati utasítással ellátott telefont, amely rövid időn belül meg is szólal. A készletben már a telefonszám is megtalálható, nincs szerződés, nincs előfizetői díj, nincs több adminisztratív kapcsolat, az ügyfél majdnem úgy veszi a telefonhoz a kártyát, mint a hagyományos utcai készülékhez. Száz perc ára nettóban 7200 forint, de a Dominoszámmal később hagyományos ügyfél is válhat a csomag tulajdonosából. Fontos, hogy a készülék csak a Westel 900 szolgáltatási területen használható, külföldön nem. Jt. A. SAJÁT KEZŰ FELBONTÁSRA! ^^/FEKTETÉSEINEK KEZELÉSÉHEZ SZÜKSÉGE LEHET EGY MEGBÍZHATÓ TÁRSRA, AKI AZ EGYRE BONYOLULTABB LEHET ŐSÉGEK KÖZÖTT SEGÍTI ÖNI ELIGAZODNI. A RAIFFEISEN UNICBANK FELAJÁNLJA ÖNNEK PRRVATK BANKING SZOLGÁLTATÁSAIT, HA PÉNZÜGYEINEK KEZELÉSÉT A BANK ÁLT AL MEGHATÁROZOTT ÉRTÉKBEN - FORINTBAN VAGY DEVIZÁBAN - A BANKRA BÍZZA. TANÁCSADÓINK ÖNNEL EGYÜTTGON DOI.KODVA KEZELIK VAGYONÁT ÉS ALAKÍTJÁK PORTFOLIÓJÁT. KÍVÁNCSI, HOGY MI VAN BENNE? t a r s a Bankban R A 1 r e K i s K N Unicbank Rt. Priváté Banking