Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
II. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 1997. SZEPT. 1. A Csongrád az élen Egy gól döntött A csíkos mezes Sándorfalva lelkesen küzdve, három pontot „rabolt" a Tápé otthonából. (Fotó: Miskolczi Róbert) labadúgá megyei i. e. • Tudósítóinktól A labdarúgó megyei első osztályban továbbra is jól szerepel a két újonc, a Kiszombor és a Röszke: mindkét együttes győzött a hétvégi fordulóban. A Csongrád idegenben verte a Mártélyt és így továbbra is százszázalékos, s ezzel átvette a vezetést a Mórahalmon vereséget szenvedett Móravárostól. Az Algyó ismét kikapott és pont nélkül sereghajtó a bajnokságban. KiszomborSzentesi FC 3-1 (0-1) Kiszombor, 300 néző. Vezette: Gábor. Kiszombor: Gulyás - Urbán, S. Tóth (Cseh), Tóth, Szűcs (Juhász), Fancsali, Méhes, Uracs (Dégi), Horváth, Simon, Varga. Edző: Kutasi László. Szentesi FC: Janiga Kerepeczky, Sípos, Kotymán, Vörös, Mészáros J., Jernei, Sindel, Gulyás, Pisont (Szabó Á.), Justin (Szabó T.). Edző: Szabó László. Az első félidei „szundikálás" után teljesen más felfogásban futballozó Kiszombor bravúros, ám teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Gélszerzők: Varga, Simon, Kotymán (öngól), í 11. Pisont. Jók: Varga, Urbán, S. Tóth, Simon, Tóth, ill. Kerepeczky, Gulyás, Sípos. Ifjúságiak: KiszomborSzentesi FC 0-12 Algyó-Csanytelek 1-2(0-1) Algyő, 200 néző. Vezette: Kalmár. Algyő: Bazsó J. - Fodor, Sándor, Kiss, Bazsó F., Makra, Papp, Szirovicza, Heidrich, Fejes (Andracsek), Ács. Edző: Terhes István. Csanytelek: Labádi - Urbancsik, Kálmán, Balanyi, Bencze, Somodi, Gémes (Sallai R.), Balogh (Lajkó), Mészáros, Túri (Gyöngyi), Kovács. Edző: Fehér László. Küzdelmes mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna. Gólszerzők: Ács, ill. Kovács, Gémes. Jók: Papp, Heidrich, ill. Labádi, Kálmán, Mészáros, Bencze, Túri. Ifjúságiak: Algyő-Csanytelek 3-1 Szentesi Kinizsi TE-Mindszent 2-1 (1-0) Szentes, 350 néző. Vezette: Veres. Szentesi Kinizsi TE: Őze - Fruzsa, Csávás, Benkő, Bakai, Tari, Rostás (Lakatos), Bozóki, Deák, Stráma, Katona (Balla). Edző: Vinnai István. Mindszent: Juhász - Mesina, Elekes, Németh, Szöllősi (Antal), Gránicz, Szécsi, Korom E., Árgyelán (Sátor), Korom F. (Gedai), Répás. Edző: Bartucz Sándor. Gólszerzők: Rostás (11esből), Csávás, ill. Sátor. Jók: Őze, Fruzsa, Csávás, Benkő, Bakai, Stráma, ill. Németh, Korom E. A „harci díszbe" öltözött Kinizsi komolyabban akarta a három pontot... Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi TE-Mindszent 5-4 Röszke-Tisza-Új 2-1 (0-1) Röszke, 400 néző. Vezette: Gera. Röszke: Kiss - Markó (Kovács), Hurguly, Zámbori, Dani, Hornyák, Tanács, Balogh, Szekeres, Fődi, Farkas (Szalma). Edző: Berki István. Tisza-Új: Földesi - Tóth J., Kormányos, Szász (Valkai), Dobó, Tóth G., Jaksa, Almási, Palotás (Szegvári), Szabó, Nagy. Edző: Segesvári Csaba. Küzdelmes, „soklapos" mérkőzésen megérdemelten nyert a Röszke. Gólszerzők: Markó, Szekeres, ill. Palotás (1 l-esből). Jók: Markó, Hurguly, Hornyák, Kiss, ill. Földesi, Dobó, Nagy. Kiállítva: Kormányos, TóthG. Ifjúságiak: RöszJce-TiszaÜj 2-9 Gyálarét-Kistelek 0-5(0-1) Gyálarét, 200 néző. Vezette: Patai. Gyálarét: Szabó J. - Juhász (Szűcs), Szilágyi, Horog (Oláh), Szabó T„ Farkas (Káity), Illés A., Szélpál, Ambrus, Illés T., Antalik. Edző: Portörő Imre. Kistelek: Berkes - Sejben J. (Kovács), Dancsók, Tóth, Horváth (Bencsik), Vancsura, Majoros, Kispál (Kiss), Kiszner, Sejben Gy„ Gombos (Virágh). Edző: dr. Bitó Tibor. Megérdemelt vendéggyőzelem született. Gólszerzők: Vancsura (2), Sejben Gy. (2), Kiszner. Kiállítva: Illés A. Ifjúságiak: Gyálarét-Kistelek 2-4 Szöreg-Zákányszék 1-2(0-2) Szőreg, 500 néző. Vezette: Rischák. Szőreg: Varga Z. - Szél (Kuti), Balla, Rácz (Száraz), Batik, Hajnal, Takó, Suhai, Meiszter, Bosnyák, Kiss R. Edző: Takó Ferenc. Zákányszék: Bagdi Kiss, Tímár, dr. Tóth, Kovács, Szabó, Tóth E. (Hegedűs), Tóth T„ Börcsök, Mádi, Dencső (Török). Edző: dr. Tóth János. Magas színvonalú, kemény mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Gólszerzők: Suhai (11esből), ill. Mádi, Börcsök. Jók: Varga Z., ill. dr. Tóth, Kiss, Dencső, Mádi. Ifjúságiak: Szőreg-Zákányszék l-l Tápé-Sándorfalva 1-2 (1-2) Tápé, 500 néző. Vezette: Samu. Tápé: Márton - Mahler, Jankó (Horváth), Ottlik S„ Dancsó, Hódi, Kószó, Nagy, Ottlik R„ Adelhardt (Illés), Juhász. Edző: Ottlik Sándor. Sándorfalva: Horváth Szűcs, Farkas, Csányi, Bozó, Szél, Révész, Nagy, Tóth, Gereta (Besenyei), Móricz. Edző: Fábián László. A vendégek óriási szerencsével szerezték meg a három pontot. Gólszerzők: Ottlik R„ ill. Geleta, Szél. Jók: Márton Juhász, ill. Horváth, Farkas Ifjúságiak: Tápé-Sándorfalva 1-0 Mártély-Csongrád 0-2(0-1) Mártély, 350 néző. Vezette. Markót. Mártély: C. Molnár Rau, Czuczi, Molnár Z., Kovács (Gyenge) Erdei, Csáki, Mucsi, Budai (Borsodi), Muscha (Kérdő), Tóth Gy. Edző: Hegyi Tibor. Csongrád: Bíró - Forgó, Nagy L„ Tóth J., Schal (Muskó) Szalai (Horváth), Koncz, Bosánszki, Csonka, Tóth G., Juhos. Edző: Kurucz Ferenc. A bajnokesélyes szikrázóan kemény mérkőzésen (kettő piros, kilenc sárga lap!) könyörtelenül kihasználta a hazai védelem két megingását és így rászolgált a három pontra. Góllövő. Tóth G. (2). Jók: Molnár Z., Musa, Kovács, ill. Tóth G. (a mezőny legjobbja), Bosánszki, Koncz. Kiállítva: Tóh Gy., ill. Juhos. Ifjúságiak: MártélyCsongrád 1-0 MórahalomMóraváros 1-0(0-0) Mórahalom, 200 néző. Vezette: Madácsi. Mórahalom: Bubori Békési, Bóka, Kószó, Bicz, Tandari (Szaniszló), Imre, Hevesi (Kertész), Pelsőczi, Börcsök (Dóczi), Virág. Edző: Szabó István. Móraváros: Lázár - Deák, Csúcs, Hűvös, Buka, Raskó Z„ Farkas (Csordás), Raskó T„ Török, Maróti, Péter (Nóvák). Edző: Tóh Lajos. Nagyiramú, küzdelmes mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született az eddig százszázalékos listavezető ellen. Gólszerző: Imre. Jók: Bóka, Kószó, Tandari, Imre, Virág, ill. Deák, Csúcs. Ifjúságiak: MórahalomMóraváros 2-6 A bajnokság állása Í.Csongrád 4 4 -10-4 12 2. Zákányszék 4 3 1 15-5 10 3. Kiszombor 4 3 1 _ U-S 10 4. Móraváros 4 3 1 11-4 9 5. Mórahalom 4 3 1 5-3 9 6. Röszke 4 2 1 1 12-8 7 7. Szentesi Kinizsi 4 2 1 1 6-8 7 8. Kislelek 4 2 _ 2 13-6 6 9. Szíreg 4 2 2 8-5 6 10. Tápé 4 2 2 10-8 6 11. Sándorfalva 4 1 1 2 3-5 4 12. Csanytelek 4 1 1 2 4-9 4 13. Szentesi FC 3 1 — 2 9-7 3 14. Mártély 3 1 2 2-6 3 15. Mindszent 4 1 3 8-13 3 16. Tisza-Új 4 1 3 3-8 1 17. Gyálarét 4 1 3 4-12 1 18. Algyó 4 --4 3-20 0 H I DBETON Bt. 6718 Szeged, Napos út 10. Nyitva: H-P.: 7-15.30-ig. Tel.: 488-335 Betoneladás, szállítással is • Járdalap, gyephézagos járdalap értékesítése • Díszburkolat készítése, értékesítése j 6 cm-es csok 18QO Ft/nm áfás áron ; A következő forduló párosítása. Szeptember 6., szombat, 16.30: Móraváros-Röszke. Szeptember 7., vasárnap, 16.30: Gyálarét-Tápé, Kistelek-Szentesi Kinizsi, Mindszent-Mórahalom, Tisza-UjAlgyő, Csanytelek-Szőreg, Zákányszék-Mártély, Csongrád-Kiszombor, Szentesi FC-Sándorfalva. (labdarúgó NB II FC Eger-SZEAC 1-0(0-0) Eger, 700 néző. Vezette: Veres L. (Drucskó, Veres A.). Eger: Molnár - Nagy Gy.T., Zentai, Baranyai Hompoth (Klátyik az 57.), Andrási, Márton, Kádár, Telek - Markóczi, Nagy P. (Montvai a szünetben). Edző: Zsidai József. SZEAC: Szulyovszky Várszegi N., Némedi, Magyar (Várszegi R. a 64.) - Simon, Vándor (Kothenz a szünetben), Rau, Lehota, Lévai (Kiss P. az 57.) - Kiss Zs., Kerekes. Edző: Híres Gábor. Gólszerző: Markóczi a 63. percben. Sárga lap: Kádár a 19., Magyar a 25., Rau az 53., Várszegi N. a 69., Markóczi a 74. percben. Kiállítva: Rau (2. sárga lap után) a 85. percben. 15. perc: Kerekes rosszul találta el a jó helyzetben kapott labdát, így Molnár könnyen hárított. 26. perc: Nagy P. egy csel után kapu fölé vágta a labdát. 52. perc: Márton egyéni játék után lőtt, Szulyovszky védett. 60. perc: Márton lapos lövését vetődve hárította a szegedi kapus. 62. perc: Lehota elfutott a szélen, de beadásával senkit sem talált meg. 63. perc: Klátyik jó ütemben indította Markóczit, aki a kimozduló kapus fölött ívelt a hálóba, 1-0. 71. perc: Kiss P. futtából lőtt kapu mellé. 73. perc: Montvai jó csel után a kapufa tövét találta el. A mérkőzés elején öt perc alatt négy szögletet rúgott az Eger, de aztán fokozatosan alább hagyott a támadókedve. Levegőhöz jutottak a szegediek is, de mivel nagyon nem igyekeztek, így unalmas, alacsony színvonalú, vagdosódó futballt látva bosszankodhattak a nézők. Fordulás után valamivel jobban igyekeztek a csapatok, a vendégek néha túl kemény eszközöket is használtak, hogy megfékezzék a hazaiakat. Jók: Nagy Gy. T., Zentai, Baranyai, Telek, ill. Várszegi N., Némedi. Híres Gábor: - Nagyon bután futballoztunk. További eredmények Hatvan-Tiszafüred l-l, Soroksár-Demecser 0-0, Borsod Volán-Palotás 4-3, REAC-Kazincbarcika 2-1, Hajdúnánás-Kiskunfélegyháza 1-0, Dunakeszi-Nyírbátor l-l, Kiskőrös-Kalocsa 2-0. A bajnokság állása 1. Soroksár 4 3 1 7-2 10 2. Demecser 4 3 1 _ 6-1 10 3.REAC 4 2 2 6-4 8 4. Hajdúnánás 4 2 1 1 9-7 7 5. Kiskórös 4 2 1 1 6-4 7 6. Borsod Volán 4 2 1 1 7-8 7 7. Kazincbarcika 4 2 2 8-1 6 8. Dunakeszi 4 1 2 1 7-4 5 9. Palotás 4 1 1 2 6-6 4 10-11. Tiszafüred 4 1 1 2 5-6 4 10-11. Eger 4 1 1 2 5-6 4 12. Kk.-félegyháza 4 1 1 2 2-5 4 13. Nyírbátor 4 3 1 5-7 3 14. Kalocsa 4 1 3 4-8 3 15. SZEAC 4 1 3 1-5 3 16. Hatvan 4 2 2 2-6 2 A következő forduló párosítása: Kiskunfélegyháza-REAC, Palotás-Soroksár, Nyírbátor-Hatvan (szombaton), DemecserKiskőrös, SZEAC-Borsodi Volán, Kalocsa-Dunakeszi, Tiszafüred-Hajdúnánás, Kazincbarcika-Eger. Élen a Makó FC! labdarúgó NB III A labdarúgó NB III 4. fordulójában veretlenek maradtak megyénk csapatai. A bravúrt a Makó FC gárdája szállította, a Kolozsvári-tanítványoknak a Kisújszállás otthonában sikerült nyerniük. Továbbra is őrzi veretlenségét az SZVSE és a HFC együttese, de a két hazai döntetlennél valamivel többet vártak a szurkolók... Kisújszállás-Makó FC 0-2 (0-1) Kisújszállás, 400 néző. Vezette: Takács. Kisújszállás: Varga - Pádár G„ S. Nagy, Pádár M. Molnár, Csíki (Bakos), Hídvégi, Szerencsi (Gulyás), Kádár (Lukovszki) - Jodi, Majláth. Edző: Kádár József. Makó FC: Ménesi - Kindel, Papp, Botlik (Márki) Kondacs, Csák (Sümeghy), Martonosi, Szebehelyi, Karsai - Frank, Bálint. Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Karsai, Csák. A tervszerűtlenül és akaratgyengén játszó hazaiak ellen megérdemelt vendéggyőzelem született. Jók: Varga, ill. Karsai, Papp, Kondacs. Kolozsvári János: - Felelőtlenek voltunk, magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Ifjúságiak: KisújszállásMakó fC 4-1 G. I. SZVSE-Szarvas 2-2 (O-l) Szeged, Vasutas-stadion, 100 néző. Vezette: Gyertyás. SZVSE: Köröm - Udvari T., Illyés, Gyányi - Gyimesi (Siha), Takács Z„ Kiss B„ Pikó (Popovics), Zombori Puskás, Tóth L. Játékosedző: Takács Zoltán. Szarvas: Kiss - Darida, Velky , Rohony - Klimaj, Dan, Nagy (Kerekes), Bencze, Mazula - Benyó, Tóth. Edző: Koltai Lajos. Gólszerzők: Puskás (2), ill. Benyó, Bencze. Kiállítva: Udvari T. Az SZVSE labdarúgóinak nem sikerült a tökéletes folytatás az eddigi remek szereplés után. Bár a veretlenséget megőrizték a vasutasok, a döntetlennek mégsem örülhetnek tiszta szívből a hazaiak. A szarvasiak kontrái remekül bejöttek, hiszen a rutinos Benyó és a gyors Bencze révén kétszer is vezettek, de a lelkesen és néha jól is játszó SZVSE mindkétszer egyenlített. A kiállítástól kezdve sem állt be védekezni a vasutas, de a hátralévő tíz perc már nem volt elég a győzelem kivívásához. Jók: Gyányi, Puskás, Illyés, ill. Mazula, Bencze, Dan. Takács Zoltán: - Úgy látszik, a játékvezetők nem tudják megemészteni az SZVSE idei jó szereplését... Ifjúságiak: SZVSESzarvas 5-1. M. J. Hódmezővásárhelyi FC-Gyomaendrőd 0-0 Hódmezővásárhely, városi stadion, 400 néző. Vezette: Berger. HFC: Kovács K. - Kazán, Marta, Balogh, Sípos (Rárósi) - Szűcs R., Fazekas, Szrenka (Kirsner), Varga - Kovács T., Bakó. Edző: Antal Ferenc. Gyomaendrőd: Halász Gubucz, Karácsony, Sárosi, Molnár - Pisont, Varga (Képíró), Lipták, Tóth M. (Nagy M.) - Ilyés (Brakszatorisz), Czifrák. Edző: Zsíros György. Kiállítva: Czifrák. Alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét csapat csak a védekezésre összpontosított, rendkívül kevés helyzet adódott a kapuk előtt, s ezeket a csatárok rendre elhibázták. Jók: Kazán, ill. Gubucz, Karácsony, Lipták. Antal Ferenc: - Több játékosom mélyen tudása alatt játszott, így nem volt esélyünk a győzelemre. Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi FC-Gyomaendrőd 0-1 K. T. További eredmények: Mélykút-Jamina SE 3-0, Kunszentmárton-Dömsöd 1-0, Mezőberény-Békés 2-2, Tótkomlós-Gyula 0-0, Kerekegyháza-Örkény 3-2. A bajnokság állása 1.MakéFC - 4 3-1 10-5 9 2. Gyomaendród 4 2 2 - 8-2 8 3. Gyula 4 2 2 - 5-1 8 4. SZVSE 4 2 2 - 6-3 8 5. Békés 4 2 11 12-6 7 6. HFC 4 13-6-26 7. Mélykút 4 2 - 2 8-7 6 8. Szarvas 4 12 1 5-5 5 9. Mezóberénv 4 12 1 3-3 5 10. Kunszentm. 4 12 1 3-4 5 11. Danisod 4 112 7-6 4 12. Örkény 4 112 5-5 4 13. Kerekegyháza 4 1 1 2 5-11 4 14. Tótkomlós 4 1 1 2 3-10 4 15. Kisújszállás 4-13 3-11 1 16. Janiina 4-13 2-10 1 A következő forduló párosítása. Szeptember 6. (szombat), 16.30 óra: Gyomaendrőd-Kerekegyháza, Jamina-Tótkomlós. Szeptember 7. (vasárnap), 16.30: Békés-HFC, DömsödSZVSE, Gyula-Kisújszállás, Makó FC-Mezőberény, Örkény-Kunszentmárton, Szarvas-Mélykút. A Hódmezővásárhelyi FC-Gyomaendrőd találkozón alig-alig kerültek veszélybe a kapuk. (Fotó: Tésik Attila)