Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-12 / 264. szám
8 HAZAI TÜKÖR SZOMBAT, 1997. Nov. 15. Hadiipari kiállítás • Budapest (MTI) A magyar lakosság meggyőző részvételi aránnyal és meggyőző többséggel mond igent a csatlakozásra vasárnapi NATO-népszavazáson. Ezt Keleti György honvédelmi miniszter jelentette ki kedden a budapesti vásárközpontban, ahol megnyitotta a C+D elnevezésű Közép-európai Védelmi Felszerelés és Repülési Szakkiállítást, amelyen húsz ország 115 cége vonultatja fel hadiipari termékeit. A honvédelmi tárca vezetője rámutatott arra, hogy Magyarország tagfelvétele után 8-10 év alatt válik a magyar honvédség technikailag is NATO-kompatibilissá. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra jelentős beruházások indulnak el. Arra kérte a lehetséges hadiipari szállítókat, hogy keressenek olyan megoldásokat. amelyek a magyar gazdaság számára is kedvezőek. Kitért arra is, hogy ez a kiállítás Európa biztonságát szolgálja, és örömmel állapította meg, hogy megkezdődött a magyar hadiipar talpra állása. Közélati Kávéház • Munkatársunktól A Közéleti Kávéház következő estjét ma, szerdán este hat órától tartják a Royal Szállodában. A vendég a Rotary Clubok által támogatott nemzetközi hálózat helyi tagja, a Rotaract Club Szeged. Az ifjúsági egyesület többek között önfejlesztéssel, jótékonysági programokkal foglalkozik, amelyekben nemzetközi kapcsolatai is segítik. Tanfolyamot is szervez „Civil társadalom - kezdőknek" címmel. Zongoristák - máskor • Munkatársunktól Tegnapi lapszámunkban tévesen jelent meg a „Régi zongoristák klubja" által rendezendő koncert időpontja. A zongoristák legközelebb nem novemberben, hanem december 11 -én lépnek fel a Hungária Szállóban. A tévedésért elnézést kérünk. Tárgytól a városépítészetig Nóvák István lAKS-díja • A szegedi középiskolák támogatottsága Milliók az 1 százalékból Szeged város főépítésze volt az egyetlen, Közép-Kelet-Európából díjazott alkotó. (Fotó: Schmidt Andrea) Vannak, akik életműveket építenek. És szerencsére akadnak olyanok is, akik házakat. Nóvák István, Szeged és Szarvas város Ybl-díjas főépítésze ez utóbbiak táborába tartozik. Alkotásai díszítik már Magyarország számos települését, s ezek minőségét dicsérik használói éppúgy, mint az évek során megkapott rangos elismerések. Nos, ez utóbbiak során gyarapítja egy olyan európai díj, amelyet a Közép-Kelet-Európában dolgozó építészek közül az idén csak Nóvák Istvánnak ítéltek oda. Ne szégyellje magát, aki csak most hall először az IAKS Congressről, hiszen miközben hazánkban egy harmadrangú tévébemondót is kellő ügybuzgalommal tud a média sztárolni, addig az egyik legfontosabb művészeti ág, az építészet változatlanul háttérbe szorul. így inkább csak az építész szakma berkein belül tudják. mekkora rang is megkapni az előbb említett szervezet magyarra lefordítva: Nemzetközi Sport- és Szabadidő Létesítmények Kongresszusa - díját. Az IAKS 15. tanácskozását az idén november elején Kölnben rendezték, ahol Nóvák István többek között norvég, német, dán, amerikai, kolumbiai, kínai, japán, angol és indonéz építészek társaságában átvehette az „1997 évi Példaértékű Sport és Szabadidő Létesítmények" nemzetközi díját. A különböző kategóriákban elismert alkotások között s2ferepelt például egy hongkongi fedett nézőterű stadion, egy USA-ban megvalósult multifunkcionális szabadidőközpont, egy tokiói fedett uszoda, a Norvégiában elkészült földalatti olimpiai létesítmény - hogy csak néhányat említsünk a nagyszabású tervek közül. S ezek társaságában található Nóvák István Baján fölépült, többcélú, művelődésre. oktatásra és sportra is alkalmas épületkomplexumának, a Magyarországi Németek Művelődési Központjának terve. Nóvák István (59 éves) 1961-ben szerezte meg az építész diplomát, s az elmúlt évtizedek során számos általános és középiskola, üzlet, lakóház, városközpont valósult meg tervei nyomán. Középületei közül külön is említésre méltó az ajnácskői (Szlovákia) és a brassói templom, az ópusztaszeri, a Feszty-körképnek is otthont adó múzeum, míg világháborús emlékművei megtalálhatóak Ceglédtől Simontornyáig. A legrangosabb hazai építészkitüntetés, az Ybl Miklós-díj (1983) mellett Pro Urbe Szeged elismerésben részesült, de megkapta többek között a Szentes városért, a Békés városért kitüntetést, és Békés megye építészeti díját is. Külföldön először Szófiában ismerték el munkásságát, s most beléphetett azon építészek rangos csoportjába, aki az IAKS Nemzetközi Építészeti Díj tulajdonosai. Ami az elismert alkotást, a bajai épületkomplexumot illeti: a 12 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező intézményben iskola, s óvoda éppúgy megtalálható, mint nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas sportcsarnok, kongresszusoknak helyszínt biztosító diákotthon. Nem véletlen, hogy mára a Magyarországi Németek Művelődési Központja Baja városának egyik legfontosabb közéleti centruma lett. S hogy miként vélekedik rangos nemzetközi díjáról maga a kitüntetett? - Több nagyszerű magyar építész van, akik saját útjukat járva próbálják megközelíteni, vagy elhagyni a világ élvonalát. A magyar organikus építészek, vagy a magyar dekonstruktívok már részesültek nemzetközi elismerésben - gondolok itt Makoveczre és Bachmannra. Ezért külön öröm számomra, hogy most személyemben a teljességre törekvő, a környezetalakítást a tárgytól a városépítészetig egységként kezelő építészt is díjaztak mondta Nóvák István. Bátyi Zoltán Annak ellenére, hogy a fogamzásgátló módszerek nagy választéka áll rendelkezésre Magyarországon, magas az abortuszok száma. Az elmúlt évben 80 ezer terhességmegszakitást végeztek, ami azon túl, hogy sok, különösen elkeserítő azért is, mert 20 százalékban fiatalkorú esetében történt. A SZOTE Szülészeti és Nögyógyászati Klinikájának különleges telefonvonala elsősorban az esemény utáni gyorssegély lehetőségét nyújtja, az abortusz elkerülése érdekében. Anna nem volt még 14, amikor egy szent Extasyval felpezsdített éjszaka után alkalmi partnere ágyában ébredt. Az első gondolat, mint penge karcolása futott végig rajta: „biztos terhes lettem." A kétségbeesés és a félelem már-már az öngyilkosság felé sodorta, amikor kikottyantotta egy nálánál idősebb barátnőjének, milyen szörnyű • Segélytelefon - nem kívánt terhesség idején Lányok, vészhelyzetben gyanúval él hetek óta. A sors kegyes volt Annához, mentőövet dobott a lánynak. A barátnő máris tárcsázott egy számot. Az üzenetrögzítőre felvett hang visszahívást ígért vagy a személyes találkozás lehetőségét ajánlotta. Anna az utóbbit választotta és megjelent a megadott időpontban és helyen. A vizeletvizsgálat egyértelművé tette: amitől félt, nem létezik, nem növekszik magzat a méhében. Mégis örült, hogy története Mártánál végződött, hiszen oly bizalmasan, mint vele, még soha senkivel nem beszélgetett a szexről, a védekezés módjairól, egyáltalán arról, mit is jelent egy valódi férfi-nő kapcsolat. • A SZOTE Nőgyógyászati Klinikáján néhány hónapja működik az a segélytelefon, amit főként azok a fiatal lányok tárcsáznak, akik vagy „csak" félnek attól, hogy teherbe estek vagy valóban megtörtént az, amit nem akartak. A telefonvonal egyik végén Tóth Márta védőnő fogadja a hívásokat illetve, ha személyesen nincs jelen, akkor az üzenetrögzítő veszi a visszahívandó telefonszámot, amelyen a védőnő hamarosan jelentkezik. - A telefonban rögtön azt kérdezik: „Mit tegyek? Biztos terhes vagyok." Behívom őket a klinikára és itt beszéljük meg, már a tények ismeretében, hogy mit is tegyünk immáron együtt - veszi számba Tóth Márta védőnő a hívásokat. - Van, aki nagyon hamar észbe kap, az esemény utáni második, harmadik napon. Ilyenkor még semmilyen módszerrel nem mutatható ki a terhesség, így csak feltételezésre hagyatkozhatunk. A rosszabbik esettel számolunk, amikor bevetetjük a lányokkal azt a gyógyszert, amivel az együttlétet követő három napon belül megelőzhető az esetleges terhesség. Ha már több hetes az „ügy", akkor itt, a klinikán elvégezzük a szükséges vizsgálatokat. Ha valóban fennáll a terhesség, akkor elkerülhetetlen az abortusz. Ez még mindig jobb, mintha túl későn veszik észre a terhességüket és a 12. hét után jelentkeznek, amikor már nincs más lehetőség, mint a magzat megszülése. Nem csak a bajba került lányok hívják a 321-456-os számot - folytatja Tóth Márta. - Házasságban vagy tartós partnerkapcsolatban élő nők érdeklődnek az új fogamzásgátló módszerekről, gyógyszerekről. Felhívnak meddő házaspárok, akik nem íudják, hová forduljanak problémájuk orvoslásáért. Nem egy asszony azért keres fel, mert szeretné megtanulni a természetes fogamzásgátlás, a Billings-módszer alkalmazását. A segélytelefon azért van, hogy bármely korosztályhoz tartozó nőnek segítséget adjon, merre induljon, mit tegyen, ha terhes, ha nem akarja megtartani magzatát, ha szülni szeretne, de nem esik teherbe, ha a klimax okozta tüneteket szenvedi, vagy női problémáira nem tudja, hol kaphat gyógyírt. Tóth Márta védőnő nemcsak a klinikán és telefonon próbál kapaszkodót nyújtani a nőknek. Munkájának célja nem kizárólag az elsősegélynyújtás, hanem az ifjú lányok esetében, a felkészítés a szexuális életre. A védőnő ezért az iskolákban is tart felvilágosító órákat, már ahol fogadják. Vannak olyan osztályfőnökök, akik kikérik maguknak, hogy az osztályukban a szexről beszéljen valaki. A többi között nekik is „köszönhető", hogy soksok fiatal meggondolatlanul és védtelenül ugrik bele egy testi kapcsolatba, aminek a vége egy nem kívánt terhesség és az abortusz. Kalocsai Katalin A tavalyi személyi jövedelemadó 1 százalékából az adományozó polgárok összesen 7 millió 576 ezer 727 forinttal támogattpk a szegedi középiskolák alapítványait. Az alábbi összeállításban iskolánként közöljük az alapítvány nevét, a kapott összeget, valamint a célt, amelyre felhasználják majd. 1. Radnóti Miklós Gimnázium: Radnóti Oktatási Alapítvány, 1 310 606 forint, Radnóti Sport Alapítvány 151 ezer 219 forint, Bánkúti Szilveszter Alapítvány 43 ezer 920 forint. Összesen: 1 millió 505 ezer 745 forint. Az oktatást segítő anyagok, eszközök, számítástechnikai berendezések vásárlása. Kiemelkedő közösségi és tanulmányi munkát végző diákok jutalmazása, a Radnóti Színház támogatósa, iskolai sporteszközök vásárlása, a legjobb közösségi munkát nyújtó 11. osztályos fiútanuló jutalmazása. 2. JATE Ságvóri Endre Gyakorló Gimnázium: Ságvári Gimnáziumért alapítvány, 1 millió 86 ezer 882 forint. Számítástechnikai oktatás gépeinek fejlesztése, nyelvoktatás, nyelvvizsgák, csereutak, iskolai sport támogatása. 3. Deák Ferenc Gimnázium: Deák Alapítvány, 993 ezer forint. Könyvek, CDROM-ok vásárlásával, külföldi egyéni és csoportos tanulmányutakhoz anyagi hozzájárulással a nyelvoktatás támogatása, műfordítói versenyek, iskolai sportmozgalom, hátrányos helyzetű tehetséges diákok támogatása. 4. Dugonics András Piarista Gimnázium: Dugonics András Alapítvány, 867 ezer 811 forint. A piarista gimnázium fenntartása, fejlesztése, az iskolánkban tanuló magyar és külföldi diákok segítése. 5. Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium: A szegedi Tömörkény Gimnázium Alapítványa, 507 ezer 522 forint. Az oktatás tárgyi eszközeinek javítása, idegen nyelvi képzés, tehetséges, szociálisan rászoruló diákok támogatósa, hazai és külföldi oktatási intézményekkel együttműködési kapcsolatok, cserelátogatások költségeinek hozzájárulása, sport- és egészségnevelési program, belföldi tanulmányutak támogatása, versenyek nevezési díjainak átvállalása, az iskola hagyományőrző programjainak támogatása. 6. Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola: „Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért", 493 ezer 242 forint. Az oktatás anyagi, technikai és személyi feltételeinek javítása, műszaki eszközök beszerzése, az idegen nyelvoktatás, cserekapcsolatok támogatása. Támogatás szakmai és tanulmányi versenyek szervezéséhez, az eredményesen szereplő diákok díjazása. 7. Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola: A Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola Alapítványa, 464 ezer 983 forint. A tehetséges tanulók támogatása, az idegennyelvi képzés segítése, tanulmányi és egyéb versenyek nevezési díjainak átvállalása, hazai és külföldi oktatási intézményekkel együttműködési kapcsolatok kialakítása. 8. Csonka János Műszaki Szakközépiskola: „Szegedi Csonka János Tehetségsegítő Alapítvány", 353 ezer 161 forint. Tanulmányi versenyeken jól szereplő vagy 4,5 feletti tanulmányi eredményt elérő diákok jutalmazása, illetőleg a rászoruló és jó teljesítményű diákok külföldi tanulmányútjainak támogatása, továbbá pályázatok kiírása, tanulmányi előmeneteltől függően országosan kiemelkedően jó sporteljesítményt elérő tanulók díjazása. 9. Hansági Ferenc Szakiskola: Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány, 266 ezer 770 forint. Hozzájárulás az iskola épületében diákmenza kialakításához. 10. Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola: „A szegedi Vasvári Pál Szakközépiskoláért Alapítvány", 244 ezer 339 forint. Nyelvtanulás, támogatása, külföldi cserekapcsolatok kiépítése, tanulmányi versenyek, szervezése, nyertesek díjazása, diák sportversenyek támogatása, kiemelkedő tehetségű, tanulmányi munkájú, szociálisan hátrányos helyzetű diákok támogatása. 11. Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola: „A jövő vállalkozóiért" Alapítvány, 210 ezer 412 forint. Az oktatás tárgyi feltételeinek javítása, a diákok tanulmányi útjainak támogatása, kiemelkedő tanulmányi munkát végző diákok jutalmazása, a tanulók részére kiírt pályázatok díjazása, az iskolai sport támogatása. 12. Széchenyi István Gimnázium: Alapítvány „A szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola javára", 210 ezer 347 forint. Hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek tanulásának segítése, az iskolai kulturális tevékenység, az iskolai sport támogatása. 13. Eötvös József Gimnázium: „Az Újszegedi Gimnázium tehetségeiért" Kulturális Alapítvány, 170 ezer 915 forint. A hátrányos helyzetű gyermekek tanulásának elősegítése, az iskola külföldi diákkapcsolatainak támogatása, tanulmányi versenyeken való részvétel támogatása. 14. Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola: Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Alapítvány, 147 ezer 498 forint. A tanulók jutalmazására, nyelvtanulás támogatására. 15. Vedres István Építőipari Szakközépiskola: „Az építőipari szakemberképzésért" Alapítvány, 54 ezer forint. Az építőipari szakma középfokú képzésének, a tehetséges diákoknak, bel- és külföldi tanulmányutak, gyakorlatok támogatása, pályázatok kiírása, díjazása. Az alábbi iskolák alapítványa tavaly még nem töltötte be a támogatás feltételéül szabott 3 éves működési időt: Déri Miksa Ipari Szakközépiskola, Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Krűdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola, Móra Ferenc Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola. Ny. O.