Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-15 / 215. szám
II. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 1997. SZEPT. 15. Vereség, emelt fővel Bajnokverés Kiszomboron A Sándorfalva-Csongrád derbin az egyik vendéggól előtt a hazai játékos (csíkos mezben) szöktette a csongrádi csatárt. (Fotó: Miskolczi Róbert) labdarúgó megyei I. a. • Tudósítóinktól A labdarúgó megyei első osztályban továbbra is százszázalékos a Csongrád, ezúttal Sándorfalván győzött az éllovas. A tavalyi bajnok Zákányszék Kiszomboron szenvedett meglepő vereséget és ezzel a 8. helyre esett vissza. A másik újonc a Röszke is remekül szerepel, újabb sikerével a dobogó második fokára „kapaszkodott" fel. Az Algyő és a Tisza-Új játékosai még mindig nem ízlelték meg a győzelem ízét. Mártély-Csanytelek 2-1 (1-0) Mártély, 200 néző. Vezette. Paróczai. Mártély: C. Molnár Rau (Gyenge), Czuczi, Molnár Z., Kovács, Erdei, Csáki (Pálinkó), Mucsi, Budai, Muscha (Tóth Gy.), Borsodi. Edző: Hegyi Tibor. Csanytelek: Labádi - Balogh, Túri, Kálmán (Mrlják), Mészáros, Balanyi, Urbác'sik. Gémes (Sallai), Somodi, Bencze, Kovács. Edző: Fehér László. A sok kihagyott gólhelyzet görcsössé tette a hazaiak játékát, s így maguk számára tették nehézzé a mérkőzést. Gólszerzők: Borsodi (2), ill. Kovács. Jók: Borsodi, Molnár Z., ill. Túri, Balanyi. Ifjúságiak: MártélyCsanytelek 4-1 SándorfalvaCsongád 1-4 (1-2) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Varga. Sándorfalva: Horváth Pataki, Szűcs, Csányi, Bozó, Nacsa (Zákány), Tanács, Besenyei, Tóth (Sőregi), lövész, Marosvölgyi. Edző: Fábián László. Csongrád: Bfró - Gőg (Varga), Nagy, Forgó, Koncz, Kfri (Muskó), Schal (Juhos), Tóth J., Csonka, Bosánszki, Tóth G. Edző: Kurucz István. A tartalékos hazai csapat 2-1-es állásnál tizenegyest hibázott, s ez eldöntötte a mérkőzés sorsát. Gólszerzők: Tóth, ill. Bosánszki (2), Tóth G. (2). Jók: Horváth, Csányi, Tóth, ill. Nagy, Koncz, Bosánszki. Ifjúságiak: Sándorfalva-Csongrád 0-0 Algyö-Móraváros 2-3 (1-1) Algyő, 200 néző. Vezette: Csuka. Algyő: Bazsó J. - Niku, Kiss, Fodor (Bazsó F.), Sándor, Makra (Szívós), Heidrich, Fejes, Ács, Szirovicza, Andracsek. Edző: Terhes István. Móraváros: Szabó - Deák M. (Nóvák), Csúcs, dr. Péter, Bóka, Raskó Z„ Hűvös, Raskó T., Török (Farkas), Csordás (Deák G.), Maróti. Edző: dr. Tóth Lajos. Küzdelmes mérkőzésen, kétszeri hazai vezetés után az utolsó percben lőtt góllal nyert a vendégcsapat. Gólszerzők: Acs (2), ill. Maróti (2), Hűvös. Jók: Ács, Fejes, Niku, Heidrich, ill. Maróti, Hűvös, dr. Péter. Ifjúságiak: Algyó-Móraváros 0-1 MórahalomKistelek 1-1 (1-0) Mórahalom, 200 néző. Vezette: Tapodi. Mórahalom: Bubori Békési, Bóka, Kószó, Tandari. Hevesi, Pelsőczi (Virágh), Börcsök, Imre, Kertész, Csiszár (Pipicz). Edző: Szabó István. Kistelek: Berkes - Vancsura (Virágh), Kovács, Dancsok, Magony, Horváth, Szemerédi (Gombos), Kispál, Kiszner (Rácz), Sejben, Majoros. Edző: dr. Bitó Tibor. A meg nem adott 11 -esek mérkőzésén igazságos eredmény született. Gólszezők: Tandari, ill. Sejben. Jók: Tandari, Kószó, Békési, Bóka. ill. Kovács, Sejben. Ifjúságiak: MórahalomKistelek 2-2 Tápé-Szentesi FC 1-3(0-1) Tápé, 300 néző. Vezette: Pálinkó. Tápé: Márton - Mahler, Jankó, Kószó, Dancsó, Hódi, Horváth, Nagy, Ottlik, Adelhardt. Juhász (Tatai, Illés). Edző: Ottlik Sándor. Szentes: Janiga - Márté, Sipos, Kontics, Vörös, Mészáros, Jernei, Sindel (Kovalcsik), Gulyás (Szabó T.), Szabó Á., Bubor (Justin). Edző: Szabó László. A mérkőzésen a sikert jobban akaró csapat nyert. Gólszerzők: Mahler, ill. Bubor (2), Márté. Jók: Kószó, Adelhardt, ill. Janiga, Sipos, Gulyás. Ifjúságiak: Tápé-Szentes 4-1 Röszke-Mindszent 5-2(3-1) Röszke, 250 néző. Vezette: Bartucz. Röszke: Kiss - Markó, Hurguly, Zámbori, Dani, Toppantó, Szalma (Kovács), Tanács, Balogh, Szekeres, Fődi. Edző: Berki István. Mindszent: Juhász Messina, Elekes, Németh, Szöllősi, Gránicz, Bozó, Korom, Árgyelán (Sátor), Galgóczi (Sebestyén), Répás. Edző: Bartucz Sándor. A vendégek kapusuknak köszönhetik a katasztrofális vereség elkerülését. A hazaiak ezzel a győzelemmel kedveskedtek a lábtörést szenvedett elnök-polgármesternek. Gólszerzők: Markó (2), Szekeres (2), Fődi, ill. Répás, Kárnicz. Jók: Toppantó, Szalma, Zámbori, Tanács, ill. Juhász (a mezőny legjobbja). Ifjúságiak: Röszke-Mindszent 4—0 Szentesi Kinizsi TEGyálarét 0-2 (0-1) Szentes, 200 néző. Vezette: Ludvig. Szentesi Kinizsi TE: őze - Fruzsa, Csávás, Benkő, Bakai (Lakatos), Tari, Rostás, Bozóki, Deák, Stráma, Balla (Sipos Á.). Edző: Vinnai István. Gyálarét: Szabó J. - Juhász, Szilágyi, Szűcs, Illés A., Farkas, Oláh, Kiss A, Szélpál, Illés T., Ambrus. Edző: Portörő Imre. A találkozó nagyrészében tíz emberrel játszó Kinizsinek két pontrúgás pecsételte meg a sorsát. Gólszerzők: Kiss A., Oláh (1 l-esből) Jók: Őze, Bakai, Rostás, ill. Illés A., Szélpál, Szilágyi, Farkas, Kiss Á. Kiállítva: Fruzsa, ill. Szűcs. Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi TE-Gyálarét 16-0 Kiszombor-Zákányszék 1-0(0-0) Kiszombor, 500 néző. Vezette: Csuka. Kiszombor: Gulyás Fancsali, S. Tóth, Urbán, Tóth, Méhes, Szűcs (Juhász), Kránitz, Horváth (Polyvás), Simon, Varga. Edző: Kutasi László. Zákányszék: Bagdi Kiss, Tímár (Tanács G.), Dr. Tóth, Kovács, Szabó, Tóth T., Börcsök, Mádi, Hegedűs, Dencső (Tóth E.). Edző: dr. Tóth János. Meglepő, ám a játék képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet aratott az újonc a sok hibával és idegesen játszó bajnok ellen. Gólszerző: Varga. Jók: Varga, Simon, Urbán, Kránitz, S. Tóth, Gulyás, ill. Bagdi, dr. Tóth, Hegedűs. Ifjúságiak: Kiszombor-Zákányszék 1-4 Szöreg-Tisza-Uj 3-1 (2-0) Szőreg, 300 néző. Vezette: Mózes. Szőreg: Varga I. - Szél, Balla, Kovács, Batik, Varga II., Tóth T. (Tóth M.), Suhai, Hajnal (Kéri), Kiss, Kuti (Bosnyák). Edző: Takó Ferenc. Tisza-Új: Földesi - Tóth, Kormányos, Szegvári, Tóth G. (Lajos), Forgács, Nemes (Valkai), Almási, Palotás, Szabó, Nagy. Edző: Segesvári Csaba. A hazai csapat helyzetei alapján nagyobb különbséggel is győzhetett volna. Gólszerzők: Kiss (2), Szél, ill. Palotás. Jók: Varga I., Kiss, (a mezőny legjobbja), Kovács, Batik, ill. Kormányos, Szegvári, Almási. Kiállítva: Varga II., ill. Forgács. Ifjúságiak: Szőreg-TiszaÚj 1-0 A bajnokság állása 1. Csongrád í t - 24- 5 18 1 Röszke 6 4 1 1 20-12 13 3. Mórahalom 5 4 1 1 7- 5 13 4. Kiszombor 6 4 1 1 12-15 13 5. Szőreg 6 4 - 2 14- ti 12 6. Móraváros < 4 - 2 16- 9 12 7. Mártély 6 A - 2 8- 7 12 8. Zákányszék «' 1 1 2 15- 7 10 9. Szentesi Kinizsi ( 3 1 2 9-11 10 10. Tápé 6 3 - 3 16-14 9 11. Szentesi FC í 3 - 3 13-11 9 11 Kistelek í 2 1 3 15-10 7 13. Sándorfalva f 1 1 4 4-10 4 14. Gyálarét 6 1 1 4 9-17 4 15. Csanytelek t 1 1 4 5-14 4 16. Mindszent 6 1 - 5 11-20 3 17. Tisza-Új 6 2 4 6-13 2 18. Algyö 6 1 5 7-25 1 • A következő forduló párosítása: Szeptember 20., szombat, 16 óra: Móraváros-Szőreg. Szeptember 21., vasárnap 16 óra: Szentesi Kinizsi-Tápé, Gyálarét-Mórahalom, Kistelek-Röszke, MindszentAlgyő, Tisza-Új-Mártély, Csanytelek-Kiszombor, Zákányszék-Sándorfalva, Csongrád-Szentesi pC. labdarúgó NB II Nem segített Katzenbach Imre játékosedzői kinevezése sem a SZEAC -on, A szegediek a tavaly még másodosztályú Soroksár otthonában kikaptak, mellesleg megint tízen fejezték be a meccset... Soroksári TE-SZEAC 1-0(0-0) Soroksár, Haraszti át, 400 néző. Vezette: Vavika. Soroksár: Borsos - Takó, Frick, Erdélyi - Hidi (Simon F.), Bősze, Soós, Tóth G„ Joó (Lengyel) - Tímár (Duró), Gyurováth. Edző: Gálvölgyi István. SZEAC: Szulyovszky Magyar, Némedi, Simon A. - Rau (Takács), Vándor (Kiss P.), Polaneczky, Turján, Lehota - Kerekes, Kis Zs. Játékos-edző: Katzenbach Imre. labdarúgó NB III A labdarúgó NB III hatodik fordulójában megyei rangadót rendeztek Vásárhelyen. A hazaiak folytatták sikeres szereplésüket, ezt a Maros-partiak bánták... Az SZVSE otthonában egyenlített 0-2-ről, ez mindenképp dicséretes, az viszont elgondolkoztató, mintha elfelejtették volna a piros-kékek, hogy miként kell nyerni... Hódmezővásárhelyi FC-Makó FC 3-2 (2-1) Hódmezővásárhely, 500 néző. Vezette: Zábrák. HFC: Kovács K. - Kazán, Márta, Szűcs - Sipos, Fazekas (Tóth), Szrenka, Varga, Balogh - Bakó (Dobsa), Kovács (Molnár). Edző: Antal Ferenc. Makó FC: Ménesi - Kindel (Anda), Papp, Karsai, Botlik - Martonosi, Szebehelyei, Kondacs, Csák Frank, Bálint. Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Sipos, Balogh, Kovács T., ill. Csák, Bálint. Nagy küzdelemben kezdődött a megyei rangadó, melyen váratlanul a makóiak szereztek vezetést, sőt növelhették is volna az előnyüket. A félidő második részében a vásárhelyiek fordítani tudtak, és megérdemelt előnnyel kezdhették a második félidőt. Ebben a játékrészben már jóval több helyzete volt a hazai gárdának és nem volt meglepetés, amikor 8 perccel a befejezés előtt Kovács megszerezte a harmadik gólt is. Igaz, a makóiak még szépíteni tudtak, de a vásárhelyeik biztos győzelmét nem sikerült megakadályozniuk. Antal Ferenc: - A mi akaratunk érvényesült a pályán, s a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Kolozsvári János: Igazság csak a mesében van, nem érdemeltünk vereséget. Jók: Sipos, Kazán, Varga, ill. Kondacs, Botlik, Bálint. Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi FC-Makó FC 2-0 it ~ ' H. L. 68. p.: T.óth Gábor jobb oldali beadását Tímár fejelte öt méterről a kapuba, 1-0. 78. p.: Polaneczky megkapta második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni. Nem okozott csalódást a fiatal szegedi csapat Soroksáron. Az első félidő álmos játéka után a második játékrészben megélénkült a mérkőzés, több lett a szabálytalanság, és sűrűbben volt helyzet is. A gól, majd a jogos kiállítás után hiába küzdött oroszlánként tíz emberrel a szegedi gárda, egyenlíteni már nem tudott, így maradt a hazai győzelem. Katzenbach Imre: - Gratulálok csapatomnak a pályán nyújtott teljesítményért. A kiállítás után mindent elkövettünk az egyenlítésért, de ez sajnos nem sikerült. Jóks Frick, Tímár, Erdélyi, ill. Szulyovszky, Simon A., Turján. D. J. További eredmények: SZVSE-Örkény 2-2(0-1) Szeged, Vasutas-stadion, 150 néző. Vezette: Rózsa. SZVSE: Köröm - Popovics (Kiss B.), Takács J., Gyányi (Siha) - Gyimesi, Prágai, Takács Z., Illyés, Varga R. - Puskás, Tóth L. Játékos-edző: Takács Zoltán. Örkény: Lengye - Kucsák, Ozsváth, Sponga Tusa, Tóth F., Batta, Kucsván, Gödény - Boda, Szöllősy (Katona). Edző: Csima Gyula. Gólszerzők: Takács Z., Puskás, ill. Boda, Katona. Az első félidő utolsó percében kapott gól alaposan felborította a mérkőzés képét, hiszen addig a SZVSE hagyott ki helyzeteket Tóth Lukács és Puskás révén. A második játékrész elején a vendéggárdába beállt Katona első labdaérintéséből betalált, de közvetlen ezután a játékos-edző. Takács Zoltán szépített, majd a 93. percben Puskás kiegyenlített, amely egyben pontmentést is jelentett csapatának. Takács Zoltán: - Örülök, mert 0-2-ről álltunk fel, csalódott vagyok, mert ilyen gólokat serdülő szinten sem lehet kapni. Kiskunfélegyháza-Kazincbarcika l-l, Hatvan-Kalocsa 5-2, Borsod Volán-Eger 0-0, REAC-Tiszafüred 2-1, Hajdúnánás-Nyírbátor l-l, Dunakeszi-Demecser 1-2, Kiskőrös-Palotás 2-1. A bajnokság állása 1. Demecser 6 5 1 0 10- 3 16 1 Soroksár ( 4 2 0 8- 2 14 3. REAC 6 3 2 1 8- 6 11 4. Borsod Volán 4 3 2 1 10- 9 II 1 Kiskörös 6 3 1 2 9- 7 10 6. Kazincbarcika 4 2 2 2 9-5 8 7. Hajdúnánás 6 2 2 2 12-11 8 8. Halvan 4 2 2 2 8- 8 8 9. Kk.-félegyhaza 6 2 2 2 4-6 8 10. Tiszafüred 4 2 1 3 9-10 7 11. Dunakeszi 6 1 3 2 9- 7 6 12. Eger 4 1 3 2 5-6 6 13. Palotás 6 1 2 3 7-7 5 14. Nyírbátor 4 0 4 2 6-9 4 15. Kalocsa 6 1 1 4 7-14 4 16. SZEAC 6 • 1 0 5 2-9 3 A következő forduló párosítása: Palotás-Dunakeszi, Nyírbátor-REAC, SZEAC-Kiskőrös, DemecserHatvan, Kalocsa-Hajdúnánás, Tiszafüred-Kiskunfélegyháza, Eger-Soroksár, Kazincbarcika-Borsod Volán. Jók: Varga, Takács Z., Puskás, ill. Ozsváth, Boda. Ifjúságiak: SZVSE-Örkény 3-0 M. J. A forduló további eredményei: Kunszentmárton-Gyomaendrőd l-l, Dömsöd-Szarvas 3-1, Kerekegyháza-Békés 5-1, Mezőberény-Gyula 1-3, Kisújszállás-Jamina 1-l, Tótkomlós-Mély kút 2-1. A bajnokság állása 1. Gyula 6 4 2 11- 3 14 1 Gvomaendröd 6 3 3 11- 4 12 3. HFC 6 3 3 12- 6 12 4. Dömsöd 6 3 1 2 14- 7 10 5. Makó FC < 3 1 2 13- 9 10 6. Kunszentmárton 6 2 3 1 6-6 9 7. SZVSE ,6 2 3 1 8-9 9 8. Tótkomlós ( 2 2 2 5-11 8 9. Békés 6 2 1 3 15-14 7 10. Mélykút 6 2 1 3 10-10 7 11. Kerekegyháza 6 2 1 3 11-14 7 11 Szarvas 6 1 3 2 7-9 6 13. Mezöberény 6 1 3 2 5-7 6 U.Örkény 6 1 2 3 8- 9 5 15. Jaminu 6 3 3 3-11 3 16. Kisújszállás 6 • 2 4 5-14 2 A következő forduló párosítása. Szeptember 20. (szombat), 16 óra: Gyomaendrőd-SZVSE, JaminaMezőberény. Szeptember 21. (vasárnap), 16: BékésKunszentmárton, GyulaHódmezővásárhelyi FC, Makó FC-Kerekegyháza, Mélykút—Kisújszállás, ÖrkényDömsöd, Szarvas-Tótkomlós. műt i magÉRR KB pp |Mg| 1P»» ,J<» í t * XB W ™ í||i IMBBKXL. og&ÍZ Sipos ügyes gurításával egyenlítettek az első félidőben a vásárhelyiek. Ménesi kapus tehetetlenül szemléli, ahogy a labda a kapuja felé gurul... (Fotó: TÁsik Attila) Gyűlnek a vásárhelyi pontok