Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-22 / 221. szám

HÉTFŐ, 1997. SZEPT. 22. HAZAI TÜKÖR 7 Az élei és az emlékezet iája Tisztelt Polgármester Urak! Kedves Tanítók! Hölgyeim és Uraim! A tanítók fáján van egy levele édesanyámnak és egy másik, édesapámnak, így közvetve nekem kettő. Nógrádi polgármester úr fölkérésében - hogy be­széljek itt vagy annak egyik rejtett szegletében alighanem meghúzódott az az engedély, esetleg igény, hogy - az avatóbeszédek méltató hangja helyett - a megérintett ember most ta­lán megendhető szemé­lyességével köszöntsem a tanítók fájának elültetését. Nyári estéken, különö­sen, ha föltámadt a szél, innen vagy az azóta tante­remmé lett teraszról átszel­lemülten néztem a piactér suhogó fáit, s közben biz­tosan gyakran dúdoltam az Omega együttes immár húszesztendős dalát: „összebújnak mind, a dol­gok." Amikor először vettem hírét, hogy megszületik Mórahalmon a tanítók fá­ja, egy tíz évvel ezelőtti in­terjúm jutott eszembe. Par­lamenti tudósítóként készí­tettem beszélgetést Schweit­zer főrabbival, aki a jeru­zsálemi Jad Vashém teme­tőben fölállított emlékezet fájáról beszélt, s elmondta, hogy ott minden ág, s min­den levél, a leveleken pe­dig minden kicsi ér emlé­kezés valakire. Azután eszembe jutott, hogy a leg­több mitológiában a fa ugyanolyan kiemelten fon­tos őselem, mint a tenger az őskeresztényeknek, a si­vatag a mohamedánoknak vagy a virág a hinduknak. A mai keresztény metafori­kus szóhasználatban a fa maga Krisztus, a magyar népi mitológia pedig gyak­ran tér vissza az élet fájá­hoz. Azt hiszem, nem kell többet mondanom: ez itt a mórahalmi élet fája, hi­szen ez a kicsi település ma nem tartana történetének fölemelkedő szakaszánál, ha nincs itt ilyen gazdag iskola, ha nincsenek taní­tók. »Már hónapok óta bú­csúzkodom. Minden iroda­lomórát úgy kezdtem, hogy ma még egyszer megtaní­tom ezt vagy azt, így érkez­tem el ahhoz az órához, mikor utoljára tanítottam meg a Szeptember végét, aztán még egyszer szíven ütött egy másik Petőfi-sor: ábrándjaimnak színes er­dejében csörög, csörög s már nem susog a lomb...« Édesanyám mondta ezeket a szavakat a mórahalmi tantestület előtt nyugdíjba vonulásakor, s persze, ne­kem itt egy átlényegült fa mellette mi más juthatna eszembe, mint, amit két év­tizede épp ebben az udvar­ban olvastam először, Pi­linszkytől: Ezért tanultam járni! Ezekért a kései, keserű léptekért. S majd este lesz, és rám­kövülsarával az éjszaka, s én húnyt pillák alatt őrzöm tovább e vonu­lást, e lázas fácskákat, s ágacskái­kat. Levelenként a forró, ki­csi erdőt. Valamikor a paradi­csom állt itt. Félálomban újuló fájda­lom: hallani óriási fáit! Kívánom önöknek, le­gyen messzire hallható, békés susogása, legyen szép fénye és kiterjedt ár­nyéka ennek a fának. Szent Gellért­napi találkozó • Munkatársunktól A Szeged környéki katoli­kus fiatalok a '80-as évek ele­jétől kezdve minden évben Gellért nap táján megemlé­keznek a mártírhalált halt püspökről, Szent Gellértről. 1989-től a Fogadalmi temp­lom- a rendezvény színhelye, amelyen évről évre 6-700 fia­tal gyűlik össze, hogy talál­kozzon egymással, s eszmét cseréljen. Szombaton délelőtt Keré­nyi Lajos Budapestről érke­zett piarista atya tartott elő­adást "Mester hol lakol? Jer­tek, nézzétek meg!" (János, I. 38-39.) címmel Jézus keresé­séről. Ezt követően a több száz, 14-35 éves, zömmel a szeged-csanádi egyházme­gyéből érkezett fiatal mint­egy 40 kiscsoportban beszél­getést tartott az előadáson felmerült gondolatokról. Dél­ben a zsolozsma után Szeg­heő József piarista atya veze­tésével bűnbánati elmélkedés következett, majd a délutáni csoportos programok - ének­és játéktanulás, a családról, az állami gondozottak hely­zetéről szóló beszélgetés ­után öt órától Gyulay Endre megyés püspök celebrált püs­pöki szentmisét. Este hattól tízig a Dóm téren vidám, hangulatos táncházzal zárták a Szent Gellért-napi megem­lékezést a katolikus fiatalok. Új kultúrház Ünnepi gálaműsorral nyitja meg ismét kapuit a megújult újszegedi Bálint Sándor Művelődé­si Ház, hétfőn 19 óra­kor. A patinás, 68 éve működő kultúrház 27 millió forintot igénylő új­jáépítési munkálatait a szegedi önkormányzat finanszírozta, újra helyet teremtve ezzel számos klubnak, szervezetnek a Temesvári körúton. Már várja az érdeklődőket az Újszegedi Kamarazenekar, a Szegedi UFO-kutató Egye­sület, a jógatanfolyam, a munkaügyi jogsegélyszolgá­lat a Közgyűjteményi és Köz­művelődés Dolgozók Szak­szervezetének szervezésében, irodalmi, környezetvédelmi társaságok, a Nyugdíjasok Klubja, illetőleg a felújítás utáni első kiállítás, amely Mi­holcsa József fadomborműit és faplasztikáit mutatja be. Az első hét - mint azt Kiss Ernő művészeti vezető el­mondta - az erőgyűjtés ideje, amelyben a most kialakítandó programkínálathoz szívesen fogadják az érdeklődők ötle­teit, javaslatait. - A művelődési ház nem lesz önfenntartó, de az iyen intézményeknek nem is le­het céljuk a profit - mondja a művészeti vezető. - A bevé­tel a kiadások 15%-át fedezi; ez a jellemző arány a műve­lődési házakban. Nagyon vár­juk a közművelődési törvényt amely biztonságosabb anyagi alapokra helyezné az intéz­mények finanszírozását. Re­méljük a törvény egy hóna­pon belül életbe lép. A művelődési ház egyéb­ként nem konkurense a többi­nek, inkább kiegészíti azok kulturális kínálatát. Az intéz­mények mai helyzetében az együttműködésre, egymás kölcsönös segítésére van szükség: gyakorlatilag a vá­ros minden kultúrháza tagja a Szegedi Művelődési Házak Szövetségének. Ny. G. Vásárhelyen lobog a zászló Mórahalmi ünnepnapok 1853-1997 - több mint százan a mórahalmi Tanítók fáján. (Fotó: Gyenes Kálmán) A mórahalmiak úgy készülnek közösségi ün­nepeikre, akár a kará­csonyokra. Saját erőből, leleményből, ragaszko­dásból és figyelmesség­ből igazi „ajándékok­kal" készülnek a város nevezetes napjaira, az ajándékozás és a maga­jándékozottság örömé­vel töltve el egymást. Ezt tették az elmúlt hét vé­gén is, szombaton a szü­reti napon, vasárnap pe­dig a város napján, ha úgy tetszik, a Tanítók fája árnyai alatt. A szombati szüreti napon kiderült: ha egyszer sikerül egy öreg házikót szereznie az önkormányzatnak, akkor akár falumúzeuma is lehetne Mórahalomnak. Mert a bele­való - nyilván tovább bővít­hetően - együtt, s az ízlése­sen és nagy szakértelemmel összeállított helytörténeti ki­állítás megnyílt. A „helyi ér­tékek tárlatán" pedig Koisné Körösi Rozália festményéi­vel, a kézimunkaszakkörös aszonyok hímzett remekeik­kel, mlg vagy másféltucat ci­vilszerveződés fotókkal mu­tatta meg magát a többiek­nek. A hagyományos szüreti felvonulás első kocsijában szokás szerint Nógrádi Zol­tán polgármester foglalt he­lyet, jobbján, mint mindig, egy közéleti személyiséggel - most Zalaufné Lőcsei Gabriellát, az Ipari Kereske­delmi és Idegenforgalmi Mi­nisztérium főosztályvezető­jét igyekezett megnyerni Mórahalom jó ügyeinek. A szüreti kocsik és szekerek mögött a pompás „gyalog­ság": majorettek, kicsik és nagyok, a fúvósok, néptán­cosok, parasztkórus helyből, majd a vendégcsoportok Horgosról, Csíkszentmárton­ból, Üllésről. A nap folya­mán méretőztek meg itóká­ikkal a borosgazdák is. Nemcsak a vasárnapi vá­rosnap, de valószínűleg az aranykönyves mórahalmi történelemnek is a legszebb lapjaira kerül az az ünnep­ség, melyen a tanítóknak, s a nagybetűs iskolának mon­dott köszönetet a városnépe. Telt ház az iskolaudvaron, egykori és mostani pedagó­gusok, egykori és mostani diákok, ahogy a polgármes­ter fogalmazott, „egymás közt". S ilyenre sikeredett az együttlét is, meghatóan szépre. Dinnyés József dalu­lajdonos ötletére - aki az eseményre külön dallal ruk­kolt ki - Tanítók fája állítá­sával tisztelgett a város egy­kori pedagógusai előtt. Az égbe markoló koronájú hán­tolt fa törzsén azon pedagó­gusok neve héjaz spirálisan fölfelé, akik 1853 és 1997 között legalább öt évet töl­töttek el a mórahalmi gyer­mekek között. Több mint százan vannak ilyenek, több­ségükben azonban már nem lehettek jelen a tegnapi ün­nepségen. Dlusztus Imre, la­punk főszerkesztője, a Dél­magyarország Kft. ügyveze­tő igazgatója az érintettek személyességével avatta fel a Tanítók fáját, hisz köze van ehhez az „életfához": az 1964-től egy negyedszáza­don át generációk sorát ne­velő és növelő Sárika néni, s Karcsi bácsi az ő szülei... (Főszerkesztőnk gondolatait, tudósításunk alatt olvashat­ják.) A felemelő ünnepségen egykori diákok - köztük a város polgármestere is - val­lottak s mondtak köszönetet most így utólag, felnőtt fejjel egykori tanítóiknak, tanára­iknak a példaként felmuta­tott és átadott tudásért, em­berségért, tisztességért. Az alkalomból a „Mórahalom Városért" idei kitüntetéseit is pedagógusoknak adomá­nyozta az önkormányzat: dí­szoklevelet Hargitai Imre. emlékplakettet Pintér Má­tyásné, míg dicsérő okleve­let Mócsán Mária és Murá­nyi Gabriella kapott. A ki­tüntetéseket Borbala István, a művelődési tárca főosz­tályvezetője adta át, aki mó­rahalmi élményét eképpen summázta: „hogy mit jelent egy-egy településnek iskolá­ja és tanítói, az eszemmel eddig is tudtam, ám a szí­vemmel csak most értettem meg..." A rendezvény záróatusa­ként Nógrádi Zoltán polgár­mester az új iskolaszárny jelképes kulcsát az arra leg­illetkesebbeknek, két kis el­sősnek adta át... Ö. F. Negyven ország 27 városa közül egyedüli magyar településként Hódmezővásárhely kap­ta meg az Európa Ta­nács által alapított Euró­pa-dij Becsületzászló fo­kozatát. Az indoklás szerint a város példátla­nul dinamikus fejlődésé­vel érdemelte ki az uni­ós csatlakozási tárgya­lások megkezdése előtt rendkívüli jelentőséggel bíró elismerést. A díjat ­háromnapos ünnepség­sorozat zárásaként ­szombaton, dr. Kari Ah­rens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésé­nek egykori elnöke adta át dr. Rapcsák András polgármesternek. „Az Európa-díj jelentősé­gét nagymértékben megnöve­li, hogy Vásárhely egy olyan átmeneti időszakban kapta az elismerést, amikor már dön­tés született az EU bővítésé­ről, ám még nem kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalá­sok a jelöltekkel" - hangsú­lyozta a városban az Európa­díj átadására rendezett há­romnapos ünnepségsorozat során többször is dr. Osváth György, az Európai Unió Bi­zottságának igazgatója, a Magyar Máltai Lovagok Szö­vetségének elnöke. A politi­kus szükségesnek tartotta le­szögezni: Magyarország szu­verenitása megőrzésével, nemzeti sajátosságainak megtartásával csatlakozhat az EU-hoz. Az elmúlt hét csütörtökén megkezdődött díjátadási ce­remóniát dr. Osváth György mellett olyan nagyformátumú politikusok is megtisztelték, mint dr. gróf Bethlen István, a Páneurópa Unió Magyar Egyesületének elnöke, aki több fórumon is elmondta: Magyarországnak nemcsak lehetősége, de joga is van a csatlakozásra. A város által szervezett ünnepségsorozat programjai között gazdasági, tudomá­nyos és politikai tanácskozá­sok, kulturális és sportren­dezvények is szerepeltek. Vásárhely vendégül látta a honi, és a határainkon túli ki­lenc testvérvárosának delegá­tusait, s pénteken, a lengyel nagykövetség elsőtitkárának bábáskodása mellett a város­ban megalakult a Lengyel­Magyar Baráti Társaság. Az Európa-díj átadására - me­lyet Vásárhely a nemcsak or­szágos, de európai viszony­latban is példátlan, dinami­kus infrastrukturális, szociál­is és gazdasági fejlődésével vívott ki - szombaton délután került sor. Az ünnepélyes ce­remóniát megelőzően délelőtt a város polgárai egy politikai fórumon - tíz jelenlévő kor­mánypárti és ellenzéki politi­kus, illetve közjogi méltóság jóvoltából - ismerkedhettek meg a kormányzat integráci­ós politikájával, míg a helyi, és a testvérvárosokból érke­zett pedagógusok egy oktatá­si tanácskozáson cseréltek eszmét. Az Európa Parkban kora délután ültettek fát a vá­rosban tartózkodó delegáci­ók, 16 órakor pedig a Hősök terén gyűlt össze Vásárhely lakossága - s mintegy ezer meghívott vendég -, hogy je­len lehessenek az Európa-díj Becsületzászlajának átadá­sán. „Nem magunkat, hanem Európát, a ma is létező reali­tást, illetve a jövő Európáját ünnepeljük, melyben váro­sunknak is helye, föladata lesz" - mondta ünnepi kö­szöntőjében dr. Rapcsák András, az Európa-díjjal ki­tüntetett város polgármestere, országgyűlési képviselője. A politikus hangsúlyozta: nem­csak gazdasági út vezet az egyesült Európába, hiszen az összetartozás kulturális, szel­lemi vonatkozásai sem má­sodrendűek. Bár a gazdasági, államszervezeti és szociális fejlődés Magyarországon negyven esztendőre megtor­pant, az európai eszmét ille­tően mégsincsenek identitás­béli problémái a magyar nép­nek, hiszen hit, erkölcs, jog és kultúra mind-mind Euró­pához kapcsolta a honpolgá­rokat - szögezte le dr. Rap­csák András. A polgármester megjegyezte, a város azért érdemesült az Európa Tanács elismerésére, mert folytatta a négy évtizede megrekedt ur­banizációs folyamatot, a leg­rosszabb infrastruktúrájú vá­rosok sorából a legjobbak kö­zé küzdötte fel magát, s nem engedte, hogy a település a modernizációs versenytér pe­rifériájára sodródjék. Dr. Kari Ahrens, az Euró­pa Tanács Parlamenti Köz­gyűlésének egykori elnöke köszöntötte Vásárhely polgá­rait,_s egyben köszönetét fe­jezte ki a magyar népnek azért a tettéért, amely lehető­vé tette, hogy Európa kele­ti és nyugati fele között le­omoljanak a falak. A szónok méltatta a vásárhelyi fejlő­dést, a polgárok tenniakará­sát. Dr. Kari Ahrens figyel­meztetett, a Becsületzászló nemcsak elismerés, de köte­lezettség is: Vásárhely ezek után nem térhet le az Európá­ba vezető útról. Az Európa Tanács Parla­menti Közgyűlésének egyko­ri elnöke beszédének elhang­zása után ünnepélyesen is át­adta a Becsületzászlót dr. Rapcsák András polgármes­ternek, s rajta keresztül a vá­ros lakóinak. A fölemelő pil­lanatok után dr. Rapcsák András - aki szemmel látha­tóan nem tudott úrrá lenni el­érzékenyültségén - ismét szólásra emelkedett. Elmond­ta: bár a vásárhelyiek hatal­mas utat jártak be az elmúlt hét esztendő alatt, korántsem érték el a célt. K. B. Vásárhely hatalmas lépést tett Európa felé. Dr. Kari Ahrens átadja a polgármesternek a Becsületzászlót. (Fotó: Tésik Attila)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents