Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-04 / 180. szám

Hétfő, 1997. Aug. 4. Színészek 11 Később kiderült, hogy az érdeklődő fiatalember nem volt más, mint József Attila." (Fotó: Gyenes Kálmán) Hatvan éve a pályán • Munkatársunktól Agárdy Gábor 1937-ben mint „táncos boy és kardalos" kezdte pályáját a szegedi Városi Színháznál. 1941-ig Szegeden, 1952-ig kisebb-nagyobb vidéki társulatoknál játszott. 1952ben a Fővárosi Operettszínház szerződtette. 1955től az Ifjúsági, illetve Petőfi Színház meghatározó színészegyénisége. 1964-ben sorsát a budapesti Nemzeti Színházhoz kötötte, 1985 óta nyugdíjasként játszik. 1989-ben örökös tag lett. Sokoldalú karakterszínész, komikus szerepeit éppolyan pontosan fogalmazza meg, mint a drámai jellemeket. Az ikonfestő színésznek 1983-ban Konok ősi minta nyomán címmel nyílt először önálló kiállítása. Főbb szerepei: Katz tábori lelkész (Hasek-Burian: Svejk), Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera), Sípos úr (Molnár F.: Az üvegcipő), Liliom (Molnár F.), Miska (Kálmán /.: A csárdáskirálynő). éhesek voltunk, s ilyenkor megdézsmáltuk a gyümölcsösöket. Újszegeden akkor még nagyon sok kicsi családi ház volt gyümölcsösökkel, s mi bemásztunk a kertekbe, és loptunk magunknak barackot, körtét, almát. Egyszer meglátott bennünket a csősz, s utánunk jött sóspuskával. Persze mi futottunk, mint a nyúl, teleraktuk az úszónadMezítláb és klottgatyában a Stefánián Agárdy Gábor szombaton ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Ebből az alkalomból nyilt ikonkiállítása az elmúlt hét végén a Móra Ferenc Múzeumban. A Kossuthés Jászai-díjas színművész ikonfestővel a megnyitó előtt beszélgettünk szülővárosáról, festészetről, régi időkről. • Szegeden született és nőtt fel. Mennyi idegszálával kötődik még a városhoz? - Amikor befut a vonatom a szegedi nagyállomásra, és végigmegyek a Boldogasszony sugárúton, elszorul a torkom, ugyanis érzem, hogy hazajöttem. Szegedet nem lehet elfelejteni. Szeged maga a csoda! A Tisza Szálló mellett, a Széchenyi tér 3. alatt születtem, s amikor először kijöttem az utcára, mint taknyos kölök, akkor Európa legszebb terét láttam a barokk palotákkal és a szobrokkal. Tehát nekem már a szépre nyílt ki a szemem, s az volt a játszóterem. A Tisza Lajos-szobor csónakja jelentette számomra a tengert, a Tiszát. Beleültem, elkergetett a rendőr, aztán újra beleültem. A szobor mellékalakjait, a gatyás parasztokat számtalanszor eljátszottam a színpadon, mert szabályszerűen belém ivódott, hogy egy gatyás paraszt csak olyan lehet, mint ahogy azt Fadrusz megmintázta. Mindenem ez a város! Itt születtem, itt jártam iskolába, itt kezdtem a pályámat, itt nyugszik édesanyám, édesapám és a testvérem. Szegedtől gondolatban és lélekben sohasem szakadtam el. S ami most ért engem, hogy hetvenöt éves koromban a Móra Ferenc Múzeumban, vagy ahogyan mi neveztük gyermekkorunkban, a kultúrpalotában kiállításom mindezt megkapta a Latabár is. Ha nem akarják, hogy „agárdyzzak", akkor nem kell alkalmazni, ugyanis én csak „agárdyzni" akarok és szeretek. S hogy pontosan mit jelent a szó? Nos, én bele-beledolgozok a szerepeimbe. Természetesen mindig vigyázok arra, hogy ez korhű maradjon, illeszkedjen a szituációhoz és az író gondolatvilágához. Én megtanultam a hatvan év alatt, hogy a drámát egy hajszál választja el a komédiától. Ha valaki rosszul drámázik, azon röhögök. És ez fordítva is igaz. Ha valaki rosszul komédiázik, azon sírok. • Beszéljünk a festészetről Egyrészről itt van a vidám és bohóckodó Agárdy Gábor színművész, másrészről ott vannak a végtelen komolyságot tükröző ikonjai. Nem értem, hogyan áll össze a kettő, hiszen az ikonfestészet, amelynek mindennél szigorúbbak a szabályai, nem tűri a művészi szabadosságot. - Nézze, én rendkívül fegyelmezett ember vagyok, ha kell. Az ikonfestészet nem közönséges festészet, annál jóval több, szolgálat, s ennek a szabályait nem szabad áthágni. Az ikonfestésnél át kell lényegülni. Krisztust nem elég szakállas, hosszú hajú embernek lefesteni. Én például egyházi zenét hallgatok festés közben, s azért szeretem az ikonokat, mert rendjük van, s én mindenben szeretem a rendet. Több hónapot töltöttem az ortodox Vatikánban, Zagorszkban egy kolostorban, hogy mélyítsem ikonográfiái tudásomat. Büszke vagyok arra, hogy a köztársasági elnök az én ikonomat ajándékozta II. Alekszij pátriárkának és II. János Pál pápának. Szabó C. Szilárd • Születésnapi beszélgetés Agárdy Gáborral nyílik, az maga a csoda. Én annak idején mezítláb és klottgatyában itt fociztam a Stefánián, s a Kossuth kávéházban olvasgató Móra Ferenc ölébe rúgtam bele a rongylabdát. Persze odamentem hozzá, s ijedtemben azt kérdeztem: „A bácsi a Kincskereső kisködmön?". Mire Móra azt felelte, „Eredj innen te büdös kölök!", s hozzám vágta a labdát. A lényeg, hogy a labda megvolt. Akkor még nem fogtam fel, hogy milyen nagyság Móra Ferenc. 1937-ben a színészbejárónál lévő padon üldögéltem, amikor odalépett egy fiatalember, s megkérdezte, tudom-e, hol van a Délmagyarország főszerkesztője, Osváth úr. Azt feleltem, úgy tudom, hogy a színház igazgatójánál. Majd a biztonság kedvéért megkérdeztem az ügyeletes tűzoltót, mert akkor még az is volt a színházakban, aki megerősítette, hogy Osváth úr az igazgatóval tárgyal. Ezt közöltem a fiatalemberrel, aki megköszönte a fáradozásomat, s távozott. Akkor és ott fogalmam sem volt, kivel álltam szemben. Később kiderült, hogy az érdeklődő fiatalember nem volt más, mint József Attila. • Kisebb-nagyobb csínytevéséről is hallottam történetet. Egyszer például a csősz sóspuskája elől menekült... - Én úgynevezett szuéssrác voltam. Rengeteget tréningeztem és úsztam, aminek következtében nagyon szép eredményeket értem el az úszóversenyeken. Tréning után természetesen mindig rágunkat gyümölccsel, s belevetettük magunkat a Tiszába, ahol úgy tömtük magunkba a barackot, hogy felfeküdtünk a vízre. Mindeközben húztuk a csőszt, mondván, na akkor most süsse el a sós puskáját. Hát, ilyen csibészségeket is csináltunk. • Mi jut eszébe a következő nevekről: Jurik Julcsi, Antal lla, Zsögön Lenke, Krémer Böske? - A kezdet kezdetén együtt játszottam velük a szegedi színházban. Nézze, én tizenöt esztendeig voltam vidéki színész, s nagyon-*ok emberrel játszottam együtt. Mindemellett az ismert fővárosi színészek is - Csortostól kezdve Dayka Margiton át Tolnay Kláriig - vendégszerepeltek vidéken. Tolnay Klárival most játszom A nagymamában. Azt mondja nekem Klárika a minap, hogy mi már szerepeltünk együtt. Én azonnal rávágtam, hogy tudom, s már mondtam is, hogy Szegeden A francia szobalány című produkcióban. • Az ön nevével kapcsolatosan egy új fogalom képződött a magyar színháztörténetben. Szeretném, ha definiálná, mit jelent az „agárdyzás". - Nézze, nem én vagyok az első. Latabár Kálmánnak mondták először, hogy ne „latyizzon". Amikor ezt mondták szegény Kálmánnak, teljesen összeomlott, mert ő egy életen át törekedett arra, hogy Latabár legyen, ne pedig más. Amikor nekem többedszer mondják, hogy ne „agárdyzz", nem esek kétségbe, hiszen A budapesti Vígszínház székei fehér védőhuzattal vannak letakarva, az első sorok fölé dobogót építettek, itt ül a rendező: Eszenyi Enikő. A színészek nem tudják igazán a szöveget, még csak ízlelgetik a helyzeteket, de a hangulat derűs. A színésznőből lett játékmester jó légkört tud teremteni. • Csodálkozva láttam, hogy néha úgy élvezte a kollégái munkáját, mintha a közönségük lenne. Ismeri a darabot, tudja a szöveget, rendezi az előadást, egyszeresük átvált, s mint egyszerű néző, jól mulat egyik-másik fordulaton. Miért van ez? - Szeretem nézni a színészeket. S mert én is színész vagyok, nemcsak azt Játom, hogy küszködnek a szereppel. hanem azt is, hogy mi lesz majd belőle. 9 Mindig csak kéri a kollégáit? - Nem, én nagyon erőszakos vagyok. 9 Ez most nem derült ki. Sőt, elfogadott javaslatokat. - Azért, mert nem vagyok önmagam ellensége. Azt már megtanultam, hogy nem szabad hiúsági kérdést csinálni abból, ha valaki kitalált valamit. Ez ugyanis közös munka. Én nézem őket kívülről, ők elhiszik nekem, ha én azt mondom, hogy ez (gy rossz. De ha van, amit elfogadok, akkor ők már tudják, hogy az jó. Ha mindent visszautasítanék, abban biztosan lenne jó is, és ha mindent elvetnék, biztosan nem hinnének nekem. Én nem húzok határt. mi ez? Azt hiszem, vízválasztó vagyok. Van, aki meghall és azt mondja: Jézusmária, kiszaladok tőle a szobából. Más meg azt mondja, hogy gyönyörűséget szerez neki a hangom. 9 Megbékélt a hangjával? - Tehetnék mást? 9 Van viszont valami, aminek a megítélése egyértelmű. Sokan irigylik a karcsúságáért. - Ezt az anyukámnak, az apukámnak meg a génjeimnek köszönhetem. Azt is, persze, hogy nincs dús hajam. 9 A kevés szabadidejét mivel tölti? - Mozi, színház. Ilyenkor, nyáron pedig majdnem mindig a tengerhez megyünk, ott búvárkodunk a férjemmel. Kaszás Attilával. 9 Szeret öltözködni? - Ez a hobbim. Mindig én választok és semmit sem határozok el előre. Nem szeretem az egyszerű ruhákat, mert túl vékony vagyok bennük. A szép, egyszerű szabású ruha jól áll egy teltkarcsú hölgyöh, én azonban túl keszeg vagyok benne, egyszálbél. Ezért aztán megpakolom magam több ruhával. 9 A Sztracsatella című filmben jól állt a majdnem fekete haj. - Ez Kern Andrisnak a találmánya. Eredetileg világosbarna vagyok, a férjem ezt szereti. Én a mostani szőkében érzem magam a legjobban. 9 Van színészideálja? - Ketten határozták meg a pályámat: Ruttkai Éva és Törőcsik Mari. Náluk nagyobbat nem kell keresnem. László Zsuzsa • Eszenyi Enikő színjátszásról, hajszínekről, rendezésről Engem nem a becsvágy működtet" Amit úgy érzek, hogy jó, azt hagyom, hogy csinálják. Ami meg nem jó, azt próbálom kijavítani. 9 Mostanában egyre többet rendez. Ráadásul nemcsak itthon, hanem külföldön is. Tulajdonképpen színész vagy rendező? - Színésznő vagyok. Meg is vagyok kicsit riadva, hiszen, amiben eddig játszottam, a Macbeth és a Hermelin lekerült a Vígszínház programjáról. Csak az Ahogy tetszik, a Dühöngő ifjúság és a Össztánc maradt. Én pedig szeretek játszani. 9 A közönség meg szereti, ha játszik. Tavasszal például a Sztracsatella című Kern András-filmben aratott sikert országszerte. Jó, hogy legalább néha készül egy-egy új magyar film, hiszen a fiatal színészeknek kevés lehetőség adódik. - Finoman fogalmaz, szinte egyáltalán nincs lehetőségük. Különben nagyon sok komoly, nagy színésznek sincs. A televízió csak külföldi filmeket és sorozatokat sugároz. Nem rajtunk múlik, hogy a magyar tévében kizárólag politikai vitaműsorokat gyártanak. 9 Ez igaz, az élet mégis szép ajándékkal kecsegtette nemrégiben. - A londoni ösztöndíjra gondol? 9 Igen, arra. Hogyan került Londonba? - Kaptam ösztöndíjat az A semmittevés minden bűnnek a kezdete... (DM-fotó) Eötvös Alapítványtól. Azelőtt egyszer voltam Londonban, nem beszéltem olyan jól angolul, ez a három hónap sokat lendített a nyelvtudásomon. 9 így már lesz lehetősége idegen nyelveken forgatott filmekben is szerepelni. - Nem azért mentem el külföldre tanulni, hogy a koprodukciós filmekben szerepeljek. Egyszerűen gyűlöltem azt az állapotot, hogy nem értek meg úgy egy könyvet, színdarabot vagy filmet, ahogy szeretném. Másrészt a színházi életbe is szerettem volna beleszagolni. Nagy hatást gyakorolt rám például a felújított Globe Színház. A nézőtéren nincsenek székek, mindenki állva nézi az előadást, mint Shakespeare idejében. Shakespeare különben is fantasztikusan tudta, hogyan kell az embereket művészetre okítani. 9 Mit gondol, a műveltség fontos a színészeknél? - Nem fontos. 9 Meglepő válasz. - Talán azért, mert hajlamosak vagyunk a műveltséget és az intelligenciát összekeverni. Az intelligenciához ugyanis nem kell műveltnek lenni. Nekünk van egy Marika nénink, aki segít a háztartásban. Nála intelligensebb emberrel nem találkoztam, pedig nem olvas Homéroszt. Vannak, akik olvassák, és mégsem ér az egész semmit. Ismerek nagyon művelt és tehetségtelen színészeket. És ismerek olyanokat is, akik esetleg egyetlen könyvet sem olvastak, mégis úgy mondanak el egy sort, hogy beleborzongok. Tudja, én az ország északkeleti csücskében születtem és éltem. Akkor kis falu volt Csenger, most már város. Én ott nem láttam stílbútort, nem szívódott belém, hogy ez most szecessziós vagy klasszicista. Másfajta dolgokat viszont nagyon is megtanultam a szüleimtől, a környezetemtől. Édesanyám tanítónő volt, édesapám egy sportklub vezetője, én azt az életérzést hoztam magammal, amit tőlük kaptam. 9 Úgy tudom, elsőre felvették a főiskolára. - Igen, és az ősszel kezdem meg a tizenötödik színházi évadomat. 9 Beváltotta a reményeket? - Mit mondjak erre? 9 Csak az igazat. - Azért vagyok zavarban, mert engem nem a becsvágy működtet. Próbálom a rám szabott feladatokat és azt a munkát elvégezni, amit magamnak kitalálok. Szeretem, amit csinálok, engem ez tesz boldoggá. 9 Mit tanácsol a most induló színészeknek? - Aki erre a pályára jön, csak úgy tegye, ha mindenével akarja. Lehet, hogy közhely, mégis úgy gondolom, hogy az élet értelme a munka. És ha azt csinálom, amiben hiszek, akkor az nagyon sokáig élteti az embert. Büchner azt mondta egyik darabjában, hogy „A semmittevés minden bűnnek a kezdete." Egyetértek vele. 9 Jól emlékszem arra, hogy a pályája elején sok baj volt a hangjával? - Szerintem most is van. Annyit korholtak a hangomért, hogy elvesztette az eredetiségét. Ennyit mindenesetre sikerült elérni. Iszonyú szorongásaim voltak, ha visszahallgatom magam, még ma is azt kérdezem: Úristen,