Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11 / 238. szám

4 KRÓNIKA SZOMBAT, 1997. OKT. 11. ELMAQY * Nfe AZ ALKOTÓHÁZ­BAN (Árboc u. 1-3.) hétfőn, 16 órától fafara­gás, foltmozaik, bőrmű­vesség. ? Adjon egy (at Szegednek! Inter-Eurőpa Bank Rt. 11100-405 18+550580200006 • 75 éve Termővé kell tenni a szikes talajt! A földreformmal kap­csolatosan egyre több szó esik a Szegeden is nagyon aktuális szikes területek termővé tételének szüksé­gességéről. A kérést fon­tosabbá teszi még az or­szág súlyos helyzete is, amelyben minden négy­zetméternyi bevetetlen te­rület komoly veszteséget jelent. A szikes területek termővé tétele nagyobb tőkebefektetést igényel, az állam, amelynek eminens érdeke lenne ez az akció, képtelen azt támogatni. (1922) • 50 éve Demokratikus színház Új Magyarország ké­szül: a dolgozó nép és a parasztok Magyarországa. Ez azt jelenti: olyan nép­rétegeké, amelyek előre és nem hátra néznek, ha ide­álokat keresnek és talál­nak vagy találtak. Ma este ismét felgördül újabb esz­tendőre a szegedi Nemzeti • 25 éve Színház függönye, hogy bizonyosságot tegyen: al­kalmas-e az új kultúra, az új művészet teremtésére. A Nemzeti Színház fel­adata: átnyúlni három év­tized ártalmas örökségén. A szegedi színház a dol­gozóké kell, hogy legyen. (1947) Konzervgyári újdonságok A szegedi konzervgyár­ban édesfénik, rúdzeller, lattichsaláta és löbb más konzervújdonság próbaté­teleil készítették el. Az édesfénik külsőre az ana­nászra emlékeztető nö­vényféleség, amely megfe­lelően elkészítve kitűnő előétel. A konzervújdonsá­gokat túlnyomórészt svájci megrendelésre gyártották. A specialitások mezőgaz­dasági termelője a szentesi mezőgazdasági kutatóállo­más, amely vállalta né­hány más égövi növény meghonosítását. (1972) MA TELEFONTKÁRTYA­KLUB 9-től délig az érem­gyűjtők klubjában (Tisza L. sgt. 14.). MÚZEUMI MATINÉ: Egyiptomi furcsaságok cím­mel lesz történelem foglal­kozás Kómár Irén vezetésé­vel délelőtt 10 órától, a Mó­ra Ferenc Múzeumban. A „SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA" címmel szervezett helyismereti ve­télkedő elődöntője 10 órakor lesz az Odessza II. Általános Iskolában. INGYENES jogi tanács­adás 10 és 12 óra között a Bécsi körút 7. szám alati nyugdíjasklubban. Jogtaná­csos: dr. Fügi Réka ügyvéd. DIANETIKA MŰHELY 10 órától a József A. sgt. 38. szám alatt. TESIÚNK-UEL KÜNK-SZED LEMÜNK egészséges fejlődé­se és gyógyítása - ingyenes ismeretterjesztő előadás dél­után 4 órától a Bartók Béla Művelődési Központban. CSALA ZSUZSA és HARSÁNYI GÁBOR szóra­koztató műsora 19 órakor lesz az Aranykorona étte­remben. KONCERT a városi rock­klubban, a Juhász Gyula Művelődési Központban. Fellép 19 órától az Agallere - Kőrösladány, P.H. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától szabad szombat party. Dj Keszthelyi Gyula. A REGŐS BENDEGÚZ­BAN nosztalgia-rendezvény, fellép a Drink Panthers. VASÁRNAP A ZEN-BUDDHIZMUS FILOZÓFIÁJA - beszélge­tés egy Koreában élő ma­gyar ZEN szerzetessel cím­mel előadás lesz a Fű-Vész­klubban (Fésű u. 4.), 17 órá­tól. BHAKTI-JÓGA TEA­DÉLUTÁN 17 órától a Hin­du Kultúra Házában (Kál­mány L. u. 14.). HÉTFŐN A KONZVERVATÓ­RIUM opera tanszakos hallgatóinak hangversenye 18 órakor lesz a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban. FERENCES EVANGÉ­LIUMI ESTÉK: Egy ki­sebb testvér felemelő nagysága cfmmel tart elő­adást Sz. Simon István, a Délmagyarország nyugal­mazott főszerkesztője este 7 órától az alsóvárosi fe­rences kolostorban. BIBLIAÓRA angol és magyar nyelven, 19 órától a Bartók Béla Mű­velődési Központ pincehe­lyiségében. Ovibuli a Gyertyámosban Római katolikus plébániák Alsóváros: Szombaton 6.30-kor szentmise, 16 óra­kor óvodások miséje, 16.45­kor rózsafüzér ájtatosság és 17.30-kor szentmise. Vasár­nap 7-kor, 9-kor, 11-kor, 17.30-kor szentmise. Zso­lozsma minden este 18.15­kor. Vasárnap Gyálaréten 9 órakor, Kecskéstelepen 10.30 órakor szentmise. Hét­köznap 6.30-kor és 17.30­kor szentmise. Belváros: szombaton 7, 8 és 18 órától szentmise. Va­sárnap 7.30-kor szentmise, 8.30-kor diákmise, 10-kor, 11,30-kor szentmise és 18 órakor ifjúsági mise. Hét­köznap 7, 8 és 18 órakor szentmise. Felsőváros: szombaton 18 órakor szentmise. Vasár­nap 7, 8.30, 11 és 18 órakor szentmise. Minden kedden 17.30-kor Szent Antal-litá­nia. Minden szombaton 17.30-kor litánia Szűz Mária tiszteletére. Hétköznapokon 6.30-kor, 7 és 18 órakor szentmise. Rókus: szombaton 7, 8, 18 órakor szentmise. Vasár­nap 7, 9, 1 I és 18 órakor szentmise. Hétköznap 7, 8 és 18 órakor szentmise. Béke­telepen vasárnap 12 órakor szentmise. Móraváros: Szombaton 18 órától szentmise. Vasár­nap 7-kor mise, 9 óra ifjúsá­gi mise 11.30 és 18 órakor mise. 15 órakor szentmise a 2-es kórház kápolnájában. Újszeged: szombaton 18 órakor a templomban, 16 Református egyházközség Honvéd tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet, 11 óra­kor istentisztelet (gyerme­keknek is), 18 órakor isten­tisztelet. Hittanórák: pénte­ken 16 óra 30 perckor a kö­zépiskolásoknak, szombaton 9-től az 1-3., 10-től a 4-6., míg 11 órától a 7-8. osztá­lyosoknak. Szerdán és pén­teken 15 órától bibliaóra. Újszeged: szombaton 18 órakor imaóra. Vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt istentisztelet. Kálvin tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet a temp­lomban, 9 órakor gyermek­istentisztelet a gyülekezeti kisteremben, 10 órakor is­tentisztelet a templomban. Hétfőn 18 órakor imaóra a gyülekezeti kisteremben, kedden 19 óra 30 perctől if­júsági bibliaóra a kisterem­ben. Csütörtökön 18 órától bibliaóra. Evangélikus egyházközség Szombaton 15 órakor konftrmációs óra, 16 órakor teadélután hittanos szülők­nek, 17 órakor ifjúsági óra. Vasárnap 10 órakor úrva­csorai istentisztelet, igét hir­det: dr. Muntagh Andor teo­lógia professzor; 15 órakor közgyűlés és szeretetven­dégség. Kedden 17 órakor bibliaóra. Csütörtökön 18 órakor úrvacsorai istentisz­telet, 19 órakor egyetemis­ta-ifjúsági óra. • Baptista gyülekezet (Hétvezér u. 5/B.): vasárnap 9 órakor felnőtt és gyermek bibliaórák, 10 és 18 órakor istentisztelet. Hétfőn 18.30­kor érdeklődők bibliaórája. Kedden 18.30-kor fiatalok bibliaórája. Csütörtökön 18 órakor istentisztelet. Hit Gyülekezete: Vasár­nap 15 órakor istentisztelet a Csonka János szakközépis­kola Temesvári körúti torna­csarnokában. Csütörtökön 18 órakor istentisztelet a Me­gyeházán (Szeged, Rákóczi tér 1.) Hit Gyülekezete az In­terneten: www.hit.hu. Tel.: 325-164. Adventista egyház (Batthyány u. 15.): Szom­baton 9 óra 30 perctől 12 óráig úrvacsorai istentiszte­let, 17 órától szombatzáró is­tentisztelet. Szerdán 18 óra­kor bibliaóra. Péntejcen 19 órakor imaóra. Metodista egyház (Lon­doni körút 30.): vasárnap 10 órakor istentisztelet, vele párhuzamosan gyerekek szá­mára is; 18 órakor istentisz­telet. Csütörtökön 18 órakor bibliaóra, pénteken 17-kor ifjúsági óra. Új Apostoli Egyház (Ősz u. 18.): minden vasárnap 16 órakor istentisztelet. • (Időpontváltozásokat, ese­ményeket minden pénteken 8.30 és 9.30 óra között a Csörög telefonszámán lehel bejelenteni.) Mulatni és mulattatni remekül tudtak a pici gyerekek. (Fotó: Gyenes Kálmán) Tovább szárnyalt az OTP • Budapest (MTI) A csütörtöki gyengébb ke­reskedés után pénteken me­gélénkült a Budapesti Érték­tőzsde részvénykereskedése, hiszen a BUX értéke 14 ponttal magasabban zárt az egy nappal előbbinél, értéke 7681 pont. A nap sztárjai a jövő heti nyilvános kibocsá­tás előtt álló OTP papírjai voltak, valamint a kárpótlási jegy. A határidős piacokon a BUX decemberi értéke 14 ponttal esett, 8090 ponton zárt, a jövő évi decemberi BUX ára nem változott, ma­radt a csütörtöki 10 ezer 120 pont. Több óriáskötés is volt a nap folyamán, így gazdát cserélt több 50 ezres kárpót­lásijegy-csomag, méghozzá 950 forintos áron, amely az elmúlt egy év legmagasabb értéke. Az OTP is igen kere­sett papír, elkelt egy 102 ezer darabos részvénypakett is, 6340 forinton. A húzórészvé­nyek közül a Mol megint ve­szített értékéből, 15 forinttal alacsonyabban, 4390 forinton zárt. A TVK is értékcsökke­nést szenvedett el, záróára 4275 forint. A vegyipari pa­píroknál csak a BorsodChem ára nőtt, amely 7995 forint volt zárásban. A bankpapí­roknál folytatódott az IEB gyengülése, záróára 26 ezer 500 forint, ami 600 forinttal alacsonyabb a csütörtökinél. Az OTP viszont magasabban zárt; nő a kereslet iránta, és 60 forinttal magasabban, vagyis 6335 forinton fejezte be a kereskedést. A gyógy­szergyáriak közül a Humán stagnált, 3800 forinton zárt, az Égis 135 forinttal többet ért zárásban, tehát 10 ezer 40 forinton fejezte be a kereske­dést. A Richter záróára 20 ezer 600 forint. A Danubius 6550 forintra erősödött. Az ugyancsak kelendő kárpótlási jegy záróára 948 forint, amely egyben éves záróár csúcs is. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged. Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú Ist­ván ad felvilágosjlf^SünHtH­kaviszonyban lévők, pálya­kezdők és nyugdíjasok ré­szére. A szakszervezeti tag­ságot hitelt érdemlően (pl. tagkönyv) igazolni kell! A MUNKÁSPÁRT Sze­ged városi vezetősége 14-17 óraJközött ügyeletet tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. Zsinóron lógott a szőlő és az alma, a présből csorgott a must, brummogott a bőgő, a szülők gyönyörködhettek a verselő, daloló csöppségek­ben. Mi kell még egy remek szüreti mulatsághoz? Más nem is, és mindez adott volt tegnap Szegeden, a Gyer­tyámos utcai óvodában. A • Munkatársunktól A „Nyitott kapuk" pálya­választási akció keretében a jövő hét folyamán a követ­kező szegedi középiskolák­ban tartanak nyílt napot: Radnóti Miklós Gimnázium és Altalános Iskola (Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8., tel.: 62/313-714) október 13. hét­csöppségek még arra is rá­szánták magukat, hogy DM­totót töltsenek ki, bizonyít­va, ők mennyire ismerik la­punkat. Az intézmény alapítványa rendezte a délutáni összejö­vetelt, toborozta a vendége­ket a műsorra. Nemcsak a jelenlegi ovisok és szüleik fő, 15 óra; Deák Ferenc Gimnázium (Szeged, József A. sgt. 118-120., tel.: 62/484-527), a négyosztá­lyos képzés részére október 14-én kedden, 17 órai, a hat­osztályos képzés részére de­szórakoztak jól az igazán ba­rátságos környezetté vará­zsolt udvaron, hanem eljöt­tek az egykori gyertyámos, avagy ságváris gyerekek is, akik ma már az iskola padját koptatják. Úgy látszik, az itt dolgozó pedagógusok, dadák értik a mesterségüket. Szépen muzsikált a Hóra cember 11-én csütörtökön, 17 órai kezdettel; Vasvári Pál Közgazdasági Szakkö­zépiskola (Szeged, Guten­berg u. 11., tel.: 62/ 321­322) október 14. kedd, 15 óra; Csonka János Műszaki együttes, látványos volt a kézműves asztal kavalkádja is, de a legnagyobb élményt az ovisok nyújtották. A felnőttkoszorú csak irigy­kedhetett felszabadultságuk láttán. Persze, miért is ne? Elvégre: övék volt ez a mu­latság. V. F. S. Szakközépiskola (Szeged, Temesvári krt. 38., tel.: 62/433-033) október 15-én, szerdán 15 és október 29-én szerdán, 15 órakor; Vedres István Építőipari Szakkö­zépiskola (Szeged, Horváth Mihály u. 2., tel.: 62/312­237) október 15. szerda, 15 óra. Nyitott kapuk órakor a kápolnában szent­mise. Vasárnap 7, 9 (iskolá­soknak), 11.30 és 18 órakor szentmise a templomban. Hétköznaponként 18 órakor szentmise. Tarjánváros: vasárnap reggel 9, 11 és 18 órakor szentmise. Más napokon 18 órakor szentmise. Szent József jezsuita templom: Vasárnap reggel 8, 9, 11, 17.30., illetve 19.30 órakor szentmise. Hétköznap reggel 6.30, 7.15 órakor, es­te 18.30 órakor szentmise. Petőfitelep: vasárnap 8 és 10 órakor szentmise. Hét­köznap 17 órakor szentmise. Tápé: hétköznapokon reggel 7 órakor szentmise. Csütörtökön 18 órakor szentmise. Szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap pedig 8 és 18 órakor szentmise. Kiskundorozsma: vasár­nap 7, 9 és 18.30 órakor szentmise. Hétköznap 7 óra­kor szentmise. Szőreg: vasárnap 9 és 18 órakor, hétköznap 7 és 18 órakor szentmise. Görög katolikus egyházközség Lechner tér: szombaton 17.30 paraklisz, 18 órakor szentliturgia. Vasárnap 9 órakor szentliturgia, 10.30­kor gyerekmise. Hétközna­pokon 17.30-kor paraklisz, 18 órákor szentliturgia. A UClviuzR' l Szeged, Dorozsmai út 33. kciviikivl kft. Te|. 62/464-026. Ny.: 8-16 h. Hűvösebb napokra betonozáshoz: KALCIDUR 85, BARRA FROST vakolathoz: Mörtel-Frostschutz

Next

/
Thumbnails
Contents