Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-11 / 263. szám

10 SPORT KEDD, 1997. NOV. 11. EXTRA GARANCIA FORD ÚJ SZOLGÁLTATÁS A FORDNÁL. MINDEN, OKTÓBERBEN MEGRENDELT FORD MODELL EXTRA GARANCIÁVAL JÁR. Az oldalt irta és szerkesztette: Farkas Csaba Az önállóság színterei A bőség zavarával küzdünk. Úgyszólván nem tudjuk, melyikről is szóljunk közülük - olyannyira sokan vannak. Említsük Vásárhely testnevelés tagozatos isko­láját, az ott megvalósult törekvést, aminek eredménye­képpen a gyerekek reggeltől estig olyan fittek, hogy az párját ritkítja? Persze nem csoda, amennyit ők testedze­nek, attól némely lógósoknak a fülük is kétfelé állna. S aki gyerekkorában megszokta a teljesítést, felnőttként sem okoz számára nehézséget ugyanez. - Vagy említ­sük, szintén pozitív példaként, a IV. népijáték- és sport­fesztivál megyei döntőjét, aminek a makói sátorcsarnok adott a hét végén helyszínt? A házigazda makói iskolá­sok éppúgy vetélkedtek itt, mini szentesiek, nagylakiak, kiszomboriak - a szőregiekről, ruzsaiakról, pusztamér­gesiekről nem is beszélve. Ily helyeken dől el, mily' tí­pusba tartozik az ember: azok közé, akik zsibongó plé­num előtt negyedannyit teljesítenek, mint egyébként ­vagy akik teljesítménye nagy nyilvánosság előtt meg­sokszorozódik. Bármelyikbe tartozzanak, a gyakorlás csak hasznos lehet, felnőttkort könnyítő helyzetgyakor­lat. - Avagy inkább említsük a Szegedi Béke Utcai Al­talános Iskolát, ahol megbizonyosodhattak a tanulók arról, akár papírgyűjtésből származó pénz is besegíthet abba, hogy legyen egy új számítástechnikai szaktanter­mük? Azaz - semmi sem lehetetlen?Szólunk inkább mindhármukról. Melyek, mint ma már minden szeg­mense a világnak: az önállóság színterei. F. Cs. • Szegeden, a Béke utcaiban Szak­tanterem - öneröböl • Tudósítónktól Papírgyűjtésből is le­het számítástechnikai szaktanterem, amennyi­ben az iskola egyéb for­rásokkal is rendelkezik. A Szegedi Béke Utcai Általános Iskola - az említetten túlmenően ­épp nemrég nyert egy Soros-pályázaton, ebből a hardver- és szoftver­állományt fejlesztik. Egyébiránt pedig az ide­gen nyelvek, az ének-, s a grafikai tudás ele­mei éppúgy elsajátítha­tók itt, mint ahogyan ki­váló sporteregményeket is el lehet érni. A Béke Utcai Általános Iskola felső tagozatán ez év­ben is indult hagyományos tagozatok: harmadik osz­tálytól kezdve a tagozatos német nyelv ('85-ben vezet­ték be), ötödiktől pedig a szintén tagozatos matemati­ka ('82 óta létezik) - tudtuk meg Mészáros Zsolt igazga­tótól. Hozzátette, az iskola pro­filjához tartozik az anya­nyelv s irodalom tantárgy keretében a nyelvi-kommu­nikációs készség fejlesztése. Negyedik osztálytól vá­lasztható idegen nyelv az angol. A felső tagozatos tanu­lóknak szeptembertől újra­indították az informatika­oktatást. - Nyolc géppel el­látott számítástechnika­szaktantermünket a Béke Utcai Általános Iskola Ala­pítvány, azaz a szülők, a körzet önkormányzati kép­viselője, és nem utolsósor­ban diákjaink paptrgyújtési akciói révén önerőből alakí­tottuk ki - mondta az igaz­gató. Hozzátéve: a múlt héten értesültek arról, hogy a So­ros Alapítványhoz benyúj­tott pályázatuk eredménye­ként 553 ezer forintot nyer­tek az iskolai könyvtár hardver- és szoftverállomá­nyának fejlesztésére. Megtudtuk továbbá az igazgatótól: jóllehet nem testnevelés tagozatos iskola a Béke utcai, a szegedi, a megyei és területi versenye­ken egyaránt előkelő, dobo­gós helyezéseket érnek el. Művészeti nevelésük meg­határozó elemei pedig: a rajzszakkör, s az immár ti­zenegyedik aranydiplomát elnyert énekkar. Mindenképp megemlí­tendő még a szabadidős, délutáni elfoglaltságok kö­zül a környezetvédelmi szakkör, és az a tény, hogy a Suli-Mix c. diákújság már hatodik éve rendszeresen megjelenik. Az intézmény együtt­működik az ugyancsak szegedi HAMMIDO Mű­vészeti Magániskolával, ami által kézműves, továb­bá grafikai foglalkozáso­kon is részt vehetnek a tanu­lók. • A vásárhelyi testnevelés tagozatosban Teljesítmény és utánpótlás-nevelés Testnevelésóra - a testnevelés tagozatosban. A sport a legjobb tulajdonságokat „hozza ki" az emberből. (Fotó: Tésik Attila) • Munkatársunktól Nem föltétlen élspor­tolók, hanem egészéges életvitelű, teljesítöképes, az életben a helyüket megálló gyerekek „ki­nevelése" a Hód­mezővásárhelyi testne­velés tagozatos általá­nos iskola célja. Az ok­tatási intézményben emelt szintű testnevelés folyik, a két alapsport­ág az úszás és az atléti­ka. A tanulók a város bármely sportegyesüle­tében tevékenykedhet­nek. Elmondták: ők ma­guk is érzik, erőnlétük jobb, mint azoké, akik tartózkodnak a sporto­lástól. Ismerkedjünk meg né­hány jó sportolóval! Torma Evelin kiváló úszó - ám, ha úgy adódik, a futóverse­nyektől sem határolja el ma­gát. - A Hód Úszó SE tagja vagyok; edzőm, a testneve­lés-matematika szakos Csó­kay Miklós, a Hódtói Általá­nos Iskola tanára, meg van elégedve eredményeimmel ­mondta. Példaképe Egersze­gi Krisztina. - Már szemé­lyesen is találkoztunk - tette hozzá -, éppúgy, mint Ko­vács Ágival, Czene Attilával, s Darnyi Tamással. Hős Pé­ter (6/b.) ugyancsak kiváló úszó. - Volt testnevelő taná­rom, a tavaly nyugdíjba ment Kormány Lajos hívta föl figyelmem arra, úszóte­hetség vagyok; jelenleg Bán Sándor az edzóm - beszélte. A 7/b-s Zsótér Márta pedig nagyon jó atléta, Krizsán Pi­roska testnevelótanár aján­lotta neki ezt a sportot annak idején, még másodikos ko­rában. Azóta is verseny­szerűen atletizál. - Nagymértékben növeli az állóképességet az atlétika - mesélte Márta. - Mikor este hazakerülök az iskolá­ból, nem érzek különösebb fáradtságot. Fogom magam, és tanulok tovább, készülök a másnapi órákra. Varga Anita (7/b) - többek között - aranyjelvényes atléta, idei legjobb eredménye: 80 mé­ter gáton 4. helyezett lett. Az ugyancsak 7/b-s Kala­pács Kitti negyedikesként kezdett atletizálni - azóta ő is toronymagasra emelkedett e tekintetben. A városi stadi­onban edz, napi másfél órát. - Már megszoktam, de más­nak nagyon nehéz lenne ­mondta. Mint Pópa Mária igazga­tónőtől és Szöginé Kotor­mán Zsuzsanna igazgatóhe­lyettestől - egyszersmind testnevelő tanár - megtud­tuk: az iskolának nem célja mindenképpen élsportolók tömegeit képezni. Ennél sokkal fontosabb, hogy egészséges életvitelű, a min­dennapok során helyüket megálló gyerekek kerülje­nek ki az iskolapadból, a tornateremből. Az intéz­mény keretében emelt szintű testnevelés folyik (felső ta­gozaton heti négy-négy órá­ban), s bár a két alapsportág az úszás és az atlétika, a gyerekek bármely vásárhe­lyi sportegyesületbe jelent­kezhetnek. Az iskola után­pótlásnevelést biztosít a vá­ros sportegyesületeinek, de akik nem kötődnek egyesü­lethez, azoknak is van le­hetőségük kézilabdázni, fut­ballozni. Testben-lélekben egészségesek. • Fölkészülés az életre Játékok Makón Mindent bele! Fölújított népi játékok résztvevőinek szurkolt a közönség Makón. (Fotó: Karnok Csaba) • Munkatársunktól Az egykori tizenéve­sek - játékterembe járás helyett - maguk készítet­te eszközökkel, játéksze­rekkel, munka- és sport­jellegű tevékenységekkel töltötték az időt. Ezek nagyon alkalmasak vol­tak a felnőttkorra való fölkészülésre. Játék által tanulták az életet. A IV. népijáték- és sport­fesztivál megyei döntőjén, amit Makón tartottak, többek között ilyen, valahai játéko­kat elevenítettek föl a részt­vevők a minap. Nagy siker­rel. - Többszáz, Makón s környékén egykor elterjedt gyermekjáték lefrása találha­tó a József Attila Múzeum adattárában - mondta dr. Markos Gyöngyi néprajzku­tató, a múzeum munkatársa. - Ezekből válogattuk ki a fesztiválra alkalmasakat Fa­zekas Erzsébettel, a rendez­vény egyik főszervezőjével. A kutatótól megtudtuk: keve­sebb szabadidejük, de többfé­le játékuk volt az egykori ti­zenéveseknek, mint a maiak­nak. A játékszereket maguk készítették, a környezetükben föllelhető anyagokból. A fog­lalkozások során a felnőttkori életet utánozták. Munkatevé­kenységek, ünnepek esemé­nyeinek reprodukálása egya­ránt szerepelt időtöltési mó­dozataik közt. Mezőgazda­sághoz kapcsolódó eszközö­ket, gereblyét, boronát gyár­tottak kukoricaszárból, menyasszonyi koszorút gyer­mekláncfűből. De például létrehoztak bodzapuskát is, kifúrt belsejú bodzaágból. A szülők „igazi" munkaeszkö­zöket is előállítottak számuk­ra, az ilyen szövőszéken „va­lóságos" munka volt végez­hető, csak épp kicsinyben. A tizenévesek a felnőtt fiatalok­kal együtt vettek részt a bet­lehemezésben. Az, hogy a felnőttek világában haszna­vehető világszemléletet nyúj­tó vallás elemeit ugyancsak ismerték, természetes volt: gyerekkorukban is vitték őket a szülők a keresztelőtől a temetésig mindenhová ­mondta dr. Markos Gyöngyi. Hozzátéve: a hétvégi rendez­vény tanúsága szerint a föl­újított népi játékok népes kö­zönséget vonzanak. • Kiválóak úszásból\ atlétikából (is) Eljövendő sportreménységeink • Munkatársunktól A testnevelés tagoza­tos általános iskola tanu­lói Vásárhelyen számta­lan sporteredménnyel di­csekedhetnek. Szurkolói­kat mindenekelőtt atléti­kában és úszásban káp­ráztatják el. Mint Szöginé Kotormán Zsuzsa igazgatóhelyettestől, testnevelötanártól megtudtuk, a közelmúltbeli eredményeik például: atlétikából a II. kor­csoport lánycsapata négypró­bán országos 2. lett (Varga Anita, Zsótér Márta, Kala­pács Kitti, Kovács Anita, Horváth Szilvia). Egyéni összetettben 4.: Varga Anita. A III. korcsoportos fiúk ötp­róbában országos 4. helye­zést értek el .(Aradi Ferenc, Szabó Ákos, Nándori Árpád, Otlokán Sándor, Fábián Im­re, Varga Gábor). Három­szor százméteres váltón a III. korcsoport országos 4. lett (Aradi, Szabó, Nagy Ádám). A már végzett Szabó László országos válogatott 100 és 200 méteres síkfutásban, s ma már a magyar válogatott kerettagja. Egyéniben Varga Anita 80 méter gátfutásban országos 4. lett. Diószegi Ti­bor a '96-'97-es tanévben súlycsoportjában magyar baj­nok volt - túl azon, hogy diá­kolimpiai bajnok is. Iványi László - aranyjelvényes atlé­ta - lövészetben országos bajnok. Az úszók közül He­gedűs Diána (6. oszt.) orszá­gos gyermek bajnok 200 mé­ter pillangón. Száz méter pil­langón a harmadik helyezést érte el, ötven méteren; négy­szer százméteres gyorsváltó­ban pedig második helyezett. Halász Gábor (8. oszt.) kor­csoportjában magyar váloga­tott kerettag; az olimpiai re­ménységek versenyén 400 méter gyorson 1. helyezett, 1500 méteren 2. lett Makón. Hős Péter (6. oszt.) ugyan­csak az ORV-n, 400 méter gyorson 2., a 400 méter ve­gyesúszásban pedig a 3. he­lyezést érte el. Torma Evelin (6. oszt.) az ORV-n 400 mé­teres gyorsúszásban 5. lett. Diána és Gábor - előbb már volt szó róluk - épp Bala­tonfúzfőn edzőtáborozik. Na­gyon eredményesen.

Next

/
Thumbnails
Contents