Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-06 / 208. szám
2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1997. SZEPT. 6. MÁV Rí. —— Kedves Utasunk! Tájékoztatjuk, hogy a BéfcM íteiriMn msnEstoeníidl megjelent. A kiadvány tartalmazza a BácsKiskun, Békés, Csongrád megyei vonatok menetrendjét. A kijelölt pénztárakban vásárolható meg. Ára: ÍOO Ft. MA V Rt. Szegedi Területi Igazgatósága Nyolcszázötven éves Moszkva, a világváros. Miközben a megélhetési költségek soha nem látott összegeket emésztenek föl, és a külföldiek számára is az egyik legborsosabb település minden oroszok fővárosa, tegnaptól háromnapos ünnepségsorozat kezdődött az évforduló jegyében. A nép látványosságot kap... (MTI Telefotó) • Regionális államfői csúcstalálkozó Egy tucat meghívott Jumurdzsák Kft. jnri gondolta volna, hogy a magyar népnek nincs és mA. nem is volt soha nagyobb barátja, mint a török. No, most erre is rávilágított a derék Demirel elnök, aki köztársaságát képviselvén, elárulta nékünk parlamenti fölszólalásában: közös múltunkban még hőseink is közösek. Hogy erről mi lenne a véleménye mondjuk Zrínyi Miklósnak, netán Szondi Györgynek - már nem tudhatjuk meg. Ám hallgatván Demirel lelkes szavait, elképzelhető, hogy a „lengyel-magyar két jó barát..." kezdetű mondóka is tulajdonképpen a „török-magyar..." durva eltorzítása? Nem is beszélve bizonyos Gárdonyi Gézáról, aki Egri csillagok című művében azt merte állítani, hogy középkorunkban bizonyos janicsárék ezerszám pusztították a magyart, rabláncra fűzték a nőket, gyerekeket, fölégettek városokat, mi több - egész vármegyéket. Demirel elnök úr Egerben már megszívlelendő javaslattal is élt, miszerint a híres vár tövében talán egy török-magyar közös, s leginkább fedett bazár létrehozásával kellenne még inkább megtámogatni a két nép örök és megbonthatatlan szövetségét. Hogy eme ötlettől egyeseknek az jut eszébe: nocsak, ami nem sikerült láncos buzogánnyal, szakállas ágyúkkal (mármint várnak bevétele...), azt nagy szorgalommal megteszi a profitorientált Jumurdzsák Kft.? Hát, Istenem... r\e mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy NATO-ba IJ lépésünk előtt durva magyarkodással szítanék ellentétet az egyébként puszipajtás nemzetek között, hadd védjem egy kevéskét magam. Elárulván: szent meggyőződésem, hogy egy közös, határoktól mentes Európába igyekezvén, csakis egymással megbékélve, a közös jövő építésének reményében, és szándékával kell begyalogolnunk. Vagyis jövőképünket festegessük, valóban együtt markolászott ecsettel. De a máit, uraim! A máit átírásától talán tekintsünk el. Mielőtt még az egri Dobó István tér névtábláit kicseréltetné valaki. Mondjuk sokat emlegetett Jumurdzsák nevét pingálva helyére... f A brit lapok kifogytak a papírból • Stockholm/Aalsmeer (MTI) Kifogytak az újságpapírból a brit lapok, amelyeknek példányszáma az egekig szökött Diana walesi hercegnő tragikus halála nyomán, s megélénkült a Nagy-Britanniába irányuló holland virágexport is. A svédországi Kvarnsveden papírgyárától rendkívüli szállítmányokat kértek a brit bulvárlapok. A többletkereslet kielégítése azonban gondot okoz a svéd gyárnak, mert már amúgy is maximális kapacitással üzemelt. Lars-Ove Staff, az üzem szóvivője úgy tudja, hogy a brit hírlapok hasonló kéréssel fordultak négy másik svédországi papírgyárhoz is. A tragédia másnapján a The Sun című népszerű brit bulvárlap például egymillióval nagyobb példányszámban jelent meg, s a szombati temetés kapcsán több lap is mellékletet tervez. A tragédia megélénkítette az üzletet a világ legnagyobb virágtőzsdéjén is, a hollandiai Aalsmeerben is, ahonnét Diana halála óta 5 százalékkal - napi 75 ezer szállal több virágot exportálnak Nagy-Britanniába. • Vilnius (MTI) Göncz Árpád köztársasági elnök is részt vett azon a regionális államfői találkozón, melyet ma tartottak a litván fővárosban, Vilniusban. A rendezvényre, melynek Algirdas Brazauskas litván és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő a védnökei, 12 ország politikai vezetői kaptak politikai meghívást. A részt vevők között volt Alekszander Lukasenko fehérorosz, Petar Sztojanov bolgár, Lennart Meri észt, Guntis Ulmanis lett, Emil Constantinescu román, Leo• Prága (MTI) Csehország készen áll arra, hogy minden feltétel nélkül visszaadja Szlovákiának azt a 4,1 tonna aranyat, amelyre Pozsonynak a szövetségi állam szétesése után még joga van a volt közös csehszlovák vagyonból - állítja prágai kormánykörökre hivatkozva pénteken a tekinnyid Kucsma ukrán, Petru Lucinschi moldáv és Martti Ahtisaari finn köztársasági elnök. Oroszországot Viktor Csernomirgyin kormányfő képviselte. A magas rangú politikusok a konferencián arról cseréltek véleményt, hogy milyen a jószomszédi kapcsolatok hatása Kelet- és Közép-Európa stabilitására és biztonságára. Göncz Árpád a rendezvényt követő sajtókonferencián a tanácskozás jelentőségét abban foglalta össze, hogy egy olyan folyamat kezdődött el, amit érdemes tovább folytatni és a párbeszéd segítségével fokozatosan megszabadulni a megkövesedett, télyes Hospodárské Noviny című cseh napilap. Prága eddig visszatartotta ezt az aranyat, mert Pozsony nem volt hajlandó rendezni a bankok vagyonának szétosztásakor keletkezett adósságait és kötelezettségeit. A Hospodárscsontig hatoló előítéletektől. A-vilniusi konferencia is igazolta, hogy a térség országait ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mégpedig az Európához tartozás, a biztonság és az együttműködés kérdései. - Határok nélküli Európára kell törekedni, Oroszországnak nemzeti érdekében áll az együttműködés Európával és az Európai Unióval - jelentette ki beszédében Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő. A politikus emlékeztetett arra is, hogy Moszkva számos, az egyenlő partnerség elvén alapuló szerződést kötött az elmúlt időszakban a környező országokkal. Csernomirgyin nyomatékosan hangsúké Noviny szerint ez a vagyonvita az utóbbi időben gyakorlatilag a fagypontra süllyeszette Prága és Pozsony viszonyát. Ivan Pilip pénzügyminiszter a Hospodárské Novinynek nyilatkozva meglyozta, hogy az orosz kormány továbbra is ellenzi a NATO-kibővítését, s ezt az álláspontját valószínűleg a jövőben is fenn fogja tartani. „Az atlanti szövetség kiszélesítése a hideg háború óta elkövetett legnagyobb stratégiai hiba" - hangsúlyozta Csernomirgyin, külön kiemelve, hogy Moszkva számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy a bővítés a balti államokra is kiterjedjen. Ehelyett inkább egy semleges északi blokkra kellene törekedni, illetve nagyobb hangsúlyt fektetni a balti és a Fekete-tenger közti térség együttműködésére - hangsúlyozta Csernomirgyin. erősítette, hogy a vagyoni vita rendezését szolgáló javaslatot már a közeljövőben a cseh kormány elé teijeszti. „A probléma jóval szélesebb, s a szlovák arany kiadása csak egy része ennek" - mondta Pilip. Ugyancsak megerősítette, hogy Prága tárgyalni kíván Pozsonnyal a probléma rendezéséről. Balsikerü Vissza az aranyat! Moszkva: nyolszázötven Igény A Szegedi Paprika Rt. szeptember 6-tól megkezdi a fűszerpaprika felvásárlását piaci viszonyokat követő, napi áron, azonnali fizetéssel! Átvételi idő: hétköznap 7-16 óráig, hét végén 13-16 óráig. Átvételi hely: Mihálytelek - szárító, Zsombó - paprikatelep, Mórahalom - Mórakert Szöv. telepe. Információ: 62-323-611/302, B arany ás József • Santa Fé de Bogotá (MTI) Az el nem kötelezett országok mozgalma hivatalosan kérni fogja, hogy három állandó képviselői helyet kapjon az ENSZ Biztonsági Tanácsában - jelentette be tegnap Maria Emma Mejia kolumbiai külügyminiszter. Ennek az igénynek a megfogalmazására az el nem kötelezettek művelődésügyi minisztereinek jelenleg a kolumbiai Medellín városban folyó tanácskozása adott alkalmat. Mejia asszony emlékeztetett, hogy a világszervezet 185 tagállamának 65 százaléka az el nem kötelezettek soraiba tartozik. Területi kérdés • Jeuzsálem (MTI) Az izraeli belbiztonsági kabinet ma úgy határozott, hogy nem ad vissza több területet a palesztinoknak mindaddig, amíg a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóság „sikertelenül harcol a terrorizmus ellen". Ezt Danny Naveh. a kormány titkára jelentette be ma Jeruzsálemben azután, hogy délelőtt Netanjahu kormányfő vezetésével tanácskozást tartott a biztonsági kabinet. Pokolgép • Havanna (MTI) Hírügynökségi jelentések szerint újabb pokolgép robbant Havannában, ezúttal a kubai főváros egyik legismertebb vendéglőjében, a Bodeguita del Medióban. A vendéglőben lévő mintegy ötven turista döbbenten tódult ki az utcára, de mindannyain saját lábukon, a robbanás ugyanis nem volt nagyerejű. Az óvárosi vendéglő arról híres, hogy valaha törzsvendége volt Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író. Falait aláírások borítják, híres és köznapi emberek kézjegyei. Három pokolgép is robbant havannai szállodákban, az egyik megölt egy 32 éves olasz turistát. Tédzsik ellenzék • Dushanbe (MTI) Tíz teherautó szállította a tádzsik ellenzéki fegyveresek első csoportját, akik pénteken érkeztek meg Tádzsikisztán fővárosába, Dusanbéba a négy éve tartó polgárháború lezárását célzó megállapodás keretében. „Mind a 206 harcos visszatért" - közölte Richárd Morjinsky, az ENSZ egyik katonai megfigyelője. Valamennyi harcos kalasnyikov géppisztolyokkal volt felfegyverkezve, néhányuknál gránátvető is volt. Szaid Abdullo Nuri tádzsik ellenzéki vezető várhatóan a hét végén tér vissza száműzetéséből, hogy elfoglalja az elnöki széket a nemzeti megbékélési bizottságban. Ogata és Kucsma • Kijev (MTI) Ogata Szadako, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa az általa adományozott arany jelvénnyel tüntette ki Leonyid Kucsma ukrán elnököt. A hivatalos ukrajnai látogatáson tartózkodó Ogata aszszony elmondta, hogy Kucsma az első olyan államfő, aki az egykor szülőföldjükről erőszakkal kitelepített népek problémáinak átfogó megoldásához fogott. • Szidón (MTI) Az Izrael által megszállt és biztonsági övezetnek nyilvánított dél-libanoni övezeten túl végrehajtott péntek hajnali izraeli kommandós akció során legkevesebb 12 izraeli katona halt meg - közölték biztonsági források. Ez az eddigi legnagyobb veszteség, amelyet izraeliek Dél-Libanon 15 évvel ezelőtt történt elözönlése óta valaha is elszenvedtek. A libanoni biztonsági erők adatai szerint a libanoniak oldalán is sokan megsebesültek és egy asszony meghalt. A katonák órák hosszat tartó súlyos tűzpárbajba bonyolódtak a libanoni hadsereggel, valamint az Iránhoz illetve Szíriához közelálló síita milíciákkal. Az izraeli rádió beszámolt ugyan a harcokról, de az áldozatok számát nem nevezte meg. Izrael légierőt is bevetett a harcokban. Izraeli harci helikopterek és vadászrepülőgépek támogatták bombázással a tűzharcot. Ennek során levegő-föld rakétákat is kilőttek. A harcok a turisták által látogatott tengerparti Inszarije helység közelében robbantak ki, mintegy 20 kilométerre Szidóntól délre és több mint 30 kilométer távolságra északra az izraeli-libanoni határ mentén húzódó, Izrael által ellenőrzött biztonsági övezettől. Az izraeli harci helikopterek a libanoni hadsereg egyik támaszpontját is lőtték, amely légelhárító fegyverekkel válaszolt a támadásra. izraeli akció