Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-08 / 184. szám

Csütörtök, 1997. Aug. 7. Belföld 3 • Hollókő (MTI) Kis időre visszaköltözik a középkor Hollókőre: augusz­tus 16-17-én rendezi meg a Hollókőért Közalapítvány a Világörökség faluban a Hol­lókői várnapokat. A közép­kor miliőjét mind a mai na­pig híven őrző lakott műem­lékfalu közvetlen közelében magasodnak a feltehetően az 1200-as évek második felé­ben épült vár romjai. Az épít­tető Kacsics nemzetség után sok kézen fordult meg a vár, míg végül a 18. század elején I. Lipót császár rendeletére lerombolták. A várnapok szombati nyitányán vadász­íjászok küzdenek meg a Fe­kete Holló-díjért, lesz lovas­íjász bemutató és e napon versengenek a hollókői cifra ostorért a fogathajtók. Vasár­nap középkori haditornával, korabeli gyerekjátékokkal, kézművesvásárral és regölő együttesek műsorával szóra­koztatják a nagyérdeműt. Megválasztják a hétpróbás várkapitányt s előadják Hol­lókő mondáját. Száztíz éves a HÉV • Pestszenterzsébet (MTI) Az első helyiérdekű vasút Közvágóhíd-Soroksár közöt­ti mintegy 10 kilométeres szakaszán 1887. augusztus 7-én indult meg a forgalom. A 110. éves évfordulóról csütörtökön emlékeztek meg a HÉV Pestszenterzsébet felső állomásán. Az 1950-es években a főváros iparosítá­sa révén jelentősen megnőtt a szerepe, amit az is jelez, hogy 93 millió utast szállí­tott évente. Két évtized eltel­tével a város agglomeráció­jában kialakuló lakótelepek lakosai vették igénybe, mint­egy 140 millióan. A 90-es években tapasztalható utas­szám csökkenés legfőbb oka a gyors ütemű motorizáció­nak, újabban azonban ennek ellenére ismét egyre na­gyobb szerephez jut a HÉV. Területfejlesztés • Nyíregyháza (MTI) Több mint másfél milliárd forint sorsáról döntött a Sza­bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Területfejlesztési Ta­nács. A területkiegyenlítési alap egy milliárd 47 milliós keretére 264 pályázat érke­zett, több mint 4 milliárd fo­rintos igénnyel. Az egyes kistérségek képviselői ezért már korábban egyeztettek, így a legfontosabb infrast­ruktúra fejlesztési célok megvalósítását támogatták szavazatukkal. A területfej­lesztési célelőirányzat 555 millió forintjára 293 pályá­zatot nyújtottak be. Fesztivál • Köröstarcsa (MTI) Négynapos fesztivál kezdődött csütörtökön Kö­röstarcsán. Békés megye műkedvelő művészeti cso­portjainak és amatőr, művé­szeinek ezen az immár ha­gyományos találkozóján egyebek között irodalmi színpadok, könnyűzenei egy­üttesek, képzőművészek, ze­nekarok, énekkarok mutat­koznak be a művelődési ház­ban és környékén. Az általá­nos iskolában péntektől va­sárnapig ásványkiállítás lát­ható, a ligeti táborhelyen pe­dig éjszakánként, az esti hangversenyek után, szabad­téri mozi látogatható. A nyári hónapokban szokásos vérhiány az idén „elmaradt". Igaz, Csongrád megyében a legszükösebb eszten­dőkben sem volt vérhi­ány, így az idén sem pa­naszkodhatnak a vérel­látók. A Szegedi Véradó Állo­más igazgatója, dr. Gál György elmondta, hogy a múlt hónapban valamivel többen jelentkeztek véradás­ra, mint tavaly júliusban. Csak a véradó állomáson 1078 embert jegyeztek a lis­tára, Szegeden és környékén az elmúlt hónapban összesen A Phare Iroda kezde­ményezésére rendkívüli ülést tartott a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács, hogy elbírálja: a beérkezett Phare CBC­pályázatok közül melyi­ket tartja leginkább tá­mogatásra méltónak. Miután azonban a Phare központi pénzkeretét időközben - európai szinten - mintegy 20 százalékkal csökkentet­ték, felmerült a kérdés: kaphatnak-e egyáltalán támogatást a pályázók? Három esztendővel ez­előtt Magyarország is remé­nyekkel telve fogadta, hogy az Európai Unió 150 millió ECU-t különített el - a Pha­re-program keretén belül - a közép-, illetve kelet-európai országok határon átnyúló együttműködésének támoga­tására. A Phare CBC Ma­1593-an adtak - több mint 640 liter - vért. Az egyik „legigényesebb" terület a szívsebészet. A SZOTE Szívsebészeti Önálló Osztályán, a dél-magyaror­szági régió szívsebészeti centrumában óriási intenzi­tással dolgoznak. Az elmúlt hónapban 52 szívoperációt hajottak végre. Az igen ma­gas műtétszám okán keres­tük meg dr. Szécsi Jánost, az osztály vezetőjét, aki ér­deklődésünkre elmondta, hogy a szívoperációra vára­kozók nagy száma diktálja a sok műtétet. Az elmúlt hó­napban több mint félszáz műtét közül 33 felnőttnél és gyarország-Románia prog­ram megvalósítására biztosí­tott, évi 5 millió ECU-ből ­ami több mint 1 milliárd fo­rint - hazánk négy határ menti megyéje - Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg ­számíthatott támogatásra. Megyénkben természetesen időben megindultak az előkészületi munkák, hogy ez év június 30-ig elkészül­hessenek a pályázati anya­gok. Az úgynevezett nagy projektekből - ezek 10 és 100 millió közötti beruházá­sokra vonatkoznak - az em­lített megyékből 46 érkezett a Békéscsabai Phare CBC Regionális Irodához, amelyből 17 Csongrád me­gyei. Emellett összesen 160 pályázó szeretne kisebb ter­veinek megvalósításához ily módon támogatást szerezni. A közelmúltban azonban 11 gyermeknél került sor úgynevezett nyitott-, további öt felnőttnél és három gyer­meknél úgynevezett zárt szívoperációra. A nyitott szívműtét azt jelenti, hogy a szív megnyitásával operál­nak - az azt helyettesítő szívmotor közbeiktatásával -, míg a zárt operáció eseté­ben a szíven dolgoznak, anélkül, hogy megnyitnák azt. A 4-6, esetenként 8 órás szívműtéteket az osztályon dolgozó hat sebész közül há­rom elsó operatőrként végzi, de Szécsi doktor sietve szö­gezi le, hogy csapatmunka folyik, asszisztensek, nővé­rek, műtősök egyaránt em­• Budapest (MTI) Kizárólag a horvát Közle­kedési Minisztérium írásos engedélyével léphetnek hor­vát területre a 40 tonna össz­tömeget meghaladó szállító­eszközök csütörtöktől. Az engedélyezési kötelezettség nem vonatkozik az élő álla­tot, romlandó árut, vagy - tudtuk meg Lehmann Ist­vántól, a megyei területfej­lesztési tanács elnökétől ­kiderült: a központi Phare­keretet 20 százalékkal csök­kentették, így gyakorlatilag olyan, mintha Phare CBC program nem is létezne. Rá­adásul a kis projektek támo­gatására, illetve a program megvalósítására is forráso­kat kívánnak biztosítani. Ezért - mint azt Szathmáry István, a Budapesti Phare Programiroda projektmene­dzsere elmondta - már an­nak is örülni kell, hogy a nemzeti Phare-keretbői 2 millió ECU-t sikerült szerez­ni, amelyen Békés és Csong­rád megye „osztozkodik" majd. Persze ez nem vigasz­talja az 5 millió ECU szét­osztására számító pályázó­kat, hiszen most alig lehet remény arra, hogy me­gyénkből valamelyik nagy projekt támogatáshoz jut. berfeletti teljesítményt pro­dukálnak a napi három, de legkevesebb két szívoperá­ció sikere érdekében. Szécsi János ebben az év­ben összesen ötszáz szívope­rációt tervez, de mint mond­ja, ezzel a számmal is csak a valós igények közel felét tudják kielégíteni. Ebben a hópapban tíz nap pihenőt tartanak, augusztus 14-24 között, de a szünet sem szabhat gátat annak, hogy a sürgős operációkat elvégezzék. Augusztusban „csak" 20-25 műtétet tervez­nek a SZOTE szívsebészeti osztályán. K. K. veszélyes anyagot tartalma­zó szállítmányokra. Ezek beléphetnek Horvátországba a 300 kuna alapdíj és ezenfe­lül a tonnánként és a megte­endő kilométerenként számí­tott 0,9 kunás díj megfizeté­se esetén - közölte a Vám és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnoksága csütörtökön. Köztudott ugyanis, hogy a tavaly már beindult két Bé­kés, valamint egy Csongrád megyei (JATE) beruházás elsőbbséget élvez, ezért alig néhány százezer ECU sorsá­ról kell majd döntenie a brüsszeli bírálóbizottságnak. Mivel pedig arra leghama­rabb a jövő év első felében kerül sor, elhangzott olyan vélemény, hogy a későbbi­ekben - a pályázatok meg­hirdetése előtt - tisztázni kellene a finanszírozás mi­kéntjét, az éves támogatási keret nagyságát, azt hogy mennyire középtávúak az el­fogadott programok, ha azok folytatása érdekében minden évben újra be kell adni a pá­lyázatokat? Mindez a tervez­hetőség mellett azért is fon­tos, hogy a projktek benyúj­tói ne érezzék úgy, hogy csupán hitegették őket. N. Rácz Judit • Szeged (MTI) Csongrád megye egyes te­rületein ismét megjelent a pa­radicsomot is fertőző bakté­riumos burgonyavész, amely elszárítja a leveleket és meg­barnítja a termést. A kóroko­zó két-három nap alatt pusz­títja el a növényeket, de egyelőre csak kisebb foltok­banjelent meg a megyében. Gavallér József, a Csong­rád Megyei Növényegészség­ügyi és Talajvédelmi Állo­más igazgatója szerint a fertőzés nem új dolog, min­den évben visszatér, amikor erősen csapadékos az időjá­rás, és a gazdák elmulasztják a fokozott védekezést. Több­nyire a fölszívódó gombaölő szerek alkalmazását javasol­ták már korábban is tájékoz­• Cegléd (MTI) Az „Alföld virágvárosá­ban", Cegléden rendezték meg az idén a Város és Falu­védők Szövetségének orszá­gos találkozóját. A mintegy 300 tagegyesületet tömörítő szervezet településfejlesztési szakemberei a csütörtökön kezdődő háromnapos rendez­vényen a 633 éves város és a környező tanyavilág építé­szeti és természet értékeivel ismerkedhetnek meg. A találkozó házigazdái nemcsak saját városukat és térségét, hanem a Dél-Pest megyei régiót is szeretné be­mutatni a megjelent szakem­bereknek. Cegléd az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult, s ebben külön szere­pet kapott a helyi műemlék­tató füzeteikben, de előrejel­zésük ellenére sokan nem vették ezt komolyan. Gyak­ran az okozza a gondot, hogy a termelők nem hozzáértéssel permeteznek, vagy egész egyszerűen nem gondolnak a fokozott veszélyre. Széli Ist­ván, az FM megyei hivatalá­nak munkatársa elmondta, hogy a hozzájuk befutott jel­zések szerint csak foltszerű megbetegedéssel találkoznak, különösen ott, ahol a gazdák nem alkalmazták a réztartal­mú permetlét. Egyelőre nem ismeretes, hogy Csongrád megyében mennyi a fertőzött terület, úgy vélik, hogy a 3700 hek­tárnyi burgonyának csak kis részét támadta meg a baktéri­um. védelem és a városszépltők összehangolt tevékenysége. Sós János polgármester el­mondta: nem véletlen, hogy ebben az évben ők adnak ott­hont ennek a rangos rendez­vénynek, hiszen Cegléd vál­tozásait egyre szélesebb kör­ben jegyzik. A tavaly színvo­nalasan megrendezett mille­centenáriumi rendezvények nyomán a város megkapta a Virágos Magyarországért Mozgalom szakmai nívódíját és a Koós Károly-díjat is. Ez persze igen sokba került, köztereket terveztettek újjá, teljes városrészeket rendez­tek át. A tízéves helyi műem­lékvédő egyesület munkája nyomán Cegléd építészeti re­mekei mára teljesen megújul­tak. röviden Várnapok • Megyénkben nincs vérhiány Csúcsra járatott szívsebészet A dél-magyarországi régió szívsebészeti centrumában egész nyáron nagyüzem van. (Fotó: Karnok Csaba) Kamionkorlátozás kommentár Falak Tjat év alatt, 1990 és 1996 között 70 százalékkal il nőtt a szívoperációk száma a szegedi orvosegye­tem szívsebészetén, ahol Dél-Magyarország három megyéjében élő, szívműtétre szoruló betegek testmotor­ját operálják. Az évtized első esztendejében 252, hal év­vel később 408 szívműtétet végeztek. A tervekben legfel­jebb évi 5-600 műtét szerepelhet, jóllehet ez durván fele a dél-magyarországi régió valós szükségleteinek. Annak oka pedig, hogy nem tudják hatszáznál to­vább növelni az évi szívoperációk számát, nem az orvo­sok és az asszisztencia munkabírásában, teljesítményé­ben keresendő, hiszen a nap 24 órájának felét műtő­ben tölti a szívsebészcsapat. Az egérlyukból, ahová je­lenleg be van szorítva a szívsebészet - még ha ez egy nem oly régen felújított egérlyuk is - szabadulni kelle­ne ahhoz, hogy az ezredfordulón itt, Dél-Magyarország egészségügyi centrumában, minden minőségi és mennyiségi igényt kielégítő szívműtétek történhesse­nek. Debrecen, Pest már sínen vannak, Pécsett most épül az új szívsebészeti centrum, az országban Szeged az egyetlen, ahol a szívműtéti kapacitás bővítésének a fa­lak vetnek gátat. Az új épület - ahol három szívműtő, egy pacemaker-műtő, 16-18 intenzív- és 35-40 hotelágy biztosítaná a normális működést - ára 5 milliárd fo­rinj, egy szerény bankkonszolidációnyi összeg. A m ha ez a beruházás belátható időn belül nem va­lósul meg, akkor Szeged, s vele együtt a régió vég­leg lemarad az ország többi szívsebészeti centrumától, amit csak és kizárólag a betegek szenvednek meg. S ezen az sem változtat majd, ha a napi 12 óra helyett 24 órán ói műt a kitartó csapat. ly /cJm Csongrádi sgt. 27. tel.: 491-022 Boroismai út 5. Tol.: 446-092 SCHINDUR tetőtéri ablakok 10% angadmtaayal MODUL BAU lMtra bészigetelésü övagaxéual Is) CSABAKÖ, PILLÉR- ÉS BURKOLÓTÉGLA . 1 0% ENGEDMÉNNYEL FEHÉR, ZOLD, SARGA SZÍNEKBEN. Burgonyavész Csongrád megyében • Phare CBC-támogatás Árnyékkal terhelve Város- és faluvédők Bethlen-napok • Gyomaendröd (MTI) Nemzetközi mezőgazda­sági vásárt és üzletember-ta­lálkozót, országos agrárfó­rumot, nemzeti halfőző bajnokságot s nemzetközi képzőművészeti tárlatot kí­nál - egyebek mellett - a hó­nap végén a gyomaendrődi Bethlen-napok eseményso­rozata, amelynek főszer­vezője a Hármas-Körös-par­ti kisváros szakképző iskolá­ja. Az augusztus 29. és 31. közti vásáron és kiállításon mintegy félszáz mezőgazda­sági és élelmiszerfeldolgozó cég vesz részt - köztük a szomszédos országok több vállalkozása.

Next

/
Thumbnails
Contents