Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-18 / 269. szám
Rod Stewart brit rockénekes két koncertet ad Moszkvában. A rekedtes hangú sztár első fellépése vasárnap a Kremlben volt - nagy sikerrel. (MTI Telefotó) Isten éltesse! JENŐ Bíborban szüleien Konsztalnlinosz bizánci császár A birodalom kormányzásáról című műve szerint a halódik honfoglaló magyar törzs neve voll Jenő. Az Eugén névvel az 1830-as években azonosították - tévesen, mert az Eugén eredeti magyar fejleménye az Ögvén, majd Ödön. (Ez több félreértéshez vezetett, így adódott Jókai regényében a Baradlay fiúk sorsát végzetesen alakító névcsere is.) Feltárják Szkopjét Nürnbergi régészek fel akarják tárni az ókori Szkopje maradványait, és e célból a jövő év májusában Macedóniába utazik az első, 25 fős kutatógárda. A nagyszabású munka eltart legalább az elkövetkező 50 évig - jelentette be a héten a Nürnbergi Természetrajzi Társaság. Aelia Flavia Skupi római tartományi székhelyt - Igy nevezték akkoriban a mai Szkopjét - a keleti gótok a Krisztus utáni VI. században elpusztították, a romokat azonban nem építették be. A német tudósok ezért arra számítanak, hogy a négy méter vastag törmelékréteg alatt egy teljes és ép településszerkezetet találnak templomokkal, palotákkal, fürdőkkel és amfiteátrummal. Nógrád szépe Salgótarjánban nyolcadik alkalommal rendezték meg a hét végén a Nógrád szépe szépségversenyt. Az idei győztes a salgótarjáni Bartus Anita lett. (MTI Telefotó) Helikopterrel keresték Egy egész éven át keresték helikopterrel, s a múlt héten New Yorkban végre felállították: a hagyományos „mindenki karácsonyfáját", amely minden évben milliókat vonz a Rockefeller Centerhez. A Hudson folyón ötórányi hajózás után ért a héttonnás, húszméteres, 60 éves fa New Yorkba, s Manhattan lezárt utcáin érkezett a felállítás helyére. Magassága egy hatemeletes épületével vetekszik. Csak egy 5+l-es A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 46. játékhét lottónyereményei a következők: 5/90-es lottó: 5 találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg 48 millió 772 ezer 723 forint). A négyesekre 657 ezer 941 a hármasokra 6113 a kettesekre 369 forintot fizetnek. Telitalálatos Joker-szelvény nem volt. A következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg 29 millió 140 ezer 321 forint. 6/90-es lottó: 6 találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg 84 millió 948 ezer 429 forint). Az egy darab 5+1 találatos nyereménye 5 millió 282 ezer 139 forint. Az ötösök 81 ezer 264, a négyesek 1713, a hármasok 346 forintot érnek. Áruházi merényletek Egy személy könnyebben megsérült a hét végén London nyugati részén, ahol az egyik legnagyobb brit szupermarketlánc, a Sainsbury's helyi boltja előtt gyújtóbomba robbant. A rendőrség a nap folyamán két másik londoni Sainsbury's-áruházba is kivonult, mert azokban is gyanús, később szintén bombának bizonyult szerkezetet találtak: ezeket hatástalanították. A Scotland Yard első értékelése szerint zsarolási ügy állhat a veszélyes akciók mögött. Nagy-Britanniában az utóbbi időben több olyan eset is előfordult, amelyben merénylettel fenyegetőző személyek pénzt igyekeztek kicsikarni a nagy brit áruházláncoktól, illetve az egyik nagy bankhálózattól. A házasok jobban alszanak Álmatlanság ellen házasodjon és dolgozzon kevesebbet - legalábbis ezt tanácsolják a detroiti Henry Ford Health Sciences Center alváskutatói, akik több mint ezer, 26 és 35 év közötti felnőtt alvási szokásait kísérték figyelemmel öt éven keresztül. Átlagban a fiatalok éjszakánként 6,7 órát alszanak. A rossz alvók között, akik napközben összerogynak a fáradságtól, arányaiban több az egyedülálló és a teljes munkaidőben dolgozó személy. A dolog titka az lehet, hogy a házasok napirendje szervezettebb, mint az egyedülállóké. Ami a hosszú munkanapokat illeti: a reggeltől estig dolgozóknak nem jut idejük, hogy néha napközbeni szunyókálással egyenlítsék ki alvási deficitjüket. Gágyór Anna Rebeka November 14., 19 óra 10 perc, 3350 g. Sz.: Gágyórné Győri Éva és Gágyór Zsolt. Molnár Renátó Benjámin November 17., 7 óra 20 perc, 3150 g. Sz.: Molnár Jenóné Száva-Nagy Zsuzsanna és Molnár Jenő. Makón Szabad Dorottya November 17., 3 óra 15 perc, 3350 g. Sz,: Benkő Zsuzsanna és Szabad Lajos (Kövegy). Szentesen Liszkai Imre November 14., 11 óra 50 perc, 3150 g. Sz.: Süveges Emília és Liszkai Imre (Tiszaföldvár). Lakatos Norbert November 14., 17 óra 10 perc, 3090 g. Sz.: Orovecz Mónika Mária és Lakatos Gyula (Csongrád). Nánási Bernadett November 15., 2 óra 5 perc, 2850 g. Sz.: Sincger Edit és Nánási János (Csongrád). Pataki Attila November 16., 7 óra 5 perc, 3880 g. Sz.: Szabó Viktória és Pataki Csaba (Szentes). Czinka József November 16., 17 óra 30 perc, 3860 g. Sz.: Bihari Márta és Czinka József (Szentes). Házi Lionel István November 16., 20 óra, 3370 g. Sz.: Veres Erika és Házi István (Cserkeszőlő). + családoknak szívből gratulálunk! Veteránautóval a Föld körül A Rekordok Könyvébe szeretne bejutni két komáromi fiatalember, Magdics Zsolt és Vass Péter. Elhatározták, hogy jövőre egy 42 éves, osztrák gyártmányú Steyr-Puch típusú gépkocsival földkörüli utat tesznek. Terveik szerint 1998 nyarán vágnak neki a 38 országot érintő s megközelítően 60 ezer kilométeres útnak. Európát Portugáliában hagyják el, s utána Amerika, TávolKelet, Ausztrália lesz az úticél. Földrészünkre ez utóbbi helyről, a kenguruk földjéről térnek vissza. óriás Buddha-szobor A világ legnagyobb Buddha-szobrát állították fel a kínai Csiangszu tartományban fekvő Vuhszi városban vasárnap. A 88 méter magas, 800 tonnás bronzszobor elkészítése három évet vett igénybe. A Taj-tó partján felállított hatalmas emlékmű előállításához szükséges pénzt a város és a környék polgárai adták össze. Felavatásán tízezren vettek részt. Szegeden Napi aHagnómerseklet • rpiip A Nap kel: 06.53, nyugszik: 16.05, A Hald kel: 19.56, nyugszik: 10.30. Tk jagymérvű újságolvasó volt dr. iY Hatályos Vitályos, mégsem fizetett elő semmire. Hiába rikltott a Szerdai Szamuráj c. vérgőzlap hátoldalán a fölszólitás, dr. Hatályos Vitályos nem tett eleget a szövegben foglaltaknak: „Fizessen elő, mert le lesz leplezve!" Hasztalan könyörgött neki az utcai Wasárnapi Westernwurstli-árusltó: a világért se vásároljon tőle lapot, fizessen inkább fél évre elő - dr. Hatályos Vitályos figyelmen kívül hagyta ezt. így járt vele minden periodika. Dr. Hatályos Vitályos szorgalmasan vette őket nap nap után, dr. Hatályos Vitályos ugyanis szenvedélyes újságvevő volt. Ment az utcán hazafelé, hol ezt vásárolt, hol azt, általában viszont ezt is és azt is. Nem volt állandó lapja, mint azoknak, akik folyton Lézengő Lázongót tetetnek félre, vagy Dagadó Mértékadót (előbbinek kevesebb a példányszáma, mint utóbbi oldalszáma), s így tovább. Szeretett sokfelől tájékozódni, és szórakoztatta a játszi újságvásárlás. Egészen a minapig. A minap dr. Hatályos Vitályos Farkas Csaba Dr. Hafályos Vitályos és a 'Zújság úgy tervezte, most az A Dó c. pénz- s zeneügyi magazint veszi meg, illetve a Dérr-el Dúrr Al Akhbar című mizújst, amit iszlám terroristáknak nyomnak Malajziában, de van itteni mutációja is. Mást - kivételesen nem visz haza, mert fontos ügyek várnak reá, és egyébként is zsúfolt a további programja. Karórájára pillantott: van két perce lapot venni. Megállt az utcai pavilon előtt, ahol hosszú sor kígyózott. Egy úr éppen buszjegyet kért. - Ez jó villamosra is? - kérdezte az újságostól, ezután vett négy bélyeget, valamint öt hatoslottót. Egy hölgy kilenc, városképet ábrázoló anzixot igényelt (- Lássuk, milyen a választék! - mondta, s tüzetesen végigszemlélte a kínálatot), és megkérdezte az árustól, merre található a legközelebbi repülőtér, illetőleg gyermekkertészet. Az eladó türelmesen magyarázott, hosszan részletezve a különböző útvonalakat. Másvalaki az iránt érdeklődött, vane a mostani Sárgászöld Sikolyban gyógyszerár-melléklet, ha van, akkor kér egyet, ha nincs, akkor nem. Ismét más fölvilágosításhoz igyekezett jutni: itt hagyhatná-e cekkerét, míg fölmegy a sógorékhoz, nem akarja cipelni, s elromlott a lift. Utóbbi nem kért számlát, a többiek igen. Az idő telt, dr. Hatályos Vitályosra másfél óra múlva került sor. És a következő naptól merőben megváltoztatta világnézetét. Felesége érdeklődött, miért nem hozott haza semmilyen lapot. - Anyukám, előfizetünk a 'Zújságra - válaszolta. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 8 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! v> v> V melegfront hidegfront kettős front Hamburgban a „tamagocsikat" is illően eltemetik Vásárhelyen A viiéllás tegnap A Tina Szegednél: 122 cm, Csongrádnál: -17 cm, Mindszentnél: 75 cm. A víz hőfoka Szegaden: 7.8 "C A Maros Makónál: -10 cm. A németországi Hamburgban „tamagocsi" temetőt létesítettek, ahol 30 márkáért mindenki illően nyugalomra helyezheti „elhalt" elektronikus háziállatának földi maradványait. Képünkön: a Hamburg St. Georg kerületében lakó Rainer Stelling egyik kezében a halott „tamagocsi", másikban az „elhunyt" koporsója. (MTI Telefotó) Árverezik Ceausescu javait FelbomloH a Tic Tac Toe • MTI Panoráma A néhai Nicolae Ceausescu és felesége, Elena javai, amelyeket az 1989 decemberi romániai forradalom után elkoboztak, a közeljövőben kalapács alá kerülnek. A több tízezer tárgy értékét - bútorokat, műkincseket, könyveket, ruhákat és cipőket - előbb hivatalosan megbecsülik, azután árverésre bocsátják. „A bútorok és a műkincsek könnyen vevőre találnak majd, de kérdem, hogyan adunk majd túl a kivégzett diktátor alsóneműjén?" - tette fel az elméletinek tűnő kérdést a becsüsök egyike. A „hagyatékot" 1990-ben csaknem 300 millió lejre becsülték, de az infláció következtében ma legkevesebb háromszáz milliárdra (37 millió dollárra) tehető az értékük. A kalapács alá kerülő és jelenleg a bukaresti történeti múzeum hat termébe bezsúfolt tárgyak közt többezer olyan is található, amelyeket Ceausescu ajándékba kapott az évek során. A diktátor lányának, Zoiának nemrég egy bíróság megengedte, hogy a tőle 1989 decemberben elkobzott könyvek és ékszerek egy részét visszakaphassa. • Bonn (MTI) Felbomlott a legnépszerűbb német női popzenekar, a Tic Tac Toe, miután a három énekesnő legfiatalabbika pszichoterápiái kezelésre szánta rá magát. A két idősebbik énekesnő egyike, a 23 éves Lee a Bild am Sonntag című német lapnak elmondta, hogy a 19 éves Ricky összeomlott „a siker ránehezedő nyomása alatt". Lee szerint mindazonáltal a Tic Tac Toe két fővel is folytatja karrierjét, vagyis vele és a szintén 23 éves Jazzyvel. Producerük, a BMGRCA Ariola lemezkiadó a maga részéről azt közölte, hogy Ricky „csak rövid pihenőre" távozik. A három énekesnő - Lee Wiegelmann, Jazzy Tackenberg és Ricky Waltken -, aki igen kifejező, nyers útszéli kifejezésekkel tarkított, raphez közeli szövegre énekelt, elsöprő sikert aratott az elmúlt másfél évben. Első lemezüket 900 ezer példányban, a következőt pedig több mint egymillió példányban sikerült eladni. Könyvekkel, videókkal, plakátokkal és pólókkal együtt producerük közel 300 millió márkás bevételt ért el. Tóth Péter November 17., 4 óra 15 perc, 3040 g. Sz.: Miklós Mónika és Tóth István (Röszke). Maurer Dominik November 17., 8 óra 10 perc, 2890 g. Sz.: Szűcs Edit és Maurer Rudolf (Szeged). Felhős idö, gyenge havazással, házáporral Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Északkelet-Európa fölött egy nagykiterjedésű anticiklon helyezkedik el. Területén változóan felhős az ég, csak elvétve fordul elő kisebb havazás, hózápor. Hideg az idő, a hőmérséklet napközben is fagypont közelében marad. Ma estig a Kárpát-medence fölé északkeletről továbbra is hideg, nedves levegő áramlik, kissé tovább gyengül a nappali felmelegedés. Hazánkban többnyire erősen felhős idő lesz, elszórtan kisebb esővel, majd gyenge havazással, hózáporral. A szél helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet I és 6 fok között várható.