Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

SZOMBAT, 1997. AUG. 30. MINDENFELŐL 19 • Tizenhét évesek műveltsége NATO - mi az? • Budapest (MTI) A tizenévesek tu­dásszintje több ponton elmarad a kívánatostól ­állapítja meg az a nem tudományos igényessé­gü exkluzív felmérés, amelyet a Szonda Ipsos Média Vélemény- és Pi­ackutató Intézet végzett a Reader's Digest című havilap felkérésére 17 éves fiatalok körében. A kérdezőbiztosok 500 fi­atalt kerestek fel, akiknek 8 százaléka semmilyen iskolá­ban nem tanul, 50 százaléka gimnáziumba vagy szakkö­zépiskolába jár, a többi szak­munkástanuló. A megkérde­zettek 19 százaléka a fővá­rosban, 48 százaléka város­ban, 33 százaléka falun él. A műveltségi kérdésekre a he­lyes válaszokat az iskolában tanítják, az aktuális politikai kérdésekről nap mint nap le­het olvasni vagy hallani. Ezeket mindenkinek tudnia kellene - mondta a felmérést végeztető folyóirat részéről L. Takács Zsuzsa újságíró egy minapi sajtótájékozta­tón. A felmérés összesítése szerint mindössze 9 megkér­dezett adott mind a 24 kér­désre helyes választ, de volt, aki csak három kérdéssel boldogult. A felmérésben szereplő fiataloknak mind­össze 62 százaléka tudta, hogy mikor volt a honfogla­lás. Arra a kérdésre pedig, hogy ki volt Magyarország királya a mohácsi csatavesz­tés idején, mindössze 23 szá­zalék ismerte a helyes vá­laszt. A megkérdezettek mind­össze 44 százaléka tudta, hogy minek a rövidítése a NATO, és csak 50 százalé­kuk jelölte meg helyesen, hogy hol van az Európai Unió központja. A fiatalok majdnem 100 százaléka volt képben viszont arra vonatko­zóan, hogy 18 évesen mehet szavazni, és 90 százalékuk tisztában volt azzal, hogy milyen gyakran tartanak par­lamenti és önkormányzati választásokat. A megkérde­zettek egyharmada nem volt képes egy egyszerű kamat­számítást elvégezni, és nehe­zükre esett három parlamenti párt megnevezése. Miklósi Lászlónak, a Tör­ténelemtanárok Egyletének elnöke összegzését közzété­ve a Szonda munkatársai el­mondták: a fiatalok hézagos tudása azzal magyarázható, hogy az utóbbi években az oktatásban kevés figyelmet fordítottak az elmúlt időszak eseményeire. • Bűnözésben „ jók vagyunk" Kriminálslatisztika • Budapest (MTI) Ez év elsá hét hónap­jában országosan 277 ezer bűncselekmény vált ismertté, ami 14 száza­lékkal több, mint az el­múlt év azonos idősza­kában volt. Ez a Belügy­minisztérium Adatfeldol­gozó Hivatala által ké­szített legfrissebb Krimi­nálstatisztikai Értesítőből derül ki. Az adatok szerint július végéig öt megyében 25 szá­zaléknál nagyobb mértékű növekedés volt tapasztalha­tó, és mindössze egy megyé­ben következett be csökke­nés. Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Fejér és So­mogy megyében 27-38 szá­zalékkal, Csongrádban pedig 71 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma. Ezzel szemben Hajdú-Biharban 11 százalé­kos volt a csökkenés. Budapesten ugyancsak hét hónap alatt 76 ezer 654 bűncselekményre derült fény, ami 3 százalékos növe­kedést jelez. Négy kerület­ben 25 százaléknál nagyobb mértékű a növekedés, két kerületben pedig 25 százalé­kot meghaladó csökkenés volt tapasztalható. A XI., a VI. és a XII. kerületben 36­68, az V. kerületben pedig 107 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselek­mények száma. Ezzel szem­ben a IV. és a VIII. kerület­ben 26-34 százalékos volt a csökkenés. Országosan az év első hét hónapjában 100 ezer lakosra 2 ezer 723 bűncse­lekmény jutott, 335-tel több, mint egy évvel korábban. Az elmúlt év azonos időszaká­hoz képest a közrend elleni bűncselekmények száma 63 százalékkal, a gazdasági bűncselekményeké 17, a személy elleni bűncselekmé­nyeké 16, a vagyon ellenieké pedig 9 százalékkal növeke­dett. A közlekedési bűncse­lekmények száma nem vál­tozott, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a köz­élet tisztasága elleni bűncse­lekményeké 3 százalékkal, a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncse­lekményeké pedig 18 száza­lékkal esett vissza. A súlyo­sabb megítélésű bűntettek száma (132 ezer 179) 20 százalékkal, a vétségek szá­ma (144 ezer 817) pedig 8 százalékkal növekedett. Ugyancsak július végéig 10 százalékkal emelkedett (15 ezer 39) az erőszakos és ga­rázda jellegű, és 8 százalék­kal (90 ezer 695) a közterü­leten elkövetett bűncselek­mények száma. A vagyon elleni bűncse­lekményekkel okozott kár 41,9 milliárd forint volt, *3 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszaká­ban. Az eljárások során mindössze 3,2 milliárd forint értékű kár térült meg. A megtérülési arány 8 száza­lék, kevesebb, mint fele a ta­valyinak. Az adatokból is kiderül, hogy hét hónap alatt 146 úgynevezett befejezett emberölés történt, hárommal kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az em­berölési kísérletek száma 70 volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 82. A befeje­zett nyomozásokban július végéig 72 ezer 500 bűnelkö­vető vált ismertté, ami 8 szá­zalékos növekedést jelent. A rendőrség 206 ezer 597 bün­tetőügyben 295 ezer 212 nyomozást fejezett be, ami 13 százalékos növekedést mutat. Ugyanebben az idő­szakban az ügyészi nyomo­zások száma 4 százalékkal csökkent, míg a pénzügyőri nyomozásoké 103 százalék­kal növekedett. Egy rendőr­ségi eljárás átlagosan 106 napig tartott, 12 nappal to­vább, mint az elmúlt év azo­nos időszakában. Hét hónap alatt 236 ezer 949 rendőri el­járás indult ismeretlen tettes ellen, ami 17 százalékos nö­vekedést jelent. Ne törődjön r-i az idővel! Minden hétvégén a Pannon GSM percdíja csak 12 Ft! Felejtse el az óráját és készüljön fel a hétvégi hosszú-hosszú, kötetlen beszélgetésekre! Mert a Pannon GSM elő­fizetőinek a belföldi beszélgetés-percdíja az év végéig minden hétvégén csak 12 forint a szokásos 26 forint helyett. További részleiekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 1 464 6020-as, a 06 20 200 200-as vagy mobiltelefonjáról díjtalanul a 030-as telefonszámon! A kedvezmény 1997. december 31-ig minden hétvégén szombat 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig érvényes. Az árak AFA nélkül értendők! PANNON TTTTT Az élvonal. ­• iiiiiü GSM A férfiak • Köln (MTI) Ha a német nők és férfiak szabadon megválaszthatnák, hogy egy héten hány órát dolgoznak, döntésük igen­csak különbözne. A munkál­tatókhoz közel álló Német Gazdaságkutató Intézet (IW) legfrissebb tanulmánya sze­rint a női alkalmazottaknak több mint a fele csak keve­a nők kevesebbel dolgoznának sebb mint 35 órát dolgozna egy héten és arányosan ke­vesebb bérrel is beérné. Csak minden ötödik nő dol­gozna magasabb fizetésért heti 40 órát vagy még töb­bet. A férfiaknál fordított a helyzet: közülük minden második előnyben részesíte­né a jóval hosszabb munka­időt és a vele járó magasabb fizetést, és csak 17 százalé­kuk kívánna 35 óránál is rö­videbb munkahetet. A tanulmány továbi ada­tai szerint az 1074 megkér­dezettnek csak 19,7 százalé­ka vélte úgy, hogy a munka­helye biztosabbá válna, ha kollektív szerződésben rög­zítenék a munkaidő-csök­kentést, és csupán 13 száza­lékuk tapasztalta azt, hogy munkáltatója a munkaidő rö­vidítése révén újabb munka­helyeket teremtett. Tíz alkal­mazott közül kilenc minden­esetre kész lenne munkaide­je növelésére illetve csök­kentésére, ha munkahelyé­nek biztonsága ezt megkí­vánná - írta az APA. • Caracas (MTI) Negyvenkét fegyenc meg­halt és 28 megsebesült egy venezuelai börtönben, ami­kor elítéltek egy csoportja egy alagúton átmászva más foglyokat támadott meg. A Caracastól 700 kilométerre délkeletre fekvő El Dorado börtön igazgatója elmondta, hogy a fegyintézet régebbi foglyai megtámadták a Ve­nezuela nyugati részéből újonnan érkezett elítélteket. Egyes foglyokat támadóik élve elégettek. A hatóságok ellenőrzésük alá vették a börtönt. A Reuter anyagában megírta, hogy a túlzsúfolt venezuelai börtönökben gya­koriak az őrök és foglyaik közötti összecsapások. 1994­ben 100 elítélt vesztette éle­tét, amikor a nyugat-vene­zuelai La Sabaneta börtön­ben szembenálló fegyenc­bandák csaptak össze. Jamagucsi-gumi • Köbe (MTI) Kobéban többek szeme­láttára egy kávéházban agyonlőtték a Jamagucsi-gu­mi japán bűnszövetkezet második legfontosabb embe­rét. Négy munkásruhába öl­tözött férfi nyugodt léptek­kel megközelítette a hatvan­egy éves Takumi Maszaru asztalát, s szinte egyszerre tíz lövést adtak le. A kávé­házi vendégek egyike súlyo­san megsebesült, őt eszmé­letlenül szállították kórház­ba. A rendőrség feltételezi, hogy a támadásra a bandahá­borúk keretében került sor, és további bérgyilkosságok várhatók. Takumi Maszaru a Jamagucsi-gumi bűnszövet­kezet egyik nagyhatalmú oszakai csoportjának vezető­je volt. A japán rendőrség adatai szerint a Jamagucsi­guminak 18 ezer tagja van. Agca találkozna a pápával • Róma (MTI) Mehmet Ali Agca, aki 1981-ban rálőtt II. János Pál pápára, magántalálkozót kért a szentatyától, hogy „sza­baddá tehesse lelkiismere­tét", mielőtt esetleg kiadják hazájának, Törökországnak. Agca, aki életfogytiglani börtönbünetését tölti a me­rénylet miatt, az II Tempó című római lap munkatársá­nak küldött kézírásos levél­ben ismertette kérését. Az újság csütörtöki számában közölte a levelet, és Marina Magistrelli, Agca ügyvédje a Reuter hírügynökséggel tele­fonon beszélve megerősítet­te annak hitelességét. Román turizmus • Bukarest (MTI) Az év első felében 0,7 százalékkal nőtt a románok külföldi útjainak száma. Az utazások 88,8 százalékát tu­risztikai látogatás teszi ki. A kiutazó román állampolgá­roknak csaknem a fele, 44,8 százaléka Magyarországot választja úticéljául, 22,3 szá­zalékuk a volt Jugoszláviát, 9,2 százalékuk Bulgáriát, 8,7 százalékuk Törökországot, 2,6 százalékuk Németorszá­got, 1,8 százalékuk pedig Moldovát. A turisták 73,1 százaléka gépkocsival kel útra - írta a román hírügy­nökség.

Next

/
Thumbnails
Contents