Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-19 / 270. szám
SZERDA, 1997. Nov. 19. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 Közéleti Kávéház • DM-információ Ma este 6 órakor a Közéleti Kávéházba, a Royal Szállóba száll a Fekete Sas. A budapesti, ám több szállal is szegedi kötődésű kiadó profilja a néprajztól a klasszikusokon át napjaink magyar irodalmáig terjed (Bálint Sándortól Rilkén át Fráter Zoltánig). A Fekete Sas munkáját azt igazgató, Fazekas István, munkatársa, Székely Sz. Magdolna (mindketten volt magvetősök) és könyvheti slágerük, a Legendaszerviz szerzője. Fráter Zoltán mutatják be a házigazdával. Zsoldos Sándorral. Felsővárosi teaház • Munkatársunktól „Iskolabetekintő" címmel indít programsorozatot a Felsővárosi Altalános Iskola, amelynek keretében az iskolában folyó oktató-nevelő munkáról és a tanításon kívüli diáktevékenységekről kíván ízelítőt adni az érdeklődő, iskolába készülő gyermekeknek és szüleiknek. A sorozat első rendezvénye, az Angol teaház (tea melletti csevegés, dalolás óvodásokkal) november 19-én 16.30kor kezdődik. December 4én „Érd utol a Mikulást!" címmel az óvodás Mikuláskupát, december 11 -én pedig a hagyományos Luca-napi játszóházat rendezik meg az iskolában. Januárban nyílt napok és utánpótlás-olimpia, februárban farsangi mulatság és iskolanap szolgálja majd a Felsővárosi Általános Iskola megismertetését a szegedi általános iskolák között rendszerint versenyt jelentő elsős iskolaválasztás közeledtével. Blues kocsma • Munkatársunktól Szentmiháiyon újszerű szórakoztató műsorral jelentkezik a Móricz Zsigmond Művelődési Ház november 21-én, pénteken 17-20 óráig. Blues kocsma címmel. Az est műsorában fellép a TRAF-X együttes. A gondtalan szórakozás biztosítása érdekében gyermekmegőrzést is vállalnak. Egyéb meglepetésekkel is várják az érdeklődőket a művelődi ház dolgozói. Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten N. Rácz Judittal oszthatják meg. Újságíró munkatársunk munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között várja hfvásaikat a 06-20-432-663-as rádiótelefonszáY mon" Elveszett tárgyakat kereső olvasóink hir—— detésben tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról szóló bejelentéseket továbbra is közöljük telefonos rovatunkban. Hirdetésfelvétel 8 és 10 óra között a Sajtóházban. Kovács Kálmán és a csodák A kereszténydemokrácia romokban hever Magyarországon. A kereszténydemokrata politikai értékrendhez köthető egyik legújabb szervezet, a nyáron Győrben megalakult Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ). A minap létrejött e politikai alakulat megyei, szegedi és hódmezővásárhelyi csoportja is. Ebből az alkalomból beszélgettünk a kereszténydemokrácia hazai állapotáról dr. Kovács Kálmán országgyűlési képviselővel, az MKDSZ megyei vezetőjével. • A Kereszténydemokrata Néppártból kizártak szervezetének is nevezik az Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget. Jogosan? - kérdeztük dr. Kovács Kálmántól. - Nem csupán egykori KDNP-tagok tömörülnek az MKDSZ-ben. A pártszerű politikai alakulatoktól ódzkodó kereszténydemokrata érzelmű személyek is csatlakoztak ehhez a civil szervezethez. A taglétszám országosan 3 ezer főhöz közelít, a megyében körülbelül 200. • Mitől „nem párt", hanem civil a 99 százalékban korábbi párttagok alkotta MKDSZ? - Mert tevékenységében nem a pártszerű, hanem a civil szervezetekre jellemző elemek dominálnak. E szövetség feladata az, hogy a magyar politikai életben szükséges kereszténydemokrata értékrendet felmutassa. 0 Hogyan viszonyulnak a létező, s Giczy-félének minősített KDNP-hez? - Nem foglalkozunk sem Giczy Györggyel, sem a KDNP-vel. Miután tőlünk megszabadult, megvalósíthatja „világmegváltó" terveit. Minősíthetetlen, ami abban a pártban történik! Egy szűk csoport uralma dúl. Futószalagon zárják ki a párttagokat. Tragikus, de ki kell mondani: a mai magyarországi politikai palettán nincs kereszténydemokrata párt. 0 Mivel magyarázható, hogy kit mikor zárnak ki a KDNP-ből? - A kizárások sorrendje megmagyarázhatatlan. Fölfoghatatlan, hogy az elmúlt hetekben 30-40 embert miért kellett gyorsított eljárással kizárni. Az bizonyos, hogy most már azokat is eltávolítják, akik az utolsó pillanaton túl is kompromisszumra törekedtek. Ezek az párttagok valami csodában bfzva maradtak. Pedig a politikában csodák nincsenek, csakis realitások és törvényszerűségek. 0 A KDNP-ből kizárt 11 országgyűlési képviselő áligazolt a Fidesz-MPP parlamenti frakciójába. így, egy másik párt uszályában őrzőik lehetnek-e, mint mondják, a kereszténydemokrata értékeknek? - Együttműködési megállapodást Irtunk alá a Fidesz MPP-vel, melyben arra is kitértünk, hogy a parlamenti és az önkormányzati választásokon a Fidesz-listán nem különböztetjük meg magunkat, ellenben az egyéni választókerületi képviselő-jelöltek hangsúlyozzák kereszténydemokrata voltukat - hallottuk a honatyától. Ma ebben a formában tudjuk képviselni értékrendünket, így járulunk hozzá a jobb-közép politikai erő összefogásához. Ú. I. Csillik professzor köszöntése A város közéletének prominens személyiségei ünnepelték a 70 éves professzort. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Munkatársunktól Tegnap este a városháza dísztermében köszöntötték a 70. születésnapját ünneplő Csillik Bertalan anatómust, a SZOTE emeritus professzorát. A nemzetközi hírű kutatót, a Dugonics Társaság elnökét a társaság nevében először Tandi Lajos újságíró köszöntötte, majd Benedek György professzor a Szegedi Akadémiai Bizottság nevében méltatta a jeles tudós kivételes életpályáját, 48 éve indult eredményes kutatómunkáját. Dr. Szalay István hangsúlyozta: Szeged igazi gazdagsága az itt élő emberekben rejlik, az ünnepelt nem csak tudományos, hanem közéleti munkásságával is követendő példát mutat. A polgármester az önkormányzat nevében egy „ércbe öntött jegyzőkönyvet", azaz egy bronz emlékplakettet adományozott Csillik professzornak. Dobozy Attila professzor, a SZOTE rektora az egyetemi tanács nevében is köszöntötte egykori tanárát, s nyomatékosan kiemelte: sajnálatos, hogy Csillik profeszor kiváló előadásait az egyetem hallgatóinak az elmúlt öt évben nélkülözniük kellett; majd Szent-Györgyi-érmet nyújtott át az idős professzornak. Mécs Imre professzor, a Bay Zoltán Intézet nevében méltatta Csillik professzor munkásságát, aki a jókívánságokat végül egy Szentírásból vett idézettel köszönte meg: „Akik Istent szeretik, minden a javukra van." Köszönet. A Tarjánvárosi II. Sz. Óvoda dolgozói - az intézménybe járó gyermekek nevében is - köszönik a Heavitex Rt. segítségét, amelynek eredményeként a kicsiknek jobb és kényelmesebb körülmények közötti pihenést tudnak biztosítani. Fűtés- és melegvízgondok. A panellakásban lakó Cs. G. azt kifogásolta, hogy a Szetáv a fűtött légtérbe beszámítja az előszobájukat is, pedig abban nincs radiátor. Többen pedig arra panaszkodtak. hogy otthonukban nincs elég meleg, kevés a 20-21 °C, valamint hoszszú ideig kénytelenek folyatni a „meleg vizet", mire az tényleg meleg lesz. Szőcs Mihály, a Szetáv főmérnöke az észrevételekre vonatkozóan a következőket mondta: az épületek hőfogyasztását fizetik a lakók, lakásokra elosztva, valamilyen szempont alapján. Ezért, ha az említett helyiség légköbméterét mindenütt figyelmen kívül hagyják - erre van mód -, a fűtési dtj akkor sem csökken, mivel ez a körülmény nem befolyásolja a fogyasztást. A lakások hőmérsékletét pedig - az előírtnál magasabbra - csak akkor emelhetik. ha a lakóközösség ezt külön kéri, és megfizeti az emelt szintű szolgáltatás költségét. A melegvízzel kapcsolatban viszont lehetnek jogos kifogások is, mivel van a városban néhány olyan ház, ahol műszaki átalakítás szükséges - ezt a Szetáv folyamatosan igyekszik is megoldani - a korábbi tervezési hibák felszámolásához. Ezért, ha a problémát nem tudják rövid időn belül orvosolni, díjkedvezményben részesítik a panaszost. Busz. Tarjáni olvasónk azt kéri, hogy a reggeli és a délutáni csúcsidőben a Tisza Volán Rt. csuklós buszokat - miután azok ott állnak a Víztorony téren indítson a sűrűn lakott városrészekből. Hol az emberségesség? Mórahalomról egy busszal ritkán utazó, hatvanéves hölgy a jármű vezetőjének viselkedését kifogásolta. Mint elmondta, valóban a középső ajtón szállt fel az Ásotthalom felől érkező buszra, mert az volt hozzá a legközelebb, de azt embertelennnek tartja, hogy a sofőr ezért őt leszállíttatta és az első ajtóhoz utasította. Talán több megértéssel kellene lenni az idősebbekkel szemben. Lámpa. A Hősök kapuja környékén jelzett balesetveszéllyel kapcsolatban Bódi József véleménye az, hogy a diákoknak ügyelniük kellene a lámpa jelzésére, a közlekedési szabályok betartására, hiszen minden iskolához nem lehet rendőrt állítani. Közbiztonság. Lakótelepiek - főként tarjániak -« súlyos gondja, hogy sötétedés után nemigen merik elhagyni a házat, mivel tartanak a környékükön lévő „csövesektől", illetve ittas, vagy éppen kábítószeres fiataloktól. Bot. A térdműtétes K. Ferencné kéri, hogy a november 14-én, a II.-es kórház ambulanciájáról - műtéte ideje alatt - valaki által véletlenül elvitt botját, az illető szíveskedjen neki visszajuttatni. (Telefonszám a szerkesztőségben) Parkolás. K. J.-né az új klinika környékének parkolási gondjait tette szóvá, mivel általában csak az épülettől távolabb lehet megállni, ahol gödrös az út. Mozgáskorlátozott édesapját így nagy nehézségekkel tudta elkísérni a klinika épületéhez. Kéri az illetékesek mielőbbi intézkedését. iffliiüiiirrni A báránybőrök hallgatnak Szemesnek áll a világ - tartja a jó magyar mondás. Csakhogy az élelmességnek vannak határai. Amikor már a büntetőjog falait ostromolja, akkor könnyen a bíróság lehet a végállomás. Mint esetünkben is, mert a szegedi B. István és társasága a „műfajon" belül a csalásig merészkedett, A szegedi Artimpex Kft. ügyvezető igazgatója. B. István két esztendővel ezelőtt adásvételi szerződést kötött a dél-afrikai köztársaságbeli GH. Hack Keman and Compani céggel, amelytől 100 bála sózott báránybőrt vásárolt 65 ezer 677 német márka értékben. A megállapodás szerint az áru értékét a címzett a Postabankon keresztül utalta volna az eladó számlájára a Nedbankhoz. Utóbbi pénzintézet valamennyi okmányt eljuttatott a Postabank Rt. szegedi igazgatóságához. Egyebek mellett a paksamétához tartozott egy olyan irat is, amely azt tanúsította, hogy az igazolás felmutatója a szállítmányt birtokolja. A postabankos ügyintéző tévedésből az említett iratot, a „bili of ladinget" átadta az Artimpexnek. B. István a 6 millió 176 ezer forintot érő papírossal meg sem állt Hamburgig, ahol megkapta a 100 bála báránybőrt. ami már nagyon be volt sózva, vajon mi lesz a sorsa. B. úr később eladta az árut, ám tartozását véletlenül sem egyenlítette ki. Megtette ezt helyette a Postabank, amely menteni próbálta a menthetőt, szakmai jó hírnevét a Nedbank előtt. Ám a történetet és a báránybőrt még nem lehet ezen a ponton összegöngyölni. B. István ismerőseitől 17 millió 325 ezer forintot kért és kapott kölcsön. Reális esé lye azonban nem volt rá, hogy az összeget visszafizesse. Amikor már nagyon égett a talpa alatt a talaj, akkor Dél-Afrikába távozott, ahonnan az Interpol segedelmével sikerült visszahozni. A báránybőrök pedig szépen ballagtak a B. István által eléjük rajzolt úton. Volt akinek „eladta" azokat, mlg másoknak fedezetként ajánlotta a kölcsönkért pénz fejében, miközben a szerencsétlen bőröket a vámosok már rég lefoglalták. B. és felesége dr. T. Tihamér ügyvédi segítségével fiktív adásvételi szerződések gyártásába fogott, hogy ingatlanaikat „papíron" eltüntessék. Ebben az akcióban partnemek bizonyult számukra dr. J. Zoltánná. A történet szereplőit hamarosan a szegedi bíróság kérdezi majd a részletekről. A báránybőrök hallgatnak. V. Fekete Sőndar Zöld lámpa a móravárosi KRESZ-parknak Vajon belefoghatnak-e a Kolozsvári téren lévő KRESZ-park újjáépítésébe? - ez volt a tétje a hétfőn este megrendezett móravárosi lakossági fórumnak. Parázs vita után a megjelentek többsége a közlekedési park mellett szavazott. Beszámoltunk már lapunkban, hogy az Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával, valamint széleskörű összefogással szeretnék újjáépíteni a Kolozsvári téren egykor működő KRESZ-parkot. A terv támogatója, Katona Gyula a körzet önkormányzati képviselője végig is járta a téren lakókat, összegyűjtve a szükséges aláírásokat. Később azonban az egyik téren lakó hölgy tiltakozni kezdett, s ő is aláírásgyűjtésbe fogott - immár a park ellen. A vita hétfőn délután a Kolozsvári téri általános iskolában tetőzött egy lakossági fórum keretében. Katona Gyula képviselő ismertette először a park tervét - a gyerekek minimotorokkal felügyelet mellett gyakorolnának a téren, az iskolában pedig KRESZ-oktatásban részesülnének majd külön hangsúlyozta, hogy a tér másik felén a kisgyerekeknek fajátékokat építenének jövőre. A közlekedési parkot ellenzők legfőbb érve az volt, hogy ha kismotorokkal berregnek a téren, akkor ezzel elveszik a kisgyerekek egyetlen játszóterét. A téren lakó Bárok István, testnevelőtanár és sportriporter ezenkívül javaslatot tett arra, hogy a kicsiny zöldterület védelme miatt a közlekedési parkot vigyék inkább ki a Cserepes sori autópiac lebetonozott részére. A lakossági fórumon megjelentek többsége ezzel szemben üdvözölte a közlekedési park tervét. Néhány szülő elmondta, hogy a gyerekek alig várják, hogy motorozhassanak. S bár a fórum közönségének legnagyobb részét nyugdíjasok alkották, ők is pártolták a parkot. A gyerekek öröméért a heti 2-3-szori pöfögést elviselik, ráadásul véleményük szerint - ha csak részlegesen is -, de ismét lesz gondviselője a térnek. A labda innentől kezdve a képviselő-testület térfelén pattog, valamint az Országos Balesetmegelőzési Bizottság pályázatát elbíráló szakembereinél. T. V. Country Objektum • Munkatársunktól Új helyen ver tanyát a country zene Szegeden. Ma estétől kezdve, minden szerdán 21 órakor Moldován Riverside László várja a countryt kedvelőket az egykori Jam Pub helyén működő Objektumba. Az unplugged fellépéseken meghívott szegedi hírességek muzsikálnak majd. Az estek nem koncertek, hanem kifejezetten klubjellegű örömzenélések lesznek.