Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-15 / 241. szám

2 KÜLFÖLD SZERDA, 1997. OKT. 15. Alkotmányos álság \jem illő dolog erről a helyről ilyet üzenni, de Vác­1V lav Klausnak az „alkotmányos válság" kifeje­zése meglehetősen elhibázott és értelmetlen meghatá­rozás. Függetlenül attól, hogy ki találta ki és dobta be a köztudatba, úgy tűnik, sikerült exportálni, s már határainkon túl is piacra került ez a megfogalmazás. Amivel az a nagy gond, hogy egy válság semmi esetre sem lehet alkotmányos, mert jól néznénk ki, ha az al­kotmány támogatna, s jogi hátteret biztosttana egy válság számára. Klaus miniszterelnök úr tehát ebben a kérdésben tévedésbe ejtetett, mint ahogy azt is rosszul látja, hogy a NATO-csatlakozás aggályos ná­lunk. NATO-ügyben ugyanis - kivéve a Munkáspár­tot és Csapody Tamás Alba Körét - rég nem látott sokpárti egyetértés uralkodik, s eléggé sajnálatos, hogy mindez nem így „kerül ki" a nemzetközi köztu­datba. Az ugyanis az integráció szempontjából már aggályos leend, hogyha az terjed el: a magyar közvé­lemény már a NATO-kérdésben is megosztott. Vi­szont a propaganda kérdésében talán Klaus minisz­terelnöknek van igaza, amikor azt mondja, aki akar­ja, megérti, miért fontos a csatlakozás. Magyarorszá­gon ugyanis jónéhány millió forintot beleöltek már felvilágosításba, s minden bizonnyal elsápadnak a minisztériumi tisztviselők, amikor azt hallják: nem kell ide az oroszok után NA TO-hadsereg. És ez a sze­gény ország legyen végre semleges. De a történet ko­rántsem erről szól, s igazából mi katonai szempont­ból egyetlen dolgot vállalhatunk: a NATO-t. Ezzel persze lehet vitatkozni. * ráclav Klaus megnyilvánulásait érdemes ezekben V a napokban figyelemmel kísérni. Előbb Meciar elnököt ölelte kebelére, majd ugyanezt teszi Göncz Árpáddal is. Csodálkozásra persze inkább a szlovák államfővel való hirtelen barátkozás ad okot, azt azon­ban nem tudjuk, hogy ez jelent-e valamilyen fordula­tot Csehország külpolitikájában. "UÁiJti Klaus a népszavazásról • Prága (MTI) Václav Klaus cseh kor­mányfő úgy látja, hogy Magyarországon a NA­TO-népszavazás miatti vita következtében alkot­mányos válság fenyeget. „Ez az ország úgy össze­veszett a népszavazás, s nem a NATO miatt, hogy most alkotmányos válság fenye­get" -jelentette ki Klaus hétfőn este egy prágai la­kossági gyűlésen, amikor azt magyarázta hallgatói­nak, miért is nem jó az el­lenzéki szociáldemokraták azon javaslata, hogy Ma­gyarországhoz hasonlóan Csehországban is népszava­zást rendezzenek a NATO­csatlakozás ügyében. Más véleményen van Václav Havel államfő, aki a cseh közszolgálati televízió­nak adott esti interjújában hangsúlyozta: a politikusok­nak jóval határozottabban kellene tájékoztatniuk a la­kosságot a NATO-tagság előnyeiről és terheiről. Sze­rinte az, hogy Csehország­ban gyöngébb a NATO­csatlakozás támogatottsága, mint Magyarországon és Lengyelországban, éppen a hazai „politikusok könnyel­műségének a következmé­nye". Havel ugyanakkor úgy véli, hogy Magyarországon és Lengyelországban a poli­tikusok azért támogatják erőteljesebben a NATO-hoz történő csatlakozást, mert a két népnek mások a háborús és háború utáni tapasztala­tai. Ezt a gondolatát azon­ban az államfő nem fejtette ki részletesebben. Engedmények • Moszkva (MTI) Az orosz kormány hajlan­dó korrigálni az 1998-as költ­ségvetés bevételi - s ezzel egyben a kiadási - oldalát. Mivel a GDP-növekedés na­gyobb a prognosztizáltnál, jövőre a költségvetés bevéte­leit 7 ezer milliárd rubellel (csaknem 250 milliárd forint­tal) nagyobbra lehet tervezni. Erről állapodott meg kedden Viktor Csernomirgyin kor­mányfő Jegor Sztrojevvel, a felsőház vezetőjével és Gen­nagyij Szelez/iyovval, az alsó­ház elnökével. Hadiüzlet • Varsó (MTI) Lengyelország izraeli ra­kétákkal kívánja felszerelni Huzar típusú helikoptereit. Az erről szóló kétoldalú megállapodás aláírását a len­gyel gazdasági minisztérium illetékese kedden hozta nyil­vánosságra. A felek kötele­zettséget vállaltak arra, hogy a programot alapvető je­lentőségűnek tartják a két or­szág hadiipari és technológiai együttműködésében. Kubai feszültségek • Róma (MTI) II. János Pál pápa jövő ja­nuárra tervezett történelmi kubai látogatásának közeled­tével feszültségek támadtak a kubai kormány és a kubai egyház között. A kubai ható­ságok a hét végén nem en­gedélyeztek egy szabadtéri szentmisével összekapcsolt körmenetet a szigetország­ban. A kubai katolikus egy­ház a pápa látogatásának előkészítése keretében 14 körmenetet és szabadtéri mi­sét kíván tartani. A körmene­teket négy évtizede betiltot­ták Kubában, 38 év után az elsőt nem egészen egy hó­nappal ezelőtt tarthatta meg az egyház egy kis faluban. Megszavazzák... • Róma (MTI) Fausto Bertinotti, az olasz Kommunista Újraalapítás párt (RC) vezetője bejelen­tette, hogy pártja támogatni fogja Romano Prodi kor­mányfő jövő évi költségve­tési tervezetét, véget vetve ezzel a négy napja tartó poli­tikai válságnak. Az olasz kommunisták a múlt héten még nem szavazták meg a deficit csökkentését elő­irányzó költségvetést, s ez­zel előidézték a középbal kormánykoalíció bukását. • „Adót csalt" az exállamfő Fizet-e Collor? Öngyilkos merénylet egy támaszpont ellen • Cotabato (MTI) Öngyilkos robbantásos merényletet hajtott végre kedden egy Fülöp-szigeteki katonai támaszpont ellen két külföldi terrorista. Katonai források szerint a támadás­ban meghalt a déli Cotabato város közelében lévő tá­maszpont három katonája is. A hadsereg egyik szó­vivője szerint a két öngyil­kos merénylő - akiknél utóbb arab iratokat találtak ­két Fülöp-szigeteki fegyve­res segítségével, tűzharcban hatolt be a Camp Siongo bá­zisra, majd felrobbantotta a magával vitt nagy mennyi­ségű robbanóanyagot. A két kísérő elmenekült. A merénylők kilétét, ál­lampolgárságát a szóvivő nem árulta el. Mindazonáltal azt állította, hogy mind a négy támadó a szakadár Moro Isz­lám Felszabadftási Front (MILF) szolgálatában állt. A MILF egyik vezetője cáfolta, hogy mozgalmának bármi köze lenne a keddi merénylethez. Mint mondta, mozgalma béketárgyalásokat folytat a kormánnyal, s ezzel összefüggésben tűzszünetet hirdetett. Az AFP hozzáfűzi, hogy muzulmán lázadók a 70-es évek óta harcolnak azért, hogy önálló muzulmán álla­mot hozhassanak létre a Fü­löp-szigetek déli részén. • Brazíliaváros (MTI) Fernando Coltor de Mello volt brazil államfőt adócsalá­sért 3,5 millió dollárnyi bün­tetés megfizetésére kötelez­ték. Az erre vonatkozó dön­tést hétfőn hozta meg Brazl­liavárosban a szövetségi ál­lam adóhivatala. A Globo nevű televíziós állomás által közzétett indoklás szerint Collor nem vallotta be va­gyonának növekedését. Mint a dpa jelentésében emlékeztet, Collort 1992-ben korrupció miatt hivatali ide­jének lejárta előtt felmentet­ték államfői tisztéből, azóta az egyesült államokbeli Flo­ridában él, fényűző körülmé­nyek között. Collornak egy hónap áll rendelkezésére. hogy megjelenlen a Szövet­ségi Adóhivatal előtt és tu­domásul vegye az ítéletet ­közölte Liliana Pontes Viei­ra, a hivatal vezetője. A Col­lor megídézésére tett eddigi kísérletek eredménytelenek voltak - mondotta. Fernando Neves da Silva, Collor ügy­védje időközben azt közölte, hogy védence október végéig Brazflavárosba fog utazni és „megvédi magát". Jóllehet Collor a szenátus döntése szerint 2000-ig nem tölthet be közhivatalt Brazíli­ában, a volt államfő nemrég bejelentette: visszatér a poli­tikába és ügyvédei útján megtámadja - mint alkotmá­nyellenes döntést - a parla­menti Ítéletet. • Göncz Árpád Prágában „Tiszteletbeli szomszédok" Egykori drámaírók, jelenlegi köztársasági elnökök. Václav Havel szívélyesen fogadta Göncz Árpádot. , (MTI Telefotó) • Prága (MTI) A magyar és a cseh ál­lamfő teljes mértékben egyetért abban, hogy Ma­gyarországnak, Csehország­nak és Lengyelországnak, tehát annak a három állam­nak, amelyeket a NATO madridi csúcsértekezlete elsőként hívott meg a szö­vetségbe, nagyon szorosan együtt kell működnie az eu­roatlanti integráció felé ve­zető úton. Ezt Václav Havel cseh köztársasági elnök je­lentette ki azt követően, hogy Prágában tárgyalt Göncz Árpád magyar köz­társasági elnökkel. Göncz Árpád úgy fogalmazott, hogy jelenlegi prágai láto­gatásának fő célja éppen a magyar együttműködési készség kinyilvánítása. A magyar-cseh viszony rend­szerváltás utáni bizonyos lehűlésével kapcsolatban Havel azt mondta, hogy en­nek konkrét okai voltak, például Csehszlovákia ket­téválása, valamint az, hogy Magyarország és Csehor­szág ennek következtében már nem szomszédok, ha­nem csak „tiszteletbeli szomszédok". ÉÖELEKTROHÁZ Siemens szépséghibás, valamint kiállítások bemutató darabjainak a készlet erejéig. Hűtők, kombinált hűtők, fagyasztók, automata mosógépek,mosogatógépek, ceránlapos, gázégős gáztűhelyek, porszívók, kisháztartási készülékek 10-40%-kal olcsóbban. Elektroház Szeged, Párizsi krt. 8-12. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig. A Fonógyári út 8. sz. alatt (patyolat) 2400 nm telekrész épületekkel eladó. Érdeklődni: 62-468-424 Kereszttöltés u. 10. sz. alatti 42 nm-es komplett üzlethelyiség bérleti joga eladó. Érdeklődni: 62-468-424 ZINC ÁM Magasan a legjobb Reklámcikkek közzétételénél egész évben engedményt adunk! KERESSÉK HIRDETÉSI KÉPVISELŐINKET! ADEKA - VM ZINC® újdonság a tetőfedésben ADEKA: új fogalom az építőiparban. Egy rendkívül esztétikus tetőfedési mód a jelenkori technikára nyitott, igényes emberek számára. A kis elemekből álló tetőfe­dés és homlokzatburkolás magas színvonalú, komplett rendszere. Az egyszerű és elegáns ADEKA nagyon könnyű (7,5 kg/m!). Az előpatinázott galambszürke horganyból készített fedés élet­tartama rendkívül hosszú. Vállalja az egyediséget, válassza az ADEKA-tl További információért hívja a VM ZINC zöld számát: (80) 452-452 VM ZINC Kft. 2092 Budakeszi, Pátyi út, Új ipartelep Tel.: (23) 452-452 • Fax: (23) 452-320

Next

/
Thumbnails
Contents