Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-17 / 243. szám

PÉNTEK, 1997. OKT. 17. KITEKINTŐ 7 • Kinek, mi jut? Pocok és pénz a szeméttelepen Kedves Környékbéliek! Tja mondjuk, ha nem: itt az ősz! A minapi hideg Ál. hajnallal aztán végérvényesen. Ahogy Arany János észleltette a Toldi estéje versében: „...dérré vált a harmat, hull a fák levele." És amikor hull, akkor sok szépsége mellett - szemetel. Beteríti a járdát, öszszemocskolja az utcát. Bizony, ha szeretjük, ha nem, söpörnünk, gereblyéznünk muszáj. Trágyára, szemétre a fakoronák tarka öltöztetőjét. Ugye, csak ezt ne említettem volna. Ezt a szemétre hordást... Mert bizony, ezzel valahogy' hadilábon áll a magyar. Vagy messzeli a távolságot, s neki se fog a véle való megbirkózásnak, vagy csak fele útjáig futja ereje, s oda ejti terhét, ahová pottyan; vagy ami a leggyakoribb tán: hozzá se fog a táv „leküzdéséhez"! Sorsára hagyja az ősz szemetél, mondván: úgyis mindjárt jő a hó és az majd letakar mindent. Szóljanak rám, ha arrafelé nem így van! Igaz, ahány falu, annyi takarítói igyekezet, de a méla látszat még, hogy az utcák, az utak szemetesek, piszkosak, ápolatlanok. (Tisztelet a kivételnek!) A birtok, a kert, az udvar, a hajlék szemetét legtöbben föltüzelik, elégetik, megfelelő helyére juttatják a fölös lomot - de szaporodnak az utak mellé, a házak elé kilett tárolók, az oda gyűjtött szemét elhordásért fizetnünk kell. (Néhány sándorfalvi szerint lényegesen többet, mint például a szomszédos szatymaziak.) A baj csak az, hogy valójában ki és kinek? jnr özszemetünk ügyében sokan sokfélét mondanak, i\. és mintha csak az látszana biztosnak, hogy a faluszéleinken egyre nagyobbak annak rakásai. Még azt is hihetnénk nagy szomorúságunkban, hogy az útszéli sz-..nak, bajnak tényleg nincs gazdája, de ez nem igaz. A szeméttelepek sorsáról, mint más lényeges faludolgokról - mindig az önkormányzatok döntenek. Az állítások szerint: ebben a szemétben - pénz lapuli trr • Üllési öröm: Egy krumpliból - tizenöt Juhász Imre: - íme, így is terem az üllési föld! (Fotó: Gyenes Kálmán) Gál Ferenc: - Hordanak ide mindent. Dögöt, zöldet, kacatot! (Fotó: Gyenes Kálmán) Régi gazdai tapasztalat: egy krumplibál mindig öt lesz. Sugallata a biztatásra keletkezett mondásnak, hogy a föld emberének csak vetni kell. Bár most még nem a krumplivetések idejét éljük, csupán a gabonamaggal szóljuk a határt, de a minapi üllési burgonyakonferencián már a talajról, vetőgumók teleltetéséről is szó volt. Közben, természetesen, az idei termésről mondhattak véleményt az érdekeltek, meg azok is, akik csak nézelődtek. Amint azt Juhász Imrétől, a tápbolt vezetőjétől megtudtuk: hatalmas krumplik teremtek az idén. Főleg a hollandok adta vetőmag vívta ki a gazdák elismerését. Maróti Ferencéknél például 1 kiló 45 dekást, Jenei Zoltánéknál 1 kiló 7 dekást mértek. Nagy Sándoréknál is kilósnál nagyobb lett a krumpli. Ha nem is mind nőtt ilyen góliátosra, az üllési homokföld megadta a magáét. Valamikor, évtizedekkel ezelőtt a forráskúti krumplikirály, Sándor Tibor mondotta, hogy az erre való burgonyának íze, aromája és zamata lett a nagy sikerű Haladás Termelőszövetkezetben. A téesz már rég romjaiban, de a krumplitermesztés hagyománya tovább él. Sőt, már a gazdák minden zokszó nélkül hozzájuthatnak a jó vetőmaghoz. Olyanhoz, hallottuk, amelyiknél egy krumpliból nem öt, hanem tizenöt is termett. Ha nem is mind díjazott, mint a képen látható kettő, de embernek, jószágnak egyformán ehető. A környékbéli homokföldek remélhetőleg ezután sem hagyják cserben mindennapi helytállóikat. M. T. Jeleznek a faluvégi szeméttelepek: nagy már a rakás! Ameddig kicsi volt, addig sem volt valami szemet gyönyörködtetö a látványa, de mostanában, hogy a „kicsi rakás, nagyot kíván", merthogy van miből gyarapodnia, kimondottan förtelmes! Legtöbb helyen, így Forráskúton is, szégyene lett a szép falunak. Tudván, hogy mifelénk egy szeméttelep sohasem lehet patika, de a mostani állapotnál mindenképp többet érdemelnénk. Olyat, esetleg, amivel a vágyott Európába juthatnánk. No, de ahogy kérdezni szokás: ki fizesse a révészt? A forráskúti dűlő számozása Gálék tanyájával kezdődik, övéké az egyes. Nem nagy hajlék, ügyesen búvik meg az út kanyarában, a határbéli kukoricások, a semlyékszéli fasor takarásában. Velük átellenben terül a tágas Gyapjas. Látni is lehetne dűlői szépségét, a szép faluvég mezei kiteijedését, ha az otromba szeméttelep útját nem állná e fürkésző tekintetnek. Gál szomszéd kicsit tán emiatt is, de ki nem állhatja ezt az össznépi szemetest. Más okot is mond hamar. - Annyi a pocok, hogy nem győzzük irtani. Ötszáz forint a méregnek csomagja - említi mindjárt az elején, hogy tudjuk, ami nagyobb az egérnél, futkos, rágcsál és szapora, az a nép szemében mind pocok, még akkor is, ha netán épp patkány, mint amit mi is láttunk robogni azon a fázós délelőttön. - Ha nem irtjuk, fene a fajtáját, összedöntik a házat - teszi hozzá. Sajnos, épp a szeméttelep kerítésénél muszáj szót ejtenünk a patkányfogás módozatairól, mert lassacskán az efféle tevékenység mindennapi velejárója lesz életünknek. Mintha ránk szemtelenednének ezek a hosszú farkú állatkák. Ilyenkor, őszidőben, nagy a határ gaza, lomát csak növeli az elhagyott épület; a rágcsálók természetes ellenségei sem igazán fedezhették fel maguknak ezt az állati Kánaánt. Sirályok ugyan csapatostul le(Sz)épül • Munkatársunktól A csengelei öregmalomban már rég nem őrölnek búzát, de azért előfordult néhanapján, hogy az ott lévők fölöntöttek a garatra. Ivó- és evővendégek fogadására rendezkedtek be abban. Köznapokon is, de főleg családi alkalmakkor hangos a hely. Jó ideje már Kiss Ferenc a vendéglős, és a mulatozás ugyanúgy folytatódik, mintha a régi szövetkezet tartaná kézben a kocsmát. A csengelei fiatalember a közös vagyon magánosításakor szerzett részt a szórakozóhelyből. A falubéliek nap mint nap láthatják, amit mi csak délidőben kaptunk lencsevégre, hogy a sok dajdajt megért öregmalom vendéglő épül, s egyben szépül is. pik a szeméttelepeket, de az idejáró baglyok, ölyvek még hiányoznak. - Mi azért jöttünk ide, hogy az út mellől a gyerekek könnyebben járhassanak iskolába. Akkor még nem volt itt ennyi lom. Ahogy én tudom, a tanács földje volt és Nacsa János tanácselnök csinált rajta szeméttelepet. Most csak istenes - húzzuk összébb magunkat a hideg forráskúti határban de nyáron rettentő a bűz. Hordanak ide dögöt, szennyes lomot, permetes krumpliszárat. Meg párét - mutat a gazerdőre Gál Ferenc. A telepen látszik az emberi kéz munkája. Külön halmába gyömöszölve a hasznavehetetlen fólia, és elkülönítve a még haszonra fogható kellékek. Vasak, rongyok, papírdobozok. - Viszik a MÉH-be - igazít el Gál gazda, hogy azért ne higgyük, hogy e helyen megszakad a szemétszállítás lánca. Kérdés kérdést követ. Egyik: • Van őre a lelepnek? - Régen Figura János volt, most Rabiné az. Ő válogatja, hogy melyik hova való. Gál szomszéd marad, mi elköszönünk. Bentebb, a Jókai utcában azt tudtuk meg Vass Jánosnétól, hogy ők maguknak oldják meg az udvari rendtartást. Lányáékkal együtt, a keletkezett hulladékot a kertre használják. Amit lehet előtte elégetnek, ami kell trágyának, azt hagyják csak oda. Érkezett az alkalmi társalgásra a Tanácsköztársaság utcából Fodor Mihály, aki jóváhagyja ezt a fajta szemétfölhasználást, mert ő is hasonlót cselekszik már évtizedek óta. Csak azt dobja ki, ami már menthetetlen és semmire se használható. Annak pedig ott a föld gyomra. Mint tudjuk: az pedig - igazából telhetetlen. Nyilván nem használhat el minden család minden hulladékot. Balástyán, a vasúti átjárónál, a Juhász-kocsma gazdája sem teheti ezt. - Két éve harmincezerért vettünk egy konténert, abba hordjuk bele a napi lomot, jön a pusztaszeri kukáskocsi, elviszi a falu másik végére, azt hiszem, a csatornán túlra, kiüríti és visszahozza. Mi fizetjük a ránk eső részt, és ezzel a részünkről el is van intézve - ad pedáns felvilágosítást Jenő gazda. Benkő László a csaposi teendők pohármosás, pogácsaborogatás - közben ehhez még anynyit tesz hozzá, hogy bent a faluban is konténerekbe öntik az emberek a szemetet. Annyira nem mélyedtek még el a szemétszállítás rejtelmeiben, hogy utánajárjanak; ezért az utcabeliek vagy éppen a polgármesteri hivatal fizet a végén. Nagy Sándor polgármester ad erre választ. Eszerint: - Részben az önkormányzat, részben a lakosság fizeti a negyedévenkénti szemétszállítási díjat. Megegyeztünk Trombitás Jenővel, és ő összeszedi ezeket a konténereket. Hogy jó megoldás, avagy sem, arról most viták folynak. Kistelekkel közösen nyertünk két olyan szemétzsugorftó német gépet, amellyel messzebbre is és több szemetet is vihetnénk egyszerre. Akár Szeged alá, egy központi égetőbe, például. • És van akadálya? - A gépek a kiskukás rendszerre készültek... • Ja. vagy úgy! Akkor, föl van adva a lecke, hogy melyik is legyen. - Elképzelhető, hogy a kettő együtt. Bízunk benne, hogy idővel kialakul a hogyan is. Mivel Balástyán az emberek szeretik a szépet, vesznek a házhoz fűnyírót, nem restellik a bolt zsákjába dobni a csokipapírt, nyilván azt se bánják, hogy a sándorfatvi csatorna mellé kerített alkalmi szeméttárolót elnyeli máshol egy nagyobb. Amint hallottuk, vágya ez a környék minden rendszerető polgárának, de a módját még nem találták meg igazából. Kisteleken például komoly fejtörést okoz, hogy a régi mesterre avagy az esetleg most formálódó új szemetes cégre bízzák majd az efféle városi lomolást. Tetézi a gondokat, hogy a szemét azért nem tornyosodik, időben elhordják a házak elől; a telep helye se biztos még egészen, földjével gondok keletkeztek. A pusztaszeri vállalkozónak már megvannak a gépei, fölszerszámozta magát, ahogy mondani szokás. Az új gépeket viszont az önkormányzat nyerte. Az egyik cég, amelyik megpályázta a szemétszállítást, az önkormányzaté és a vízszolgáltatással foglalatoskodik, neki is jól jönne a biztos munka. Szegediek is fenik a fogukat a kisteleki szemétre. A hírek szerint hétfőn indul a megmérettetés. A képviselő-testület meghallgatja a pályázók elképzeléseit, s hogy kinek juttatja a „húsos falatot", a bennfentesek szerint, arról komoly csatározás várható a helyi politikai erők küzdőporondján. A szépre vágyó polgár a józan ész diadalának tán jobban örülne... Majoros Tibor Baráti szálak • Munkatársunktál Csongrád megye a jugoszláv és a román határ közelsége miatt ápolja a kapcsolatokat a szomszédos megyékkel. A baráti szálakat először kicsiben, vagyis megyei és városi szinten kell megerősíteni és csak utána lehet országos méretekben gondolkodni. Ez történt Szatymazon is. Ugyanis a helyi önkormányzat vezetése és a gazdakör elnöke, dr. Somogyi György ma vendégül látta Csomós Attilát, a romániai Maros megye prefektusát és a megyei gazdákat. A vendéglátás célja, hogy Maros megye és a homokhátsági kistérség gazdakörei a szatymaziak vezetésével a gazdasági együttműködést kössenek egymással. A saját szaktudásukat át tudják adni a partnernek, valamint elméleti és gyakorlati segítséget is kérhetnek a másiktól. csengelei öregmalom Déltájban a főutcán. (Fotó: Gyenes Kálmán)