Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-25 / 224. szám
Az Indonéziában dúló erdőtüzek következtében az országot több hete elborító füstköd két ember halálát okozta, több tízezer ember pedig hetek óta füstben fuldoklik. Szakértők azt tanácsolták az érintett vidékek lakóinak, hogy légszűrő maszkkal védjék szemüket és tüdejüket a füsttől, a 10 évnél kisebb gyerekeket pedig ne küldjék iskolába. (MTI Telefotó) Isten éltesse! EUFROZINA, KENDE Az Eufrozina a görög Euphrosziiné név latinos formájából alakult ki. Jelentése: vidám. Euphrosziiné egyike volt a mondabeli görög kháriszoknak. Érdekes, hogy egyik becézöje. a Fruzsina önállósult. de ennek a névnek január I -je a napja. A Kende Vörösmarty névfelújitása régi magyar személynévből, ez pedig egy kazár eredetű régi magyar méltóságnévböl. Lottórekord Egy fiatal kanadai lány 18 schillingnek (280 forintnak) megfelelő téttel megütötte a lottó főnyereményt. A 21 éves lány, aki eddig egy fodrászszalonban dolgozott hostessként, a tét több mint tízmilliószorosát, azaz 190 millió schillingnek (negyven millió forint híján három milliárd forintnak) megfelelő összeget nyert. Ez a legnagyobb mennyiségű pénz, amelyet Kanadában valaha is kifizettek egy magánszemélynek. Példós büntetés Huszonkét évi szabadságvesztésre ítéltek egy nőt az észak-amerikai Colorado államban, mert a bírák szerint halálát okozta egy orosz árvaházból örökbefogadott, 2 esztendős gyermekének. A kis Dávid hat hónapig élt a 44 éves Renée Polreis „gondozása" alatt. Halálakor testének 90 százalékát vérömlenyek fedték. A vádlott és ügyvédei szerint a gyermek súlyosan hospitalizálódott az árvaházban, és saját maga okozta sérüléseit. A per során az esküdtek elvetették a vádlott érveit, és bűnösnek mondták ki a gondjaira bízott gyermek halálát okozó rossz bánásmód miatt. Baklövés Egy férfi csőre töltött puskával a kezében azzal a szándékkal bújt meS e8y> Szécsényke határában lévő bozótosban, hogy vaddisznót lő. Egy lövés hamarosan eldörrent, s a bozótosból előmerészkedő férfi legnagyobb meglepetésére zsákmánya egy ló volt, amit fején ért a lövés, mellette pedig riadtan porolgatta magát a lovasa, akit másik két lovas társa közelről figyelt meghökkenve. A ló még hosszú órákig élt golyóval a fejében. A vadász durva hibája ellenére ez újabb bizonyítékul szolgálhat az evolúciús fejlődéshez, a ló és a vaddisznó elképesztő hasonlósága pkán. P. Sz. Nora ostromol Miután a Nora hurrikán a mexikói Kaliforniai-félsziget déli csúcsánál lévő turista paradicsomokat ostromolta, továbbhaladt a part mentén a félsziget középső részén, és szerdára az Egyesült Államok délnyugati részéhez ért. Szerdán a forgószél szeme 600 kilométerre délre volt a félsziget középső részén lévő Eugenia-foktól. Északészaknyugati irányban haladt óránként 16 kilométeres sebességgel. „Várják" o tájfunt Vietnam központi tartományait figyelmeztették, hogy készüljenek fel a Fritz tájfun fogadására, amely heves viharokat és áradásokat hozhat magával. A tájfun a Dél-kínai-tengertől halad Vietnam felé. A segélyszervezet szerint közepes és heves esőzéseket válthat ki az ország Quang Binh tartományától Binh Dinh tartományáig. A vietnami meteorológiai szolgálat szerint a tájfun közepén a szélerősség eléri az óránként 60-90 kilométeres sebességet. A 1OO. Arione A Francia Guyanán lévő kourou-i úrkt atási központbői felbocsátc ták a századik Ariane-rakét t, amely sikeresen Föld ki rüli pályára állította az Intelsat konzorcium telekommunikációs műholdját. A 140 országot tömörítő Intelsat űrkutatási konzorcium újabb, 3455 kilogram súlyú műholdja 15 éven át fog biztosítani különböző távközlési szolgáltatásokat az Atlanti-óceán két partja között. Haléira marták Halálra mart kedden két buli-terrier egy hétéves kislányt Oroszországban, a szibériai Irkutszk térségében. A kutyák a gyermek szüleié voltak. A buli-terrierek a lakásban támadták meg a kislányt, miközben a szülők nem voltak otthon. A gyermek a kórházban halt bele sérüléseibe. A rendőrök agyonlőtték a két gyilkos jószágot. Drakulabélyegek Az írországi posta négy címletből álló Drakula emlékbélyeget bocsát ki a Bram Stoker által „életre hívott" leghíresebb Drakula születése 100. évfordulójának alkalmából. A négy címleten a következő képek láthatók: Drakula felkel a koporsóból, erdőben bolyong egy farkassal, erdélyi kastélya udvarán áll, miközben feje körül denevérek keringenek, s végül lehajol, hogy egy nő nyakából vért szívjon. M ari, a boltos, piros-lapos ácsceruzával, kenyérpapíron számolt, abban a kis falusi boltban, huszonhárom évvel ezelőtt. A vastagon fogó plajbász lendületes, jobbra dőlő számokat Irt, igazi felnőtt-módra (bámultam is, mint tízéves gyerek): az egyes (1) első szára mélyebben kezdődött, mint a második, a kettes (2) előrekunkorodása csöpp alakú pontban végződött, a hármas (3) két hasa sem volt egyforma, az alsó kövérebb, mint a felső, s így tovább. Jól emlékszem ezekre az egyik oldalán matt, a másikon fényes felületű papíron ferdén futó számsorokra, mely papírba az illatos, még langyos falusi kenyeret fogtam (amilyet városban nem lehetett kapni, akkoriban kezdte rémítő ámokfutását az iín. zsúrkenyér...) hazafelé menet a boltból, minek ajtaja előtt színes műanyagcslkokat lengetett a vakáció-béli, forró nyári szél, és legyek korzóztak a plafonon. Tán egy régi ventillátor is működött már, fejhangon zúgva, a bolthelyiségben - ám ez csöppet sem biztos, alighanem Farkas Csaba Számok a kenyérpapíron egy későbbi boltélményemmel keverem össze ezt, a legelsőt. Mari, a boltos lassított filmbe illő mozdulatokkal vette le a polcról a kenyeret, a hűtőpultból az ezt-azt, számolt közben beszélgetés történt, jóízű - , a vevő körülményesen fizetett (akkor még nem számolták, ááá, ki van csukva, akkor még olvasták a pénzt) s ment dolgára tovább. Ez a menés ugyancsak nem elsöprő sebességgel történt: amíg egy asszony áttette lábát a bicikli egyik oldaláról a másikra, miközben a járgány már nem állott, de még nem ment, olyan időegységek teltek el, hogy elképzelhetetlennek látszott: a bicikli egyensúlyban marad. Ám maradt. Egyensúlyban volt minden. Természetesen csakis gyerekszemmel nézvést, hiszen a hetvenes évek mély vizében éltünk, ahonnan úgy tűnt, lehetetlen a kikapaszkodás. Nem forgott: állt a világ. ... Tegnap kenyeret vettem, mit tudom én, milyet, csillogó, bel-belvárosi üzletben. A pénzárosnő mellett egy képernyős számltgép, kezében kódjelző, meg az, meg az. Úgy bekerítették a különféle karok, gépezetek, hogy félember-félrobotnak-félezmegaznak látszott. Egyszerre csak hiba támadt a gépezetben. - Icaaa!... - kiabált a pénztárosnő, s hangosan diktálta a számokat kolléganőjének, aki golyóstollal Irta egymás után a számokat. Rájuk pillantottam - mármint a számokra -, ám nem volt meg a kecses Ivük. Benne semmi lendület, semmi forma. Görcsösen írtak voltak, és bumfordiak. Tud-e valaki még szép számjegyeket írni? Amelyek nem összegük okából szépek, hanem miket tényleg olvasni lehet? Rolling Stones koncertsorozat - 33 városban A világ leghíresebb rockegyüttese - ahogy Keith Richárd, a gitáros nevezi a kissé elemedet társak, Mick Jagger, Ron Wood és Charlie Watts alkotta Rolling Stones-t - a chicagói Soldier Fielden megkezdte 33 észak-amerikai várost érintő, 36 fellépésből álló őszi koncertsorozatát. A képen: Mick Jagger énekel ötvenezer rajongó előtt. (MTI Telefotó) Szoknya, mint a béke záloga • MTI Press Az őszi divat párizsi felvonulásán megjelent néhány kilt, azaz skót szoknya a férfi modelleken. A divattudósító szerint nyilván az önálló parlament népszavazási sikere ilymódon is áthatolt a La Manche csatornán. De hogyan kerül Dél-Afrikába, ahhoz a bennszülött törzshöz, amelynek férfitagjai egyáltalán nem a párizsi és nem is a glasgow-i divat szerint öltöznek? Márpedig a pedis-törzsben a kilt, vagyis a skót szoknya a férdidivat! Oknyomozó kutatással kiderítették, hogy az első kiltek 1878-ban jelentek meg Johannesburg mellett, méghozzá a brit közigazgatást fegyverrel biztosító Shepstone katonáinak viseleteként. A pedis-törzs bátor harcosai elbuktak az egyenlőtlen küzdelemben, talán éppen azért, mert férfiasan harcoltak: nem emeltek fegyvert szoknyás ellenfelükre. Nőknek vélték őket. Békekötéskor aztán a győztes skótoktól megkapták a szoknyákat. Az említett történész egyetlen kérdésre nem tudott választ adni: ugyan, mi késztethette a veszteseket, hogy a legyőzőik ruhájában járjanak ma is? • Szórta a pénzt Rács mögött az „évszázad postarabiája' • Madrid/Alicante (MTI) A spanyolországi Alicante tartomány egyik leghíresebb fürdőhelyén, Torreviejában szerdán letartóztatták a 21 éves, svájci állampolgárságú Dieter Müllert, akit a hírről beszámoló állami rádió az „évszázad bankrablójának" nevezett. Müller - öt bűntársával - szeptember 1jén tört be egy Zürich központjában lévő postafiókba, ahonnan mintegy 7 milliárd forintnak megfelelő összeget vitt magával. Mint az állami rádió alicantei tudósítója elmondta, Müller azzal hívta fel magára a spanyol rendőrség figyelmét, hogy az utóbbi hetekben valósággal szórta a pénzt. Hatalmas összegeket költött a tengerparti kaszinókban, és sok drága holmit vásárolt, amelyekért mindig készpénzzel fizetett. Ezenkívül több bankban milliós számlát nyitott. A letartóztatásra hosszú autós üldözés után került sor. Müllernél egy pisztolyt és körülbelül egymillió forintnak megfelelő készpénzt találtak. A letartóztatottat az orijuelai börtönbe szállították. ahol megkezdődött kihallgatása. Az átlagosnál hűvösebb idö várhatá A Nap M: 06.35, nyugszik: 13.36, A Hold kai: 15.30, nyugszik: Napi állaghámai ssklot V> Y> V A vízállás tagnap A Tisza Szagadnál: 153 cm, Csongrádnál: 19 cm, Mindszonlnól: 105 cm. A víz hófoka 17,2 °C A Maros Makónál: 18 cm. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: A Brit-szigetektől Nyugat-Európán és a Kárpát-medencén át egészen a Fekete-tenger vidékéig magas légnyomású képződmény húzódik. A felsorolt területeken általában napos, száraz az idá. Az anticiklon peremén a keleten felhalmozódott hűvös levegő egy része már a Kárpát-medencét is elérte, így ma estig hazánkban az átlagosnál hűvösebb idő várható. Idánként erósebben megnövekszik a felhőzet, de esó nem várható. Az északi, északkeleti szél néha megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 19 fok között valószínű. Szegeden Kakuszi Kristóf Szeptember 21., 0 óra 40 perc, 3680 g. Sz.: Tamasy Ildikó és Kakuszi Nórbert (Szeged). Sántha Péter Szeptember 24., 8 óra 20 perc, 3100 g. Sz.: dr. Aradczki Ágnes és dr. Sántha Péter (Szeged) Papp Bálint Szeptember 23., 11 óra 45 perc, 3040 g. Sz.: Gerhard Anikó és Papp Tamás (Szeged). Kardos Márk Szeptember 22., 11 óra 5 perc, 2040 g. Sz.: Szalma Brigitta és Kardos Krisztián (Királyhegyes). Bodó Bettina Szeptember 23., 16 óra 37 perc, 3600 g. Sz.: Raffael Beatrix és Bodó Imre (Tiszasziget). Szloboda Marcell Szeptember 24., 2 óra 45 perc, 3640 g. Sz.: Csorba Zsuzsanna és Szloboda Mihály (Kiskunhalas). Palusek Fanni Szeptember 23., 9 óra 5 perc, 1850 g. Sz.: Németh Márta és Palusek Zsolt (Szeged). Rescsik Adrienn Gréta Szeptember 23., 13 óra 10 perc. 3640 g. Sz.: Kiss Ildikó és Rescsik Krisztián (Szeged). Kádár Németh Márk Szeptember 23., 10 óra 28 perc, 4060 g. Sz.: Szabó Tünde és Kádár Németh Attila (Szeged). Krizsán Péter Zoltán Szeptember 23., 4 óra 13 perc, 3240 g. Sz.: Sánta Beáta és Krizsán Péter (Szeged). Dudás Dániel Szeptember 24., 4 óra 45 perc, 2970 g. Sz.: Nyerges Andrea és Dudás Tibor (Deszk). Vásárhelyen Kovács Dóra Ágota Szeptember 23., 13 óra 30 perc, 3100 g. Sz.: Somogyi Ágota és Kovács Tibor. Máltán WKKKk Miskolczi Máté Szeptember 23., 21 óra 10 perc, 3400 g. Sz.: Benkő Szilvia és Miskolczi József (Kiszombor). A családoknak szívből gratulálunk! Újabb csécs Hétfő után újabb álomhatárt döntött le kedden a Richárd Noble vezette angol csapat Thrust SSC nevű szuperszonikus járműve egy kiszáradt nevadai tó fenekén, Renótól száz mérfölddel északra: a karcsú, feketeszínú, tíz tonnás versenyautó óránkénti 719,1 mérföldes - 1157 kilométeres - sebességgel robogott a Black Rock sivatag kőkeménységú homokján kijelölt egymérföldes távon. A hivatalos világcsúcsot azonban ezúttal sem tudta megdönteni, mert a szabályok szerint a rekord felállításához két, hatvan percen belül megismételt kísérlet átlagsebessége szükséges. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenórzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 8 és 23; Vásárhely: 9 és 13; Maká: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! Az Országgyűlési Könyvei állományát**! törölve