Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-26 / 225. szám
PÉNTEK, 1997. SZEPT. 26. AGRÁRIUM II. i Kérelmek, 50 milliárd forintra Elfogyott az agrárhitel • DM/DV-információ Kimerült az idei 50 milliárd forint értékű kedvezményes agrárhitel. A napokban az agrártárca vezetői arról adtak tájékoztatást, hogy szeptember 12-ig 48 milliárd forintnyi hitelkérelmet záradékoltak az FM-hivatalok. A folyamatosan érkező újabb igények mostanra kimerítették a keretet. A megyei földművelésügyi hivatalok ennek ellenére elfogadnak újabb hitelkérelmeket. Egyrész, mert nem lehet tudni, hogy a pénzt adó bankok a kérelmezők hány százalékának folyósítanak hitelt; másrészt elképzelhető, hogy már az idén „felszabadítják", hozzáférhetővé teszik az eredetileg csak jövő évre tervezett újabb 50 milliárdos hitelcsomagot. A szakemberek most elemzik az első 50 milliárdos pályázat tapasztalatait. Az érdekképviseletek gyorsabb ügyintézésre sürgetik a bankokat (azok ugyanis szeptember 12-ig mindössze 4,5 milliárd forintnyi hitelről kötöttek meg szerződéseket). Az újabb hitelkérelmeket pedig továbbra is fogadják a megyei hivatalokban. Drágult a korai Termések és piaci árak • Munkatársunktól Az idei időjárás a zöldségfélék és gyümölcsök többségének kedvezett, viszont a növénybetegségek jelentős károkat okoztak. A Központi Statisztikai Hivatal Csongrád Megyei Igazgatósága által készített összeállítás például arról tájékoztat, hogy a földművelési szakemberek szerint a megyében károkat szenvedett a paprika, a paradicsom és az uborka vírusos megbetegedéstől, az alma varasodástól, az őszibarack moniliától, a szőlő peronoszpórától. Pedig ezen a nyáron a piacon keresettnek számított az őszibarack, a paprika, a paradicsom, az uborka, valamint a gyökér, a répa és a karfiol. Nehéz volt viszont eladni a karalábét és a káposztaféléket. Burgonya volt elég, ám a korai kilónként 70 forintért kétszer annyiba került, mint tavaly. Két és félszer került többe a fokhagyma (120-130 forintért), a 110 forintos vöröshagymaár pedig négyszeres többletet jelentett. Szentesi vásári hívogató A Bartha János Kertészeti Szakközépiskola diákjai a saját üvegházukban nevelt virágkölteményeiket viszik a kiállításra. (Fotó: Tésik Attila) Immár szerte az országban, no meg annak határain túl is híre van a szentesiek ászi seregszemléjének. Nem véletlenül, hiszen hatodik alkalommal rendezi meg a Bartha János nevét viseld szakközépiskola a Kert-Magyarország felé motto jegyében a kiállítást és vásárt szeptember 26-29-e között. Mégpedig azzal a nem titkolt céllal, hogy a látogatók megismerkedjenek a piacképes kultúrákkal, s egymásra találjanak a termelók és a forgalmazók. Minden jel arra mutat, hogy a kertészet szentesi fellegvárában az utóbbi évek legszínvonalasabb kiállítása Mezőgazdasági vállalkozók, termelők, figyelem! A Békéscsabai Agroker Rt teljes áruválasztékát kínálja a mezőgazdasági termelők és vállalkozók figyelmébe: - mezőgazdasági gépek a termelés minden fázisára, szántástól a betakarításig, minden vonóerő-tartományban ' és munkaszélesség-kategóriában - alapműtrágyák, speciális HYDROvízoldékony műtrágyák változatos kombinációban, - agrofóliák, raschel-termékek, kötözőanyagok, kisgépek, hordók, rekeszek minden méretben Keresse kirendeltségünket Szentes Rét-Berek Szövetkezet, Tiszavirág u. 23. alatt! i Kérésére előrendelést is felveszünk, bővebb felvilágosítás telephelyünkön. Tel ./fax: 63-314-811 nyílik szeptember 26-án, pénteken délelőtt 10 órakor a Bartha János Szakközépiskolában. A Kert-Magyarország felé elnevezésű vásár ugyanis már az uniós csatlakozás jegyében zajlik. E négynapos forgatag mintegy a nyitánya az Európa-napi rendezvénysorozat szentesi programjainak. így hát nem csak hazai vendégeket várnak az intézmény pedagógusai és persze a diákok, hanem a nálunk fejlettebb országok lakóit is. No, de mire számíthat az, aki felkeresi az immár hatodik alkalommal sorra kerülő Kert-Magyarország felé elnevezésű seregszemlét? Dr. Csikai Miklósné igazgató mindenekelőtt azt emelte ki: a kezdetektől az a céljuk, hogy a nagyközönség megismerje, mit produkálnak a tanulóik. S ebből aztán a környékbeli kertészek szintén hasznos tudnivalókkal gazdagodhatnak. Egy ilyen rendezvény arra is alkalmas továbbá, hogy egymásra találjanak a kis- és nagytermelők, az értékesítők meg a forgalmazók. Az pedig már önmagában is jelzi a seregszemle rangját, hogy míg a korábbi vásárokban mintegy 25 cég mutatkozott be, most az ötvenet is meghaladja a kiállítók száma. Lesz tehát látnivaló bőven. Ám a szervezők arról is gondoskodtak, hogy neves szakemberekkel találkozzanak a kertészek. A kiállítást megnyitó dr. Gaál Béla, a Földművelésügyi Minisztérium Agrármarketing Centrumának az igazgatója például az élelmiszerek értékesítési lehetőségeiről beszél majd hallgatóságának. De szó lesz a biotermesztésről és a környezetbarát gazdáikodásró is. Nem maradnak el persze a kulturális programok sem. Az első napon a csongrádi Alföld néptáncegyüttes szórakoztatja majd a közönséget, és a helybeli Bárdos Lajos Vegyeskar. Érdekesnek ígérkezik az ugyancsak szentesi Turul-csoport középkori lovagi tornája, s a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorettlánykáinak a műsora. S a házigazdák, a barthás diákok saját üvegházukban nevelt csodálatos dísznövényei mellett sem lehet ám csak úgy elmenni. B. I. • Megy a meggy és a kajszi Gyümölcsöző váltás • Tudósítónktól Idén tavasszal sok faiskolában fogadta tábla a vásáriákat: az oltvány elfogyott. Merthogy örvendetesen sokan akartak gyümölcsöt telepíteni. S nemcsak a hagyományos magyar igények szerint, hanem bekalkulálva az exportlehetőségeket is. Bár a különböző statisztikák és terméktanácsi nyilvántartások azt mutatják, hogy a 94 ezer hektárnyi gyümölcsültetvényből ma mindössze 73 ezer a termő, érzékelhető, hogy a termelési kedv élénkül. Többen vállalkoztak ebben az évben telepítésre, és a fajtaszerkezet átalakításáért is tettek lépéseket. Az idén várhatóan 885 ezer tonnányi összes gyümölcstermésben legnagyobb arányt képviselő, közel 500 ezer tonnányira előjelzett alma mellé felzárkóznak mások is. Sót, a meggy mintha kezdené kicsit „lekörözni" a jonathánt a piacbiztonságban. Az egyre kedveltebbé váló savanykás gyümölcsből évi 60-80 ezer tonnát is biztonságosan lehet értékesíteni, és jó ára van. Különösen akkor gazdaságos a termesztése, ha a meggyfás közelében hűtőház is üzemel. A kajszi is kezd „feltörni", érződik máris, hogy az Európai Unió országaiban igen jó árat adnak érte. A gazdák figyelmét nem kerüli el, hogy az uniós kajszibarackimportnak egyharmadát adhatja Magyarország. Az előre látó gyümölcstelepítők már készülnek arra is, hogy a hazai termésforgalmazásban is jelentős változások várhatók. Annak következtében például, hogy a nyugati érdekeltségű üzletláncok biztos vevőknek számítanak, és megbízható termelőket keresnek. Igaz, szigorú szerződéses feltételekkel, de nagy tételben keresnek hazai értékesítésre gyümölcsöt. Szögteszt • Munkatársunktól Egyre több burgonyát eszünk. Az ipari felhasználással együtt Magyarországon évente 800-900 ezer tonna krumplira van igény. Az idei termés elegendő, s zömmel jó minőségű burgonyát kínálnak, elfogadható áron a termelők. A télálló fajtákból megkezdődött a „spájzolás". Hogy tárolásra alkalmas-e a gumó, annak megállapítására felelevenítettek egy régesrégi módszert. Eszerint az a krumpli tartható el hosszú ideig, amelyikbe egy százas szöget csak nehezen lehet belenyomni egy ujjal. • GEA-akdó Almaetetö • Tudósítónktól „ Garantáltan egészséges alma" elnevezésű programmal össznépi etetés kezdődik októberben. Az Agrármarketing Centrum támogatásával kezdeményezett akció célja, hogy több magyar alma elfogyasztására bírják rá a népeket. A vegyszermentesen termelt, EU és USA szabványnak megfelelő almákat (600 tonnát) egyenként minőségtanúsító, GEA (azaz Garantáltan Egészséges Alma) címkével látják el. A védjegypremier a Nyírségi Almanapokhoz kapcsolódik, s azt remélik tőle, hogy a következő években 20-30 százalékkal növelje a belföldi piacot. S persze hozzon több külföldi vevőt, fogyasztót is. Ez utóbbi érdekében például a Malév járatain októberben a várható 200 ezer utas mindegyikét GEA-almával kínálják meg, kétnyelvű tájékoztató kíséretében. Arról egyenlőre nem érkezett hír, hogy a hazai piacokon mennyibe fog kerülni egy GEA-alma. A tájékoztatókból még csak azt lehet tudni, hogy az almaetető akció, a GEA-védjegy bevezetésének idei költsége 14,8 millió forint. Ebből az Agrármarketing Centrum 9 milliót, az Alma Terméktanács 3 milliót biztosít. A többit értékesítési akciókból és szakemberek találkozóinak bevételeiből próbálják előteremteni. Hogy érett-e a magyar almatermesztés ilyesféle próbára? Az majd csak az „etetés" után derül ki... A MELLÉKLETET SZERKESZTETTE: SZABÓ MAGDOLNA Kistermelők, figyelem! A Kondor Trade Bt. mindenkor kedvező áron kínál: - szemestakarmányokat - keveréktakarmányokat - koncentrátumokat - műtrágyákat zsákos és ömlesztett kiszerelésben - vetőburgonyákat holland elit és utántermesztett fajtákat (garantáltan fémzárolt minőségben). Széles választékkal, garantált minőséggel, udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat telepeinken: Ül lés, Felszabadulás u. 13. Tel/fax: 06-62-282-058. Mobil: 06-30-684-499 Rúzsa, Felszabadulás u. 9. Tel.: 06-60-483-918 HUNGARY MEAT Sertéstartók, sertésforgalmazók! A kiskunfélegyházi HUNGARY-MEAT Kft. megkezelte az 1998. évre szóló sertésértékesítési szerződések kötését. Mindazon sertéstartó gazdaság, vállalkozó, termelő és forgalmazó jelentkezését várjuk, akik kölcsönös előnyök érvényesítése mellett a biztonságos értékesítést, a hosszú távú üzleti kapcsolatot, a korrekt fizetést választják. Garantált, éves, minimum áraink élősúlyra vetítve: További -információk személyesen: Kiskunfélegyháza, Majsai út 30. Tel.: 76-403-815. Tel /fa^; 76-462-216