Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-07 / 183. szám

Csütörtök, 1997. Aug. 7. Sport 11 Totózók! Lottózzatok! A Szerencsejáték Rt.-nek ismét sikerült kihoznia sod­rából hűséges játékosait és önkéntes adózóit. Újra töröltek egy meccset a heti műsorból, s a totózók törhe­tik a fejüket, melyik lesz az a hét, amelyikre „visszaszá­molnak", s amelyik majd eldönti, milyen tippet kellett volna (találomra) beírni a Győr-Diósgyőr meccsre a telitalálat reményében. A Részvételi Szabályzat ugyan­is így írja elő, ezen változtatni nem lehet és nem is sza­bad, oktatják ki a „szerencsefelelősök" azokat, akik reklamálni mernek a faramuci helyzet miatt. Rendben van, ne változtassanak a „szabályokon"! De akkor azok, akik erre „hivatottak", egyeztessék már a műsort a másik „céggel", az MLSZ-szel is, annak ér­dekében, hogy ne kerüljenek a heti műsorba olyan ta­lálkozók, amelyek kiesnek az „időből". Mint például a mostani. Nem hinnénk, hogy a Győr-Diósgyőr meccs tévéközvetítését az utóbbi napokban határozták el. A Szaknévsornál már tudtak erről hetekkel ezelőtt is. ínve ha ne adj isten mégsem, akkor a Szerencsejáték L/ Rt.-nek lépnie kellene végre, hogy a totózóknak ne lottózniuk kelljen, ha a törölt összecsapás eredményét el akarják találni. Például úgy, hogy az előre elkészített szelvényeken tüntessenek fel tartalékmérkőzéseket is, amelyek közül, ha valamelyik fő találkozót törlik, ak­kor az előléphet a helyére. Addig is: Totózók! Lottózzatok! P. Sándor József • Távol Kanadától, Szicíliától Mód(osított) program... lüAlft V* í 1 "Ai l kj? s - •**• • Magyarország-Málta 3-0 (0-0) Mód Péter (középen, fehér sapkában) kettőzött akarattal készül a bajnoki rajtra. (Fotó: Gyenes Kálmán) reflektor Nicsenko eltiltása • Siófok (MTI) Siófok, 9 ezer néző, vezet­te: Granat (lengyel), gól­szerzők: Kovács Zoltán (47.), Sebők Vilmos (57.), Lipcsei Péter (89.) Magyarország: Babos (Végh) - Dragóner - Mracs­kó, Keresztúri - Dombi (Nyi­las), Urbán, Sándor T. (Lip­csei), Halmai (Illés), Nagy N. (Sebők V.), Kovács Z., (Far­kasházy), Orosz (Torma). Málta: Muscat - Chetcuti ­Debono, Vella (Grima) - Su­da, Giglio, Brincat (Farrugia), Camilleri, Agius (Galea), Carabott - Sultana (Malia). Lendületes kezdés után a máltaiak nem tűntek megil­letődöttnek. Kemény beleme­nések borzolták a kedélyeket. Ezúttal is egy Fren Club-vendég, az Európa­bajnok búvárúszónő, Bo­zsó Bea tippel. Az elmúlt héten mestere, Gyémánt Imre „csak" hat találatig jutott, de mentségére szol­gáljon, hogy a „profi" to­tózók sem remekeltek. - Ezen a héten, szerin­tem, az első hat meccsen az egyes kerül előtérbe, te­hát a hazai csapatok győ­zelmét várom - hangoztat­ta Bozsó Bea. Kölnben vi­szont a döntetlen, vagy a vendégek sikere valószínű, hiszen a Kaiserslautern a nyitófordulóban Mün­chenben is győzni tudott. Pontosztozkodásra számí­tok Rostockban, ahol a Hamburg vendégszerepel. A Dortmund, a Bajnokok Ligájának győztese jobb, mint az UEFA-kupa „tu­lajdonos" Schalke 04, így mérkőzés A 21. percben a debreceni szárny „villant", Sándor T. meredek labdájával Dombi futott el, védőjével ütközve elesett, a lengyel bíró kirúgást ítélt. A 31. percben Urbán 30 méteres szabadrúgása a felső lécet találta el. A félidő leg­nagyobb gólhelyzete a málta­iak előtt adódott, de Sultana a 45. percben közelről mel­lé lőtt. Fordulás után, a 47. percben Lipcsei lövése után Kovács közelről a hálóba lőtt (1-0). Tlz perc múlva Sebők első labdaérintésből a hálóba fejelt (2-0). Lefújás előtt Lip­csei jól eltalált bombája ke­rült a kapuba (3-0). A három gól mellett a mérkőzés a számtalan csere miatt maradt emlékezetes... Bozsó Bea. (Fotó: Karnok Csaba) a sárga-feketék begyűjthe­tik a három pontot Gel­senkirchenben is. A Bun­desliga II. osztályában sok váratlan eredmény szüle­tett az első két fordulóban, ezért elképzelhető a Nürn­berg lipcsei győzelme, a Kickers sikere. vizllabd« Mód Péter, a Heliomed SZVE 22 éves junior világ­és Európa-bajnok pólósa biztosra vette, hogy au­gusztus második felét Szi­cíliában tölti. Gondolta ezt azért, mert augusztus 20­atol Palermo városa ad otthont a 19. nyári Uni­versiade küzdelmeinek. Kovács István, az UTE gárdájának mestere, az egye­temista és főiskolás vízilab­dázóink kapitánya azonban keresztül húzta a szegedi fiú számításait - nem küldött ne­ki meghívót a keretbe... kaiak-kenw • Munkatársunktól A közelmúltban a Ve­lencei-tó adott otthont a kajak-kenusok utánpót­lás-bajnokságának. Ezen a viadalon csak azok in­dulhattak, akik a két „szűrő versenyen" (vi­dékbajnokság, Buda­pest-bajnokság) szá­mukban 1-9. helyezést értek el, vagyis fináléba jutottak. A megyei színe­ket a Szegedi Kajak­Kenu SE, a SZTIHE és a Hungaropanol Csongrád képviselte. Az SZKKSE fennállása óta a legjobb eredményt érte el: 12 arany-, 18 ezüst-, 5 bronzérem volt a „ter­mésük". A SZTIHE 5 arannyal, 2 ezüsttel, s 3 bronzzal lett gazda­gabb, míg a csongrádiak két gold medállal térhet­tek haza. Az SZKKSE versenyzői­nek eredményei: 500 méter. Fiúk. K-l, serdülő: ...2. Börcsök Ba­lázs. K-2, ifjúsági: 1. Juhász, Molnár. K-4, serdülő: ...2. Nógrádi, Biczók, Almási, Farkas. K-4, junior: ...3. Pusztai, Juhász, Sadler, Szél­pál, ...6. Vasas, Halászevics, Deák, Fábián. K-4, junior: ...2. Vida, Terhes, Martono­• Szerintem jócskán megdöbbentél, amikor megtudtad, nélküled zaj­lik majd az Vniversiade... - kezdtem beszélgetésün­ket Mód Petivel. - Gondolhatod... El sem tudtam képzelni, hogy nem utazok Palermóba. Már a szövetség által elküldött adatlapot is visszajuttattam kitöltve, arra vártam, hogy elkezdődjenek az edzések. Eleinte nem sejtettem rosz­szat, hisz még tartott a bajno­ki rájátszás. Akkor kezdtem el gyanakodni, amikor meg­tudtam, hogy a többiek már régen túl vannak a ruhapró­bán... Gondoltam, biztosan elfelejtettek szólni. Telt múlt si, Bukovinszki. C-l, serdü­lő, V. évfolyam: 1. Joób Már­ton. C-l, serdülő, VI. évfo­lyam: ...2. Kálmán Marcell. C-l, junior: ...2. Reitmayer Balázs. C-2, kölyök: ...5. Frank, Berényi C-2, serdülő. V. évfolyam: ...6. Magyar, Vaíjú. C-2, junior: ...2. Bán, Nyári, ...6. Beder, Kerek. C­4, kölyök: ...4. Kovács, Káli, Ürmös, Szabó. C-4, junior: 1. Bán, Nyári, Beder, Kerek. Lányok. K-4, junior: ...3. Sadler, Varga, Makra, Valaczkai. 1000 méter. Fiúk. K-l, serdülő: ...2. Börcsök. K-2, serdülő: ...2. Nógrádi, Almá­si. K-2, ifjúsági: 1. Molnár, Szélpál. K-4, kölyök: ...3. Németh, Lajkó, Lantos, Szendrényi. K-4, serdülő: 1. Nógrádi, Biczók, Almási, Farkas. K-4, ifjúsági: 1. Mol­nár, Juhász, Szélpál, Sadler. K-4, junior: ...5. Vida, Ter­hes, Martonosi, Bukovinsz­ki. C-l, kölyök: 1. Vajda At­tila. C-l, serdülő, V. évfo­lyam: ...2. Vajda, ...5. Joób. C-l, serdülő, VI. évfolyam: 1. Kálmán. C-l, ifjúsági: ...5. Fári Henrik. C-2, junior: ...2. Beder, Kerek, ...5. Bán, Nyá­ri. C-2, ifjúsági: ...5. Ora­vecz, Kanalas C-4, junior: ...3. Bán, Nyári, Kerek, Be­der. Lányok. K-l, serdülő: ...6. Terhes Tünde. K-2, ser­dülő: ...2. Terhes, Kruzslicz. K-2, junior: ...5. Varga, Sadler. az idő, s nem történt semmi, felhívtam hát egykori szege­di játékostársamat, dr. Szabó Zoltánt. Azt akartam meg­kérdezni, hogy mikor kez­dődnek az edzések. A válasz lesújtott, ugyanis a követke­zőképpen hangzott: - már két napja folynak... • Úgy érzed, helyed lett volna a csapatban? - A tizenötös keretben mindenképpen. Mellőzésem azért különösen furcsa, mert az év elején rendszeresen jár­tam a felnőttválogatott fog­lalkozásaira. Az fáj a legjob­ban, hogy nem kaptam bizo­nyítási lehetőséget. Talán, ha klubom vezetői jobban mel­lém állnak... Már csak azért is rosszul érintett az egész, mert - bízván abban, hogy utazom - lemondtam minden nyári programomat. Többek között a kanadai gyógysze­rész világtalálkozót is (Péter a SZOTE Gyógyszerész Tu­dományi Kar negyedéves hallgatója - a szerk.). • Valamelyest sikerült túltenned magad a tör­ténteken? - Igen. Az élet nem áll meg, az edzéseken megszál­lottként hajtok, óriási bizo­nyítási vágy van bennem. Rettentően készülök, remé­le n, kijön a lépés a bajnok­ságban és a LEN-kupában. Szélpál László • Munkatársunktól Az UEFA fegyelmi bizott­sága három mérkőzésre eltil­totta Igor Nicsenkót, a Ferenc­város labdarúgóját. Mint is­mert, az ukrán csatárt az ír Bo­hemians elleni visszavágón dulakodás miatt állították ki. Egy meccs • Munkatársunktól A hét végén Szolnokon lejátszott NB I/B-s labdarúgó mérkőzésen kiállított dorozs­mai kapus, Csehó Tibor egy bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet. A klubot sárga, illetve piros lapok miatt 17 ezer 500 forint befizetésére kötelezte az MLSZ. Kiesés • Munkatársunktól Vereségével elbúcsúzott a magyar női kézilabda-váloga­tott a további küzdelmektől az Elefántcsontparton zajló juni­or világbajnokságon. Lánya­ink a portugáloktól kaptak ki 16-13-as félidő után 28-25-re. Hazai ranglista • Munkatársunktól A Magyar Tenisz Szövet­ség nyilvánosságra hozta legfrissebb hazai listáját. A férfiaknál a Szeged SADE TC versenyzői közül Hajnal István a 42., Azuczky Attila 62., Sonkodi Balázs a 97. he­lyet foglalja el. A nők mező­nyében igen előkelő helyen állnak a SADE teniszezői: Horváth Bettina a 28., Füzesi Sandra 31., Tóth Gabriella 34., Czigány Judit 50., Zlata­rov Eszter 70., Várhelyi Zsó­fia 97. és Hódi Annamária 98. a magyar ranglistán. Deszki focitorna • Munkatársunktól Augusztus 21-én 14 órától rendezik meg - második al­kalommal - az 198l-es kor­osztály részére először Desz­ken az utánpótlás labdarúgó­tornát. A résztvevők: Tisza Volán (kupavédő), SZVSE, Röszke, Deszk. Az esemény védnökei: dr. Kalocsai Géza (alapító), Horváth Lajos (Szegedi Ruhagyár), Hajós András (vállalkozó), Dudás Gyula (sportszervező), Desz­ki Polgármesteri Hivatal, Deszki Sportklub elnöksége. A rendezvény kitűnő alkalom az ifjúsági csapatok bajnok­ságra való felkészülésében. A Deszki SC labdarúgó-szak­osztálya hagyományteremtő céllal hívta életre a tornát. Kánikula­kupa • Munkatársunktól Az idén is megrendezték augusztus l-jén és 2-án Deszken a Kánikula-kupa kispályás labdarúgótornát. Az eseményen 20 csapat vett részt. A végeredmény: 1. Orcsik műhely (Adelhardt Péter, Dencs Károly, Dencs Zoltán, Joó Ferenc, Kalmár Gábor, Kiss József, Takács Gábor, menedzser: Máriás János.) 2. Szőreg II., 3. Hárs­fa büfé (Ferencszállás), 4. Dominó (Apátfalva). A leg­jobb kapus Szabó Zoltán (Szőreg), míg a gólkirály Markó József (Carter) lett. Totómonológ Szegedi aranyeső a Velencei-tavon 2000 méter. Fiúk. MK-1, kölyök: ...2. Szendrényi Vil­mos, ...6. Lantos Gergő. K-l, kölyök: ...3. Németh Iván. K­2, serdülő: ...5. Farkas, Bi­czók. K-4, gyermek: ...3. Kiss, Farkas, Remzső, Bíró, ...6. Csányi, Szekeres, Hor­váth, Feczák. C-l, serdülő, VI. évfolyam: 1. Kálmán. C­2, serdülő: 1. Joób, Vajda, 2. Varjú, Magyar. TC-4, gyer­mek: ...3. Molnár, Ződi, Batka, Horváth. TC-4, kö­lyök: ...2. Káli, Horváth, Ko­vács, Ürmös. Lányok. K-l, serdülő: ...3. Kruzslicz. 5000 méter. Fiúk. K-l, if­júsági: ...2. Sadler Béla. K-4, ifjúsági: ...5. Vasas, Halá­szevics, Deák, Fábián. C-l, ifjúsági: ...2. Fári. C-2, ifjú­sági: ...5. Kanalas, Oravecz. Lányok. K-2, ifjúsági: ...4. Gyeviki, Mágori. Az SZKKSE sportolóit a következő trénerek készítet­ték fel a versenyre: Kása Fe­renc, Vécsi Viktor, Kovács András (kenu); Váradi Már­ton, Király Zoltán (fiú ka­jak); Hrabovszky Kornélia, Makra Anna (női kajak). A SZTIHE (Szeged) ver­senyzőinek eredményei: 500 méter. Lányok. K-l, 15 évesek: ...3. Segesvári Linda. K-2, 15 évesek: ...3. Segesvári, Molnár. K-4, 14 évesek: 1. Kanalas, Mágori, Csiszár, Komjáti. 1000 méter. Lányok. K­1, 15 évesek: ...3. Segesvári. K-2, 15 évesek: 1. Segesvári, Molnár Kata. K-2, 17-18 éves korosztály: ...3. Biczó Kata, Köllő Szilvia. 2000 méter. Fiúk. K-2, 13 évesek: ...5. Somfai, Bérci K-4, 12 évesek: 1. Piskolti, Szántó, Hajós, Csikesz. K-4, 13 évesek: ...2. Sík, Molnár, Fekete, Süveges. Lányok. K­1, 12 évesek: ...5. Radnai Ni­kolett. K-4, 12 évesek: 1. Piskolti, Süli, Jávoli, Blá­zsik. K-4, 14 évesek: 1. Ka­nalas, Mágori, Csiszár, Komjáti. 5000 méter. Lányok. K-l, 17 évesek: 1. Köllő Szilvia. A SZTIHE sportolóit Hrabovszky Kornélia és Váradi Márton készítette fel. A Hungaropanol Csong­rád versenyzőinek eredmé­nyei: .1000 méter. K-l, kölyök TV. évfolyam: 1. Nagy Gábor. 2000 méter. K-l, kölyök IV. évfolyam: 1. Nagy Gábor. A csongrádi eredmények Nemes Károly edző munká­ját dicsérik. A csapatverseny vég­eredménye: 1. KSI 557, 2. UTE 496, 3. SZKKSE 463 ponttal. A SZTIHE a 16., a Hungaropanol Csongrád a 37. helyen végzett. Meg kell még említeni, hogy a szak­ági versenyben a kenusok között az SZKKSE az első, a fiú kajakosoknál a 2., a lá­nyoknál pedig a 9. helyen végzett. íme, tippjeim a 32. játékhétre: 1. Békéscsaba (14.)-Stadler FC (16.) 1 2. Debrecen (5.)-Vasas (4.) 1 3. Győr-Diósgyőr törölve, de tippelni kell! 4. Kispest (7.)-Siófok (12.) 1 5. Bremen <8.)-1860 München (7.) 1 6. Bayern München (l.)-Wo!fsburg (2.) 1 7. 1. FC Köln (10.)-Kaiserslautern (1.) X 2 8. Karlsruhe (6.)-Bielefeld (14.) 1 9. Rostock (15.)-Hamburg (13.) X 10. Schalke 04 (12.)-Dortmund (3.) 2 11. Jena (12.)-Cottbus (1.) X 2 12. Frankfurt (7.)-Stuttgarter Kickers (5) 12 13. Leipzig (8.)-Nürnberg (1.) X 2 +1 mérkőzés: 14. Hertha BSC (3.)-Mönchengladbach (11.) 1

Next

/
Thumbnails
Contents