Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-04 / 232. szám

SZOMBAT, 1997. OKT. 4. STefánia - Interjú 11 • Süli József jelenti Metkovicból Két nap úton • Ezúttal nem dobban(hatot)t a „Fradi-szív"... Vastaps a Szegednek! A Szeged-Fradi mérkőzés - mint ahogy arról a labda is árulkodik - magas színvonalú volt. (Fotó: Miskolczi Róbert) reflektor A Pick Szeged férfi kézi­labdacsapata - nem vállalva a rövidebb (600 kilométer), de beláthatatlan veszélyeket rejtő utat - már szerdán este elindult a horvátországi Metkovicba, a City-kupa első mérkőzésének helyszí­nére. Zalakaros, Zadar meg­állóhelyek után tegnap kora délután Bartókék elfoglalták a tengerparti üdülőkörzet­ben a két éjszakára szóló szállásukat. Csütörtök este Zadarban, tegnap pedig a mérkőzés helyszínén tartott jó hangulatú foglalkozást Skaliczki László edző. Az ezer kilométeres úton legtöbbször a buszba zárva, a futómű egyhangú duru­zsolása mellett nemigen születnek sztorik. Ki olva­sással, ki videózással, ki pe­dig kártyázással múlatja az időt. Ez utóbbi játékban két csoport alakult ki. A kézi­Iabdások csendesen ütöt­ték a blattot, annál hango­sabbak voltak a vezetők partijai. A csütörtöki póker­játék nagy vesztese Teimel Zoltán sportigazgató lett. Kővári Árpád klubelnök nem nyilatkozott a pénztár­zárás eredményéről, az elej­tett szavakból azonban kö­vetkeztetni lehetett, hogy Dobozi Iván technikai ve­zetőnek vastagabb lett a pénztárcája. A hosszú út alatt a horvát Metkovic elleni mérkőzés­• Genf (Reuter) Az európai labdarúgó klub kupatornákon magyar részről egyedül versenyben maradt MTK FC az UEFA­labdarúgó negyei III. e. Valamennyi mérkőzést lejátszották a Csongrád megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában, a tizenöt összecsapáson hetvenegy gólnak tapsol­hattak a szurkolók. Kü­lön dicséret illeti a baktói és a nagymágocsi csatár­sort, hiszen tíz-tíz táma­dásuk fejeződött be ered­ményesen. Továbbra sem megy a játék az Alsóvá­rosnak, hiszen hazai kör­nyezetben „gázolta" el őket a Szóreg tartaléke­gyüttese. Megszerezte első bajnoki győzelmét, de ennek ellenére sem került el az utolsó helyről az Opusztaszer. Eredmények. A-csoport: Csanytelek Il.-Csengele 2-3 (0-2), Baks-Ruzsa l-l (0-0), Pusz­tamérges-Balástya 1-2 (0-0), Szeged-Dorozsma Il.-Sándorfalva II. 0-2 (0-2), Ásotthalom-Baktó Szilánk 1-2 (1-0), Baktó SC-Röszke H. 10-1 (5-0), Üllés-Domafa Il.-Öttömös 1-0 (1-0), Ópusztaszer-Pázsit SE 4-2 (2-1). B-csoport: IKV-Alsóvá­sel a legtöbbet Skaliczki László edző foglalkozott. A, szakember szívesen beszélt a zadari egyórás tréning után arról, hogy mire kell felkészülni a szombati mérkőzésre. Többek között elmondta, hogy a játéko­sok figyelmét az ellenfél gyors, erőszakos harcmodo­rára hívta fel, külön is ki­melte, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni az ellenfél bal átlövőjének semlegesítésé­re. A feladat megoldásában a nemzetközi kupában nagy jártasságot szerző játéko­sokra - Bartók, Avar, Ba­jusz, Grőber, Brajdics —, va­lamint a kapusok jó teljesít­ményére számít. Szeretné, ha Kuzma gólerőssége meg­maradna, Szotyorié pedig javulna. A találkozó várható eredményére azonban bi­zonytalan választ adott a szegediek mestere: „A gö­dörbe került csapattól nagy formajavulás nem várható, de olyan eredmény kiharco­lására számítok, hogy a két mérkőzés alapján mi jus­sunk a következő forduló­ba." Ugyanígy nyilatkozott egyébként minden megkér­dezett. Dehát a Pick Szeged az elmúlt bajnokságban már megmutatta, hogy a horvát aranyérmes Zágrábnak is méltó ellenfele tud lenni, akkor ez miért ne sikerülne a negyedik helyezett Metko­vic ellenében?... kupa 2. fordulójában a hor­vát Croatia Zagrebbel mérkőzik. Az első összecsa­pást magyar földön rendezik meg. ros-Szőreg II. 1-7 (0-4), Szikáncs-Kiszombor II. 3-0 (1-0), Derekegyház-H. Astra 5-0 (2-0), Eperjes-Károlyi DSK 2-1 (0-1), Marosle­le-Kübekháza 3-2 (2-1), Nagymágocs-SZVSE II. 10-0 (4-0), Maros-Dömper Pivaros-Ambrózfalva 2-2 (l-l). Szabadnapos: Algyő II. A bajnokság állása A-csoport 1. Balástva « « --32-4 18 2. Baktó SC 7 5 1 1 33-7 16 3. Baks 7 5 1 1 16-8 16 4. Csengele 7 5 ­2 24-23 15 5. S.-falva II. « 4 ­2 21-8 12 6. Öttömös 7 4 3 12-7 12 7. Rúzsa 7 3 1 3 10-9 10 8. Pusztamérges 7 3 1 3 11-15 10 9. Üllés-D. 11. 7 3 1 3 12-17 10 10. Pázsit SE 6 2 2 2 13-10 8 11. Röszke II. 7 2 1 4 11-20 7 12.Sz.-Dor. 11. 5 2 ­3 7-6 « 13. Baktó Sz. é 2 ­4 12-12 6 14. Asotthalom 7 1 ­« 5-17 3 15. Csanytelek II. 7 1 ­6 7-36 3 16. Ópusztaszer 7 1 ­t 13-13 3 B-csoport 1. Szóreg II. 6 5 _ 1 21-7 15 2. Szikáncs 6 5 ­1 13-5 15 3. Eperjes 7 5 ­2 13-8 15 4. M. D.-Pitvaros 6 4 2 ­32-9 14 5. Maroslele 7 4 1 2 11-11 13 ó. Nagymágocs 7 3 2 2 27-13 11 7. Derekegyház 6 3 ­3 13-19 0 8. Kiszombor 11. 7 2 1 4 18-20 7 9. IKV-Alsóváros 6 2 1 3 13-16 7 10. H. Astra « 2 ­4 7-14 6 11. Károlyi DSK 7 2 ­5 8-21 6 12. SZVSE II. t 2 ­4 10-25 6 13. Ambrózlalva 6 1 2 3 12-13 5 14. Kühekháza 7 ] 2 4 15-20 5 15. Algyó II. é 1 14 7-17 4 Baker Béla vízilabda Nagyüzem volt tegnap délután vízilabdában. A férfi OB l-ben a Szeged legyőzte a Ferencvárost, viszont a Szentes és a Vásárhely egyaránt ve­reséget szenvedett. A Kurca-parti bánaton a lányok javítottak egy ke­véskét; Stieberék való­sággal kiütötték a Be­csejt. Tabán Trafik Szeged­FTC-Vitalin 10-8 (3-2, 2-2, 2-3, 3-1) OB l-es férfimérkőzés. Újszegedi Sportuszoda, 300 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Kosztolánczy. Szeged: SCSEGYERKIN - Kiss Cs. 1, CSÖRGŐ 1, DR. TÖRÖK, MOLNÁR 3, Bleszity 1, SZEBENI 2. Cse­re: Krnács, Halász, Varga P. 1, Mód, Boros, Zsarkó 1. Edző: Fülöp Tibor. Gól - emberelőnyből: 12/4, ill. 14/4. Négyméte­resből: 1/1, ill. 1/1­Jókora (20 perces) késés­sel kezdődött a forduló rang* adója; a Kiskunfélegyházát elkerülő út építése miatti for­galmi dugó csak nagyon las­san engedte tovább a kocsi­sort, emiatt érkezett „meg­csúszva" a Fradi és a két já­tékvezető. Fülöp Tibor, a szegediek edzője bízott csa­patában, mondván, ha takti­kusan játszanak "tanítványai, akkor itthon tartják a két pontot. Remekül kezdtek a bemelegítetlen vendégek el­len a Tisza-partiak; előbb Szebeni távoli bombájával, majd Csörgő fineszes talála­tával hamar elhúztak. Bár Péter faragott a hátrányból, Molnár négyméteresével újra két gól volt a különbség, ami Hesznek tetszett a legkevés­bé, 3-2. A második negyed rögtön Molnár-találattal in­dult, de nem adta fel a Fradi, Matajsz után Péter is munkát adott az eredményjelző ke­zelőjének, akárcsak a tripláját megszerző Molnár, 5—4. A fordulást követően „beindult" a Steinmetz család; előbb Ádám, majd Barnabás is be­talált, még szerencse, hogy köztük Kiss Csaba is szót kért, aki^aztán „átvedlett" szurkolóba, mivel összejött a harmadik kisbüntetése is (nem maradt bal kezes a me­dencében!). Szebeni újra a hazaiakat juttatta vezetéshez, de Péter négyméterese is utat talált a kapuba, 7-7. Az utol­só hét perc a Tabán Trafik Szeged csapatáról, és azon belül is elsősorban a fiatalok­ról szólt. A gólok sorát Zsar­kó nyitotta meg, őt Varga Pé­ter követte. Ekkor a „majd­nem szegedi" Steinmetz B. rontott egy kevéskét az egyre labdarúgás A labdarúgó NB III Al­föld-csoportjában a 9. fordulót játsszák a csa­patok a hét végén. Egy megyei vonatkozású találkozóra is sor kerül; va­sárnap, 15 órakor a harma­dik helyen álló Makó FC az utóbbi időben „megrogy­gyant" SZVSE gárdáját fo­gadja az Erdei Ferenc téri sporttelepen. A Hódmezővásárhelyi fokozódó jó hangulaton, de az „i"-re a pontot a szintén húsz alatti Bleszity biggyesz­tette oda, 10-8. A Ferencvá­rost két vállra fektetni, az már valami! Fülöp Tibor: - Csodála­tosan küzdöttek egymásért a fiúk! Kezd a srácokból kijön­ni a nyáron elvégzett munka. A szegedi gárda ma, 15.30-kor az Eger együttesét látja vendégül. Szélpál László • HVSC V-Tabac­Szolnoki MTE 4-7 (1-2, l-l, l-l, 1-3) OB l-es férfimérkőzés. Vásárhely, városi strand­fürdő, 200 néző. Vezette; Székely, Juhász. HVSC: CSÁNYI - Leh­mann, Nagy S„ dr. Vörös 1, Király, Kasza, Stefanovics. Csere: KRESÁK 3, Szabó L„ Németh Z., Juhász. Edző: Kovács Róbert. Gól - emberelőnyből: 5/0, ill. 8/1. Négyméte­resből: -, ill. 1/1. Rendkívül feszült hangu­lat előzte meg a találkozót. Mindkét csapat idegesen, kapkodva kezdte a mérkő­zést. A vendégek Mohi Zol­tán révén már az első perc­ben vezetést szereztek, amit dr. Vörös az ellentámadásból kiegyenlített. Nagyon sok volt a pontatlan lövés, illetve az eladott labda. Nem túlzás, a játékosok szinte egymás.hi­báiból éltek. Az első negyed végén Varga lőtt Csányi há­lójába, amire a második hét perc elején Kresák válaszolt, 2-2. A vásárhelyiek sokkal többet birtokolták a labdát, de szinte képtelenek voltak bevenni a jól védő Török ka­puját. A 14. percben újra a Szolnok szerzett előnyt: ezút­tal is Varga lövése talált utat a kapuba. A térfélcsere után kétgólos hátrányba került a HVSC, de a befejező játék­rész előtt Kresák faragott a FC ugyanebben az időpont­ban Mélykúton igyekszik kijavítani a múltheti hazai botlást. Kolozsvári János, a Ma­kó FC trénere: - Jól jött a Kunszentmártonban elért idegenbeli siker, ilyen re­mekül már régen sikerült cserélnem; Martonosi (2) és Sümeghy is szerzett gólt. A tabellán elfoglalt helyek alapján mi vagyunk a vasár­napi meccs esélyesei, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vasutas gárdá­ban több rutinos, jól képzett hátrányból, 3-4. A negyedik negyed már az idegek harca volt. A házigazdák egy újabb Kresák góllal még egyenlíte­ni tudtak, de ezután már csak egy csapat „maradt" a me­dencében. Varga két szemfü­les találata eldöntötte az összecsapás sorsát, míg Krasznai gólja - a vendégek szempontjából - még édeseb­bé tette a győzelem ízét. Kovács Róbert: - Megér­demelt győzelmet aratott a fegyelmezetten játszó Szol­nok. Kandó Tamás • Kontavill Szentesi VK­Vasas Plakett 8-12 (3-4, 2-3, 2-3, 1-2) OB l-es férfimérkőzés. Szentes, 200 néző. Vezette: Erdős, Vajda. Kontavill Szentesi VK: Horváth T. - dr. Dongó L. 2, KOMLÓSI 1, Zentai T, Or­bán Cs., Ibolya, Torday, Dongó T„ TARY 2, PITI L. 1, Bárányi, Szénászky 2. Edzó: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 8/6, ill. 5/4.­Berezvai révén a piros-ké­kek szerezték meg a vezetést az első percben, majd Vári és Regős növelte a vendégek előnyét. Dr. Dongó L. a 3. percben módosította az ered­ményt, majd ismét Berezvai bombázott a szentesi kapuba. Szénászky pazar góljával ma­radt szoros az első negyed, majd rögtön a folytatásban ugyancsak ő hozta „egálra" a találkozót. Berezvait nem le­hetett feltartóztatni, ismét a Vasas vette át a vezetést, 4-5. Hallatlanul kemény csa­ta folyt a medencében, a má­sodik negyedben úgy tűnt, ta­lán sikerül meglepni az an­gyalföldieket, hiszen ezt a negyedet is csak egy góllal nyerték. A fordulás után egy­re többet hibáztak Ibolyáék, s Berezvai ötödik góljával a harmadik negyed közepén labdarúgó is szerepel. A hé­ten „megduzzadt" a kere­tünk, mondhatni, a bőség zavarával küzdök. A dobo­gón szeretnénk a bajnokság végén végezni, ebből kiin­dulva, hazai környezetben nem tévedhetünk. A várható összeállításunk: Ménesi — Szebehelyi, Papp R., Karsai - Martonosi, Sümeghy, Csák, Kondacs, Botlik ­Bálint, Márki. Takács Zoltán, az SZVSE játékos-edzője: - Az utóbbi időben nem úgy szerepe­lünk, ahogy azt mi szeret­már 10-5-re állt a találkozó a vendégek javára. Komlósi és Tary gyönyörű találatai után - 7-10-es állásnál - még fel­csillant a remény, hogy talán az egyik pont megcsíphető. Azonban az utolsó negyed­ben is „megtartották szokásu­kat" Kádár József tanítvá­nyai, ebben a játékrészben is csupán egy góllal maradtak alul... Összességében az öt kulcsjátékosát nélkülöző Va­sas megérdemelten nyerte a találkozót, a helyzeteit sorra kihagyó pályaválasztók ellen. Kádár József: - Támadá­sainkat nem tudtuk góllal be­fejezni, így törvényszerű volt vereségünk. • Hungerit Szentesi VK­VC Becsej 27-7 (12-2, 5-0, 6-1, 4-4) OB l-es nőimérkőzés. Szentes, 100 néző. Vezette: Vajda, Bajusz. Hungerit Szentesi VK: Kádár - Tóth G. 3, Sipos E„ TÓTH N. 3, STIEBER 8, Hadady 1, Debreczeni 2, Pengő, SZREMKÓ 6, Sipos A., Ábel 2, Drávucz 1, Győri 1. Edző: dr. Tóth Gyula. Gól - emberelőnyből: 2/1, ill. 1/0. Négyméte­resből: 3/3, ill -. Már az első negyedben alaposan elhúztak a hazaiak, majd ezt követően is könnye­dén és felszabadultan játszott dr. Tóth Gyula csapata. A ti­zenévesekből álló vendégek mindössze a negyedik ne­gyedben voltak egyenrangú ellenfelei a szentesi cserék­nek. Stieber és Szremkó szép­ségdíjas gólokat dobott, és szinte valamennyi Kurca-par­ti játékos „felavatta" a ma­gyar bajnokság lelkesen és helyenként jól játszó újoncát. Dr. Tóth Gyula: - A várt­nál könnyebben szereztük meg a győzelmet... Ifjúságiak: Hungerit Szen­tesi VK-VC Becsej 8-9 Révész János nénk, éppen ezért, a héten egy kicsit'többet foglalkoz­tunk a „fejbeni" és a fiziká­lis felkészítéssel. A találko­zóra az esélytelenek nyugal­mával készülünk, a tisztes helytállásban reményke­dem, de abban mindenki biztos lehet, hogy nem fel­tartott kezekkel lépünk pá­lyára. A következő összeál­lításban kezdünk: Köröm ­Prágai, Takács J., Gyányi ­Illyés - Oleár, Popovics, Takács Z., Varga - Gyárfás, Puskás. Sx. L. Egyetemista­siker a Munkatársunktól Tanárképző-JA TE 0-1 (0-1) Megyei II. osztályú labda­rúgó-mérkőzés. Szeged, Kis­stadion, 100 néző. Vezette: Bálint. Tanárképző: Vén - Ré­pás, Klem (Balogh Gy.), An­geli, Gyüre, Árgyelán (Bak­sa), Lukács, Demeter, Antal (Balogh J.), Kubát, Kirsch­ner. Edző: dr. Miskolczi Jó­zsef. JATE: Simády - Molnár, Szőke Cs., Kácsor, Cs. Tóth, Csigér, Balogh A., Röst, Ká­dár (Fazekas), Szőke P. (Szabó Á.), Vasas (Pápai). Edzó: Cs. Tóth Zoltán. Egy egyéni hiba már az első percben eldöntötte a három pont sorsát. Gólszerző: Szőke P. Jók: Klem, Lukács, De­meter, ill. Simády (a mezőny legjobbja), Szőke Cs., Cs. Tóth, Szőke P. Utánpótlás­bajnokság a Munkatársunktól A nagyobbak után a ki­sebbek is megkezdik a küz­delmet DM-Déltáv-Démász utánpótlás labdarúgó-baj­nokságban, a szegedi Kissta­dionban. A meccsek október 11-én (szombaton) kezdőd­nek az 1987. január 1-je, az 1988 január 1-je után szüle­tettek, valamint az 1989-90­es évfolyam számára. A szervezők október 7-éig vár­ják még az iskolák jelentke­zését'a 436-386-os telefo­non, vagy a Temesvári krt. 33 szám alatt Tamás Sándor­nál. NB l-es forduló a Munkatársunktól A tizenkettedik forduló­val folytatódik a labdarúgó NB I, benne egy televíziós mérkőzéssel. A program: október 4., szombat: Di­ósgyőr-Haladás 15 óra, Kis­pest-Videoton 15, UTE-Va­sas 17 (TV 2), Siófok-Vác 19, MTK-Stadler 19, Győr­Debrecen 19, ZTE-FTC 19, Tiszakécske-Békéscsaba 19. Október 5., vasárnap: Gáz­szer-BVSC 17. Változások a Munkatársunktól A megjelenttel ellentétben a Tisza Volán Emergé­Martfű NB Il-es férfi kézi­labda-mérkőzés nem szom­baton, hanem vasárnap 11 órakor lesz Szegeden, az Etelka sori munkacsarnok­ban. A vasárnapra meghir­detett Tornádó SE-Kőbánya KC NB I/B-s női kézilabda­mérkőzés elmarad, mert a budapesti csapat visszalépett a bajnoki küzdelmektől. Leboniczky, Mihály, Bajusz: felfüggesztve A Csongrád Megyei Lab­darúgó Szövetség felfüg­gesztette három szentmihá­lyi labdarúgó játékjogát, mi­vei az elnökség e témában megbízott bizottsága sza­bálytalannak ítélte Lebo­niczky Imre, Mihály Ferenc és Bajusz János átigazolását. A CSLSZ fegyelmi tanácsa várhatóan a jövő héten hoz döntést az érintett labdarú­gókkal, sportvezetőkkel és egyesületekkel kapcsolat­ban. Dél-Magyarország legnagyobb sportserlegboltjában SERLEGEK, ÉRMÉK, PLAKETTEK nagy választékát kínáljuk (gravírozással is) 6724 SZEGED, Szent Gellért utca 2. Tel /fax: (62) 325-175 2 SZEGED, Szent Mihály u. 3. T: 325-837 £ MTK-Croatia Tömörülő élmezőny Sokan lettek Makón

Next

/
Thumbnails
Contents