Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-10 / 211. szám

14 SPORT SZERDA, 1997. SZEPT. 10. I Négyezer póló vár gazdára Samsuiig­futás Szegeden atlétika • Munkatársunktól Szeptember 20-án, 11 órai kezdettel ismét lesz Sam­sung-futás - a cég 7. szüle­tésnapja alkalmából -, mely az egész közép-európai régi­ót felöleli, tehát Szegeden is rajthoz állhatnak a mozogni vágyók. Az elmúlt évben 3000 induló volt, s a szer­vező Volford László most is legalább ennyi résztvevőre számít. Az útvonal (5 km) a következő: Széchenyi tér -Kárász utca-Dugonics tér-Árvízi emlékmű-Alsó rakpart-Felső Tisza part­-Háló utca-Maros utca-Ste­fánia-Vörösmarty utca-Szé­chenyi tér. A nevezés ingyenes, sőt, minden rajthoz álló kap egy Samsung-pólót és ajándék­sorsoláson vesz részt. Tavaly háromezren tették próbára fizikai teljesítmé­nyüket, bizonyára az idén a négyezer póló is kevésnek bizonyul... Külön érdekessége a ren­dezvénynek, hogy a Sam­sung ezzel az országok para­limpiai szövetségét akarja támogatni. Minden induló fél dollárt „ér", tehát, ha ha­zánkban százezren rajthoz állnának, akkor az 50 ezer dollárt jelent a mozgáskorlá­tozott sportolóknak. Nem kell megijedni a távtól: fut­va sétálva és görkorcsolyáz­va is lehet teljesíteni az 5 km-t. Kothencz a „Fekete Péter" A napokban Bereczk Imre, a SZEAC NB ll-es labdarúgócsapatának elnöke a nyáron a Sze­ged-Dorozsmától érke­zett Kothencz Pétert szabadlistára tette, és a játékost eltiltotta az edzések látogatásától. • Nem sokáig fogyasz­tottad a meleg vizet a SZEAC öltözőjében! - Alaposan meglepett az elnök döntése, melyet az eg­ri meccs után hozott. A talál­kozó lefújását követően Ba­logh László klubigazgató közölte, hogy másnaptól nem látogathatom az edzése­ket, és többet nem szerepel­hetek az NB Il-es gárdában. Az az igazság, hogy nem szoktak ily módon elbánni játékossal... • A fő indok a nem meg­felelő erőállapotod volt, pedig Dorozsmán az egyik legjobb kondíciójú játékos voltál. Nem el­lentmondásos dolog ez? - Eddig soha nem volt pa­nasz a teljesítőképességem­re, Dorozsmán még a tavaszi idényben is az első három focista között tartott számon Vágó Attila edző. Négy ta­lálkozón öt félidőt játszot­tam olyan csapattársakkal, akiket igazán nem is tudtam megismerni, mert a SZEAC egészen más stílusban ját­szik, mint az előző klubom. Kothencz a konditeremben felejtette az erejét! (Fotó: Gyenes Kálmán) • A vezető haragját, úgy tudom, egy labdára való rálépés váltotta ki a... - Valóban volt ilyen szi­tuáció. A középpálya jobb oldalán kaptam meg a lab­dát, s mindenféleképp a bal oldalt kellett megjátszanom, mert az a terület volt üres. Sokáig kivártam és ráléptem a „pettyesre", melyet a haza­iak megszereztek és táma­dást indítottak. Érdekes len­ne, ha emiatt orrolt volna meg rám Bereczk úr! • Mi lesz most veled, Dél-Magyarország legnagyobb sportserlegboltjában SERLEGEK, ÉRMÉK, PLAKETTEK nagy választékát kínáljuk (gravírozással is) 6724 SZEGED, Szent Gellért utca 2. Tel./fax: (62) 325-175 S SZEGED, Szent Mihály u. 3. T: 325-837 E •*«mai Chappi Mérnökök, üzemmérnökök, figyelem!! Az Effem Hungary Kft. 1993. decemberében alakult meg, s az elmúlt három év során gyorsan és sikeresen fejlődött. Évről évre megdupláztuk termelékenységünket, mely hozzásegített ahhoz, hogy piacvezető szerepet töltsünk be Magyarországon termékeinkkel. Ezen siker, munkatársainknak köszönhetően, megalapozta azt, hogy • a Mars Inc. európai fejlesztésének helyszíne az Effem Kft. legyen. Ezért bokrosi csapatunkba keresünk 1 fö munkavédelmi előadót 1 fö müszakvezetöt 1 fö karbantartásvezetöt 1 fö termékfejlesztö mérnököt. A felsorolt állások betöltéséhez olyan műszaki munkatársat, aki társalgási szinten beszél angolul és megfelelő szakmai végzettséggel rendelkezik. Amit ajánlunk Önnek: magas szakmai színvonal, személyre szabott továbbképzés, kiemelkedő fizetés (a kezdő fizetés a szerzett gyakorlattól függően változhat), étkezési támogatás. A munkába járást Szentesről és Csongrádról cégünk külön autóbuszjárattal biztosítja. Várjuk a szakmájukat szerető, felelősséget vállaló és fejlődni vágyó szakemberek jelentkezését. Ha érdekli Önt ez a lehetőség és szeretne Ön is megbecsült tagjává válni csapatunknak, a mellékelt jelentkezési lapot olvashatóan kitöltve, borítékba téve, kézzel írt önéletrajzzal együtt legyen szíves elküldeni az alábbi címünkre: Effem Hungary Gyártó Kft., személyzeti osztály - Gyovai Irma, 6648 Csongrád-Bokros, 1. kerület. ? Telefon: 63/482-260, fax: 63/383-357 I ^ Név: Életkor: év Cím: Iskolai végzettség: Mikor: Jelentkezem műszaki munkatársnak: aláírás Minden jelentkezést bizalmasan kezelünk! whiskas kitekat hisz nem igazolhatsz se­hová? - Na, ez az! Itt vagyok 25 évesen, jelen állás szerint csapat nélkül, és most márci­usig maximum edzhetek, és versenyszerűen „malmozha­tok". Teljesen ingyen igazolt le a SZEAC a Dorozsmától, így, a megállapodás szerint, tavasszal hasonlóan távozha­tok. Fura dolog, de azt hi­szem, nem egy játékoson múlik a szereplés, hanem a csapaton. A futballista társa­im végig nagyon korrektek voltak, rájuk semmiképp nem haragszom, szerettem velük játszani... • Már két klub is fela­jánlotta, hogy mehetsz hozzájuk edzeni... - Gyorsan terjed a hír Szegeden! A vasutasoktól a két Takács fivér szólt, míg a volt trénerem, Vágó Attila is arról biztosított, hogy nyu­godtan edzhetek náluk. Jóle­sik ez a törődés. Úgy lát­szik, most marad fél évig a kispálya... Süli Réber A SZEAC-nál nem! 222-111 • Munkatársunktól Forián János többek prob­lémáját tolmácsolta, amikor azt kérdezte, hogy azok a nyugdíjasok, akik betöltötték a 70. évüket, bemehetnek-e a Szeged-Dorozsma, a SZE­AC, az SZVSE, valamint a megyei bajnoki labdarúgó­mérkőzésekrejegy nélkül? Bereczk Imre, a SZEAC elnöke: - Nem! Van nyudí­jasjegyünk, illetve bérletünk. A budapesti kluboknál is így van, miért lenne nálunk más­ként? Nagylaki Kálmán, a Sze­ged-Dorozsma klubigazgató­ja: - Mérkőzésünkre eddig is bemehettek jegy nélkül a hetven éven felüliek. Ezután is szeretettel várjuk idősebb szurkolóinkat. Molnár János, a Tápé lab­darúgó-szakosztályának el­nöke: - Találkozóinkra min­den hetven éven felüli néző ingyen mehet be. Lajos Szilvia, az SZVSE ügyintézője: - Nálunk már régóta ingyen tekinthetik meg csapatunk mérkőzéseit a hetven évnél idősebbek és a hat éven aluliak. Jó(l)iárt az SZDRE röplabda •Sir; ,m> F.RKDETI Puma és Kappa cipők 6 hónapos garanciával, széles választékban. A nálunk vásárolt cipóhoz ajándékba Puma zoknit adunk. '97-es Puma gyermek- és felndnpólók. sortok, tcniszingek. szabadidőruhák nagy választékban. BÉBI CIPŐK 18-24-ES MÉRETIG KAPHATÓK! Szeged, Takaréktár u. 1. TeL: 62-313-356/12. jVv.: H-P.. 9-18-ig. Szo.-Vas.: 9-12-ig. • Munkatársunktól Hétfőn a tápéi Arany­labda étteremben tartot­ta közgyűlését a Szegedi DRE női röplabdacsapa­ta. A hétéves egyesület sokáig egyszemélyes „elnökséggel" műkö­dött: Ducsai Géza, a gár­da trénere intézte a klub szinte minden ügyes-ba­jos dolgát, próbálta előteremteni a túléléshez minimálisan szükséges anyagiakat. Ez keserve­sen, de minden esz­tendőben sikerült. Az ügyvezető elnök, Du­csai Géza beszámolója szólt a nehézségekről, s a sike­rekről is, mely sem a felnőtt-, sem az utánpótláscsapa­to-kat nem kerülte el. De az egyszemélyes vezetés hosszabb távon az eredmé­nyesség rovására ment vol­na, ezért az utóbbi hetekben lázas munkába kezdtek az együttes szimpatizánsai, hogy életrehívjanak a bajno­ki rajt előtt egy működő el­nökséget. A tervek valóra váltásá­hoz az is kellett, hogy a tag­ság elfogadja a jelölőbizott­ság ajánlását. Ez egyhangú­lag megtörtént, így hétfőtől a következő vezetőség áll az SZDRE élén: Jóján Miklós elnök: Ducsai Géza ügyve­zető elnök: Habinálné Tuza Klára, Vakulya József, Balla Iván tagok. Érdekesség, hogy Jójárt Miklós csak december 31­éig vállalta ez elnöki te­endőket, utána csak akkor, ha addig az események a ter­vek, az elvárások szerint ala­kulnak. Egy biztos: hétfőtől az SZDRE D-betűje megint Diákot jelent, nem pedig Ducsait... Piros Ász Oktatási és Szabadidő Központ folyamatosan induló tanfolyamai és programjai: Nyelvtanfolyamok 15 órás - Fitness aerobic - Dance Aerobic - Disco tánc - Callanetics - Gyermektorna - Ovitorna - Nyugdíjastorna - Terhestorna - Szülés utáni torna - Gyógytorna (stresszoldó, tartásjavító, klimax) - Gyermekjóga - Felnó'tt- és nyugdíjasjóga - Egyéni szépségápolás, smink Jelentkezés: Szeged, Teréz u. 16. .szára alatt, naponta 16-18 óráig, . JS tel.: 8- 15.30-ig 487455 16-18-ig 324-297 V Technológiai és épületgépészeti szerelő kft. keres egyéni vállalkozókat. csoportokat önálló szerelési munkák kivitelezésére. Jelentkezéseket „Hosszú távú együttműködés 3053" jeligére a Sajtóházba kérjük leadni! TONDACH ——IMAlUEt 1 i i-K'f 1 GRUPPE GLEItvST ATT£N OST'£RRE1CH V, l /i keiéi AZ ŐSZI BNV IDEJE ALATT (17-18-AS SZABAD TERÜLET), 1997. szeptember 12-21-ig VÁSÁRI ENGEDMÉNNYEL RENDELHETŐK AZ ALÁBBI TERMÉKEK: • Új Csabai natúr alapcserép Új Csabai mázas alapcserép Holland natúr alapcserép Holland mázas alapcserép Körös 38-as Körös 30-as Körös 10-es FB 60/19-es Új ár 58,50 65,70 52,­58,40 114,­90,­80,­90,­Araink az áfát nem tartalmazzák! KERESSE VEVŐSZOLGÁLATI IRODÁINKAT AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN! Jamina Rt. 5600 Békéscsaba Tel.: (66) 441-670 Fax: (66) 441-658 Csorna Rt. 9300 Csorna Tel.: (96) 261-009 Fax: (96) 261-008

Next

/
Thumbnails
Contents