Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11 / 238. szám

6 HAZAI TÜKÖR É SZOMBAT, 1997. OKT. 11. • Ullési agrárnapok Mire számíthatnak a gazdák? A növénytermesztés talpra áll? (Fotó: Somogyi Károlyné) Sok hűhó nem semmiért Nem veit fertőzött az ivóvíz • Budapest (MTI) Nem a vezetékes ivóvíz okozta a XIII. kerületi Vere­bély László technikum több diákjának rosszullétét. A Fő­városi Vízművek Rt. közle­ménye szerint a társaság la­boratóriumában elvégzett és az ÁNTSZ által is megerősí­tett vízmintavizsgálatok ki­zárják annak a lehetőségét, hogy a mérgezésre utaló tü­neteket a csapvfz idézte elő. Október 9-én több mint har­minc tanulót vittek kórházba az iskolából, az első feltevé­sek szerint csapvíz okozta mérgezéssel. A víz vizsgála­ta során megállapították, hogy egészségre ártalmas anyagok, baktériumok nem találhatók benne. A vélt fer­tőzés okát (gy tovább kell keresni. Másodfokon is öt év • Kaposvár (MTI) A ktftasi vasúti tömegsze­rencsétlenség okozásával vá­dolt sorompókezelőt! Czillin­ger Csabánét ez év májusá­ban öt év fogházban letölten­dő büntetésre Ítélte a Kapos­vári Városi Bíróság; ezt az Ítéletet pénteken a Somogy Megyei Bíróság másodfokon is helybenhagyta. Az emlé­kezetes baleset a múlt év februárjában történt: a So­mogy megyei Kutason a so­rompó leengedésének elmu­lasztása miatt egy autóbusz és egy vonat összeütközött; tizenhármán életüket vesztet­ték, heten megsérültek. Mó­zes Gábor tanácsvezető bíró az ítélet indoklásaként el­mondta: a vádlott alapvető és döntő mulasztás követett el azzal, hogy a sorompót nem engedte le időben. Erre vo­natkozóan az elsőfokú bíró­ság ítélete megalapozott volt. Lemondott Gulyás Erika • Budapest (MTI) Október 31-ei hatállyal le­mondott Gulyás Erika, a Ma­gyar Rádió Krónika műsorai­nak főszerkesztője. Martin Kovács Miklós adófőszer­kesztő a lemondás indoka­ként említette: Gulyás Eriká­val eltérő elképzeléseik vol­tak arra vonatkozóan, mennyi idő elteltével töltsék be azok helyét, akik a Krónikától a közelmúltban más sajtóorgá­numokhoz, többnyire az új országos kereskedelmi televí­ziókhoz távoztak. A lemon­dott főszerkesztő a későbbi­ekben is a Kossuth Rádió munkatársa marad. Jutalom • Budapest (MTI) Félmillió forinttal jutal­mazza a Magyar Posta Rt. azt a nyomravezetőt, aki se­gítséget nyújt a legutóbbi postarablás tetteseinek elfo­gásához - közölte a Magyar Posta Rt. sajtófőnöke. A rab­lás hétfőn, a XIII. kerületi Fiastyúk utca 75. szám alatti hivatalban történt. A bejelen­téseket a BRFK Rablás Al­osztályán és a rendőrkapi­tányságok ügyeletein kívül a Magyar Posta Rt. főügyele­tének alábbi telefonszámán lehet megtenni: 118-3330 és 118-3056. Mezőgazdasági szak­mai napokat és gépbe­mutatót délelőtt tartanak Üllésen, a Déryné Műve­lődési Házban. A hetedik alkalommal megrende­zendő agrárnapokon többek között a helyi gazdák is bemutatkoz­nak terményeikkel. A művelődési ház udvarán gépbemutatóval, a nagyteremben pedig szakmai előadásokkal várják két napon át az érdeklődőket. Nyáriné Tajti Anna, Üllés polgármestere elsősorban az információcsere miatt tartja fontosnak az eseményt, bár kellemes időtöltésnek sem utolsó nézelődni a termények és a gépek között. A tegnapi megnyitón Botka László or­• Munkatársunktól A Philip Morris 40 éve tá­mogatja a kultúra különböző formáit, kiemelten a táncmű­vészetet. Két évtizeddel ez­előtt hozta létre a Finn Balettdíjat, s ezt a hagyo­mányt követte Magyarorszá­gon is: 1993 óta évente ítélik oda a Philip Morris Magyar szággyűlési képviselő el­mondta, a szokottnál is fon­tosabb, hogy a gazdák most közösen gondolkodjanak a mezőgazdaság jövőjéről, hi­szen készül az agrárprogram és olyan népszavazás előtt állunk, amely jó időre meg­határozza, kik lehetnek a föld tulajdonosai hazánkban. A képviselő szerint az agrári­um alapkérdése most mégis az, jó-e a mezőgazdaság szá­ma az uniós csatlakozás? A választ rögtön meg is adta a Földművelésügyi Mi­nisztérium jelen lévő főosz­tályvezetője, Oravecz Sán­dor. A minisztérium adatai szerint ugyanis a több milli­árd dolláros magyar mező­gazdasági export fele máris az Unió tagországaiba irá­nyul. A főosztályvezető szólt az agrárium legégetőbb kér­Balettdíjat annak a táncosnak, aki a szakemberekből álló Művészeti Tanács szerint ki­emelkedő teljesítménnyel já­rult hozzá a magyar balettmű­vészet értékeihez, s aki Euró­pa és a világ színpadain mél­tón képviseli a magyar balet­tet. Az első díjátadási ünnep­ség az Operaházban volt, ifj. déseiről is. Szerinte a mező­gazdaság az idén elmozdult a holtpontról, hiszen a terme­lés 5 százalékkal nőtt. Saj­nos, a bővülés kizárólag a növénytermesztésben követ­kezett be, az állattartás to­vábbra is az agrárium „mos­tohagyereke". A jelenlévők többsége ar­ra volt kíváncsi, milyen tá­mogatásokra számíthatnak a gazdák jövőre? Az elvek már megszülettek - mondta Ora­vecz Sándor. - A számok azonban még változhatnak. Most úgy tűnik, 18 milliárd forinttal több pénzt „pum­pál" jövőre a kormány a me­zőgazdaságba, a területfej­lesztési támogatásokkal együtt 230 milliárdos támo­gatásra számíthatnak a ter­melők. Az elosztási rendszer alapvetően nem változik jö­Nagy Zoltán kapta a díjat. 1994-ben Győrben a Szegedi Kortárs Balett táncosaként és koreográfusaként tüntették ki Juronics Tamást, a szegedi együttes művészeti vezetőjét. A következő évben a Pécsi Balett 35 éves jubileuma al­kalmából Lovas Pál kapta a díjat. Tavaly Nagy Tamás, az vőre, de új elemekkel bővül. Ilyen lesz például a 35 év alatti, kezdő mezőgazdasági vállalkozóknak juttatott kü­löntámogatás, amelynek fel­tétele várhatóan a középfokú szakmai képesítés lesz. A fő­osztályvezető a fórum végén biztatónak ítélte az agrárium helyzetét, többek között azért is, mert közel fél tucat új törvényjavaslat fekszik a Parlament asztalán, amelyek rendezhetik a mezőgazdasági termelés alapproblémáit. Tegnap délelőtt szakmai előadásokat hallhattak az ül­lési termelők: többek között a burgonyatermesztésről, új növényvédőszer és műtrágya fajtákról. Ma, kiállítással, gyermekkoncerttel, különfé­le versenyekkel folytatódik az üllési agrárnap. R. G. Operaház táncosa volt a ki­tüntetett. Az idén a Szegedi Nemzeti Színház a díjátadás helyszíne, abból az alkalom­ból, hogy a szegedi balettet 10 éve alapították. A Philip Morris Magyar Balettdíjat az Etienne és a Szilánkok című új táncművek ma esti előadá­sán adják át. Most kezdődik a szín­házi nagyüzem: tegnap este balettbemutató volt, az Etienne és a Szilánkok mai előadásán adják át a Philip Morris Magyar Balettdijat, október 17-én lesz az elsá prózai bemu­tató a Kamaraszínház­ban. Indul a „Nyitott színház" program és lét­rejött a Proszcénium Tár­saság - hallottuk a teg­napi tájékoztatón. Telihay Péter rendező fel­ültette az újságírókat - a Ka­maraszínház színpadára. A színháziakat pedig leültette a nézőtérre. Az ötletet azzal magyarázta: hátha így jobban érzékeljük, milyen egy lerob­bantott színház. A Shakes­peare-bemutató - Sok hűhó semmiért - próbáinak finisé­ben ugyanis annyira készen van már a színpadkép, hogy első pillantásra is látszik raj­ta: háború dúlta-pusztította. Vagyis ez a vígjáték nem az a vígjáték lesz, nem igyek­szik követni az előadásha­gyományokat. Telihay egy háború két csatája között le­játszódó „történetként" ol­vasta a Shakespeare-darabot, amelyben egy szerelmi öt­szög figuráinak egymáshoz és a világhoz való kapcsolata a téma. Már ennyiből is lehet következtetni arra, hogy nem a könnyed szórakoztatás tipi­kus színházi opusza készül Telihay irányításával: a szó­rakoztatás mellett meg akar rendíteni, el akar gondolkod­tatni, zavarba akar ejteni. Az ötszöget alkotó szereplők kö­zül a herceg a kulcsfigura: a kecskeméti színházból ide vendégnek hívott llyés Ró­bert formázza meg. A Benedek-Beatrice párost Szerémi Zoltán és Létay Dó­ra kelti életre, a Claudio­Hero párt pedig Mészáros Tamás és Bognár Gyöngy­vér. • Szolnok (MTI) Az elmúlt év végén egy 135 millió forintos kárt oko­zó adó- és társadalombiztosí­tási csalás bűntettében indí­tott nyomozást a Jász-Nagy­kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság gazdaság­védelmi osztálya. Mint egy ezzel kapcsolatban a pénte­ken tartott szolnoki sajtótájé­koztatón elhangzott: a bünte­tőeljárás során megállapítot­ták, hogy L. Sándor 24 éves túrkevei vállalkozó és hu­szonhat társa ké{ év alatt több ezer túrkevei munkanél­külit foglalkoztatott mező­gazdasági és élelmiszeripari munkákon anélkül, hogy tb­t, valamint adót fizetett volna utánuk. A munkanélkülieket elsősorban Bács-, Csongrád­és Szolnok megyei baromfi­feldogozókban dolgoztatták, ahová a vállalkozók autóbu­szokon szállították őket. Egy-egy munkás napi • Munkatársunktól A Városgondnokság ok­tóber 24-től 26-ig lomtalaní­tási akciót szervez Tápén. A háztartási hulladékot, mellé az összekötözött faágakat és külön rakva a fémhulladé­kot és a felesleges tárgyakat az alábbi helyekről gyűjtik össze: buszforduló - Hon­foglalás utca, Régész tér ­Háziipari Szövetkezet előtti tér. Rév utca - Honfoglalás Dr. Nikolényi István igaz­gató szerint a frivol ülésrendű tájékoztató: sok hűhó nem semmiért, hiszen ünnepélye­sen átadták az ajándék bérle­teket az új közönségrétegek képviselőinek. Az idei, „Nyi­tott színház" programnak el­nevezett akcióban speciális feltételeket teremtenek meg ahhoz, hogy gyengénlátók, hallás- és mozgássérültek is járhassanak színházba. Fő­védnöknek megnyerték a népjóléti minisztert; a tárca mellett egyelőre a Mentálhi­giénés Programiroda, a Dél­táv Rt. és a Tena nyújt anyagi segítséget, de további támo­gatókat várnak. Bejelentették tegnap a Proszcénium Társaság meg­alakulását is, amely alapvető­en a korábbi mecénási kör új­jászervezése: azok a tagjai, akik jegyet váltanak az úgy­nevezett Proszcénium-előadá­sokra, s ezzel a színházat tá­mogatják (a jegyek emelt áron eladók). A támogatók szavaznak majd az évad leg­jobb előadásaira és színészi teljesítményeire, ennek alap­ján Proszcénium-díjat oszta­nak. A Társaság első rendez­vénye december 6-án lesz: a jótékonysági bálra díszvendé­get várnak, Göncz Arpádnét, a Kézenfogva Alapítvány el­nökét. A- „Nyitott színház" programot és a Proszcénium Társaság működését össze­kapcsolták: a jótékonysági bál - és a többi, hasonló rendez­vény - bevételét a sérült em­berek szövetségeinek, érdek­védelmi szervezeteinek utal­ják át. Létrehozták a Proszcé­nium Alapítványt is, amely viszont a színházi előadások létrejöttét segíti azzal, hogy szükség esetén a produkciós költségeket egészítik ki az alapítványi pénzekből. A Tár­saság - és az alapítvány - fo­lyamatosan fogad új támoga­tókat. S. E. 800-1000 forintot kapott a gyanúsítottaktól, a fennmar­dó 1-000-2000 forint volt a haszna a munkaszervezők­nek. A baromfifeldolgozó és L. Sándor, a munkásokat to­borzó vállalkozó közötti szerződésben egyébként sze­repelt, hogy a vállalkozó minden pénzügyi kötelezett­séget teljesít. Az ügyben azért van annyi társtettes, mert több alvállalkozója volt, aki szintén munkásokat szervezett, vagy fiktív szám­lákkal látta el az ügyletek fő­szereplőit. A nyomozás el­rendelése után L. Sándor és V. Sándor gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését tovább folytatták, ezért a bí­róság mindkettőjüket előze­tes letartóztatásba helyezte. Azoknak a munkanélküliek­nek, akik segélyt kaptak, és eközben dolgoztak, a segély összegét vissza kell fizetniük a munkaügyi központnak. utca kereszteződése, Szend­rey Júlia utca - Rév utca, Árvácska utca - Törökverő utca, Budai Nagy Antal utca - Sziklai Sándor utca. Budai Nagy Antal utca - Beszter­ce utca, Bencfahát utca ­Rába utca, Dráva utca - Fi­ume utca - Iker utca és Zsu­kov tér. A szemét elszállításáról a Környezetgazdálkodási Kht. gondoskodik. S- RUPESKY , JJJ SZERELEM! OPEL CORSA 1.0 12 V 55 lóerős Ecotel motorral Kategóriájának legtakarékosabb európai autója! 757 000 Ft-tól! KEDVEZŐ BÉRLET- ÉS HITELLEHETŐSÉG, AUTÓBESZÁMÍTÁS! 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: 62/424-800. Fax: 62/424-888 Lomtalanítás Tápén Szegeden adják át i Magyar Balettdíjat Feketemunkások

Next

/
Thumbnails
Contents