Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-27 / 226. szám
4 STEFÁNIA - ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1997. SZEPT. 27. HÉTFŐN • Kübekházán, Ferencszálláson, Klárafalván Vezetéken jön a földgáz Szeged körút "97 • DM-információ A városi televízió hétfőn este 8 órakor kezdődő magazinjának témái: Egyre többen tartanak fegyvert Csongrád megyében is; Az Internet, mint multimédia; Nemzetközi diákszervezet európai konferenciakörútja; A neurózis művészettel is gyógyítható. Séta a 75 éves füvészkertben. Kübekházán tegnap ünnepélyes keretek között meggyújtották a gázlángot - amely gesztus érvénye Ferencszállásra és Klárafalvára is kiterjed. A három község polgármesterei, a beruházó és a kivitelező jelképesen átadták a mindhárom településre bevezetett földgázhálózatot, melyet határidő előtt vehettek használatba a fogyasztók. Boldog Krisztina, Kübekháza polgármestere több száz megjelent községbeli előtt mondott beszédében méltatta a beruházás jelentőségét. Faragó János, Ferencszállás polgármestere ünnepélyesen meggyújtotta a főtéren a gázlángot, Lohmann Ferenc, Kübekháza plébánosa meg is áldotta azt. Czeglédi József, a Dégáz Rt. makói kirendeltségének vezetője kiemelte: a Dégáz - a kivitelezővel, a kisteleki Gázépszer Bt.-vei együtt - nem egészen négy hónapon belül, az október elsejei határidő előtt teljesítette a vállalást; egyébként a műszaki átadás már szeptember 16-án megvolt. Faragó János, a beruházás gesztora, Ferencszállás polgármestere, Boldog Krisztina és Fekete József, a két társközség polgármesterei nevében is emlékeztetett a három, Makó-térségi önkormányzat közös szervezőmunkájára, amely által - többek között az eredményes területfejlesztési pályázatuk eredményeként megépülhetett a kiszombori gázátadó, a 17 kilométer hosszú nagyközépnyomású vezeték, és a mintegy 28 kilométeres belső vezetékhálózat. Ezzel a három község lakói még a fűtési szezon előtt hozzájutottak a jelenlegi viszonylag legolcsóbb, legkörnyezetkímélőbb energiahordozóhoz. Az így kibővült infrastruktúra elősegíti a legkülönfélébb munkahelyteremtő vállalkozások, beruházások idetelepülését is. F. Cs. A MUNKÁSPÁRT Szeged városi vezetősége 14—17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. Szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Észperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A szakszervezeti tagságot hitelt érdemlően (pl. tagkönyv) igazolni kell! A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2^4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője fogadóórát tart a Közterületfelügyelet munkatársaival közösen, 17-től 18 óráig a Kecskéstelepi Művelődési Házban. A gázlángot Faragó János, a beruházás gesztora, Ferencszállás polgármestere gyújtotta meg Kübekházán. (Fotó: Karnok Csaba) • 75 éve Nyomorenyhítés A kormányzó nyomorenyhítő akciója Szeged város hatóságát arra indítja, hogy a szükséges intézkedéseket, a kívánt körültekintő gondossággal megtegye. Somogyi Szilveszter doktor, polgármester elmondta munkatársunknak, hogy az ipartestület székházában levő munkaközvetítő iroda fogja összeírni a munkaképes munkanélkülieket. Az általuk végzendő munkálatokról úgy határozott a tanács, hogy a Rókusi vámtér mellett lévő telket fogják feltölteni, ami hosszú időre biztosítja a munkaalkalmat. (1922) • 50 eve Trachomavizsgúlat A trachoma Magyarország déli részeinek súlyos népbetegsége, s különösen a dolgozók között terjed el. A tiszti főorvosi hivatal a szakmaközi bizottságokkal karöltve most Szegeden megszervezi a dolgozók szűrővizsgálatát. Minden szegedi üzem dolgozója átesik ezen a szemvizsgálaton, Munkásvédelmi szempontból igen jelentős vállalkozás remélhetőleg csökkenti majd a sűrűn előforduló trachomamegbetegedéseket. (1947) • 25 éve Szegedi napok Tokaiban Szeged művészeti élete mutatkozik be Tokajban. Hagyomány már a „borok királyának és a királyok borának városában, hogy az őszi hónapokban az ország egy-egy megyéje vagy városa ízelítőt ad művészeti-kultúrális életének eredményeiről. Az idén Szeged lesz a Zilahy György Művészbarát Kör, és egyben Tokaj város vendége. Szegedi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a tokaji Helytörténeti Múzeumban, s ezzel az eseménnyel veszi kezdetét a szegedi napok rendezvénysorozata. (1972) Kómái katolikus plébániák Alsóváros: Szombaton 7.30-kor szentmise, 16 órakor óvodások miséje és 18.30-kor szentmise. Vasárnap 7-kor, 9-kor, 11-kor, 18.30-kor szentmise. Zsolozsma minden este 18 órakor. Vasárnap Gyálaréten 9 órakor, Kecskéstelepen 11 órakor szentmise. Hétköznap 6.30-kor és 18.30-kor szentmise. Szeptember 30-án, kedden 19 órakor orgonahangverseny a templomban. Belváros: szombaton 7, 8 és 18 órától szentmise. Vasárnap 7.30-kor szentmise, 8.30-kor diákmise, 10-kor, 11.30-kor szentmise és 18 órakor ifjúsági mise. Hétköznap 7, 8 és 18 órakor szentmise. Felsó'város: szombaton 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 8.30, 11 és 18 órakor szentmise. Minden kedden 17.30-kor Szent Antal-litánia. Minden szombaton 17.30-kor litánia Szűz Mária tiszteletére. Hétköznapokon 6.30-kor, 7 és 18 órakor szentmise. Rókus: szombaton 7, 8, 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 9, 11 és 18 órakor szentmise. Hétköznap 7, 8 és 18 órakor szentmise. Béketelepen vasárnap 12 órakor szentmise. Móraváros: Szombaton 18 órától szentmise. Vasárnap 7-kor mise, 9 óra ifjúsági mise 11.30 és 18 órakor szertartások mise. 15 órakor szentmise a 2-es kórház kápolnájában. Újszeged: szombaton 18 órakor a templomban, 16 órakor a kápolnában szentmise. Vasárnap 7, 9 (iskolásoknak), 11.30 és 18 órakor szentmise a templomban. Hétköznaponként 18 órakor szentmise. Tarjánváros: vasárnap reggel 9, 11 és 18 órakor szentmise. Más napokon 18 órakor szentmise. Szent József jezsuita templom: Vasárnap reggel 8, 9, 11, 17.30., illetve 19.30 órakor szentmise. Hétköznap reggel 6.30, 7.15 órakor, este 18.30 órakor szentmise. Petőfitelep: vasárnap 8 és 10 órakor szentmise. Hétköznap 17 órakor szentmise. Tápé: hétköznapokon reggel 7 órakor szentmise. Csütörtökön 18 órakor szentmise. Szombaton 7 és 18, vasárnap 8 és 18 órakor szentmise. Kiskundorozsma: vasárnap 7, 9 és 18.30 órakor szentmise. Hétköznap 7 órakor szentmise. Szőreg: vasárnap 9 és 18 órakor, hétköznap 7 és 18 órakor szentmise. Görög katolikus egyházközség Lechner tér: szombaton ^SíPcMIIZK I ^Szeged, Dorozsmai út 33.^ mW KFT- jel.. 62/464-026. Ny.: 8-16 hj amerikai GAF bitumenes zsindely 5 színben, téglány formában, kisker ár: 1200 Ft/nm + áfa. Nagykihasználóknak: sávos kedezmény 17.30 vecsernye, 18 órakor szentliturgia, vasárnap 9 órakor szentliturgia, fél 11-kor gyermekmise. Hétköznapokon 18 órakor szentliturgia. Református egyházközség Honvéd tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet, 11 órakor istentisztelet (gyermekeknek is), 18 órakor istentisztelet. Algyőn (Csángó u. 10.) 15 órától istentisztelet. Hittanórák: pénteken 16 óra 30 perckor a középiskolásoknak, szombaton 9-től az 1-3., 10-től a 4-6., míg 11 órától a 7-8. osztályosoknak. Újszeged: szombaton 18 órakor imaóra. Vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt istentisztelet. Kálvin tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet a templomban, 9 órakor gyermekistentisztelet a gyülekezeti kisteremben, 10 órakor istentisztelet a templomban. Hétfőn 18 órakor imaóra a gyülekezeti kisteremben, kedden 19 óra 30 perctől ifjúsági bibliaóra a kisteremben. Csütörtökön 18 órától bibliaóra. Evangélikus egyházközség Szombaton 10 órakor gyermek- és ifjúsági csendes nap. Vasárnap 10 órakor úrvacsorai istentisztelet, 14 órakor Makón úrvacsorai istentisztelet. Kedden 17 órakor bibliaóra. Csütörtökön 10 órakor nyugdíjas délelőtt, 18 órakor úrvacsorai istentisztelet, 20 órakor egyetemista-ifjúsági óra. Baptista gyülekezet (Hét vezér u. 5/B.): vasárnap 9 és 10 órakor felnőtt és gyermek bibliaórák, 16 órakor istentisztelet. Hétfőn 18.30-kor érdeklődők bibliaórája. Kedden 18.30-kor fiatalok bibliaórája. Csütörtökön 18 órakor istentisztelet. Hit Gyülekezete: Csütörtökön 18 órakor istentisztelet a Megyeházán (Szeged, Rákóczi tér 1.) Vasárnap 15 órakor istentisztelet az Űrhajós utcai„Piros" iskola tornatermében. Hit Gyülekezete az Interneten: www.hit.hu. Tel.: 325-164. Adventista egyház (Batthyány u. 15.): Szeptember 27-én, szombaton - 9 óra 30 perctől - Malcolm Potts ausztrál lelkész szolgál. 17.45-től szombatzáró istentisztelet. Szerdán 18 órakor bibliakör. Pénteken 19 órakor imaóra. Metodista egyház (Londoni körút 30.): vasárnap 10 órakor istentisztelet, vele párhuzamosan gyerekek számára is; 18 órakor istentisztelet. Csütörtökön 18 órakor bibliaóra, pénteken 17-kor ifjúsági óra. Új Apostoli Egyház (Ősz u. 18.): minden vasárnap 16 órakor istentisztelet. Román ortodox egyházközség: Román ortodox liturgia a Dóm téri szerb templomban vasárnap 9.30 órakor. (Időpontváltozásokat, eseményeket minden pénteken 8.30 és 9.30 óra között a Csörög telefonszámán lehet bejelenteni.) Ha Öné az ÉV AUTÓJA egy napra, szebb lesz az év legszebb DELMAGYARORSZAG Kft. (Szeged, Stefánia 10., tel.: 06-62-481-281 RENAULT SZALON (Szeged, Dorozsmai út 48., tel.: 06-62-463-333) és a GRÁCIA VIRÁGÜZLET ^ (Szeged, Selyem uGyík u. sarok, tel.: 06-62-472-512) RENAULT Se§íÜUtk Outek méjtyUá, Ha Ön esküvőjét 1997. november 21. és 1997. december 14. között tartja, Ön vagy kedves szülei érvényes Délmagyarország- vagy Délvilág-előfizetéssel rendelkeznek, és az alábbi nevezési kupont pontosan kitöltve, az előfizetést igazoló szelvényt csatolva, a Renault Szalon Szegednél található, lepecsételt urnába 1997. október 20-ig személyesen bedobja (hétköznap 8-18-ig, szombaton 9-13-ig), akkor sorsoláson vesz részt, melyen egy, a Grácia Virágüzlet által teljesen feldíszített Renault Mégane Scénicet nyerhet az esküvőjére, egynapi használatra, menyasszonyi autónak. Az 1997. október 22-én megtartandó sorsoláson a négy hétre négy szerencsés nyertest húzunk ki, akik AZ ÉV AUTÓJÁVAL léphetik át „új életük" küszöbét. A nyertesek nevét az 1997. október 23án megjelenő Délmagyarország és Délvilág ünnepi lapszámaiban közöljük. H Ha Öné az ÉV AUTÓJA egy napra, szebb lesz az év legszebb napja! Menyasszony neve: Lakcíme: Vőlegény neve: Lakcíme: Előfizető neve: Lakcíme: Házasságkötés helye: Dátuma: Ideje: (óra)