Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-21 / 246. szám
KEDD, 1997. OKT. 21. A HELYZET 11 A tévéállomások mai filmajánlatából MSAT HBO MTV 1 20.00 Hélene szeme. Az előző rész tartalmából: Nagylelkűen elégeti a Hélene-t lejárató levelet JeanPhilippe. A férfi nem tudja, hogy már késő, Regine ugyanis másolatot készített róla. Hélene nem akar ajánlólevelet adni Lucnek, dühös rá, amiért elcsáblotta Patríciát. Végül mégis elintézi neki az állást. A fiú ekkor értesült róla, hogy Patrícia elvetette a gyermekét. 19.30 Az Onedin család. Hosszú távollét után hazalátogat Ausztráliából Dániel Fogarty. Elmondja Elizabethenk, hogy Macauley a tulajdonostársa, és a vagyona fele is a férfit illeti. James az éttermi vacsorán végre megkéri Mrs. Letty Gaunt kezét. Onedin leányának egykori nevelőnője gondolkodás nélkül igent mond. Fogarty felesége időközben meghal, és vagyonát a férjére hagyja. 23.00 Cagney és Lacey. Szomorú hírt kap Lacey nyomozó férje. Egykori kollégája halálos balesetet szenvedett az egyik építkezésen. Az eset kapcsán azonban több zavaró körülmény is fömerül. Harvey-ban egyre inkább megerősödik a gyanú, hogy valójában nem baleset történt. Szerinte meggyilkolták a barátját. Az ügyet hamaraosan átveszi Cagney és Lacey. 23.00 Légy jó.. 10.00 Félelmetes honchok. 11.00 Kamilla. 11.30 Tánc: formációs bajnokság. 12.30 Vendéglátás Szentendrén. 13.30 City. 13.45 Kapásjelző. 14.30 RPSNews. 15.00 Gyönyörű vasárnap. 16.00 Salty, az oroszlánfőka, 3. 16.40 Különjárat. 17.00 Hermán. Svéd film. 19.00 Lámpás. 19.30 Most figyelj csak! 20.00 Fészek. 20.30 Színház-tűznéző. 21.00 Az első akcióhős. 23.00 Légy jó mindalálig. 21.35 Elet vagy halál. Az amerikai polgárháborúban egy stratégiailag fontos erőd elfoglalása jelentős előnyhöz juttatná a szövetségi csapatokat. Hat, kötéltől megmentett önként jelentkezővel Lee parancsnok az erőd elfoglalására indul. Felmérték, mit kockáztatnak. 21.00 Arizonai álmodozók 16.00 Műsorajánlat. 16.05 Szeszélyes természet. Angol sor. 17.10 Stfluspercek. 17.20 Aszfaltbetyár. 17.50 Történelmi magánügyek, 1. Am. film. 19.00 Híradó. 19.15 Aloha Sport. 19.25 Kisasszony. 19.55 Játék: 20.25 Miért? 21.00 Arizonai álmodozók. Am. film. 23.36 Napi profit. 23.51 Negyedóra informatika. 0.06 Aloha sport 0.30 Autó-motor extra 7.00 Vekker. 13.15 News-da 13.45 Parti sétány, Ausztrália. 14.15 Játszd újra... 14.45 Ernest nagy dobása 16.30 Music Box Top Ten. 17.00 A Szépség és a Szörnyeteg. 183)0 Gyilkos utcák. 19.00 Cops. Am. sor. 19.30 Parti sétány, Ausztrália. 20.00 Dempsey és Makepeace. Am. sor. 21.00 Mii les Mr. Beadle's! Angol sor. 21.30 Dilizsaruk, 2. 22.00 Cops. Am. sor. 22.30 Pacific Blue. 23.30 Örömanyák. 5. 0.30 Autó-motor extra 1.00 Evita Pe20.00 Mondvacsinált hűs 7.40 Ace Ventura.9.15 Tanmesék a szexről. 10.40 Távol a tébolyult tömegtől. 13.20 Sztárközeiben: Demi Moore. 13.45 Csobbanás. Am. film. 15.35 Apáca-show, 2. 17.30 Jó barátok. 18.00 Kaliforniába jöttem. 18.35 Sztárközeiben: Geena Davis. 19.00 Melrose Place. 20.00 Mondvacsinált hős. 21.45 Utolsó utadon. Svéd film. 22.10 Egy becsületbeli ügy. 0.25 Zűrös manus. 2.05 Macskafogó kommandó. 3.35 Nemesis, 2. 5.00 Mozi! Mozi! Mozi! 1997. OKTÓBER 21., KEDD NÉVNAP: ORSOLYA uinhai SZEGED NEMZETI SZÍNHÁZ Don Pasquale (bérletszünet). Kezdés: este 7 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Sok hűhó semmiért (Deák 1. bérlet). Kezdés: este 6 órakor. BÁBSZÍNHÁZ Csodálatos narancsok (Pumukli-bérlet). Kezdés: délelőtt 10 órakor. mozi SZEGED, KORZÓ: Ál/arc. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromnegyed 3, negyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Az ötödik elem. Színes, m. b., francia sci-fi. Kezdés: délután 3, negyed 6, este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Wittman fiúk. Színes, magyar film. Kezdés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Hatalmas Aphrodité. Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. GRAND CAFÉ (Deák F. u. 18.): Valmont. R.: Milos Formán. Kezdés: délután 4 órakor. Tébolyító zörejek a kék villa körül. R.: Alain Robbe-Grillet. Kezdés: este 6 és 8 órakor. El Paóban nő a láz. Bunuel-sorozat. Kezdés: este 10 órakor. VÁSÁRHELY: Ál/arc. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Az elveszett világ. Színes, m. b„ amerikai kalandfilm. Kezdés: este 6 és 8 órakor. CSONGRÁD: Utánunk a tűzözön. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 7 órakor. MAKÓ: Kapcsolatfelvétel. Színes, m. b., amerikai sci-fi. Kezdés: este 6 órakor. magyar tv MTVl 5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.05 A Faller család. Német tévéfilmsorozat, 36/34. Erdei séta (ism.). 9.35 Még egyszer! 9.35 Horizont (ism.). 10.05 Helló, Magyarország! (ism.). 10.50 Árnyékfogó (ism.). 11.10 Sportakadémia. Francia tévéfilmsorozat. - A papa lánya (ism.) - Yann (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Zenés TV Színház. Erdők szép virága, (ism.). 13.00 HírVilág. 14.00 Német nyelvű magazin. 14.25 Horvát nyelvű nemzetiségi magazin. 14.50 NAT-tól tartok. 15.25 A hollywoodi western 100 éve. Amerikai sorozat, 3/2. Gyerekeknek! 15.55 Szezám tárulj...! A Nap. 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat, 160/18. 17.00 Segítőtárs. 17.15 Tipp-Hopp! 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! (ism.). 18.30 MC. 18.35 A pampák királya. Brazil sorozat, 130/4. 19.30 Híradó. 20.00 Hélene szeme Megperzselt szívek. Francia sorozat, 18/14. 20.55 Kriminális. 21.25 Kenó. 21.30 Az ötödik elem nyomában. Francia werkfilm. 21.55 Magyar filmek, díjak Cannes-ban. Haggyállógva Vászka. Magyar film. 23.15 Szenes Andreával... Vendég: Herényi Károly. 24.00 Híradó. MTV2 8.30 Közvetítés a Parlament üléséről. 16.30 Alpok-Duna-Adria magazin. 17.00 Mérce. 17.30 Derrick. Német bűnügyi filmsorozat. A tökéletes gyilkos. 18.30 Velencei Biennálé '97. 19.00 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. Titánia és Zuboly. Kunsthaus, Zürich. 19.10 Mikrobi. Magyar rajzfilmsorozat. 13/1. 19.20 Államháztartási reform (ism.). 19.30 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat, 182/111. 20.00 Mindent vagy semmit! 20.25 Telespori. 22.20 Aktuális. 22.45 Híradó. 23.00 Telesport. 1.00 MC (ism.). DUNA TV 7.30 BBC Rádió adása. 7.45 VaA DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (universitas), KISIMRE FERENC (információs). KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra). SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 481-281, titkárság: 401-320, szerkesztőségi fax: 4*1-460, sportrovat: 4X1-730. hirdetéstitkárság: 311-810. hirdetésfelvétel: 318-009. 320-230 Fax:481-444, ügyviteh 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt 67,-Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. F.lsedy Sarolta), a Délhfr Rt. (ügyvezető igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. (a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) tikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. Segítség! Tanulok?! Járóföld - hazai tájakon, 5. 8.30 A sokarcú kultúra. Amerikai ismeretteijesztő film. 9.00 Képes krónika. 10.55 Európai Ablak (ism.). 11.30 Harmónia, (ism.). 12.00 Déli harangszó. Vers. Lapozó. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Virtus. A küzdősportok magazinja (ism.). 13.05 Doktor Finlay, 6/4. Lángoló hidak. Skót sorozat. 13.55 Az Ázsia-sztráda népei és országai. Japán ismeretterjesztő film, 10/5. A szabadság átka. 14.50 Békesség, és minden jót! (ism.). 15.30 Helikon (ism.). 16.05 Heuréka! Megtaláltam. 16.35 Verselemzés. Pilinszky János: Apokrif. 17.00 A hetedik kontines felfedezése. 12/11. Svájci ismeretterjesztő sorozat. 17.30 Mese. 17.50 Reklám. Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.20 A fekete város. 7/6. Egy szál rózsa. Magyar tévéfilmsorozat. 19.15 Szlovákia műemlékei. Szepes vára. Szlovák ismeretterjesztő film. 19.25 Héthatár. Külpolitikai magazin. 20.05 Gazdakör. Magazinműsor gazdálkodóknak. 20.40 Esti kérdés. 20.55 Reklám. Műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.35 Élet vagy halál. Olasz westernfilm. 23.00 Híradó. TV2 6.00 Reggeli információs magazin. 8.30 Marienhof. Német sorozat, 11. (ism.). 9.00 Délelőtt a TV2-vel. 10.05 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat, 13. 12.00 Tények, időjárás. 12.05 Stádium. A TV2 üzleti híradója. 12.30 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat, 13 (ism.). 13.00 Csupa-csupa élet. Német sorozat. 12. (ism.). 13.30 Guldenburgok öröksége. Német sorozat, 12. 14.30 Marienhof. A szerelem hatalma. Német sorozat, 12. 15.00 Csipsz. Gyermek és ifjúsági magazin. 16.10 Aki bújt, aki nem. Kanadai sorozat. Sport, zene, versek... 17.30 Csupa-csupa élet. Német sorozat. 13. 18.00 Az Acapulco-öböl. Mexikói sorozat, 13. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. Hírműsor, időjárás. 19.30 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat. 14. 20.00 Kaméleon. Amerikai sorozat. 3. 21.00 Kennedy űrközpont jelentkezik. Amerikai sorozat, 4. 22.00 Tények, időjárás. 23.00 Cagney és Lacey. Amerikai sorozat. 24.00 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat, 6. VTV SZEGED Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szegedi hírek. 19.20 Maholnap. Beszélgetés aktualitásokról. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Lélektől lélekig. Sugárzó emberek. 20.30 Könnyűzenei turmix. 21.10 VTV mozi: Az áldozat. Magyar krimi. 22.50 Szegedi hírek (ism.). 23.05 Képújság. TELIN TV 6.00 Hangos képújság. 18.00 Telinfon. 18.30 Áutómánia. 20.00 Telin film: műsorajánló. 20.10 Filmajánló. 20.38 Értelmiség '97 Nyári Egyetem. 21.00 Celeste 25. 21.48 Kemény lecke (film). TKTV 1 16.00 Képújság. 17.30 HBO kódolatlan műsor. 19.30 TKTV kedd délután: műsorismertetés. Szentendrei Gábor: Kalandjaim a szigeteken. Tömörkény napok, 2. Kozmetika és szolárium felsőfokon. 20.00 DW. rádió wmm KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.05 Napközben. 11.05 A király és én. Részletek Rodgers zenés játékából. 11.35 Krónika 1956ról. Részletek Zimándi Pius naplójából, 10/7. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gregorián énekek. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Elsó közlés. 15.05 Parlamenti folyosó. 15.30 Világstúdió. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jövök... 17.26 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Egy önérzet története. Gellért Andor Andre regénye, 8/7. 20.05 Táncházban (ism.). 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz! (ism.). 21.05 Gergely Róbert énekel. 21.25 Nyeregben írt történelem. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Egy énekes - több szerep. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 8.25 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 8.00 Petőfi délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló (ism.) 13.45 Korkérdés 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek 17.04 Petőfi ifjúsági délután. 18.01 Zenezóna. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.03 Zenezóna. 19.30 Gyerek-sáv. 20.00 Rádiószínház. Sírgyalázás. Gunilla Hemming hangjátéka. 20.47 Henry Mancini zenekara játszik. 21.00 Hírek. 21.03 Zenezóna. 21.40 Sport. 22.00 Más sáv. 22.30 Jazzlista. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... Óránként: hírek, időjárás. 2.04 Gramofonsztárok. 3.04 Énekesek és zenekarok a múltból. 4.04 Operaénekesek nótafelvételeiből. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Sipos Ildikó. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, programajánlat. 6.45 Sérült gyermekek lehetőségei Szegeden. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Interjú Kósa Gyulával. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC híradó Londonból. 8.00 Lapszemle, programajánlat, időjárásjelentés, útinform. 8.15 Városháza, községháza. 9.15 Háttér: a koraszülött babákról. 9.55 Hírösszefoglaló. Az Országgyűlés miatt a regionális adás elmarad. 15.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Zanati Zsófia. 15.00 Műsorismertetés, hírek, időjárás-jelentés, útinform. Évfordulónaptár. 16.00 A nap híre. Mérgező doppingok. 17.00 Hírek, idójárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. Lakásárak Szegeden. 18.00 Hírösszefoglaló, időjárás-jelentés, útinform. Tudományos magazin. Sport. 19.00 Műsorzárás. DEUTSCHE WELLE - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, ifjúsági fórum. Részletes műsor a magazinunkban! Tele-7 A HELYI RADIOK MUSORABOL RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDS EON Telefonszám: 444-088, fax: 421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu www.tiszanet.hu/radio88 17-22-ig Óránként hírek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Hegyesi Sándor műsora. Benne: Nagy utazás idegenforgalmi magazin. 19.05 Hangszertár - a Csermák Hangszerüzlet műsora Szabó Katával. 20.05 Country. Dave Bandi műsora. 21.05 120 perc. Forrai Krisztián műsora. 24.00 Hajnali zenemix. Zenei szerkesztők: Tóth Péter, TóthViktória. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.:498-301. 5-8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, időjárásjelentés. útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Rádió mix. Mv„ zenei szerk.: Schinkel Thomas. 12.00 Tisza Magazin - információs műsor. 13.05 Délutáni randevú Kisistók Tímeával. Zenei szerk.: Papp Zsolt, Vígh Zoltán. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97.6 MHz-en. Tel.: 243-261. 243-262 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként hírek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: volt leventék és hadifoglyok. 12.30 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hfrmondó. 14.30 Gazdasági magazin. 16.00 Délutáni csevegés. Vendég: Kiss Lászlóné. 19.20 Esti mese. 20.15 Esti csevegés pilótákkal, szerelőkkel. 23.30 Délalföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6-13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 13.30kor, majd óránként helyi hírek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. 13.00 Hangoljon ránk! 14.00 Miénk a mikrofon. A rádió kereskedelmi és szolgáltató műsora. 15.00 Délutáni magazin. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10—13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális inteijú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. POLITIKAI HIRDETÉS A MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET PÁRTJA meghívja Önöket az 1956-os szabadságharc emlékére rendezett nagygyűlésre, melyet egy önálló, független Magyarországért tartunk, Szegeden a Dugonics téren, október 23-án, 15.00 órakor Beszédet mond: CSURKA ISTVÁN író, a MIÉP elnöke Ezt a lapot rajtuk kívül még 204 997-en olvassák/* CSONGRÁD MEGYE ; LEGHATÉKONYABB REKLÁMHORDOZÓJA! (•Forrás: Médiafigyelő horoszkóp KOS: Legyen türelmes másokkal, legalább annyira, mint ahogy önnel türelmesek az emberek. Egyébként ki nem állhatja, hogy ősz van. y BIKA: Minden létező alkalmazkodóképességére szüksége van, ha baj nélkül akarja átvészelni ezt a napot. Állandóan változnak az ingerek. I IKREK: Kellemes, harmonikus órákat fog eltölteni egy egészen új ismerősével. Hihetetlen gyorsan összebarátkoztak, s még nincs vége. I I RAK: Látszólag minden oka megvan az elkeseredésre. De ha a dolgok mögé néz, rögtön rájön, hogy nincs nagy baj. Kezelje lazábban az életét! OROSZLÁN: Itt az ideje, hogy nélkülözhetetlenné tegye magát. Kerítsen időt és lehetőséget, hogy jól kibeszélgethesse magát barátnőjével, vagy kedvesével. SZŰZ: Voltak már szebb napjai is, s akkor sem volt megelégedve semmivel, s hadakozott mindenkivel. Legyen megértőbb a világgal! np pjMERLEG: Fan' ' tasztikusan türelmes, mégis, kisebb konfliktusba keveredik. Megpróbálja eltussolni, de ellenfele ragaszkodik a látványossághoz. m, SKORPIÓ: Fáradtnak érzi magát, s a gondjaitól nagyon nehezen tud szabadulni, annak ellenére, hogy tegnap óta megoldottnak tekinthetők. z NYILAS: Tanuljon a más kárán, rengeteg tanulságot vonhat le belőle. Ha támadások érik, ne hátráljon meg azonnal, küzdjön az igazáért. I ~T I BAK: Logikusan 1——I tud következtetni, s ez nagy előnye sok emberrel szemben. Az így nyert információkat használja fel saját épülésére! VÍZÖNTŐ: Önfejűsége sok szomorúságot okoz. Nem tud meggyőződni a mások igazáról, mert ön meg sem hallgatja a másik felet. HALAK: Ma kevés lehetősége lesz hasznot húzni bármiből is. Ne a körülményeket okolja, hiszen ön az, aki nem áll a helyzet magaslatán. Gépészmérnököt termelésirányítási és vezetői gyakorlattal keres üzemvezetőnek országos rt. Hódmezővásárhely körzetében működő, folyamatos technológiájú gyárába. Önéletrajzát „Üzemvezető" megjelöléssel 6800 Hódmezővásárhely, Pf.: 259. cfmre kérjük.