Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-04 / 257. szám
4 KRÓNIKA KEDD, 1997. Nov. 4. miről írt a DM? kapcsolódik be a Kecskésen található vasúti átjáró, az itteni töltés, no, meg a környező utcák rendbetételébe, legalább fékezzék szemetelési hajlamaikat. A diákok ezért is nagyon hálásak lennének. Köszönet. A 469-754-es telefonszámról P. Istvánné egy segítőkész férfi kiléte után kutat. Mint olvasónk elmondta, október 27-én, délután 4 óra és negyed 5" között férje rosszul lett az l-es villamoson, Rókuson, a Ruhagyárnál. Ekkor egy idegen elkísérte a Vasas Szent Péter utcai rendelőbe. S bár férjének életét már nem tudták megmenteni, mégis szeretne köszönetet mondani a segftó ismeretlennek. PANNON GSM mii li élvtaal. AZ IFJÚSÁGI IRODÁBAN 14.30-tól 16.30-ig pszichológiai- és életvezetési tanácsadás, 16-tól 17 óráig Alba óra (polgári katonai szolgálat). A MŰV7 programjai a Deák Ferenc Gimnáziumban: 16 órakor megnyitó, csellózenekar az aulában, Artéria bemutatkozó, popzene, Para-rádió bemutatkozó a könyvtárban, DFG teaház, Country Duo, Szakái Orsolya (szintetizátor) a büfében. A művészeti hétre beérkezett képzőművészeti pályamunkákból kiállítás látható november 13-áig. KERÁMIAGALÉRIA nyílik 16 órakor a Kárász Üzletházban (Kárász u. 5.). Megnyitja Ibos Éva művészettörténész. A MOLNÁR DIXIELAND BAND lemezbemutató koncertje 19 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban. A SZOTE-KLUBBAN 19 órától kollégiumok közti vetélkedő, 23-tól Repeta party Poór Zsolttal. SZEGEDI KAMARAZENEI NAPOK: este fél 8 órakor lesz a Weiner Kamarazenekar hangversenye a Konzervartórium hangversenytermében. Vezényel: Weininger Richárd. Közreműködik: Gottlieb O. Wallisch (Ausztria) zongorán. FILMKLUB a JATE Petőfi S. sgt. 30-34. számú épülete 12-es termében: 19.30 órakor az Eső előtt című fimet vetítik. A JATE-KLUBBAN 20 órától Albérlet-, Időrablókés Önakt-koncert. A REGŐS BENDEGÚZBAN 22 órától JATE-buli. Vezeti: Dj. Tangó. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma, 16-tól foltmozaik. 16.30-tól fazekas szakkör gyerekeknek; holnap, 15 órától hímzés, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek, 16-tól csuhé- és kosárfonás. Szivén szúrta • Szombathely (MTI) Egy családi szóváltást követően vasárnap délelőtt szívtájékon szúrta 'felvált feleségét egy 43 éves szombathelyi férfi. A 41 éves asszonyt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol azonnal megoperálták és a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült az életét megmenteni. A férfi aki tettének elkövetése után saját maga hívta a fel a mentőket, önként jelentkezett a rendőrségen. Szalay Ferenc a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn közölte: a férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete alapos gyanújával indult büntetőeljárás. Titkárnők klubja • DM-információ A Csongrád megyei Titkárnők Egyesülete következő összejövetelét ma, kedden délután fél ötkor a József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának tanácstermében tartja. Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Bátyi Zoltánnal oszthatják meg. Újságíró munkatársunk munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között várja hívásaikat a 06-20-432-663-as rádiótelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról szóló bejelentéseket továbbra is közöljük telefonos rovatunkban. Hirdetésfelvétel 8 és 10 óra között a Sajtóházban. • 50 éve Terv a Hortobágyról Számos terv készült a háború előtt a Hortobágy hasznosítására és a Hortobágy mezőgazdasági intenzívebbé tételére. Ezeket a terveket azonban soha végre nem hajtották. A hároméves terv keretében, most egységes szempontok szerint foglalják össze az eddigi terveket, amelyek felölelik az öntözési, vízgazdálkodási, talajjavítási és erdősítési terveket. Ilymódon a Hortobágy most már az intenzív magyar állatgazdálkodás fő helyévé alakul. (1947) • 25 éve Szovjet segítség A Szovjetunió az iparunk fejlődését döntően befolyásoló nyersanyagszállítások mellett sokoldalú segítséget nyújt hazai készleteink feltárásához, kitermeléséhez is. A szovjet kutatóknak része van legnagyobb szénhidrogén-medencénk, a szegedi olaj- és földgázmező hasznosításában. Nemcsak a földgáz felhozatalában, de a feldolgozásában is nagy szerepe van és lesz a szovjet szakembereknek. (1972) Szemét. A Batthyány utcából telefonáló olvasónk azt panaszolta, hogy az Ady téri sportpálya környékén olyan nagy a szemét, s a járdát elborító avar, hogy már a közlekedést akadályozza. Hasonlóan sérelmezte az Egyetem utcában fölállított konténer ügyét, amely a kukabúvárok kedvelt célpontja, s amit gyakran föl is gyújtanak. Ki a felelős a belváros e körzetének rendjéért? - kérdezte tanácstalanul. Robbantás. M. P. a vasárnap hajnali robbantás ügyében hívta a Csörögöt. Megítélése szerint azért szaporodhattak el ezek a kemény maffiabűncselekmények Magyarországon, mert a rendőrség nem rendelkezik kellő hatáskörrel a megelőzés érdekében. Ha már a fegyveresek utcára vonulnak béremelésük magyar föld aminek behajtásával valósággal sanyargatták a községet. Mi szorgalmaztuk, hogy a többi, nekünk adott terület visszaadása előtt adják vissza a községet, amibe csak csereterület visszadásával egyeztek bele. (1922) Az északi határ megállapítása során a határmegállapító bizottság Pozsony közelében mintegy ötszáz hold magyar területet adott át a cseh-szlovák hatóságnak. A csehek óriási adókat vetettek ki Susa községre, • Változtatni kell a rendőrök gondolkodásán Kinevezték Lukács ezredest ügyében, követeljék azt is, hogy a jog engedjen számukra keményebb fellépést a szervezett bűnözéssel szemben - javasolta olvasónk. Utcatisztogatók. Köves Péterné, a szegedi Fekete István Általános Iskola tanára azért csörgött rovatunknak, hogy elmondhassa: tegnap és ma iskolájuk 5. és 6. osztályos diákjai bekapcsolódva „Az életrevaló Plusz" akcióba nagyszabású takarítási programot szerveztek Kecskés városrész csinosításáért. Egyúttal arra kérik a felnőtt társadalmat - ha már nem • 75 éve Ötszáz hold Népzenei délután • Munkatársunktól A Szegedi Honvéd Kulturális Alapítvány november 8-án (szombaton) 16 órától népzenei délutánt rendez a tiszti klub színháztermében (Victor Hugó utca 6.). Fellép a Rúzsa Sándor népdalkör és citerazenekar, a deszki aszszonykórus és a mezőtúri „Szivárvány" citerazenekar. Műsorvezető: Monoki Lajos. Lukács János az új megyei rendőrfőkapitány. Megfelelő ember áll a megfelelő helyen. (Fotó: Kószó Réka) Boldogulni, franciáiul A francia nyelv hazai tanításának kulturális és munkaügyi aspektusairól tartottak tanácskozást az akadémiai székházban. A francia nagykövetség. a Ságvári Endre Gimnázium és a József Attila Tudományegyetem rendezvényén a francia érdekeltségű vállalatok, és a nyelvoktatást folytató intézmények szakemberei, diákjai mellett dr. Szalay István polgármester is megjelent. Szeged az egyetlen vidéki város, ahol teljes körű a francia nyelv oktatása: két általános iskola foglalkozik a korai magas szintű nyelvoktatással. a Ságvári Endre Gimnázium pedig egyike az ország öt francia kéttannyelvű képzést végző középiskolájának. A városban franciát tanulni a József Attila Tudományegyetem és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola francia szakán, valamint további három francia nyelvű szakmai képzésen (például a JATE francia jogászképzésén) van lehetőség. A palettát az Alliance Franfaise kulturális egyesület nyelvoktatási és kulturális tevékenysége egészíti ki. A tanácskozáson arról esett a legtöbb szó, hogy mi módon lehetne a francia nyelvi képzést legjobban összehangolni a francia érdekeltségű vállalatok munkaerő-szükségletével. Dr. Mészárol Rezső, a szegedi tudományegyetem rektora aláhúzta, hogy az egyetem érdekelt abban, hogy a francia nyelvi oktatási szellemi kapacitás a gazdaság szükségszerűségeit is szolgálja. A francia nyelv oktatásától mindez új szemléletet kfván; Kánitz József, a Ságvári gimnázium igazgatója kiemelte, hogy intézménye a francia nyelvet mint kommunikációs eszközt tanítja, s nem arra törekszik, hogy nyelvészjelölteket képezzen. Lednitzky Péter, a Déltáv Rt. vezérigazgatója a realitásokra is figyelmeztetett: kezdetben ugyan a megfelelő kommunikáció miatt nagy szükség volt a franciául beszélő munkaerőre, de a távközlés nemzetközi szaknyelve az angol, és nem a francia. Mindemellett, a francia nyelvtudás hasznos a szakembereknek; a Déltáv francia résztulajdonosa, a CGE például Nizzában a szegedi módon kíván fejleszteni, s már jelezte, ebbe a Déltáv szakembereit is be fogja vonni. S. P. S. A Támasz Egyesület elnökének, Kakujáné Söszler Gertrúdnak a kezében levő paróka, ami az egyesület segédeszköz boltjában kapható, nem a divatot, hanem a betegeket szolgálja. (Fotó: Schmidt Andrea) • Munkatársunktál Két évvel ezelőtt alakult meg a daganatos betegségben szenvedők segítésére a szegedi Támasz Egyesület, amely a Boros József utcai kényszerszállásáról tegnap új otthonába költözött. Az egyesület saját erőből magánszemélyek támogatásának köszönhetően - 300 ezer forintos beruházással újította fel az ősz utca 5. szám alatti ház földszintjét, ahol a 72 négyzetméternyi területen három helyiséget alakítottak ki és rendeztek be. Az egyesület új helyiségét a brit nagykövetség által ajándékozott számítógép gazdagítja. Az iroda és a csoportterápiára alkalmas szoba mellett helyet kapott a gyógyászati segédeszközök boltja, ahol a daganatos betegek számára szükséges segédeszközök kaphatók. A Támasz Egyesület egyik vállalt feladata ugyanis éppen a rákos betegek testi támogatása, ami esetükben a segéd-' eszközök hozzáférhetőségét'; jelenti. Az egyesület másik feladata, hogy tevékenyen közreműködik a prevencióban, a a daganatok kialakulásának megelőzésében. Elsősorban a középiskolások körében szervez a rákkal kapcsolatos felvilágosító előadásokat, szűrővizsgálatokat. Az egyesület tegnap felavatatott otthonában jut hely a daganatos betegek rehabilitációs alapítványának, a Stabilitásnak, amely arra hivatott, hogy a gége- illetve emlőműtéten átesettek egyéni és csoportos terápiáját végezze szakemberek irányításával. A Támasz új otthona nem csak e két betegség, hanem bármely rákos megbetegedés elszenvedői előtt nyitott. Ünnepi állománygyűlés keretében tegnap véglegesítették dr. Lukács János ezredes főkapitányi kinevezését, aki immár nem megbízottként látja el a megye rendőri irányítását. Dr. Salgó László augusztusi, Hágába történt távozása után megbízottként dr. Lukács János ezredes, addigi bűnügyi főigazgató látta el a főkapitányi teendőket. Miután a végleges kinevezést mind a megyei önkormányzat, mind pedig az országos rendőri vezetés támogatta, október 1-jei hatállyal Kuncze Gábor belügyminiszter Lukács Jánost nevezte ki Csongrád megye rendőrfőkapitányává. A parancsot tegnap ünnepélyes állománygyűlésen hirdették ki. Az eseményen az Országos Rendőr-főkapitányság képviseletében megjelent dr. Bánfi Ferenc dandártábornok, az ORFK bűnügyi főigazgatója, aki meggyőződéssel vallotta, hogy megfelelő személyre esett a belügyminiszter választása. Bánfi Ferenc beszédében ismertette a rendőrség gondjait is, megjegyezte azonban, hogy a biztonságáért aggódó állampolgárt nem érdekli a rendőr fizetése, és a rossz járműpark. Ezzel összefüggésben helytelenítette, hogy a Független Rendőrszakszervezet az utcára viszi tüntetni, s a közterületekről elvonja a rendőröket. Bánfi Ferenc szólt arról, hogy a rendszerváltozást követően, az elmúlt hét évben még nem fogalmazódott meg a rendőrség koncepciója. A bűnügyi főigazgató munkatársaitól együttgondolkodást, közös cselekvést kért. Lukács ezredes székfoglalójában többek között arról beszélt, hogy a munkamódszer és a gondolkodás terén korrekcióra van szükség. A legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy a közvéleményt leginkább irritáló bűncselekményeket felderítsék. A. L. Támasz, daganatban szenvedőknek